Eperjesi Ildikó
Kevesebb duma

Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt nyitva áll az út, hogy cárokra jellemző hatalmat összpontosítson kezében, miután megkaparintotta ellenzékének utolsó hatékony bástyáját, az orosz parlamentet - figyelmeztet a londoni The Daily Telegraph a múlt vasárnapi parlamenti választások után kialakult helyzetet elemezve. A Kremlhez hű Egységes Oroszország nevű politikai tömörülés a Szovjetunió felbomlása után bevezetett többpártrendszer legnagyobb győzelmét szerezte meg a nem éppen makulátlanul tiszta választásokon, de Putyin ugyancsak számíthat a liberális demokrata párt és a Haza párt támogatására az orosz parlamentben, a dumában.

Vlagyimir Putyin bejelenti pártja választási győzelmét. Nincs alternatívája Fotó: Reuters

A sok oroszban még mindig élénken meglévő erős vezér iránti vágy arra indíthatja az orosz elnököt, hogy az Oroszországban rövid múltra visszatekintő demokráciát az elnyomás irányába „fejlessze” tovább, ami évszázadokon keresztül jellemezte országa történelmét. Az Oroszországban öt napon belül elkövetett két súlyos öngyilkos merénylet hozzájárulhat a rendpárti orosz elnök hatalmának további erősödéséhez, illetve jövő márciusi újraválasztásához. Mindezek nyomán várhatóan olyan központosított állam jön létre, mely még kevésbé fogja megtűrni a tőle független személyiségeket és hatalmi központokat, legyen szó akár a Mihail Hodorkovszkij-féle olajmágnásokról, vagy éppen Csecsenföldről. Nem kedveznek az eredmények a nyugati értelemben vett civil szféra fejlődésének sem. Putyin nyilvánvalóan továbbra is törekedni fog a meggyengült orosz nagyhatalmi pozíciók erősítésére, azonban mindezt „irányított demokrácia” révén véli elérhetőnek.

Az oroszországi választásokat nyomon követő EBESZ szerint a választási folyamat visszalépést jelentett Oroszország demokratizálásában, s az eredmények kihirdetésekor torzulások történtek. Bruce George, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnöke kifogásolta az „államapparátus nagyarányú felhasználását” az Egységes Oroszország támogatására. A sajnálatosan alacsony - 56 százalék körüli - részvétel sem vet jó fényt az oroszországi demokráciára: a több mint százmillió szavazásra jogosult jelentős része nyilvánvalóan kiábrándult a politikából. Külföldi elemzők szerint a rendszerváltás óta ez volt a legkevésbé demokratikus orosz választás. Borisz Kagarlitszkij, a Globalizációs Tanulmányok Intézetének igazgatója az Izvesztyijának kifejtette: az orosz politikai rendszer soha nem is volt igazán demokratikus, a mostani eredményekkel pusztán nyilvánvaló lett a rendszer autoriter volta. 
A szavazást rendkívüli biztonsági intézkedések közepette bonyolították le, miután a múlt héten öngyilkos robbantók Dél-Oroszországban több mint negyven embert öltek meg egy vonaton. Csecsen szeparatistákra terelődött a gyanú ebben az esetben is, csakúgy, mint a választások utáni moszkvai merénylet kapcsán, melyet valószínűleg csecsen terroristanők követtek el politikai indítékból.

Vlagyimir Zsirinovszkij. Az öregedő szélsőjobboldali pártvezér nem hátrál Fotó: Reuters

A legkellemetlenebb meglepetést a liberális pártok, a Jabloko (Alma) és a Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ) szolgáltatták, melyek az eredmények szerint nem érték el a parlamenti bekerüléshez szükséges ötszázalékos küszöböt (hivatalos végeredmény csak a jövő hét közepén várható, mivel a tizenegy időzónát átfogó hatalmas országban nehéz összegezni a szavazatokat). Elemzők szerint a liberális pártok gyenge szereplése azt mutatja, hogy az orosz értelmiség java része a liberalizmus helyett a nacionalista állampártiság felé vette az irányt. Ezt mutatja, hogy a két nacionalista párt, a Zsirinovszkij-féle, sem nem liberális, sem nem demokrata Orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR), valamint a Rogyina (Haza) Szövetség megerősödött. Előbbiek 12, míg utóbbiak 9 százalékot értek el. Az Egységes Oroszország pedig 37 százalékos eredményével a Szovjetunió felbomlása óta a legjobb eredményt elért párt lett; valószínűleg a kommunisták kontójára tudtak teret nyerni, akiknek támogatottsága az 1999-es választások óta mintegy felére, 13 százalékra esett vissza. Az Egységes Oroszország riválisai szerint nagyban támaszkodott az elnök politikai támogatása mellett az állami hatóságok forrásaira. Az elmúlt években megtépázott és visszaszorított független médiumok híján az állami televíziócsatornák hírműsorai jórészt az Egységes Oroszországról tudósítottak. A hagyományosan a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező kommunisták ezzel szemben hetekig lejárató kampány célpontjai voltak az állami és helyi televíziócsatornákon. Gennagyij Zjuganov kommunista vezér ki is fakadt: „A választási kampány egy gonosz komédia. Formálisan megválasztjuk a parlamentet, de valójában az elnöki adminisztráció fogja kijelölni a tagjait.”
Amennyiben az orosz liberálisok előrejelzése igaznak bizonyul, az ország a szovjet típusú autoritárius berendezkedés felé veszi ismét az útját. Tizenkét év mozgalmas - bár korrupt - demokráciája után a duma nagy részének támogatása Putyinnak megadja a lehetőséget arra, hogy kihasználja az egypárti dominanciát a törvényhozásban. Anatolij Csubajsz, a liberális SZPSZ egyik vezetője még a választások előestéjén így fejezte ki aggodalmát: „Lehet, hogy ma este lefekszünk, és holnap egy másik országban ébredünk fel.” Csubajsz szerint a „baloldali és barna erők” megerősödése a politikai befolyás legveszélyesebb átrendeződését jelenti. Ezt az elmozdulást azért is tartják sokan aggasztónak, mivel a Kreml-beli adminisztráción belül is hasonló átalakulások folynak, azaz az orosz politikai elit a jövőben még inkább a nacionalizmusra és populizmusra fog építeni. A dumabeli többségi támogatottság megszerzése Putyinnak lehetőséget fog adni alkotmánymódosításra, amivel biztosíthatná magának akár a harmadik elnöki ciklusát is. Igaz, az elnök rögtön a választás után utalt arra, hogy a mostani alkotmányos rendszer a stabilitás záloga, nem szükséges tehát megváltoztatni.
A Putyin elnök által nyíltan támogatott Egységes Oroszország népszerűségének nyilvánvalóan jót tett Hodorkovszkijnak, a Jukosz olajvállalat igazgatójának letartóztatása adócsalás vádjával, bár az oligarcha barátai szerint inkább politikai okokról lehetett szó a Kreml kezdeményezte akcióban. Az oroszok sokasága még mindig kénytelen a szegénységgel és nem kevésbé a kommunista ideológiai örökséggel küzdeni, nem nehéz tehát jó pontokat szerezni egy olajmágnás, egy oligarcha letartóztatásával a szavazók körében. Grizlov, az Egységes Oroszország egyik vezetője a kampány során kirohanást intézett a gazdag üzletemberek és a korrupció ellen, de közben elfelejtett arról megemlékezni, hogy pártja listáján több tucat magas beosztású üzletember található. Putyin sietett is kijelenteni a választások után: a duma oligarchaellenes lesz. A pénzmágnásokkal szembeni harcára utalva Putyin kijelentette: „…következetesen és keményen végre fogjuk hajtani, tekintet nélkül arra, hogy ezek az emberek milyen kísérletet tesznek az önvédelemre”.
A parlamentbe bejutott pártok ezzel a beállítottságukkal sikerrel kifogták a szelet a hagyományosan antikapitalista kommunisták vitorlájából, sok szavazót átcsábítva ezzel a kommunisták szavazói közül. Vlagyimir Zsirinovszkij, a csak nevében liberális LDPR szélsőséges megnyilvánulásairól elhíresült vezetője sem rejtette véka alá mondandóját: „Ne legyenek nagyvállalatok. Ne adjátok a kezükbe, mert ellopják az egészet. Talán lehetnek középvállalkozások, de a különleges szolgálatok felügyeletével” - vallott színt a „szabad” piacról alkotott nézeteiről az NTV vitaműsorában Zsirinovszkij, akinek pártjához is jutottak el a Kremlből a pénzforrások. A megnyilvánulásaiban szélsőségesen nacionalista és antiszemita Zsirinovszkij egyébként eddig is főként a Kreml szájíze szerint szavazott a duma voksolásain.
Az orosz átlagember szerint Putyin sokat tett az országért: szembeszállt a korrupcióval és az oligarchákkal, növeli a nyugdíjakat és béreket, s helyreállította Oroszország nemzetközi tekintélyét. Nyilván ezért számított sokat a szava, amikor az Egységes Oroszországot favorizálta. Ugyancsak szimpatikus sokak számára a „törvény és rend” szlogen a jelcini évek bizonytalanságai után. A parlamentbe most bejutott pártok az emberek számára elfogadhatóbb megoldást kínáltak az orosz társadalomban a kutatók szerint meglévő három nagy ellentmondásra: a szegények és gazdagok, az oroszok és nem oroszok, valamint az oligarchák és a társadalom többi része között meglévő konfliktusra. Az orosz társadalom megkönnyebbülve fogadja, hogy egy erőtől duzzadó elnök (Putyin fekete öves dzsúdós) irányítja az országot a kiszámíthatatlan, beteges és nagyivó Jelcin után, aki alatt Oroszország csak mint „Vadkelet” szerepelt a nyugati zsargonban. Maguknak az oroszoknak a közérzete sem volt valami fényes országukban az 1990-es években: a lakosság nagy része (a nyugati kapitalizmus által) ostromlott várban érezte magát, ahol a szövetségi televíziócsatornák a „zsidó-szabadkőműves demokraták” erősségei voltak, az első elnök pedig külügyminiszterével együtt „amerikai kém”.

Vlagyimir Putyin a volt szovjet államok védelmi minisztereivel. Barátok közt Fotó: Reuters

Az egykori KGB-ügynök, Putyin a törvény és rend mellett korrupciómentes, működő Oroszországot is ígér, s ehhez olyan hatalmat kapott most, amelyhez hasonlóval csak a cárok, illetve egykori szovjet pártfőtitkárok rendelkeztek. A csecsenföldi háború, a biztonsági szolgálatok növekvő befolyása, Mihail Hodorkovszkijnak, az ország leggazdagabb emberének, egyben Putyin lehetséges politikai ellenfelének letartóztatása mind megkérdőjelezik Putyinnak a demokrácia iránti elkötelezettségét. Miközben Putyin a szabad piac melletti kiállását hirdeti, sorra olvadnak el az alapvető szabadságjogok az országban - állítják kritikusai. Ugyanakkor a Nyugat számára imponálóak gazdasági reformjai, s az a törekvése, hogy Oroszországot még inkább a nemzetközi piacok részévé tegye, viszont a külföldi segélyekből és befektetésekből erőt merítő ország nem feltétlenül lesz rugalmas barátja a Nyugatnak. Nagyhatalmi érdekeit már most is egyértelműen kimutatja a Kaukázus és Közép-Ázsia volt szovjet köztársaságaiban, ahol főként amerikai érdekekkel ütköznek az orosz érdekeltségek. Az orosz politikai eliten belül egy ideje elterjedt az a vélemény, hogy aktívan kellene törekedni a posztszovjet tér reintegrálására. Bizonyára arra számítanak az ilyesfajta gondolatok képviselői, hogy az orosz olajra és földgázra éhes Nyugat kénytelen szemet hunyni az orosz nagyhatalmi törekvések fölött.
Az éppen csak bontakozó orosz demokráciát az első csapás 1993-ban érte, amikor Jelcin akkori elnök a parlament hatalmának egy részét önmagához „csoportosította” át. Amióta Putyin megkezdte elnöki ciklusát 2000-ben, ez a folyamat felgyorsult. Az ellenzéki médiumokat semlegesítették, a Kremllel szemben álló pénzmágnásokat pedig lecsukták vagy emigrációba kényszerítették.
Gazdasági értelemben Orosz-ország viszonylag stabil kapitalista berendezkedéssel bír, a rendszerváltás után a főként állami tulajdon kriminalisztikai eseményeket nem nélkülözve került át magántulajdonba. Politikailag viszont Putyin és csapata - „az erő emberei” - kezében van az ország, akik főként az egykori szovjet állambiztonsági szervezet, a KGB, valamint annak utódja, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat köreiből kerültek ki. Putyin elnökhöz hasonlóan valamennyien szentpéterváriak, akiket az elnök vitt át Moszkvába, hogy segítsenek megerősíteni a hatalmát, amit Jelcintől vett át 1999-ben. Elemzők szerint Putyin alatt a hatalom letéteményesei még mindig az egykori szovjet elnyomó szervezetek. Az Egységes Oroszország pártot Putyin arra találta ki, hogy az Állami Dumában politikáját képviselje, és sokak szerint egy ideológia nélküli formáció. Önmeghatározása annyira képlékeny, hogy poszterein egyszerre megtalálhatók Sztálinnak és Alekszandr Szolzsenicinnek a képei, utóbbi még a szovjet időszak alatt távozott külföldre. A kampány finisében az Egységes Oroszország vezetői nem voltak hajlandóak kiállni televíziós vitákra, azt sugallva ezzel, hogy ők olyasvalamit képviselnek, ami a politika fölött áll. Borisz Nyemcov, az SZPSZ vezetője nem minden él nélkül jegyezte meg: „a dolgok már abszurd szintet ütöttek meg”, nyugati elemzők pedig arra figyelmeztetnek, hogy ismét népszerű lehet a kremlinológia, az egykor a szovjet időszak alatt jelentőségre szert tett tudomány, mivel a Kreml egyre kevésbé átlátható.
Vészjósló légkört teremtett Putyin körül, amikor 2000-ben elnöknek választották, hogy előzőleg a szovjet állambiztonsági szervezet, a KGB sorait erősítette. Mind hazájában, mind Nyugaton tartottak tőle.
Most viszont egykori kollégája, Vlagyimir Uszolcev Fegyvertársak című, nemrég megjelent könyvében bemutatja az igazi Putyint. A szerzővel a mostani elnök az 1980-as években dolgozott együtt drezdai „kiküldetésben”, ahol közös volt az irodájuk. A könyvből kiderül, Putyin ideje nagy részét azzal töltötte, hogy becsempészett nyugati árukatalógusokat böngészett, valamint irathegyeket olvasott át, hogy - jórészt sikertelenül - nyugati ügynököket toborozzanak a Szovjetunió javára történő kémkedésre.
Nem sikerült szinte senkit találni, aki az amerikai különleges alakulatokról, a zöldsapkásokról gyűjtött volna adatokat Nyugat-Németországban. Putyint felettesei mégis kedvelték, mivel nem kérdezett, csak engedelmeskedett, s még reménytelennek tűnő feladatokat sem utasított vissza, hanem nekifogott, hogy megoldja őket. A könyv szerint Putyinnak volt egy hivatalos arca: a tökéletes konformistáé, aki eljátszotta az elkötelezett kommunista szerepét. Másrészt viszont a jogász Putyint felháborították a jogtalanságok a Szovjetunióban, s rokonszenvvel tekintett a Kreml olyan kritikusaira, mint az emigráns Andrej Szaharov, akit tisztelt következetes ellenzékiségéért. Még meglepőbb, hogy a gyökeréig antiszemita KGB-n belül - amely minden szovjetellenes megmozdulásban zsidó összeesküvést látott, s egyben biztonsági fenyegetésként kezelte ezt a népcsoportot - Putyin annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a zsidók „teljesen normális emberek”, mivel egykori leningrádi atlétikai klubjában számos zsidó származású edző és sportoló volt. 
Uszolcev ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy Putyin akkora hatalmat adott a biztonsági szolgálatok kezébe, amekkorát egyetlen elődje sem. A szerző szerint ez Putyin legnagyobb titka, de egyben tragédiája is.