Tarik Demirkan
Törököt fogott az unió

„Úgy tűnik, Törökország uniós reményének el kell halnia, és ez a halál valószínűleg lassú lesz, hiszen a jelen körülmények között egyetlen politikus sem meri ezt kijelenteni, mert senki sem akarja, hogy a »merénylő« jelzővel illessék.” A találó idézet a The Times egyik cikkéből származik, amely a Törökország körüli vitákat és az ország uniós csatlakozásának jövőjét elemzi. 

Le Pen és lánya az Európai Parlamentben. Nem kérnek a jelentkezőkből Fotó: Reuters

Valóban mindenki egyetért abban, hogy a franciaországi és hollandiai népszavazások óta komoly fordulóponthoz érkezett a török tagság kérdése. Bár az Európai Bizottság múlt heti brüsszeli csúcstalálkozójára a költségvetésről és a közös források elosztásáról szóló viták nyomták rá a bélyeget, de a háttérben végig ott lebegett a nagy kérdés: hogyan tovább a bővítés tekintetében?
A csúcstalálkozót megelőző napokban Ankarában is tudatában voltak a változásoknak. Nem volt titok, hogy Brüsszelben többségbe kerülhetnek a bővítést ellenzők, de Recep Tayyip Erdogan ennek ellenére nem utazott el a csúcstalálkozóra, ehelyett inkább egy libanoni ötödrangú gazdasági konferenciát választott. Ez a konferencia véletlenül pont azokra a napokra esett, amikor Brüsszelben a csúcstalálkozó zajlott. A csúcstalálkozóról való távolmaradást és helyette a Közel-Keletre való utazást - bár ezt Ankarában következetesen cáfolták - üzenetként is lehetett értelmezni. Megfigyelők szerint Ankara ezzel a magatartással azt üzente Brüsszelnek: „Nem esünk pánikba az európai fejlemények miatt. Csináljuk a dolgunkat, ezt várjuk el Brüsszeltől is.”
A török miniszterelnök elutazása előtt Ankarában találkozott a török fővárosban szolgálatot teljesítő uniós országok nagyköveteivel. A találkozó elvileg arra adott volna lehetőséget, hogy Erdogan brüsszeli csúcsról való távolmaradása ne okozzon semmiképpen szakítást Ankara és Brüsszel között. A tervek szerint a török miniszterelnöki palotán adott fogadáson kötetlen beszélgetés zajlott volna a török államvezetők és az uniós országok nagykövetei között. Ezzel szemben az uniós országok nagykövetei kritikákkal bombázták a miniszterelnököt. A kurd kérdéstől a vallásgyakorlásig, a török nők jogaitól a sajtószabadságig minden területen elhangzottak kritikák.
Ezek a kritikák szokatlanul kemények voltak, de mindemellett nem a kritikák ténye volt itt a rendhagyó, hiszen az uniós országok diplomatái már eddig is sokszor, néha keményebb hangnemben is Ankara tudtára adták, ha valami nem tetszett. A figyelemreméltó az időzítés volt. Elemzők szerint egyáltalán nem volt véletlen az, hogy pont a brüsszeli csúcs előtt hangzottak el ezek a kritikák. A vacsora végén a diplomaták nevében Sjörd Gösser holland nagykövet ki is mondta, hogy Ankara lelassult a készülődésben, az uniós feltételek végrehajtásában, ami veszélybe sodorhatja a csatlakozásokról szóló tárgyalások megkezdésére kitűzött időpont betartását.
A csúcstalálkozóra időzített kemény hangnem önmagában is gyanús volt, a nyugati diplomaták azonban azt is jónak látták, hogy a török nép is megtudja, mi történt a fogadáson, hiszen másnap reggel maguk a nagykövetek tudatták a török sajtóval, hogy az unió megdorgálta a török kormányt. Mi lehetett ennek a szokatlan jelenségnek az oka? Az elemzők szerint valószínűleg az európai közvélemény megnyugtatása: akkor már nem volt titok, hogy az unió lakosainak nagyobb része egyre szkeptikusabb a török csatlakozást illetően. Tehát az ankarai nyilvános figyelmeztetés tulajdonképpen az uniós közvéleménynek szánt üzenet volt: „nem kell aggódni, uraljuk a helyzetet”. 
Az igazi hidegzuhany azonban a következő napra volt időzítve: Dominique de Villepin francia miniszterelnök nyíltan kijelentette, hogy szerinte Bulgária és Románia 2007-re tervezett belépése után le kell állni az új tagok toborzásával. Bár Villepin nem említette Törökország nevét, de egyértelmű volt a szándék.
Innen kezdve egymást érték az Ankara csatlakozását ellenző, vagy a csatlakozást hosszú folyamatra nyújtó, így ellehetetlenítő lépések: Németországban Angela Merkel asszony javasolta ismét, hogy a tagság helyett a különleges partneri kapcsolat lenne ajánlatos Törökországnak. A konzervatív német politikus szavaiban nem volt új elem, hiszen ő már sokszor hangoztatta ebbeli nézetét, az igazi meglepetés ezért Romano Prodi ezt követő nyilatkozata volt. Az eddig egyértelműen a török csatlakozás pártján állónak tartott volt EB-elnök szerint a bővítés erőltetése kemény diónak bizonyul az európai emberek szkepticizmusa miatt, és ezért ajánlatos lenne a török belépés feltételeit újra elemezni. Prodi az Il Gazettinónak adott interjúban a saját véleményét is ismertette, miszerint rövid- és középtávon nincs lehetőség Törökország felvételére. A sorrendben az utolsó ellenzést Nicolas Sarkozy fogalmazta meg. A francia politika nagy reménysége szerint az EU bővítési folyamatát fel kell függeszteni addig, amíg le nem rendeződik az európai intézmények megújítása. Sarkozy szerint ez a javaslat nem vonatkozik Bulgáriára és Romániára.
Itt kell megemlíteni Ankara következetes támogatóit, Németországot és Angliát. Németországban a Schröder-kormány most annyira el van foglalva a közeledő választásokkal és a német szociáldemokraták jövőjével, hogy a török belépést ellenzők javaslataira csak annyiban reagált, hogy be kell tartani az ígéreteket, tehát Brüsszelben el kell kezdeni a tárgyalásokat októberben.
Anglia minden kétséget kizáróan támogatja a török belépést. Tony Blair a napokban tartott sajtótájékoztatóján ismét deklarálta, hogy Nagy-Britannia kormánya határozottan az ankarai kormány mellett van. Blair szerint míg Ankara tartani tudja magát a megtett ígéretekhez, addig Brüsszel egy dolgot tehet: ugyanolyan esélyeket kínál Törökországnak, mint az eddigi összes többi jelöltnek. Blair beszéde világos, de sokan e szavak mögött valami más szándékot is felfedezni vélnek, mégpedig azt, hogy Ankara felvételének erőltetésével meg akarja akadályozni az európai egység mélyülését. Tehát London kettős politikát folytat, legalábbis a Nagy-Britannia eddigi különálló politikáját bírálók szerint.
Ezekkel az európai fejleményekkel szemben Törökországban érdekes jelenség tanúi lehetnek a megfigyelők: az uniós nehézségek erősítik a török nemzeti egységet. Az unió nyomására, úgy látszik, egység jön létre a belpolitikában szüntelenül egymással hadakozó pártok között. A brüsszeli csúcsot követő napon, Abdullah Gül török külügyminiszter csak annyit mondott, hogy Ankara folytatja a reformokat. Erdogan miniszterelnök is hasonló szellemben nyilatkozott: „Mi tudjuk, hogy a török és nyugati értékek összeegyeztethetők, úgyhogy a magunk részéről folytatjuk európai utunkat.”
A határozottság, amit az ankarai politikusok mutatnak a reformok végrehajtása terén, azt bizonyítja, hogy Ankara nem fogja megkönnyíteni Brüsszel dolgát. Az Európai Unió törököt fogott.
(a szerző a CNN Türk közép-európai tudósítója)