Bohács Krisztina
Tanulási zavarokkal küzdő gyermekek

Egyes kisgyermekes szülők számára az ősz, az iskolakezdés sokkal inkább szorongást, mintsem reményteli várakozást hoz. Lehetséges, hogy a gyermeknek nem megy úgy az olvasás vagy a számolás, mint a többieknek, lehetséges, hogy kiderül, a szeretett gyermek bizonyos képességei alulfejlettek, netalán tanulási, olvasási zavarokkal küzd. Az első élmény sokkoló lehet, ám szakemberek egybehangzó véleménye szerint van segítség - noha a diszlexiában szenvedő gyermekek száma évről évre nő. Kialakulásában nemcsak organikus okokat, hanem a modern, ám sok esetben torzult életvezetési szokásaink, újkori környezeti ártalmaink ráhatását is felfedezni vélik a szakértők. Nagy probléma, hogy a magyar átlagiskola egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, aki képességei terén egy kicsit „más”; nálunk gyakorlatilag lehetetlen az együtt tanulás.

Tornyosuló feladatok. Stresszhelyzet már az óvodától Fotó: MTI

Hétköznapi életünk során sohasem tudatosul bennünk, hogy alaptevékenységeink: a járás, a beszéd, a pénzszámolás vagy a könyvolvasás rendkívül bonyolult és összehangolt agyi, idegrendszeri tevékenységek. Hogy ezeket a legalapvetőbb cselekvéseinket sikeresen elvégezhessük, már csecsemőkortól fogva teljesen ép érzékelési, látási, tapintási, hallási feldolgozó rendszerekkel kell rendelkezzünk. Ha ezekben a fonológiai, vizuális vagy auditív feldolgozásmódokban, illetve ezek kombinációjában a legcsekélyebb zavar is mutatkozik, már pici kortól fogva tanulási problémák jelentkeznek. Ezek közül a leggyakoribb - és mára talán a legismertebb - a diszlexia, amely leginkább „olvasási nehézségként” vonult be a köztudatba. 
A diszlexia fogalmának megítélése azonban országonként változik. Sokhelyütt kizárólag az olvasás problémáját, zavarait tekintik annak. Mi, Ian Smythe definícióját követve az alábbiakban fogalmazzuk meg e kellemetlen jelenség lényegét - azaz sűrítőfogalomként az összes anyanyelvi készséghiányt a diszlexia kategóriájába soroljuk: a diszlexia különleges neurológiai eredetű tanulási probléma a folyékony és pontos olvasás, írás és helyesírási készség elsajátításában.
Szakemberek szerint általában már ötéves korra kialakulnak azok az alapvető képességek, amelyek a későbbi olvasáshoz szükségesek: a térben való pontos tájékozódás, a hangok pontos megkülönböztetésének képessége, a jobb- vagy balkezesség, a fejlett vizuális és auditív memória, szótalálási képességek, olyan sorozatok ismerése, mint a napok vagy a hónapok. Ennek ellenére a felmérések szerint a kisgyermekek 15 (nyugati mérések szerint 20!) százaléka valamilyen tanulási problémával küzd, s ez a szám sajnálatos módon évről évre nő. „A jelenség hátterében nemcsak azt látom, hogy régebben nem ismerték a diszlexiát, legfeljebb csak annyit mondtak a gyermekre, hogy figyelmetlen vagy buta, hanem a különféle vizuális ingerek áradatát, a rendkívüli mértékben felgyorsult élettempót, a sok mesterséges eszköz, számítógép, videó hatását is megnevezném” - nyilatkozta lapunknak Jordanidisz Ágnes fejlesztő terapeuta. „Ezek a modern környezeti ártalmak olyan terheket rónak az emberekre, amelyek felerősítenek bizonyos örökölt tulajdonságokat, rombolják a fiatalabb gyermekek idegrendszerét, gátolják az egészséges gondolkodás kialakulását. Azaz véleményem szerint az örökölt képességhiányok felerősödését okozza a mai, degeneráltabb környezet. Egy egykor enyhén diszlexiás nagymamának, aki megtanult valahogy olvasni, még ha sohasem szeretett is, mára erősen diszlexiás unokája lehet” - véli a szakértő. 
„Ma, a vizuális kultúra csúcspontján a gyerekek sokkal inkább vizuális képek alapján tájékozódnak, mintsem hallási ingerek alapján. Azaz a tévében lejátszott mesét nem a hallott szöveg alapján értik meg, hanem a képek sorozatából rakják össze a történetet. Ilyenkor a szülők kérdésünkre gyakran azt mondják, igen, a gyermekünk mindent megért, csakhogy nem a szavak, hanem a képek alapján teszi mindezt” - hangsúlyozta Varga Katalin, a diszlexia szempontjából veszélyeztetett gyermekek fejlesztésében jelentős hírnevet szerzett Zölderdő Óvoda Alapítvány logopédusa. „Korunkban a gyermekek mozgáskultúrája és életvitele jelentősen torzul: a városi kultúrában, a kisméretű panellakásokban nincs elegendő tér a mozgásra, nem másznak fára, nem futnak eleget. Pedig az idegrendszer érésének alapja az egyes mozgásminták alapos begyakorlása. Elcsépelt igazság, hogy a családok életvitele ma rendkívüli iramban zajlik, nincs elegendő idő a közös étkezéseknél arra, hogy a gyermek terítsen meg, és esetleg megszámolja, hányan is vannak a családban; nincs idő ágyazásnál a lepedő összehajtására, ami fejlett mozgáskoordinációt kíván a gyerektől; nincs idő a társasjátékra, ahol szintén sok készség kialakulhat, nincs idő legózni, építeni, amikor is egyfajta látens tanulás során a gyermek elsajátítja az élet apró dolgait...”

A diszlexia felismerése

Magyar szakemberek világhírű elismerését vívta ki, hogy hangsúlyozták: a diszlexia első jelei már óvodáskorban felismerhetők, a normálistól eltérő képességek folyamatos fejlesztéssel már ekkor javíthatók. Nyugaton több helyen inkább csak kisiskolás korban törődnek a jelenséggel, mondván, az olvasás és az írás iskolai tevékenységek, ezért akkor kell a problémás gyerekeket segíteni. (Ez 
a gyakorlat él például Franciaországban.) Hazánkban néhány óvodában úgynevezett diszlexia-prevenciós program is működik, amely az olvasási zavar kialakulásának megelőzését szolgálja. Varga Katalin logopédus szerint diszlexia-veszélyeztetett az a gyermek, aki ötévesen még rosszul tájékozódik a térben, nem igazodik el a saját testén, nem tudja, hogy melyik a bal és a jobb keze. Szintén erre az időszakra kell kialakulnia, hogy melyik a gyermek domináns keze, melyik kezével rajzol és eszik, melyik kezével végzi a főbb tevékenységeket. Veszélyeztetett az a gyermek, aki egyik kezéből a másikba pakolja a ceruzát, hezitál, melyik kezével írjon. Sok olyan gyermek van, aki bal kézzel ír a testközépvonalig, ott átteszi az íróeszközt a másik kezébe, és azzal folytatja a munkát. További fontos tényező 
a szem és a kéz közötti koordináció kialakulása, azaz hogy az olvasás és írás során a kézzel végzett munkát folyamatosan tudja majd követni a szemével. „Komoly terápiát igényel az a gyermek, aki nyelvileg hátrányban van, későn tanul meg beszélni, illetve mondatszerkesztési, ragozási problémákkal küzd még ötévesen is. Figyelemfelhívó jel még, ha a kisgyermek mozgáskoordinációja el van maradva, vagy mozgásfejlődésében szokatlan jegyek észlelhetők” - hangsúlyozza Varga Katalin. 

Verseny, már az iskolában

A témával foglalkozó szakemberek szerint számos kritika illetheti mai iskolarendszerünket, amely a nyugati tendenciákhoz képest fényévekkel el van maradva a tanulási gondokkal küzdő gyermekek felkarolását illetően. A magyar átlagiskola egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, aki egy kicsit „más”, gyakorlatilag lehetetlen az együtt tanulás - a magyar elsősöknek nem elég év végére, már decemberre meg kell tanulniuk olvasni, tehát esélye sincs annak a nebulónak, aki hétévesen ebben a versenyfutásban lemarad. „A magyar oktatásügy még csak most kezd felébredni. A tanítók és a tanárok nincsenek megfelelően felvértezve sokszor még a problémás jelenségek felismerésére sem, nemhogy a kezelésüket illetően. Jövőre minden iskolában kötelezővé teszik legalább egy fejlesztő pedagógus jelenlétét, ami arra utal, hogy a probléma igencsak égető. Szerintem további felelősség terheli a magyar iskolákat azért is, mert a gyermekek többsége elképesztő stresszben „tanul”, s noha már beszélnek róla, csak kevés helyen sikerült igazán stresszmentes atmoszférát kialakítani. Úgy gondolom, ez addig nem is fog menni, amíg egy tízéves gyermeknek az angoldolgozatára egyest adnak, mert egy év tanulás után nem tudja a szavakat helyesen írni” - véli Jordanidisz Ágnes. 
A hazai szakemberek egybehangzó véleménye szerint Nyugat-Európában, nem beszélve az Egyesült Államokról, nem csak az iskolában, a társadalomban is sokkal könnyebb helyzete van annak, aki esetleg részképességzavarokkal, vagy valamilyen kognitív hátránnyal küzd. Ezekben az országokban a továbbtanulás során, későbbi munkahelyválasztásban gyakorlatilag nem tesznek különbséget a problémával élő személyek és az átlagos munkavállaló között, ha az adott feladatot sikeresen el tudja látni - még akkor sem, ha ezekhez valamilyen segítő szoftverre is szüksége van. 
Az egyes képességek fejletlensége esetén leggyakrabban nevelési tanácsadókba, beszédvizsgálóba, tanulási képességeket vizsgáló intézményekbe irányítják a gyermeket. 
A különféle tesztekkel és vizsgálatokkal meghatározott diagnózis után valamilyen fejlesztő terápiára küldik. A tapasztalatok szerint az államilag finanszírozott fejlesztő központok gyakran túlterheltek, futószalagszerűen kénytelenek a gyermekek ellátását végezni. „A gyermekeket vizsgáló intézmények sok esetben rosszul kommunikálják a szülők felé a problémát, vélhetően a szociális érzékenység és a szülők iránti empátia hiánya miatt. A helyes kommunikáció tanítható lenne a főiskolákon, azonban sem a tanítók, sem a fejlesztőpedagógusok tananyagában nem szerepel. Sok esetben önmagában a diagnózis sokkoló lehet, de ha azt is elmondanánk, hogy van megoldás - például egy súlyosan diszlexiás vagy komolyabb tanulási zavarral küzdő gyermeknek is tudunk hozzá illő szakmát adni, megfelelő felügyelet alatt sokat fejleszthetünk a gyermeken -, mindjárt nem olyan lehangoló a kép. Úgy látom, a legtöbb szülő ezt a fajta szemléletváltást leginkább a magánkézben lévő fejlesztő központokban találja csak meg” - fogalmazta meg Jordanidisz Ágnes.
Tóth Péter, az Alapozó Terápiák Alapítvány vezető mozgásterapeutája elmondta, hogy a tanulási zavarokkal küzdő gyermekek, a koncentrációzavarral küzdők, a túlmozgásos gyermekek állapotának javításában feltűnő eredményeket lehet elérni a Doman Delacato mozgásterápiáját továbbfejlesztő Katona Sándor professzor elemi mozgásmintákat kialakító terápiájával. „Vannak olyan mozgások, amelyek csak az emberre jellemzőek, mintegy előre bekódolt program, benne vannak az emberi agyban. Ezek olyan elemi mozgásminták - például elemi kúszás, mászás, járás - amelyek nem valamiféle törzsfejlődés eredményei, hanem csak az emberre jellemzőek, egyetlen más lénynél sincsenek meg. A szóban forgó gyermekeknél valamilyen oknál fogva egyik-másik elem kimaradt vagy fejletlen állapotban maradt. A kurzusainkon nem teszünk mást, mint a csecsemőkori fejlődési úton újra végigvisszük a gyermeket, s addig nem engedjük tovább, míg a szükséges mozgásminta nem automatizálódik” - magyarázta Tóth Péter.
„Mindehhez hozzátenném még: a praxisom során számtalanszor találkoztam olyan esetekkel, amikor a szakmailag indokolható fejlődésen messze túlszárnyalt a gyermek. Végtelenül hiszek a gyermekek taníthatóságában, sőt még az intellektus fejleszthetőségében is. Lehet, hogy egy-egy tünet felnőttkorban is megmarad, ami a pályaválasztást befolyásolja ugyan, de ha ez jól sikerül, nem kell egy életen át az adott képesség hiányától szenvedni. Ha komolyan organikus eredetű diszlexiáról van is szó, lehet olyan állást találni, ahol mondjuk nem az olvasás és az írás dominál, inkább valamilyen praktikus oldala az emberi képességeknek. Úgyszintén, egy hiperaktív gyermek bizonyára nem irodai munkát választ majd magának…” - fogalmazta meg Jordanidisz Ágnes.

A szülők felelőssége

A témával több évtizede foglalkozók szerint a legtöbb, amit egy szülő tehet a gyermekéért, az az, hogy leül vele játszani. Varga Katalin az alábbiakban fogalmazta meg nemcsak az érintett, hanem minden szülő feladatát: „A logopédiai csoportjainkban szerzett tapasztalataink szerint a diszlexia szempontjából veszélyeztetett gyermekek egyáltalán nem tudnak játszani. Leggyakrabban a földön ülnek és autót tologatnak, azaz mechanikus tevékenységgel foglalják el magukat. Másrészt nem tudnak játékot választani, mert hiányzik belőlük a kreativitás és a figyelem tartóssága, gyakran pillangó módjára repked a figyelmük egyik tárgyról a másikra. A szülő feladata, hogy segítse őket izgalmas, kreatív játékok játszásával. A közös játék fontosságán túl a dicséret fontosságára hívnám még fel a szülők figyelmét, hiszen kisgyermekük nem azért nem csinál bizonyos dolgokat, mert nem akar, hanem mert nem tud egyes tevékenységeket elvégezni. Ha mi korholással ráteszünk erre egy lapáttal, a kisgyermek föl fogja adni. Ugyanakkor a sikerélmény biztosításával, állandó dicsérettel megszerettethetjük a nehezen végzett tevékenységek elvégzését, hozzájárulhatunk a hiányzó vagy megrekedt képességek kifejlődéséhez.”