Hetek - VII. évfolyam, 50. szám, 2003. december 12

Valamiben az első öt között van Magyarország, ami ezúttal nem betegséggel vagy önpusztítással áll kapcsolatban. Úgy tűnik, jó helyen ütöttek tábort a vándorló magyarok, mert gyógyvíz ugyan van a Kárpát-medence és Európa több pontján is, ezen a ponton azonban csak feleannyit kell ásni hozzá! Több száz, pontosabban mintegy hatszáz gyógyforrás bugyog a lábaink alatt országszerte, amelyek különféle gyógyászati célokra alkalmasak. Használatban azonban csak mintegy száz van. Pedig már óriásplakátokon is hirdetik: évente egy-két kúra mindenkinek kijárna.

A történelem tanúsága szerint már a Római Birodalom idején ismertek voltak az itteni gyógyvizek, egyes vélekedések szerint az Aquincum elnevezés is innen ered. A török hódoltság idején ismét felvirágzott a fürdőkultúra: a híres török fürdők a magyar gyógyvízforrásokra épültek. Aztán a huszadik század harmincas éveiben a szénhidrogén-kutatások nyomán is előtörtek újabb források. Az ország szinte minden megyéjében található ilyen lelőhely, Budapest pedig szinte egyedülállóan gazdag gyógyvízforrásokban, nem véletlenül nevezik Fürdővárosnak is. A lakosság általános egészségi állapota indokolttá tenné a teljes kihasználtságot, ennek azonban gazdasági akadályai vannak. A gazdasági akadályokat viszont, vélik közgazdászok és egészségügyi szakértők, éppen a gyógyvízforrásokba fektetett tőke háríthatná el.
A helyzet nem jó, de nem is reménytelen - véli a magyar termálfürdőkkel elsőként foglalkozó honlap megalapítója, dr. Wirth Gyula. Fekete János közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökhelyettese ennél valamivel szemrehányóbb hangot ütött meg egy előadásában, értetlenségének adva hangot azzal kapcsolatban, hogy az ország adottságai parlagon hevernek, miközben a gazdasági helyzet romlik. „Az ország egyik kitörési pontja lehetne az idegenforgalom, ezen belül is a gyógy-idegenforgalom fejlesztése” - fejtette ki Fekete János, de ugyanez olvasható dr. Wirth Gyula honlapján is. A gyógy- és hőforrások kihasználtságát tekintve azonban egyelőre nem mutatunk fel kiemelkedő sikereket, különösen ha számításba vesszük a kiemelkedő adottságokat. „Nem is ismerik ezt a lehetőséget” - véli dr. Wirth Gyula, aki szerint a pénz mellett leginkább az átfogó rendezőelv hiányzik. „Véleményem szerint ha egy érvekkel, kutatási eredményekkel alátámasztott terv kerülne a gazdasági miniszter elé, el lehetne érni, hogy kiemelt költségvetési pontként szerepeljen egy gyógyfürdő-hálózat kialakítása” - érvelt Wirth. Egy átfogó terv kidolgozása és következetes véghezvitele azonban eddig minden kormány számára túl nagy falatnak tűnt, bár kisebb-nagyobb beruházásokra sor került. A lehetőségek teljes körű kiaknázásához azonban ennél többre lenne szükség. Budapesten a patinás gyógyfürdők egy részét a világháború óta csak elkoptatta az idő és az igénytelen javítgatás. A történelmi szecessziós épületbelsők így már csak árnyékai saját maguknak.

A gyógyvizek gazdasági előnyei közé az idegenforgalmon túl hozzátartozik az is, hogy a költségkímélő gyógymód lenne, két okból is. Egyrészt alkalmas a megelőzésre, másrészt ipari előállítás helyett természetes forrásból nyerhető a különféle kúrákhoz szükséges alapanyag: a víz és az iszap. A hatást bárki igazolja, aki valaha is kipróbálta, a reklámhoz azonban a hatásmechanizmus tudományos igazolására lenne szükség. Amihez szintén tetemes összegek nagyvonalú és jövőre néző befektetésére lenne szükség. „Így azonban külföldön nem is ismerik a magyar gyógyvizek hatását, illetve nem ismerik el” - panaszolja jogosan dr. Wirth Gyula. 1975-ben, ENSZ-felkérésre készült egy nagyon színvonalas beszámoló, az ebben foglaltak megvalósítása azonban elmaradt. „Európa szanatóriuma lehetne Magyarország” - állítja Wirth.
A szerényebb természeti adottságokkal rendelkező országok igényes intézményeiben, gyógyszállóiban egyszerű csapvízzel folytatnak hidroterápiát, a vendégek mégis ezeket részesítik előnyben az ismeretlen és hiányos infrastruktúrájú, árban azonban többnyire azonos szintű magyar gyógyfürdőkkel szemben. Az orvosi szakirodalomban megjelenő megfelelő tudományos közlések híján nem várható el, hogy a külföldi orvosok ajánlják a magyar gyógyfürdőket. Valójában még Magyarországon sem gyakorlat, hiszen a társadalombiztosító sincs még meggyőzve a megelőzés fontosságáról, így inkább a gyógyszergyártókkal folytat tárgyalásokat.

Szakemberek szerint ebben az ágazatban 10-12 évre tehető a befektetés megtérülése, egy-egy fürdőhely infrastruktúrájának kiépítése, vagy akár a felújítása pedig milliárdokba kerülhet. A hazai befektetők pedig gyorsan akarnak meggazdagodni, így az árak sokszor le is körözik a szomszédos országok hasonló, vagy akár magasabb szintű szolgáltatásainak árait. Csehország, Szlovákia, Olaszország, sőt Románia is bővölködik hasonló természeti adottságokban, és komoly erőfeszítéseket tesznek a vendégek megnyerésére. Magyarországon kivételes összetételű gyógyvizek állnak rendelkezésre, kivételesen bőségesen, a használatban lévő hatszáz forrás mellett vagy kétezer lefojtott kút várja, hogy infrastruktúrát építsenek köré. A gyógyhatást ugyanis nagymértékben meghatározza, hogy a kezelés a víz közvetlen környezetében történik. Munkahelyet is teremtene, hiszen a különféle gyógykezeléseket leghatékonyabban továbbra is képzett gyógytornászok, gyógymasszőrök végzik. A magas színvonalú képzés, egy megfelelő társadalmi, anyagi megbecsülés sokakat vonzana erre a pályára, ezt a jelenlegi kínálat is igazolja.
Az óriásplakátoknak igaza van: tényleg szüksége lenne rá a magyar embernek, hogy ne legyen beteg, ne százalékolják le idő előtt, ne veszítse el a megélhetését, mégsem biztos, hogy a jelenlegi kereseti lehetőségek között marad pénze az egészsége karbantartására. Ugyanakkor ez nem csupán pénzkérdés. A kényelem és a pihenés gondolata egyelőre olyan időtöltéssel párosul, ami nem az egészségnek kedvez. Ha szabad nap, akkor tévénézés, evés-ivás, karosszék. Az egészségügy valójában betegségügy, gyógyfürdőt, gyógyvizeket többnyire betegeknek írnak fel.