Szobota Zoltán
Az utolsó fuvar

„Könnyű, nyári munka külföldön, akár nyelvtudás nélkül is, kiemelkedően magas fizetéssel!” Körülbelül így néznek ki azok a köztörvényes bűncselekményekre „balekokat” toborzó apróhirdetések, melyek vége számtalan esetben börtön, kínzások, verések, sorozatos nemi erőszak és feldolgozhatatlan lelki sérülések. 

Délutáni pihenés egy dél-amerikai börtönben. Idegölő hely Fotó: Reuters

A Latin-Amerikában bebörtönzött hat miskolci fiatalember esete ismét ráirányította a figyelmet a különféle alvilági csoportok hazai ténykedésére, és sajnos nem utolsósorban honfitársaink naivságára is. A huszonéves fiúk egy miskolci hölgy által feladott álláshirdetésre jelentkeztek, majd annak nigériai származású, Spanyolországban tartózkodó élettársával kerültek kapcsolatba, aki dél-amerikai „ismerősei” részére szervezett drogfutárokat. Feladatuk az volt, hogy az árut a termelés helyéről eljuttassák a hálózat európai elosztóihoz, az ecuadori hatóságok azonban lefülelték őket, és büntetőeljárást indítottak ellenük. Módszer tekintetében a már évek óta jól bevált preparált cipőre esett a választás, melynek előnye, hogy a lábbeli üreges talpába egyenként fél kiló kokain fér.

Az ügyben olyan gyanúsított is van, aki vesztére 25 kilogramm kokaint akart a bőröndjében átcsempészni a határon. Ő a legidősebb gyanúsított a maga negyven évével, míg a többiek alig töltötték be a húszat, és kivétel nélkül a könynyű pénzszerzési lehetőség reményében vágtak bele a transzportba - tudtuk meg Csintalan Páltól, a Nemzeti Nyomozó Iroda alosztályvezetőjétől. Miután egyre többen buktak le a százados által elkövetői körnek nevezett csapatból, egyikük meggondolta magát, és nem hozta haza a kábítószert, hanem a hotelban elrejtette. Emiatt kisebb „nézeteltérés” alakult ki nigériai megbízóival, akik nem akarták elhinni a történetét, és ezért „agresszíven kérdezték” a drog hollétéről. Pánikja tulajdonképpen megmentette a fiút, hiszen most - a társai tragikus helyzetéhez képest üdítő - magyarországi előzetesben várja az eljárás befejezését. A híradások szerint ugyanis a Latin-Amerikában bebörtönzött fiatalok embertelen körülmények között várják az ítéletet, egyiküket az őrök szeme láttára árammal és késekkel is kínozták rabtársai, hogy még több pénzt küldessen szüleivel az intézménybe. 
Bár ebben az ügyben nem utal rá semmilyen körülmény, az sem zárható ki, hogy a miskolciak pusztán figyelemelterelő csalik voltak egy nagyobb szabású szállítmány előtt, vagyis az „igazi” transzport miatt áldozták be őket a hatóságok figyelmének megosztása érdekében. 
Az apróhirdetéssel toborzó hölgyet elfogatóparanccsal körözik, mivel kiszökött az országból, két további szervező pedig előzetes letartóztatásban van. Csintalan arról is beszámolt, hogy a markukba került hálózatból egyelőre tizenöt elkövetőt sikerült nevesíteni, aki közül a nigériai élettárs kivételével mindenki Miskolc lakója. Mint kiderült, a miskolci hölgy 2001-ben saját nagymamáját is kivitte Curassóra, és valószínű, hogy felmenője ruházatában csempészte be a kábítószert. 
A négy ecuadori, két venezuelai és egy angol előzetesben ülő magyar fiú sorsa kétféleképpen alakulhat a nyomozóiroda alosztályvezetője szerint. Ha az ottani hatóság felajánlja a büntetőeljárás lefolytatását a magyar szerveknek, akkor magyar bíróság ítéli majd el őket, ha azonban külföldön születik meg a büntetés kiszabása, az elítéltek kérhetik, hogy itthon tölthessék le a rájuk rótt időt. Egy, az ügyhöz csak „szőrmentén” kapcsolódó személy már itthon van, miután odakint tíz évet kapott. Hazánkban sem vár azonban kifejezetten enyhe ítélet a drogfutárokra, mivel a mostanihoz hasonló ügyek bűnszervezetben elkövetettnek minősülnek, és „jutalmuk” büntetési tétele akár életfogytiglan tartó szabadságvesztés is lehet. 

Életkép egy dél-amerikai börtönből. Borús kilátások Fotó: Reuters

2004-ben 871 magyar állampolgárt vettek őrizetbe külföldön bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt, melyek közül 644 esetben lett büntetőügy - tájékoztatta lapunkat Takács László, a Külügyminisztérium (KM) konzuli főosztályának vezetője. Véleménye szerint azonban az évenként jelentkező többmilliós magyar turistalétszámot figyelembe véve honfitársaink külföldön is alapvetően jogkövető magatartást tanúsítanak. Hazánk több olyan nemzetközi szerződésnek is részese, melyek az aláíró államok hatóságai közötti kölcsönös tájékoztatási kötelezettséget írják elő, abban az esetben, ha valamelyikük polgárával szemben kényszerintézkedést alkalmaznak. Továbbá lehetővé kell tenni a kapcsolatfelvételt és kapcsolattartást a külképviselet és az állampolgár között. Magyarországnak viszont nincs Ecuadorban hivatásos külképviselete, csak tiszteletbeli konzulja az ország fővárosában, Francisco Salvador Moral személyében, aki ugyan nem magyar diplomata, de mivel helyi üzletember, legalább alapos helyismerettel rendelkezik. 
A főosztályvezető szerint a büntetőeljárásba a konzuli szolgálat nem szólhat bele, lehetőségei csupán odáig terjednek, hogy figyelemmel kíséri az eljárás során kötelezően biztosítandó olyan jogosultságok érvényesülését, mint például a tolmács biztosítása, az ügyvédhez való jog vagy a humánus fogva tartási körülmények. Takács úr beszámolója alapján a hazai diplomácia kitett magáért, hiszen a bogotai magyar konzulunk Kolumbiából átrepült Ecuadorba, ahonnan több száz kilométert utazott a börtönig, és odautazott az ecuadori tiszteletbeli konzulunk is az ország fővárosából, hogy meggyőződjenek a magyar fiúk állapotáról. A minisztérium munkatársa úgy tudja, hogy a jogerős ítéletet mindenképpen meg kell várniuk, és a két ország igazságügyi minisztériuma csak ezt követően egyeztethet egymással az átszállításról, feltéve, hogy azt az elítéltek kérik.
A Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatain keresztül próbál meg nyomást gyakorolni az ecuadori hatóságokra. Egyházuk egyik presbitere ugyanis civilben katonatiszt a dél-amerikai országban, és ígérete szerint nemsokára konkrét adatokkal szolgálhat a fiúk körülményeit illetően. Szenczi Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője úgy véli, a témát nem lehet annyival elintézni, hogy „megérdemlik, miért mentek oda”, mert bár ez bizonyos szintig igaz, akkorát talán mégsem hibáztak, hogy a túlméretezett büntetés mellett mondjuk naponta kétszer még meg is erőszakolják őket. Munkatársai beszámoltak két olyan magyar fiúról, akik három éve ülnek dél-amerikai börtönben, és egyikük sajnos már nincs beszámítható állapotban a folyamatos fenyegetettség, zaklatás, erőszak, egészségtelen körülmények, rokonaitól való elszakítottság és kínzások miatt. A miskolci fiúk börtönében a fogva tartottak 70 százaléka drogfutár, nyolcvanan vannak összezárva száz négyzetméteren, és egyikük például egy olyan férfival ül együtt, aki megölte saját gyermekét és a feleségét is, és mindezért két évet kapott. Mindeközben a magyar drogfutárok valószínűleg 16 év alatt nem ússzák meg. 
Szenczi úgy tudja, hogy Ecuadorban egy évig tart az előzetes fogva tartás, és amennyiben ez idő alatt nem születik ítélet, kitoloncolják őket az országból. Ez esetünkben december. Van azonban egy kedvezőbb lehetőség is, ha az Európai Unió és Ecuador között született együttműködési megállapodás november elsején életbe lép. Ennek értelmében komoly esély van rá, hogy a büntetést hazai börtönben töltik ki a fiatalok, ugyanakkor a kiszabott ítélet hossza nem módosítható. 
A Baptista Szeretetszolgálat sok esetben működött már közre az ilyen álláshirdetések kapcsán bajba jutott honfitársaink hazahozatalában. Tapasztalataik szerint a könnyű pénzszerzés reményében becsapott fiatalok nagy része ezen a módon kerül kapcsolatba a maffiával vagy a külföldi hatóságokkal. A jelentkezőket kiutaztatják, hotelban kapnak szállást, ínyencfalatokkal kényeztetik őket, szórakozási lehetőséget biztosítanak számukra. Pár nap múlva aztán rátérnek a „tárgyra”: kiderül, hogy mit kell vinni, hova és mennyiért. Aki nemet mond, annak kiszámolják, hogy addig mennyibe került nekik, és mivel biztosan nem tudja kifizetni a horribilis összeget, megzsarolják, vagy életveszélyesen megfenyegetik. A lánykereskedők hasonló módszerekkel dolgoznak. Talán ők is ismerik azt a megdöbbentő statisztikai adatot, amely szerint a 16 éves magyar lányok 80 százaléka gondolja úgy, hogy boldogulásához elengedhetetlen a külföldi munka. Ártatlannak tűnő hirdetés, gyermekvigyázói, felszolgálói, ritkábban táncosnői állás, melynek vége az útlevél elvétele, verés, nemi erőszak. Aki ezek után is ellenáll, annak azt hazudják, hogy testével kell megkeresnie a rá költött pénzt, és ha az összejött, hazamehet. Mielőtt azonban az összeg előállna, általában eladják a szerencsétlen tinédzsert. Statisztikai adatok szerint a magyarországi állami gondozott lányok 80-90 százaléka lánykereskedők áldozata lesz, akik sokszor már az intézet kapujában várják a tizennyolcadik életévük napján utcára tessékelt gondozottakat.