Makki Marie-Rose
Mit írhat elő a főnök?

Csak jó lábú nőknek ajánlaná a rövid szoknya viselését a hivatalokban Mitnyan György budapesti polgármester. Hozzátehetjük: nyilván szakbizottsági vélemény alapján szelektálva. A közgyűlési képviselő munkahelyi öltözködésre vonatkozó javaslatától saját pártja is elhatárolódott. Szerencsétlen eset ez már csak azért is, mert a protokollkézikönyvek áttanulmányozása hasznára válhatna mind a hazai közszereplőknek, mind a közhivatalnokoknak.

Mitnyan György polgármester, a javaslattevő 

A hölgyek szoknyája a térd felett maximum két-három centit engedhet láttatni, de ezt is szigorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy teljesen tökéletes lábakkal rendelkezünk - szól a sokat idézett mondat Mitnyan György képviselőnek a Fővárosi Közgyűlés elé szánt javaslatából, amely sajátos öltözködési kódexben írná elő, hogy milyen ruházatban illene a közgyűlési képviselőknek megjelenniük. A XII. kerületi fideszes polgármesternek nem ez az első illemtani hadviselése, miután bevallása szerint elege van abból, hogy extrém és szakadt külsejű vagy strandruhás hivatalnokokkal akad össze a különféle közhivatalokban. Ennek megfelelően a férfiaknak kizárólag bőrtalpú zárt cipőt, öltönyt, zakót, vasalt inget, nyakkendőt, övet ajánl, természetesen a tökéletes színharmónia jegyében. Mitnyan a hölgyeknek tiltja a haspólót, helyette karcsúsított ingeket, blúzokat tanácsol, mondván, „kevés nőnek van kockára gyúrt hasa, amit mutogatni érdemes”. Nyárra öt-tíz denes, őszre-tavaszra tizenöt, télre húszdenes harisnya javallott. A polgármester indítványát - aki saját portáján évszakonként ad ki effajta ajánlásokat hivatala dolgozóinak - Demszky Gábor főpolgármester közleményében sértőnek találta, és a városháza nevében visszautasította. Mitnyan javaslatától saját pártja és frakciója is elhatárolódott, s a benne foglaltakat egyéni véleményként kezelik. 
Mitnyan úr kezdeményezése mondhatni közröhej tárgyává vált hazai berkekben, holott javaslata még mindig kevésbé aggasztó, mint azok a közállapotok, melyeknek jobbítására a maga kezdetleges módján törekedett. Elmondták őt szexistának, diszkriminatívnak, és nem alaptalanul kritizálták amiatt, hogy konzervatív elvárásait a tetszetős küllem függvényében teljesen viszonylagossá teszi.

Rendező elvek

„Kétségtelenül az etikai kódex az egyetlen olyan eszköz, amellyel szabályozható a munkahelyi öltözködés a személyiségi jogok megsértése nélkül. És ha egy vezetői garnitúra tartja magát hozzá, akkor a beosztottak is tartani fogják” - mondta el érdeklődésünkre Görög Ibolya protokoll-szakértő. Az egyének megjelenésében ugyanis sok egyéb mellett az identitásproblémák, a konvenciók, az erkölcsiség (hiánya) erőteljes módon le tud képeződni, a képviselő úr tehát nagyon is létező problémába „nyúlt bele”. Nagyobb bankok, cégek, hivatalok, intézmények, melyeknek valóban fontos az, hogy a látott információkból is azonosítsák őket, többnyire mind rendelkeznek már etikai kódexszel. Ez leginkább a konszolidált öltözet alapjait kívánja meg, a visszafogott színeket, a miniszoknya, a haspóló, a fedetlen vállak vagy a borosta tilalmát sugallja, tehát arra törekszik, hogy a rendezett külsőt lássa az, aki odamegy. Mert minden ember először lát, aztán ítél. Állami intézményeknél ez azért különösen fontos, mert ha bemegyünk egy hivatalba, azt várjuk el, hogy „tanult, hozzáértő ember” fogadjon bennünket, akitől valamit meg akarunk tudni. A nemi hovatartozás itt teljességgel másodlagos. De ha egyből egy „dögös nőci” vagy egy macsó jön be, attól azt sem akaródzik megkérdeznünk, hogy hány óra van. 
Ha az emberen más ruha van, akkor másképp gondolkozik, más szavakat használ, másként viselkedik. Egyszerűen visszahat ránk az öltözet, ezt mindenki érzi, az érettségi sötét öltöny például egy fegyelmezettséget, összeszedettséget adott. Felöltve egy cég egyenruháját vagy egyennyakkendőjét, pillanatok alatt azonosulunk a munkakörrel. Az azonosulás pedig a társadalmi érvényesülés egyik kulcsa - vallják a szakértők.

A nyugati világban a hitelesség etalonját évszázadok óta az európaiságot, azaz a kulturáltságot, visszafogottságot és korrektséget jelképező „tanult ember” imázsa jelenti a protokollszakértők szerint

A hazánkban működő cégek egy része sajnos erősíti a rossz beidegződéseket, szokásokat, más részük viszont szerencsére felülírja azokat. A nyugat-európai demokráciák ebben jóval előbbre tartanak, mint mi, például a németeknél, svájciaknál az élet minden területe annyira leszabályozott, hogy az már szinte az emberi szabadság korlátozásának tűnhet, az angoloknál, franciáknál pedig neveltetés kérdése a korrekt megjelenés. De miután pár száz éve léteznek ezek az előírások, és nem volt nyugaton ötven év kihagyás sem, a régóta működő elvi szabályozások tényleg vérré váltak, belső kényszerré alakultak az emberekben. 

Helyzetkép

Nálunk ez a folyamat kissé kezdetleges stádiumban tart. A rendszerváltás előtt egy szigorúan korlátozott látszaterkölcs volt a jellemző, a nemi egyenjogúság is hangsúlyosabb szerepet kapott: zárt blúzok, egyenruhák, elvtársnők. A kilencvenes évek elején aztán jött a „mindent szabad” korszak, a lónak abszolút a másik oldalára estünk. Elég volt csak a parlamenti képviselőket megnézni, ami ott ’90-ben megjelent, az a szakember szerint egyenesen sírnivaló volt: nők miniszoknyában és csilingelő ékszerek tömkelegével, férfiak texasi bőrnyaklánccal, tenyérnyi medálokkal és hosszú hajjal, miközben tarolt a bordó vagy olajzöld öltöny. Ez 1993-94 után szép lassan változásnak indult. Észrevehető, ahogy egyre inkább fontossá válik a hiteles, konszolidált külső igénye, és a hangsúlyozott, ordenáré nemi jelleg lassacskán kezd visszaszorulni a munkaerőpiacon. 
Persze az infantilitás is problémákat okoz. A kamaszkor külsőségeiben elég extrém tud lenni, ami természetes. A baj ott kezdődik, ha hosszúra nyúlik ez a korszak, mert a fiatal nem kap elég jelzést a környezetéből arról, hogy a különcködés nem lesz elég az érvényesüléshez. Ráadásul a médián nő fel a többség, és ott mit lát? A közönséges mindennapos, a butuska jópofa, az agresszív „győzike”. Viszont előbb-utóbb szembe kell néznie azzal, hogy a lázadás médiakultúrájával, viselkedésével, szóhasználatával szinte sehol sem lehet érvényesülni, mert hiteltelenné tesz. „A közgázon, ahol tanítok, az egyetemisták egyre nagyobb tömegben kíváncsiak arra, hogyan kell viselkedniük ahhoz, hogy nyerők legyenek. Azt látom, hogy ha átlendülnek egy életkoron, egyre inkább felérik ésszel, hogy a nemi szerep az életben csak egy-két helyzetre korlátozódik” - mondja bizakodva a protokollszakértő. Ha valaki egy komolyabb állást akar betölteni, akkor azt kell sugalmaznia már az interjún is, hogy ápolt vagyok, visszafogott vagyok, és eszem van. A nemi jelleg hangsúlyozásával ma már egyre kevesebb állást lehet elnyerni-betölteni. A munka világának is mind több területén ismerik fel az emberek a protokolláris viselkedés jelentőségét: hogyan kell tárgyalni, telefonálni, levelet írni, mikor rendezzünk fogadást, hogyan bánjunk a sajtóval stb. 
„Láttam már - nagyon nevetséges! - ötven felé közelítő titkársági dolgozót miniszoknyában, piercinggel a hasában, mintás harisnyában - mondja Görög Ibolya - Ha valaki a szabadságérzetét arra használja föl, hogy a nemi jellegét domborítsa ki, arról egyértelműen az a megítélése a társadalomnak, hogy biztosan nincs neki sok agya. Tehát nem valószínű, hogy hosszú ideig fog prosperálni az adott szakmában. El tud képzelni egy ügyvédnőt türkiz strandruhában, ezüstcsatos szandálkában és hajnalkás csatokkal a fejében? Ilyen föl sem merül!” 

Angol punkok. „A lázadás kultúrájával, viselkedésével, szóhasználatával ma már sehol sem lehet érvényesülni, mert hiteltelenné tesz”

Mint oly sok egyéb, a kulturált viselkedés - egyfajta szellemiség - elsajátítása is a családban indul azzal, hogy megtanítjuk a gyereket az elemi viselkedési szabályokra, hogy ha belép valahova, akkor köszönni illik, használja a kérem-köszönöm szavakat, ne álljon fel az asztaltól, amíg mások étkeznek stb., stb. Középiskolában és attól feljebb pedig csak haszna származhatna abból, ha a kommunikációoktatás részévé tennék a viselkedéstant. Szerencsére a háború előtti polgári mentalitás, az úri viselkedés képzete a mai napig él a fejekben. A nem helyes viselkedés, a „bunkóság” ugyanis egyformán zavar mindenkit iskolázottságtól, kortól, országhatártól függetlenül.