A nyugatiak számára rendkívül érdekes és vidám történet az, amikor Sándor nagybátyám 1953 karácsonyán egy piros műanyag autót hozott nekem karácsonyra. Azért találják ezt érdekesnek, mert Rózsi néném egy ugyanilyen piros autót vásárolt. És nevetni kezdenek, ha elmondom, hogy Oti bácsikám ugyanezzel a piros autóval lepett meg engem. Te jó ég - mondják ilyenkor nevetve - nyithattál volna egy autószalont!
Ilyenkor a nyugati barátaimnak el kell mesélnem, hogy milyen volt a Rákosi-korszak. A trafikban lehetett kapni egy piros műanyag autót. Egy fajtát, de azt is csak addig, amíg a készlet tartott. 1953 különleges év volt. Nemcsak azért, mert Rózsi néni egy narancsot csempészett be Bécsből, hanem azért is, mert Rákositól mindenki megtudhatta - a gyárak dolgozói, a traktorosok, az aratók és mi gyerekek is, akinek a kihegyezett ceruza a proletárok egyik fegyvere volt, hogy Rákosi mindannyiunkat szeretett. Mi, gyerekek legalábbis meg voltunk erről győződve. Annál is inkább, mert szilveszterkor 1953-ban minden család kapott egy csokit. Apám, aki a Péterfy Kórházban dolgozott, különleges képességeit kihasználva már karácsonyra megszerezte ezt a csokit.
Ott volt tehát a csoki, a narancs és három csodálatos autó, melyek akkor berregtek, amikor csak akartam. Engem pedig szeretet vett körül. Nem csoda, hisz még csak ötéves voltam, és mindenkinek az volt a véleménye, hogy aranyos vagyok. A piros autóra már mindannyian időben gondoltak, mielőtt a készletek elfogytak volna. Persze a testvéremet, Zsuzsikát is nagyon aranyosnak találták. Emlékeim szerint ő akkor éppen betegen feküdt az ágyban. Arra nem emlékszem, hogy milyen játékot kapott. Biztos egy műanyag babát. Valami ilyesmi ajándék mellett dönthetett a Központi Bizottság a lányok számára abban az évben.
Felmerült azonban egy rendkívül súlyos probléma: Két gyerek volt, de csak egy narancs. És ami még ennél is rosszabb, a csoki, úgy derült ki, nem volt más, mint étcsoki, ehetetlenül keserű. Zsuzsika betegen feküdt az ágyban, ezért ő kapta a narancsot. Én pedig az ágya mellett ülve kicsomagoltam a csokit, és beleharaptam az élet keserűségébe. Ez után történt nem sokkal, hogy először hallottam a hitről.
Oti bácsi karácsonykor mindig késő délután jött hozzánk. Úgy emlékszem, ez minden évben így volt. Elvitt a parkba vagy a moziba. Szánkón húzott engem, és azt játszotta, hogy ő a ló, és hangosan, nyerítve ügetett át a Hősök terén a hóban. Máskor meg elmentünk a várhoz korcsolyázni. Bácsikám olyankor különböző mutatványokat mutatott be a jégen a csinos hölgyek előtt. Aztán szép lassan vitt haza, és egy forintért még fagyit is vettünk a cukrászdában az Andrássy úton. Soha nem értünk haza szürkület előtt, akkor sem, ha már nagyon panaszkodtam a hideg miatt.
Amikor hazaértünk, mindig ugyanaz a csodálatos látvány fogadott. Oti bácsi kopogására apa kitárta az ajtót és felemelt engem. „Eszlek, eszlek, megeszlek” - mondogatta, amikor bevitt a fényben úszó szobába, ahol a karácsonyfán a fényes angyalok és az aranyszínű díszek verték vissza a gyertyák ragyogását. Odarohantam édesanyámhoz és a zserbóillatú kötényébe burkolóztam. Észrevettem, hogy Zsuzsika a naranccsal játszik, és a gyertyák ragyogását nézi a narancs fényes héján.
Anyám fölém hajolt: „Mondd meg nekem, kiket szeretsz?” - kérdezte. „Téged, apát és a kis Jézust” - válaszoltam. Aztán ránéztem a testvéremre, hogy az ő nevét is mondjam, és láttam, hogy még mindig azzal a csodálatos és különleges gyümölccsel játszik. Odarohantam Zsuzsi ágyához, kitéptem a kezéből a narancsot, és bebújtam az ágy alá.
Zsuzsi sikított, édesapám üvöltött, Oti bácsi pedig egy seprűt hozott, melynek nyelét hamarosan a hátamban éreztem. Miközben a seprű nyele szurkált hátulról, én beleharaptam a narancsba. Éreztem, ahogy a leve lefolyik az arcomon. Egy narancs…Egy narancs… Édes, mint az élet. Azt persze akkor még nem tudtam, hogy a narancsot előbb meg kell hámozni. Zsuzsika még akkor is zokogott, amikor apával az éjféli misére készültünk. Anyám megsimogatta a kislány haját, miközben a lépcsőfordulóban apám megfenyített.
- Ezt még ma este jóvá kell tenned - mondta.
- Mit jelent az, hogy jóvátenni?
- A jóvátétel majd segít neki megbocsátani - válaszolta.
Tóth Miklós főorvos mentette meg a karácsonyt Zsuzsika számára. Az éjféli mise után találkoztunk vele a tömegben. Miután értesült a családi tragédiáról, elhívott bennünket az otthonába, és kezembe nyomott egy sárga uborkát, azzal, hogy azt feltétlenül adjam oda a testvéremnek. Amikor hazaértünk, és átnyújtottam Zsuzsikának, az arca azonnal felderült. „Banán, banán!” - kiáltozott meglepetésemre. Nem tudtam, miért hívja így azt a nagyra nőtt uborkát. Ezután évekig megint nem láttam banánt.
Ezen a napon történt tehát, hogy a hitről először hallottam. Ahogy a Rózsák terén sétáltunk át a templom felé, apám megsimogatta az arcomat. Nem volt rajtam kesztyű, mert a kezemet apám keze melegítette.
- Miért vannak gyertyák a karácsonyfán? - kérdeztem.
- Azért, mert Krisztus volt a világosság.
- Hogyan volt Ő a világosság?
- Feltámadt.
- Mi az, hogy feltámadt?
- Az, hogy miután meghalt, újra elkezdett élni.
- És azt hogy csinálta?
- Ezt hinned kell.
- Mindannyian feltámadunk?
- Majdnem mindenki.
- De akkor túl sok ember lesz. Hol fognak lakni? Mit fognak enni?
Agyamon végigfutott a hívők sokasága az évszázadok során.
- Nem értem, apa.
- Mit?
- Ma délben ettük meg a libát. De anya megkopasztotta a libát, mielőtt elkészítette. Hogy fog így a liba feltámadni? Meztelen lesz? Anya a párnába teszi a tollakat. A húsa meg itt van a pocakomban.
Nagyot nevetett erre. Hahotázott, ahogy a magyarok szoktak. Olyan nevetés ez, amely elűzi a fájdalmat. Adott egy puszit, és azt mondta: Drága kisfiam! Hitre van szükséged ahhoz, hogy ezt megértsed!
A templom tele volt, mint mindig, amikor az éjféli mise volt. Annyian voltunk, hogy némelyek az utcán álltak. A hó esett, és mi elénekeltük a himnuszt. Mindenki énekelt. Nem olyan gyorsított ritmusban, ahogy a focimeccsek előtt szokták énekelni. Olyan volt, mint egy ima, a magyarok könyörgése Istenhez. Ezek a napok késztettek arra, hogy később éveket töltsek el a himnusz angol nyelvre fordításával. A fordítást újra és újra átnézettem szakértőkkel, míg el nem nyerte végleges formáját.
Tudjátok, a hit emberközeli. Igaz ugyan, hogy Istentől származik, de szorosan kötődik az emberekhez. Majdnem mindenki képes hinni. Én ezt azon a karácsonyon éltem át először. Éreztem, hogy valahova tartozom, és hogy szeretnek. Éreztem, hogy törődnek velem. Láttam, hogy mindent megtesznek, hogy ajándékot adhassanak nekem. Oti bácsi segített abban, hogy a karácsonyfa meglepetés legyen. Anyám süteményillatú kötényéhez bújhattam. Apám meleg kezét foghattam. Láttam, hogy örül nekem, láttam, hogy nevet. A himnusz szépségét is ekkor fedeztem fel. Láttam Tóth főorvos úr kedvességét. Láttam, ahogy a testvérem megbocsát. Ezek az értékek Istentől származnak, de szorosan kötődnek az emberek életéhez.