Erdei Judith
München

"A filmet az izraeli sportolók emlékére készítettem, mert úgy tűnik, őket már elfelejtették. Számomra egyre ordítóbb az a hallgatás, ahogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kezeli az ügyet minden negyedik évben" – nyilatkozta München című filmjével kapcsolatban Steven Spielberg. 

"A leginkább rettegett félelmeink igazolódtak be ma este" – ezekkel a szavakkal jelentette Jim McKay sportkommentátor 1972. szeptember 6-án, hogy a palesztin terroristák által fogva tartott tizenegy izraeli túsz, köztük sportolók, edzők és sport-tisztségviselők, mindannyian halottak. A Golda Meir vezette izraeli kormány elzárkózott a terroristákkal való tárgyalásoktól, az olimpiát rendező Németország pedig nem volt hajlandó megengedni, hogy az izraeli különleges alakulat vegye át a mentőakciót, hanem saját maguk szervezték azt meg. A legtöbben a német hatóságok sikertelen mentési akciója során kibontakozott tűzharcban vesztették életüket. 
Amíg a Münchenben lezajlott terrort az egész világ végignézte és átérezte, a következmények nagyrészt titokban maradtak. A film kezdő sorai távirati stílusban foglalják össze a túszejtés pillanatait, eredeti dokumentumokat bevágva, majd egyhamar ott ülünk Golda Meirrel egy szobában, aki kijelenti az izraeli vezetőknek: "A békét egy időre fel kell függeszteni. Nem akarjuk, hogy a gyilkosok itt éljenek körülöttünk" – mondja, majd feláll, és parancsot ad a megtorlásra. 
Kiválasztanak egy öttagú csapatot, melynek vezetője Avner, aki Moszad-ügynök, de nem volt még éles bevetésen. Jogos hát a kérdés, amit a nála korosabb, tapasztaltabb ügynökök fel is tesznek: "Miért pont ő a főnök?" 

Avnert Eric Bana alakítja, akit korábban már láthattunk a Hulkban és a Ridley Scott rendezte Sólyom végveszélyben című filmben, legutóbb pedig Hectort alakította a Trójában. Spielberg azt mondta, hogy az első pillanattól őt akarta a szerepre: "Amikor láttam a Hulkban, láttam melegséget és erőt, sőt egy aprócska félelmet is a szemében, ami szerintem nagyon emberivé tette. Eric volt az első választásom." 
A film hangulata tökéletesen megfelel a hetvenes évek világának, amelyről ismét Spielberg "házi" operatőre, Janusz Kaminszki gondoskodott. De nemcsak képileg vetítette elénk a korszakot, hanem az akciófilmeket legkevésbé sem utánzó, kliséktől mentes, vontatott és lassan hömpölygő ritmust adott a mozinak. Nincs hideg profizmus, tökéletesen begyakorolt mozdulatok, hanem egy éppen összeszokóban lévő csapat bizonytalansága, amikor a Moszad-ügynök kezében is remeg a pisztoly, fél a sötétben, és egyáltalán nem olyan jólfésült, mint James Bond. 
A cselekmény többsíkú, a müncheni olimpián kezdődik, folytatódik a Moszad szupertitkos életében, párhuzamosan nyomon követve az öt férfi belső világát, akiknek a feladata a bosszú. 
James Berardinelli amerikai kritikus a következőképpen fogalmaz: "A film több szinten is működik, és – akárcsak a Ryan közlegény megmentése – azon kevés filmek egyike, amely képes túllépni a műfaji határokon, és teljesen új és erőteljes műalkotássá nemesedik. Komoly, felnőtt filmmel van dolgunk." 
A műfajokon túllépve azonban megvannak a filmben a Spielberg-védjegyek, amelyek annyira jellegzetessé teszik munkáit. Több ponton emlékeztet a Schindler listájára, annyi különbséggel, hogy a zsidó nevek hangos felolvasása itt nem az életet, hanem a halált jelenti. 
Vannak azért kérdőjelek is a sztoriban – annak ellenére, hogy Spielberg szinte lépésről lépésre követte George Jonas Bosszú című könyvét –, mint például az a jelenet, amikor egy biztos búvóhelyen találkoznak a palesztin terroristákkal. Az izraeliek ügyesen baszk terroristáknak adják ki magukat, mindenki leereszti a pisztolyát, és kellemesen elbeszélgetnek. Kaminszki, az operatőr elmondta, hogy ezek a jelenetek rendkívül érzelemgazdagok voltak: "Arab színészeket alkalmaztam a palesztin szereplők eljátszására, izraeli színészeket az izraeliek alakítására, és nagyon komolyan vették. Azon gondolkodtam, hogyan tartsam egyben a színészeket és a filmeseket, hogy mindenki egyensúlyban legyen. Volt néhány rázós hetem."
A film vége felé kezd végigsöpörni a bizonytalanság az egész csapaton: mi értelme megölni a tizenegy terroristát, ha újak és keményebbek jönnek a helyükre. Közben figyelik a híreket, és látják, hogy több száz ártatlan ember meggyilkolásával válaszolnak az ő titkos akciójukra.
Szuggesztív drámaisággal jön át a vásznon, hogyan kezd a jó ügy áldozatává válni Avner, akit a paranoia és a gyilkolás rémálmai gyötörnek éjjel-nappal. Ki akar szállni, de azt hiszi, hogy most már rá vadásznak a palesztinok, az izraeliek, a KGB és a francia összekötők, akik megfelelő összegért ideológiamentesen biztosítják az információáramlást az ellenségek között. Az utolsó helyszín profetikus is lehetne, hiszen nagytotálban a WTC tornyai látszanak.