Bányai László
Csak a tenger győzte le

Hetvenöt éves korában elhunyt Rafael „Raful” Eitan tábornok, Izrael volt vezérkari főnöke. A legendás parancsnokot az asdódi kikötő egyik mólójáról sodorta el egy óriási hullám, miközben telefonált. A keresésére indult mentőhelikopter már csak a holttestét tudta a fedélzetére venni. A sors iróniája, hogy a valamennyi arab-izraeli háborút végigharcolt katona élete úgy ért véget, ahogy Izrael ellenségei az egész néppel végezni szeretnének: a tengerbe szorítva, hullámok közt.

Rafael „Raful” Eitan tábornok Fotó: Reuters

Eitan az elmúlt két évben naponta utazott jeruzsálemi otthonából az asdódi kikötőbe, ahol egy hullámtörő gát építését felügyelte.
„Raful története összefonódott Izraellel. Fiatal korától kezdve bátran és nagylelkűen szolgálta az országot. Felismerte: Izrael államért harcolni kell, hogy fennmaradhasson. Fő szerepet játszott Izrael valamennyi háborújában és a palesztin terrorizmus elleni küzdelemben. Élete az izraeli hősiesség dicsőséges fejezete” - emlékezett rá megrendülten Ariel Saron izraeli kormányfő.
Rafael Eitan 1929-ben, a Jezreel-völgyében egy Tel Adashim nevű szövetkezeti faluban (mosáv) született. A Palmachban, a Hagana speciálisan kiképzett alakulatában kezdte katonai pályáját. A világháborút követően megalakuló Izraeli Véderőben ejtőernyősként, páncélosként és pilótaként is szolgált. Megsebesült az 1948-as Függetlenségi Háborúban és még három más alkalommal is. Ennek ellenére a parancsnoksága alatt szolgált tisztek és katonák szerint félelmet nem ismert. Mindig az első vonalban harcolt. 1956-ban a Sínai hadműveleteknél az ejtőernyős egységét a Mitla-hágónál dobták le, ahol súlyos harcok közepette is győzni tudott. Izrael valamennyi háborúját végigharcolta.
Katonai pályafutásának csúcspontján, 1978-ban Ézer Weizman honvédelmi miniszter Izrael 11. vezérkari főnökévé nevezte ki. 1983-ig, így a libanoni háború idején, a hadsereg vezérkari főnöke volt. Raful a hadseregben külön oktatási programot indított el, esélyt adva a hátrányos helyzetű fiataloknak, hogy behozzák lemaradásukat. Ma is „Raful gyermekei”-nek nevezik azokat a fiatalokat, akik az általa szervezett katonai oktatás rendszerében szerezték meg képesítésüket.
1983-ban megalakította a Sínai-félszigetről való kivonulás ellen tiltakozó Tzomet mozgalmat. 1984-ben a Techija (Újjászületés) párt tagjaként választották a knesszetbe. 1988-ban Jichák Samír kormányának földművelésügyi minisztere. 1992-ben a Tzomet képviselőjeként ült a parlamentben, ám a pártja később kettészakadt. Raful miniszterelnök helyettesi, földművelésügyi és környezetvédelmi miniszteri posztot töltött be Netanjahu kormányában is. A következő választásokon a párt már nem érte el a küszöböt, így a knesszetbe nem került be. Ezzel Raful politikusi pályafutása véget ért.
Raful mindig is ellenezte, hogy a palesztinoknak „területeket adjanak békéért”. Őszinte, szókimondó ember volt. A palesztinokat nem sokra tartotta, és az oslói egyezményről is meg volt a maga véleménye: „Mindezek az erőfeszítések semmit sem érnek. Az arabokkal nem lehetséges a béke. Ez olyan, mint Huntington könyvében a civilizációk közötti harc. Az iszlám sosem fogadja el, hogy független államunk legyen. Még akkor sem, ha a háborúkban megverjük őket” - nyilatkozta nemrégiben újságíróknak.