Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Veszélyben a bombaüzlet

Újdonság, hogy az iráni atomválság kapcsán Oroszország pozíciója szinte egybeesik a Nyugat és Izrael állásfoglalásával. Januárban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter volt az első, aki kemény kritikával illette Teheránt. Azt is hozzátette: Moszkva hajlik arra, hogy támogatja az iráni atomdosszié átadását az ENSZ Biztonsági Tanácsának – noha, mint tudjuk, az orosz vezetés a múltban ódzkodott az effajta lépésektől.

Irán rakétái. Távolról sem üres fenyegetés

Szergej Lavrov emlékeztetett arra, hogy Irán közép- és hosszú hatótávolságú rakétákkal is rendelkezik; aggodalmát fejezte ki továbbá az iráni vezetésnek Izrael felé irányuló sértő és harcias megnyilvánulásaival kapcsolatban. Vlagyimir Putyin amerikai diplomatákkal való beszélgetése során már 2003 májusában nyugtalanítónak nevezte azokat az információkat, melyeket a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) jelentése tartalmazott. Az elnök és a megbeszélésen részt vevő orosz vezetők úgy nyilatkoztak: országuk nem érdekelt abban, hogy határainál egy újabb atomnagyhatalom bukkanjon fel; és noha Moszkvának több ízben is sikerült rávennie Teheránt bizonyos engedményekre, Oroszország nyugati partnereiben mégis ott bujkált a gyanakvás az oroszok őszinteségét illetően. Volt, hogy ez a felszínre is került: például 2005 tavaszán, amikor Putyin Izraelbe látogatott. Az izraeli sajtó azzal vádolta az orosz elnököt, hogy "kettős játszmát folytat – a békéről beszél, közben pedig segíti Irán és Szíria fegyverkezését". Elhangzottak olyan felhívások is, hogy bizony a Nyugat figyeljen oda, mi is Oroszország valódi szerepe az iráni atomprogramban.

Oroszországnak nem érdeke,
hogy határai mentén újabb 
atomhatalom jöjjön létre. 
Putyin hiába javasolta, hogy 
ők dúsítsák az iráni uránt.

Amennyire tudhatjuk, ez a szerep abban merül ki, hogy Oroszország segít Iránnak a busiri atomerőm? felépítésében. Igyekezvén kikerülni a Nyugat felől érkező vádaskodásokat – no meg az újabb atomhatalmat a szomszédságban – Putyin 2005 őszén azt indítványozta, hogy a biztonság érdekében Irán az atomiparhoz szükséges urándúsítást Oroszországban végezze el, így kikerülhető lenne, hogy Teherán birtokába kerüljön a bombagyártáshoz elengedhetetlen anyag.
E felvetés azután született, hogy az E3-ak – Németország, Franciaország és Nagy-Britannia – megszakította a párbeszédet Teheránnal, mivel Mahmúd Ahmadinezsád újrakezdte az urándúsítást. A Nyugat elfogadta Putyin javaslatát. Moszkva pedig akár ünnepelhette volna diplomáciai győzelmét és világpolitikai helyzetének megerősödését – ha Irán részéről nem talált volna ő is süket fülekre.
Már jó pár éve, hogy Irán Oroszország stratégiai partnere Közép-Ázsiában. Most azonban Moszkva jóval keményebb hangot üt meg vele szemben. Ahogy egyes orosz újságírók megjegyzik, "az iráni hatóságok az utóbbi hónapok során nyilvánosan megalázták Moszkvát, elutasítván annak közvetítői kezdeményezéseit". A főbb hivatalos tévécsatornák és sajtóorgánumok egyelőre hallgatnak az orosz–iráni kapcsolat válságáról. Az elektronikus sajtó azonban arról ír, hogy "Moszkva már nem is rejti véka alá bosszankodását az iráni hatóságok lépései miatt, akik nyilvánvalóan a konfliktus kiélezésére törekednek". Múlt hétfőn visszaérkezett Teheránból az a moszkvai delegáció, amely részt vett az Iránnak szánt új típusú rakétarendszerekről szóló üzleti megbeszéléseken. Moszkva a tárgyalások megszakításával demonstrálta, hogy nem ért egyet Teheránnak az atomproblémában megnyilvánuló viselkedésével.
A vazno.ru portál még azt is tudni véli, hogy Moszkva már az Iránban tartózkodó mintegy háromezer orosz állampolgár evakuálását tervezi arra az esetre, ha az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei megtámadnák Iránt, ekkor ugyanis – véli az internetes kiadvány – nem kizárt, hogy az irániak "élő pajzsként" használhatják fel a náluk rekedt külföldieket.
Január 14-én a Trud című újságban látott napvilágot Georgij Mirszkoj kommentárja, melyben felvázol néhány lehetséges variációt a jelenlegi iráni atomválság végkifejletére. Az első verzió szerint Irán az utolsó pillanatban készséget mutat arra, hogy folytassa a megszakadt tárgyalásokat Moszkvával, és elfogadja Putyin javaslatát, hogy az urándúsítás Oroszország területén történjen. Ez volna az oroszok szemszögéből is a legoptimálisabb megoldás.
A második változat azt feltételezi, hogy az oroszok csatlakoznak az ENSZ Biztonsági Tanács Irán elleni szankcióindítványához – amelyet azonban Kína megvétózhat. Ez még mindig előnyös lenne Oroszországnak. A harmadik szcenárió szerint pedig nemcsak Kína, hanem Oroszország is élne vétójogával az ENSZ-határozat ellen. Így azonban Moszkva újból eltávolodna a Nyugattól. De akár így, akár úgy történik is – az iráni válság további fejleménye megint az örökzöld dilemma elé állítja Oroszországot: ki áll vajon közelebb hozzá – a Kelet vagy a Nyugat?