A jódli reneszánsza

A „yo yo yo lue lu” hangja, mely a távoli völgyek és havas csúcsok látványát idézi fel, manapság a svájci városok ipari körzeteiben hallatszik. A jódlizás reneszánszát éli a gyökereit kereső városi generációban. A jódli már 1965-ben bemutatkozott a világnak egy Julie Andrews-musicalfilmben. A lírai énekléssel ellentétben a jódlizás egy nonverbális technika, amely éles átmenet a mély „mellkasi” és a magas „fej”-hangok között - összefűzve az egyszerű szótagokat egy energikus és egyedi rezonanciával. A máig fennmaradt technikának megvan a maga századokra visszatekintő eredete, amikor is a kiáltás messze hangzó kommunikációs forma volt az alpesi pásztorok és távoli hegyi közösségek között.

A svájci és osztrák jódli folklórfesztiválokon, vendéglőkben és lemezeken is hallható, sőt Ausztria idei eurovíziós dala is tartalmazott jódlielemeket. A múlt hónapban pedig mintegy 180 ezer látogató zsúfolódott össze Aarau kisváros jódlifesztiválján. A hivatásos jódlizó Rita Ehrler a családiasság és a biztonságérzet utáni vágyódásnak tulajdonítja a jódli növekvő népszerűségét, ami válasz lehet szociális problémákra és a gyorsan változó világra. „A jódlizás egyszerűen a melegség és a biztonság érzését nyújtja. Ez egy svájci dolog” - fejti ki. Rita a nagyapjától tanult jódlizni, húszéves lánya, Nicole pedig már a negyedik generációs jódlizó a családban. A jódli maga gyakran valamely, a természetről vagy a közösségről szóló tradicionális dal svájci német nyelven énekelt refrénjére hasonlít, ami a nem anyanyelvűeknek inkább lingvisztikai ingoványnak tűnik. A mai jódlizók összekulcsolják a kezüket a trendi farmerjük övén, és elénekelnek egy svájci német dalt az ifjúról, aki türelmetlenül várja, hogy elhagyhassa a völgyet, aztán belevágnak a hullámzó jódlirefrénbe. (Reuters)