A buszsofőr

Vajon ki ne látott volna közülünk buszsofőrt? Ezek az olykor bohém, olykor morózus egyedek az évmilliók során sokat változtak, alakultak, de ma is köztünk élnek. Populációjuk leginkább az úgynevezett autóbusz-pályaudvarok környékén lelhető fel és vizsgálható. Az avatatlan szem csak a legritkább esetben ismeri fel, ha egyedül látja, többnyire ugyanis a nevében is szereplő busz nevű fajjal él szimbiózisban. A tudós szem viszont hamar megkülönbözteti a közönséges járókelőtől (vulgaris jardaensis). 

A buszsofőr gerincében ugyanis már ott vannak az évmilliók során kialakult deformitások, melynek eredményeképpen a gerinc enyhén buszülésalakú. Járása busz nélkül suta, csökevényes. Termete megfigyelések alapján az esetek többségében alacsony, hangja szerény. Amikor azonban társára, életfenntartása nélkülözhetetlen elemére, a buszra rátalál, hanghordozása megváltozik, s mintha termete, befolyása is hirtelen nagyobb lenne. Testét télen szőrbekecs, nyáron rövid ujjú ing fedi, egyes egyedeknél nyakkendő is megfigyelhető. Apró, tömpe ujjaik kormánykerékben végződnek. Beszédközpontjuk egyszerű mondatok hangoztatására alkalmas, tőmondataiknak különleges hanghordozással adnak nyomatékot. Például: Húúúúúzzzzzódjunk beljebb!
Az évmilliók során azok az egyedek maradtak fenn, amelyeknek az átlagtól nagyobb helyzetfelismerő-képessége és felelősségérzete volt. Az időszakonként fellépő átszervezések és úgynevezett racionalizálások már-már a kihalás rémével fenyegették az egyedek nagy részét. 
Óvjuk, védjük természetünk részét: a buszsofőröket! (kormosfree)