Hetek - VII. évfolyam, 39. szám, 2003. szeptember 26

Hosszú évtizedek választhatják még el a volt szocialista országok polgárait az Európai Unió átlagos életszínvonalától. Az odáig vezető út még hosszú, s a statisztika - mint tökéletlen mérőeszköz - ad megközelítő képet a „bentlakók” és a befelé igyekvők életkörülményeinek különbségéről. A lakáshelyzet, a táplálkozás, a várható élettartam, a szórakozásra, kikapcsolódásra fordított összegek, az egészségügyi ellátás színvonala például jól jelzi az életminőséget. Alábbi összeállításunk a témában fellelhető adatokat veti össze.

A keresetek tekintetében jelentős eltérések vannak a tagországok között. A lakossági jövedelmek színvonalát és az országok egymás közötti arányait nagy vonalakban meghatározza az általános gazdasági fejlettség, illetve az egy főre jutó bruttó hazai termék. Egy adott ország gazdaságának más országokhoz viszonyított fejlettségi szintjét az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson kifejezett értékének összehasonlításával lehet meghatározni. Ezek szerint hazánk 2001-es egy lakosra jutó GDP-je az Európai Unió átlagának 53 százalékát érte el. Ebben az évben a bruttó havi átlagkereset 103 300 forint volt, ez 257 forint/euró árfolyamon 403 eurónak felelt meg. Mivel az egyes országokban különböző nagyságúak lehetnek a megélhetéshez szükséges költségek, mint például a lakásrezsi, az élelmiszerek, a ruházat ára, így 403 euró nem ugyanannyit ér, azaz nem ugyanannyi a vásárlóértéke minden tagországban. Az adott jövedelem valóságos értékét ezért úgynevezett vásárlóerő-paritás alapján számoljuk ki, azaz így tudhatjuk meg, hogy az adott összeg menynyit is ér valójában az egyes országokban. Ennek megfelelően az 1 PPS, azaz a tényleges vásárlóerőre átszámított euró 110 forint, így az átlagkeresetnek számító 403 euró valóságos értéke 937 vásárlóerő-egység (PPS) volt 2001-ben. Így már rögtön szembeötlő lesz a különbség, ha ezt összevetjük például a dánok fizetésével, amely 3418 euró, vagy az Európa „szegényházához” tartozó spanyol átlaggal, amely 1516 euró. Meglepő, de a csehek és a lengyelek fizetése is többet ért a miénknél.

Hol lakunk, mit eszünk?

Igaz, hogy Magyarországon európai összehasonlításban kiemelkedő a saját tulajdonú otthonnal rendelkezők aránya, a lakhatási körülmények mégis kedvezőtlenebbek a nyugati polgárokéval összevetve. Nálunk az átlagos szobaszám 2,6, s ez közel a fele az unióban szokásosnak. Németországban például 4,4, Írországban 5,3, Luxemburgban 5,5, Ausztriában 3,4. Az is kitűnik, hogy a magyar honpolgárok jóval kisebb lakásokban laknak, mint nyugati társaik. Az EU-ban az átlagos lakás négyzetmétere nagy szórást mutat, de szinte minden esetben nagyobb, mint hazánkban. Magyarországon 75 négyzetméternyi lakásban lakik az átlagpolgár, míg Németországban 87, Ausztriában 91, Görögországban 80, Luxemburgban pedig 125 négyzetméteren. A lakások felszereltségében is markáns különbségek mutatkoznak, de például a televízió vagy a hűtőszekrény tekintetében tartjuk a szintet.
A fogyasztás szerkezete szinte országonként eltérő az unióban, amelyet nemcsak a jövedelem színvonala, illetve a fogyasztói szokások befolyásolnak, hanem az adott ország földrajzi fekvése, a különböző javak és szolgáltatások árai és arányai. Ezek után természetes, hogy a skandináv országokban, például Svédországban a gáz és egyéb tüzelőanyagok teszik ki a fogyasztás egyik legnagyobb szeletét, több mint 30 százalékot, míg Portugáliában ez a kiadás nem éri el a 10 százalékot sem. A rezsiköltségek mindenhol magasak, a havi kiadások egyötödét teszi ki a víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyag. A második-harmadik helyen a közlekedés és az élelmiszerfogyasztás áll. A szeszes italok és dohányáruk 3-6 százalék között mozognak (Angliában kirívóan magas, 8 százalékot áldoznak ilyen célra), ruhára és cipőre 5-10 százalékot költenek. A távközlés aránya szinte minden országban 2-3 százalék körül mozog. Az utolsó szelet, melyet gyűjtőfogalomként rekreációnak (kikapcsolódásnak) neveznek, amibe beletartozik a szabadidő, kultúra, szálláshely-szolgáltatás, igen magas: 22 százalék, ami jócskán felette van a magyar átlagnak.
Érdemes megfigyelni, milyen nagy különbségek vannak az egyes országok étkezési szokásaiban. Az unió országaiban egy évben átlagosan egy lakosra 95 kg hús, 26 kg hal, 244 l tej és 12 kg tojás jut. A tengerparti országok messze felülmúlják az átlagot, például Portugáliában 76 kg halat esznek évente, hazánkban csupán 3 kg-ot. Finnországban és Svédországban pedig a tejtermékek fogyasztása emelkedik ki: 350 kg fejenként, ami pontosan kétszerese a magyarországinak. Az EU zöldség- és gyümölcsfogyasztása is magasabb, mint Magyarországé, de ez szintén a déli országok egészségesebb, igen magas fogyasztásával függ össze. A táplálkozás minősége természetesen befolyásolja az átlagos életkort és a betegségek kialakulásának „esélyeit”. Ezért különösen fontos az egészséges táplálkozás, a megfelelő étkezési kultúra. Közismert például a mediterrán férfiak magas életkora, amelyet a sok hal, zöldség, gyümölcs és olívaolaj fogyasztása segít elő. Európai összehasonlításban meglepő ugyanakkor, hogy a legrövidebb élet elé a portugál férfiak és az ír nők néznek, a magyarok viszont még ezt az életkort sem élik meg (férfiak várható életkora 68 év, a nőké 76). A fiú újszülöttek várható legjobb életkilátásai Svédországban (77,5), Olaszországban (76,5), és Ausztriában (75,9) vannak. A lányoké viszont Franciaországban a legmagasabb: 83 év, Spanyolországban és Olaszországban 82,9 év.

A megtakarítások mutatják talán a leginkább az életszínvonal és gondolkodásmód különbségét a már csatlakozott és a csatlakozás előtt álló országok között. Az unió országaiban az évek folyamán igen jelentős összegű - készpénzben, betétben, kötvényekben, részvényekben fektetett - megtakarítás jött létre. A GDP-hez viszonyítva a legtöbb megtakarítás Belgiumban, Hollandiában és Nagy-Britanniában halmozódott fel, ami egy lakosra számítva 74-78 ezer eurót, összességében hozzávetőleg 18,7 billió eurót tesz ki. Ez nem kevesebb, mint a tagországok bruttó hazai termékének több mint kétszerese - összehasonlításként még egy adat: Magyarországon 2002-ben ez nem érte el az éves GDP háromnegyedét sem.