Pál Imre
Sorsukkal dacoló fogyatékosok

Az elmúlt hétvégén Nagyatádon rendezték meg a hosszú távú triatlon országos bajnokságot, ahol az egyéni versenyzőknek 3800 méter úszást, 180 km kerékpározást, és 42 km távú maratoni futást kellett teljesíteniük. Az idei versenyen is részt vettek sérült sportolók. Az életükről, mindennapjaikról, fogyatékosságukról beszélgettem velük. 

Dávid 180 kilométert kerékpározott a hétvégén. „Miért ne teljesíthetnénk többet, mint az egészségesek?” Fotók: Pál Imre

Dávid 19 éves látássérült.
- Tegnap a 180 kilométeres távot tandem kerékpárral tettétek meg. Mint vaknak, hátul kellett ülnöd. Milyen érzés ráutalva lenni az előtted ülőre?
- Teljesen átlagos érzés. A vak ember majdnem mindig rá van hagyatkozva más emberekre.
- Régóta sportolsz?
- Hét éve. A tandemezést csak három éve csinálom, amit rendszeresen sportolok, az a csörgőlabdázás. Benne vagyok a felnőtt válogatottban is. 
- Miért kezdtél el sportolni?
- Mert szeretek mozogni, mozgás nélkül nem tudok meglenni. A csörgőlabdát még a tornaórák alkalmával szerettem meg. 
- Születésedtől látássérült vagy?
- Koraszülöttként jöttem a világra. Betettek egy inkubátorba, ahol túladagolták az oxigént - ezért vagyok ilyen.
- A vacsoráról kijövet egymás vállába kapaszkodva mentetek…
- Mindig úgy megyünk, hogy kapaszkodunk valakibe, ha idegen helyen vagyunk. A vállfogás csak azért volt egymás mögött, mert kevés volt a hely. Amúgy inkább a karolás szokott működni. 
- Iskolába jársz vagy dolgozol?
- Számítástechnikai szakközépiskolába járok. Van egy programozói rész, amit szeretnék elvégezni, és utána továbbmenni egyetemre.
- A sérült embereknek sok esetben nagyobb az életkedve, mint az egészségeseknek…
- A sorstársaimat figyelve, én is így veszem észre. A sérültekben, a fogyatékosokban van egy bizonyítási vágy, hogy megmutassák: ők is meg tudják csinálni, amit mások, és akkor már miért ne csinálhatnának meg többet is, mint az átlag. Ez bennük van. Nem mindegyikükben, de elég sokban közülük. 

Weisz Ildikó a vakok általános iskolájában tanít testnevelést és úszást gyógypedagógusként.
- Egy vak gyereknek az élete múlhat rajta, hogy tud-e úszni. Ez egy állóképességi sportág, ezért nálunk az állóképesség növelése a legfontosabb. tizenhárom éve tanítok. A legfélénkebb gyerekem, aki ott tartott, hogy a korlátba kapaszkodva beledugta fejét a vízbe, másfél éves együtt tanulás után ma már egyedül átússza a nagymedencét. 
A legszebb mondat egy tévériportban hangzott el a tanítványaimtól: számukra az a legfontosabb a testnevelés órán és az edzéseken, hogy érzik, biztonságban vannak. Nekem ennél nagyobb elégtétel nem volt a munkám során.

Ottó. Korcsolyázom, síelek, most éppen a Mozgássérültek Állami Intézetében dolgozom mindenesként 

László veseátültetett.
Salgótarjánban él a feleségével és a két gyermekével. A helyi adóhivatalban dolgozik teljes műszakban. A sportolást nem olyan rég kezdte el, gyermekkorában egészen a főiskoláig fel volt mentve tornából a vesebetegsége miatt. Az atlétikával 1998 nyarán ismerkedett meg, és azóta a szervátültetettek világjátékain számos szép eredményt ért el; hatszoros világbajnok gyaloglásban, amiben az 5 ezer métert 30 percen belül teljesíti. 
- Milyen szerepet tölt be az életében a sport?
Eléggé kitölti az időmet, nyolc óra munka után megyek atlétika edzésre, általában napi két-két és fél órát vesz el úgyszólván az „életemből”, meg egy kicsit a családomtól is. A sport miatt nagyobb lett az ellenálló képességem, amit ugye a kilökődésgátló gyógyszerek gyengítnek, amire azért van szükség, hogy a szervezet ne lökje ki a kapott vesét. Rendkívül megerősödtem, szinte soha nem betegszem meg, ha mégis, gyorsan meggyógyulok.
- Hány kilométert futott és menynyi idő alatt?
- Most a befutó jutott rám, az 15 ezer méter volt, 67 perc 50 másodperc alatt tettem meg. 
- Az edzések nem okoznak túlzott megerőltetést?
- Igazából fokozatosan kezdtem el, egyre növelve a távokat. Régebben még 100 méter után is kifulladtam, most már, hogy egyre edzettebb vagyok, könnyebben mennek az edzések is. Eléggé ki szoktam magam hajtani, mert az a típus vagyok, aki mindent belead. A nehézség igazából abból adódik, hogy nagyon kemény gyógyszereket szedünk, amit ha más bevenne, lehet, hogy napokon belül meghalna tőle. Már tizenkilenc éve szedek különböző szereket, vérnyomáscsökkentőt, egyebeket. Nagyon nagy probléma, hogy szinte mindannyiunknál súlyos vérszegénység áll fenn a szedett gyógyszer miatt, másrészt pedig, hogy egy vesénk van. Ha valakinek - mint mondjuk nekünk - a vörösvérsejtjeinek az aránya kétharmad a normálishoz képest, akkor a vér az izmok ellátására csak kétharmad oxigént tud szállítani. Az ilyen ember hamarabb elfárad, hamarabb elkezdi a levegőt kapkodni. Ezt legyőzni egy nagyobb edzettséggel, az izmok fejlesztésével lehet.
- És győzi?
- Győzöm. Nem mindenki csinálja meg azt, amit én - mások véleménye szerint az egyik legnagyobb edzésmunkát végzem a szervátültetettek között. A társadalmi részére visszatérve: a szervátültetettek 98 százaléka le van rokkanva. Öt-hat év alatt a szervezet olyan mértékben mérgeződik, hogy a betegek nem tudnak produktív munkát végezni, és emiatt rokkanttá nyilvánítják őket. Majd elkezdenek heti háromszori dialízisre járkálni, és csak kétnaponta tudnának dolgozni, ha lenne ennyi erejük, de így meg senki nem alkalmaz munkára. Én abban a két százalékban vagyok, aki rendesen dolgozik, eltartom a családomat. Nem hagyom el magamat, jól érzem magam, nem számolom visszafelé a napokat. Sokan elkezdik várni, hogy eddig jó a veséjük vagy addig, aztán szépen kilökődik és meghalnak. Én pozitív várakozással vagyok a jövő felé, hogy ez a vesém örökké jó lesz. A jó állapotomat és a gyógyulásomat igazából Istennek köszönöm, a Hit Gyülekezetében és holland keresztények egy csoportjában sokat imádkoztak értem. Sőt, annak idején, mikor beteg lettem, teljesen ismeretlen emberek gyűjtéseket is szerveztek a számomra. Már tizenkilenc éve működik az új vesém. Ezt csodának tartom, mert van, akinek „el sem indul”, vagy egy-két év alatt „taccsra megy”. 

Mattesz Csilla, a tizenöt éves Vízipók Integrált Egyesület elnöke. 
Az egyesület tagjai között - az egészséges emberek mellett - megtalálhatóak az értelmi fogyatékosok, a mozgássérültek, baleset után sérültek és pszichésen sérültek is, olyanok, akiknek a szülei elváltak, illetve autóbalesetben vagy egyéb körülmények között sérült a lelkük. Az egyesület célja leginkább az egészség megőrzése, annak szinten tartása, illetve javítása. Mindezt lehetőleg egészségesekkel együtt elérni, sok sikerélménnyel fűszerezve. Elsősorban úszni tanítják a gyerekeket, de űznek más sportágakat is. Ma az egyesületnek 350 sérült tagja és 40 versenyzője van.
- A szép célokból a gyakorlatban mennyi valósul meg?
- Sok minden. Olyan gyermeket is meggyógyítottunk már, aki tolókocsisként került hozzánk, és ma már biztosan járó. Volt, akire azt mondták az orvosok, soha nem tud majd megtanulni beszélni. Az első szavai úszi, és csilla-csilla voltak. A célunk az, hogy mint egy orvos gyógyítsuk ezeket a gyerekeket a vízben. Az egyesületünknek van értelmi fogyatékos versenyzője is, Horonyi Zsolti, aki egy középsúlyos értelmi fogyatékos autista. Háromévesen került hozzánk, most huszonhárom éves. Az értelmi fogyatékosok között világbajnoki negyedik, Európa-bajnoki harmadik helyezett, és Európában egyedülálló értelmi fogyatékos, aki megteszi a 10 kilométeres úszó távot. 
- Milyen mentális segítséget nyújtanak?
- Én úszóedző képesítést szereztem és ennek élek. Próbáljuk a családokat segíteni, óvodai, iskolai és munkahelyi problémákat megoldani. Mentális segítség a szülők lelki gondozása is. 
- Hogyan került ebbe a közegbe?
- Számomra kihívás volt, hiszen úszóedző „bárki” lehet. Az is nagy felelősséggel jár, de teljesen más egy sérült embert eljuttatni a sikerhez. Míg egy 5 éves egészséges gyermeket egy év alatt tanítok meg úszni mind a négy úszásnemben, addig egy sérült gyermeket öt év alatt tanítok meg talán két úszásnemre. 
Persze vannak negatív oldalai is a szakmának: nincs magánéletem. Ez a munka reggeltől-estig való elfoglaltságot jelent. A másik a társadalom: még nincs teljesen felnőve a feladathoz, még mindig félnek a fogyatékosoktól. A versenyen éreztem a szeretetet a szervezők részéről, de az egészséges versenyzők még távol vannak tőlünk. 

Ottó 48 éves. 
9 éves korában játék közben megütötte a lábát, amiből lett egy kisebb vérmérgezése. A helytelen orvosi kezelés miatt a belső szervei elgennyesedtek. Egyik lábát térdtől amputálni kellett. Ezután elkezdett sportolni. Ma már ott tart, hogy maratoni nagyságú távokat teljesít úszva, biciklivel és kerekes székkel. 
- Hogyan élte meg, hogy elvesztette a fél lábát?
- Gyerekként nem tudatosodott bennem, nem foglalkoztam vele. Később kezdtem szembesülni vele, hogy bizonyos dolgokat nem úgy tudok megcsinálni, mint a többiek. De aztán megpróbáltam, és aránylag kevés dolog van, amit nem tudok megtenni. 
- Ha jól tudom egyszer az Ironman-t („vasember”- rendkívül nehéz triatlon verseny) is teljesítette…
- Igen, csak a futás részét kézzel hajtható háromkerekű kerekesszékkel abszolváltam. Mindenből ugyanannyit teljesítettem, mint a többiek, csak nekem technikai eszköz kellett a futáshoz. Bár egyszer már voltam úgy, hogy nyolc kilométert versenyszerűen lefutottam lábon. Sok ép ember, akivel beszélgetek - én csak így hívom őket - egy-két kilométert sem tud lefutni, én tizet lefutok lábon. Azonkívül létrázom, mert villanyszerelőként is dolgoztam sokáig. Emellett korcsolyázom, síelek, most éppen a Mozgássérültek Állami Intézetében dolgozom mindenesként. Vagyis karbantartó, kertész, sofőr, és még masszőr is vagyok egyben. Ami éppen kell.
- Régóta sportol?
- Mielőtt 9 éves koromban levágták a lábamat, sok mindent sportoltam, mint sok más gyerek, fociztam, bicikliztem. Az amputálás után ötödikes koromban kezdtem el evezni, majd ipari tanulóként sportlövészettel foglalkoztam, amiben országos első, illetve második helyezett is voltam. Ezt követően sokáig nem sportoltam, és már házas emberként, 44 évesen kezdtem el újra sportolni: rávettek, hogy Párizsba menjek el biciklivel, én meg voltam annyira őrült, hogy elindultam. Mentünk 2130 kilométert 19 nap alatt.

Gábor 20 éves értelmi fogyatékos. 11 éve úszik, és olyan jól megy neki, hogy elképzelhető, jövő ilyenkor kint találja magát az athéni olimpián az ép sportolók között. 
- 8 éves korom óta úszom Csilla néni (Mattesz Csilla - a szerk) kezei alatt. Azóta egy csomó eredményem van. Lehet, hogy jövőre Athénba is kijutok, az egészségesek közé mellúszásban, csak meg kell úsznom a szintidőt.
- Meg tudnád pár mondatban fogalmazni, hogy az értelmi fogyatékosságod miben jelentkezik?
- Leginkább a gondolkodásomban. Nagyon nehezen tudok felfogni dolgokat. A beszédem kicsit másmilyen, de nem nagyon lehet észre venni. Gyenge idegzetű is vagyok, baromira gyorsan felkapom a vizet. De gyerekekhez nagyon türelmes vagyok.
- Milyen iskolába jársz?
- Sajnos kisegítő iskolába járok. Oxigénhiánnyal születtem, csomó agysejtem elhalt, hatszor élesztettek újra, mert az orvos beszélgetett a szülés közben. 
- Mit szeretnél elérni a jövőben?
- A sportban, hogy meglegyen az olimpia az épek között. Az életben: legyen rendes munkahelyem, legyen családom, és ugyanúgy tudjak élni, mint a többi ember.