Múlt heti számunkban a kereken száz éve, 1906 tavaszán indult
pünkösdi-evangéliumi mozgalom gyökereiről írtunk. A világon ma minden harmadik
keresztény - több mint 600 millió hívő - állítja azt magáról, hogy
"Szentlélekkel betöltött" karizmatikus keresztény. Egy részük a hagyományos
katolikus, illetve protestáns felekezetekben talált otthonra, ám többségük -
elsősorban Afrikában és Latin-Amerikában - új, önálló egyházakhoz tartozik. A
leglátványosabb fordulat a világ legnépesebb katolikus országában, Brazíliában
történt, ahol a mintegy 30 millióra becsült pünkösdi-evangéliumi közösség a
legutóbbi elnökválasztáson önálló jelöltet is indított, aki meglepetésre a
harmadik helyen végzett. De nem csak Brazíliában történt vallási fordulat:
Guatemalában, Nicaraguában és szerte Közép-Amerikában az összlakosság 25-40
százalékát is meghaladó pünkösdiek szintén komoly társadalmi-politikai
tényezőnek számítanak.
![](poster01.jpg)
A pünkösdi jellegű szabadtéri istentiszteleteken nem ritka látvány a milliós
tömeg. Ez a felvétel Reinhard Bonnke német igehirdető nigériai rendezvényén
készült, 2000 novemberében Fotó: CfaN
Két svéd keresztény, David Berg és Gunnar Vingren egyszer csak arra lett
figyelmes, hogy a Szentlélek által inspirált imáikban rendszeresen egyetlen szó
ismétlődik. Kíváncsiak lettek arra, hogy a "Pará, Pará" szavak mire utalhatnak.
Miután a világtérképen megtalálták a hasonló nevű brazil tagállamot, ezt
missziós jelnek vették, és 1910. november 19-én ki is kötöttek Belém de Pará
városában. A két svéd, az Apostoli Hit Misszió megalapítói új fejezetet
nyitottak a kontinensnyi ország vallástörténelmében. Mivel nem beszélték a helyi
nyelvet, és semmilyen szervezet nem állt a szolgálatuk mögött, jobb híján
baptista vagy protestáns istentiszteleteken énekeltek - svédül. Ahogy elkezdték
beszélni a portugált, rögtön prédikálni is kezdtek, és fél évvel megérkezésük
után, 1911. június 8-án a megtérők megtapasztalták a Szent Szellem kiáradását is
- éppen úgy, mint a jeruzsálemi hívők pünkösdkor. Ők lettek a pünkösdizmus első
zsengéi Brazíliában.
Az akkor oly furcsa jelek miatt a baptista egyházból azonnal kizárt mintegy
tucatnyi hívő lett a ma már országszerte több mint 13 millió tagot számláló
Assambleia de Deus (Isten Gyülekezetei) egyház első közössége. Legnépszerűbb
televíziós evangélistájuk, Silas Malafaia szerint ma is valóságos szellemi
ébredés zajlik Brazíliában, aminek a legbiztosabb jele, hogy "a társadalom
minden rétegéből térnek meg az emberek, a színésztől a büntetőbíróig, a
minisztertől a futballistáig. Ébredés az, ha maga Isten jár közöttünk, és
jelenléte mindenütt átalakítja az emberek életét. Gazdagokét és szegényekét,
szépekét és csúnyákét, feketékét és fehérekét, akiket megment anélkül, hogy
különbséget tenne közöttük".
![](malafaia.jpg)
Silas Malafaia
Diktatúrából a szabadságba
Chilében a pünkösdi mozgalom kezdetei Valparaiso kikötővárosához köthetők
1909-ben. Az itt élő keresztények először a távoli Indiából hallottak híreket
arról, hogyan találkoztak hívők a Szentlélekkel. Miután maguk is átélték a
pünkösdi élményt, megalakítottak Metodista Pünkösdi Egyház néven egy kreol
gyülekezetet, amelyből később további közösségek indultak útjukra.
Evangélium Katedrális: ez a neve annak a evangéliumi-protestáns templomnak,
amely a fővárosban, Santiago de Chilében működik. A mintegy ötven-ezer fős
gyülekezet lelkészének, Javier Vázqueznek a prédikációjára személyesen a hívek
töredéke tud csak bejutni: a többiek egyszerre 58 kisebb közösségben találkoznak
városszerte, és élő közvetítésben követik az istentiszteletet.
Ez a közösség abban volt úttörő, hogy a számtalan apró pünkösdi közösségtől
eltérően a növekedésre törekedett. Ennek köszönhető, hogy az evangéliumi
felekezetek a társadalom és a szekuláris állam szemében is a katolikus egyház
elfogadott alternatívájává váltak. "Senki sem képzelheti ma komolyan, hogy
figyelmen kívül hagyhat kétmillió embert. Sokan vagyunk, és szavazunk is" -
idézik az evangéliumiak új öntudatát a helyi politológusok.
Ma a chilei sajtó még arra is figyel, hogy az ünnepi istentisztelteken,
amelyeken gyakran közéleti személyiségek, politikusok is részt vesznek, kit hová
ültetnek le a chilei Evangélium Katedrálisban. Különösen a választási kampányok
időszakában, mivel a szoros versenyfutásban sokszor a "mérleg nyelve" szerepét
töltik be a pünkösdi evangéliumiak. Persze nem csak Chilében. A legutóbbi brazil
elnökválasztáson a pünkösdiek önállóan induló államfőjelöltje például valamivel
több szavazatot kapott az első fordulóban, mint a második körben győztes Lula da
Silva és jobboldali ellenfele szavazatainak a különbsége. Nem is véletlenül,
hiszen a hívek készek voltak "átszavazni", politikusaik pedig már évek óta a
képviselők mintegy 15 százalékát tömörítő úgynevezett Evangéliumi Frakciót
alkotják a brazil alsó- és felsőházban. Guatemalában, Nicaraguában és szerte
Közép-Amerikában az összlakosság 25-40 százalékát is meghaladó pünkösdiek már
államelnököt is adnak, s nemegyszer kormányzati tényezőnek számítanak.
Protestáns kontinens?
Az ötvenes évek második pünkösdi hullámát a "jenki ideológiai fellazítás"
eszközeként értékelték az ultrabalos ideológusok. Ha igazuk lett volna, valahol
az Egyesült Államok és Mexikó határán kéne élnie a legtöbb nem katolikus
dél-amerikainak. Ezzel szemben éppen a Yucatan-félszigeten, Mexikó déli részén
él a legtöbb pünkösdi-karizmatikus. Pontosabban "evangéliumi indián", hiszen míg
a katolikus térítés megelégedett a vallási szinkretizmussal, a törzsi
bennszülött és katolikus szentek vegyes kultuszával, addig a pünkösdiek az
őslakosokat is megismertették az evangéliummal. Miguez Bonino szavaival: "A
prédikátoroknak minden bizonnyal még idegen volt az akcentusa, de a >>szellem
nyelvén szólva<< megértették és visszhangozták ezt az új nyelvet a >>leszakadt<<
chileiek csakúgy, mint a tobas indiánok, az aymarák és a parasztok tömegei." Míg
a sajtó és a katolikus püspökök az úgynevezett "felszabadítás teológiája"
drámájára figyelt, arra, hogyan hozhatná ismét emberközelbe az egyházat ez a
katolikus irányzat, az evangéliumi egyházak hatalmas iramban terjeszkedtek a
szegények között.
Ebben a folyamatban a katalizátor szerepét játszották még a külföldről
meghívott, sok esetben észak-amerikai prédikátorok - mint például a kaliforniai
Tommy Hicks, akinek 1954-es Buenos Aires-i rendezvényeit már 200 ezer fő kísérte
figyelemmel. Ma az evangéliumi protestáns irányzathoz tartozó keresztények 75
százaléka "Szentlélekkel betöltött" pünkösdi hívő - állapítja meg egy, a
katolikus egyház defenzív helyzetét a ma Dél-Amerikájában firtató vitaanyag.
1992-ben, Amerika felfedezésének és a katolikus térítés kezdetének 500.
évfordulóján már azt vizsgálták a kontinens katolikus püspökeinek konferenciáján
Santo Domingóban, hogy miért válik protestánssá az egész kontinens. Az eddigi
válaszokra az élet sorra rácáfolt: nem protestáns népi vallásosságról van szó,
és nem is a szekularizációnak a városokba költözéstől kísért jelenségéről
csupán, de még csak a vallási pluralizmusnak a katonai diktatúrák utáni
demokráciákban szokásos térnyeréséről sem. Erre a kérdésre az igazi választ a
"pünkösd harmadik hulláma" adta csak meg.
A nyolcvanas években a legjobb példa Argentína esete. Akkor fordultak tömegek az
evangéliumi kereszténység felé, miután az ország egy háborút elveszített. A
Falkland-szigeteki csúfos vereség megtépázta az argentínok nemzeti gőgjét, és
megnyitotta az utat az evangélium előtt. Carlos Annacondia, egy tehetős
vállalkozóból lett prédikátor lett a legismertebb pünkösdi vezető, akit sokan
Latin-Amerika Billy Grahamjének neveztek. Brazíliában a hasonló felfogásban
működő IURD (Isten Királyságának Egyetemes Egyháza) nevű felekezet többmilliós
tagságra tett szert, miután a közösség megvásárolt egy országos tévéhálózatot.
![](annacondia2.jpg)
Carlos Annacondia
A brazil médiaegyház II. János Pál pápa 1997-es braziliai látogatásainak idején
elérte azt, hogy a párhuzamosan tartott Sao Paoló-i rendezvényén több mint
egymillióan vettek részt. A világ legnépesebb katolikus országában ez nem kis
teljesítmény volt, amire a Vatikánban is felfigyeltek. Elemzők szerint
Latin-Amerikában ma gyorsabb ütemben veszít tért a katolikus egyház, mint
Közép-Európában a lutheri reformáció idején. A legutóbbi konklávén Rómában a
dél-amerikai bíborosokat emiatt kritika is érte, és részben ennek köszönhető,
hogy a pápaválasztáson korábban esélyesnek gondolt térségbeli bíborosok közül
egyiknek sem sikerült számottevő támogatásra szert tennie.