Tihanyi Péter, Szlazsánszky Ferenc
Ne akarj miniszterelnök lenni

- mondja Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter 

„Nem mi, politikusok alkotjuk meg az országot” Fotók: Somorjai L.

- Egyetemi éveid alatt politikusnak készültél, majd a rendszerváltás után milliárdos üzletember lettél. Aztán feltűntél a választásokon Medgyessy Péter tanácsadójaként, majd két hónappal ezelőtt miniszterré neveztek ki. Milyen feladatra szerződtél?
- Egy országban mindenkinek vannak személyes tétjei, amit ki-ki a saját jövőjére tesz. Ilyen módon többé-kevésbé mindenki befolyásolja a maga sorsát. Kár tagadni, hogy tehetségünktől és zsebünktől függően van aki nagyobb, és van aki kisebb téttel játszik. Én abban a politikában hiszek, amelyik úgy definiálja a maga szerepét, hogy a különböző embercsoportok közötti méltányos egyezségeket szervezi. Rosszul értelmezi a feladatát, aki politikusként meg akarja váltani az országot. Egyetlen politikus sem fogja elintézni helyettünk a feladatunkat. Nem mi, politikusok alkotjuk meg az országot. Mi azon dolgozunk, hogy az emberek ezt meg tudják tenni: a tisztességes élet lehetőségét kell megteremtenünk, jó törvényeket kell hoznunk, a közpénzeket átláthatóan kell felhasználnunk. A vagyonos embereknek és a választott vezetőknek nyilvánvalóan több ebben a felelősségük. 
- Milyen ideológiák alakították ki a gondolkodásodat? 
- Én a rendszerváltást megelőző időszak „terméke” vagyok. A pécsi egyetemen KISZ-vezetőként azt gondoltam, rólam mintázzák majd az igazi reformer képét. De 89 nyarán már látszott, hogy amit csinálunk, az rossz, az tévútra vezet. Úgy tűnt, hogy a KISZ-DEMISZ átalakulás azt a világot konzerválja, amelynek lejárt az ideje. Ez volt az a pillanat, amikor fölálltam és vállaltam a munkanélküliséget. Később, volt egyetemi tanárom ajánlására elmentem dolgozni egy pénzügyi tanácsadó vállalathoz, amit egykori bankárok alapítottak. 
- Ez még Pécsen volt?
- Nem, Budapesten, a Deák tér mellett, egy kis lakásban. 
- Akkor még voltak politikusi ambícióid? 
- Már nem. Úgy hittem, ezzel a vágyammal egy életre szakítottam. 
- Miért? 
- Tisztességes, jó szándékú palinak véltem magam, aki sokat tett a közügyekért. Persze a rendszer keretei között. Ezt kár lenne tagadni, hiszen egy sor kompromisszum árán, de elfogadtam a rendszert. Nehezen tudtam megemészteni, miközben azt gondoltam, hogy pozitív szerepet játszottam a rendszerváltáskor, engem is a rossz fiúk közé soroltak. Gyorsan és vaskosan véleményezett a közítélet. Az egy olyan történelmi pillanat volt, amikor a társadalom választott, hogy kivel akar tovább menni, és kivel nem. Akkor úgy éreztem, hogy velem nem akart. 
- Térjünk vissza a Deák térre … 
- A Corvin Áruházba mentem mindenféle zöld öltönyt és műbőr aktatáskát vásárolni. Azt hittem akkor, ez a divatos. Csetlettem-botlottam, nem ismertem annak a világnak a kultúráját. 
- De úgy tűnik, hamar belerázódtál. 
- Gyorsan kiderült, hogy azok a képességek, amelyekkel a nyolcvanas évek végén az egyetemi ifjúsági mozgalomban vezetővé váltam, itt is jól használhatók. 
- Miért, miről szól a történet egy tanácsadó cégnél? 
- Arról, hogy megkülönböztetem a fontosat a kevésbé fontostól, a rövidtávon problémát jelentő ügyeket a hosszú távú stratégiától. Meg kellett tudnom írni ötven-száz oldalas tanulmányokat egy adott kérdésről. Ez minőségileg majdnem ugyanaz, mint amit korábban csináltam. Kiderült, hogy jó egy év alatt képes voltam megtanulni majdnem mindent, ami fontos volt. Mivel akkoriban minden jogszabály megváltozott, előnyömre vált, hogy nem volt pénzügyi, vállalati múltam. Aztán 92 derekán azon gondolkoztam, hogy a saját lábamra kell állnom. Miért másoknak adjak tanácsot abban, hogy ők hogyan legyenek gazdagok, miért nem magamnak? Belevágtam, ennek minden kockázatával.

A szerencse fia vagyok, hiszen 
negyvenkét éves koromra sok 
mindent elértem. Ráadásul úgy,
hogy az erőfeszítések soha nem 
estek nehezemre.

- Jól csinálhattad, hiszen vállalatbirodalmad mára közel négymilliárd forintot ér. Mely tulajdonságod, képességed segített leginkább a sikerhez? 
- Nem kell nagyon szeretni a pénzt, és ne akarj minden áron meggazdagodni. Ugyanaz a helyzet, mint a politikában: nem szabad türelmetlennek lenni. Nem kell az ügyeknek túl nagy feneket keríteni, és azt sem szabad gondolni, hogy vagyunk valakik. Dolgozni kell. 
Az üzlet nagyon egyszerű, bármilyen bonyolultnak is mutatják. Egyetlen szabály van: átlagnál nagyobb hozamot csak átlagnál nagyobb kockázat vállalásával lehet elérni. Ha valaki olyan üzletet ajánl, ahol nem érted, mi az ő érdeke, akkor szinte biztos, hogy át akar verni. Ha egy bonyolult üzlet végül is nem tisztítható le két-három egyszerű mondattá, ne vágj bele. 
- Minek tartod magad, üzletembernek vagy politikusnak? 
- Működő és békés embernek. Önmagammal nincsenek nagy vitáim. 
Tudnom kell, ki vagyok, mire vagyok alkalmas, és hogy mire rendelt a sors.
- És mire? 
- Talán arra, hogy problémákat oldjak meg. Hogy hagyjak valami kevés nyomot. 
- De hát ezt akarja egy festő, egy író is, és a legtöbb alkotó ember.
- Ilyen értelemben egyformák is vagyunk. Csak ők ecsettel vagy tollal dolgoznak, én meg problémák megoldásával. Hogy ennek éppen üzlet-e a tárgya, és a magam hasznára teszem, vagy miniszterként a köz javára - nincs lényeges különbség. 
- Az előbb említett békességed miből táplálkozik? 
- Sors vagy istenadta tulajdonság. Szégyenlem, de semmit nem tettem érte, így büszke sem vagyok rá. A szerencse fia vagyok, hiszen negyvenkét éves koromra sok mindent elértem. Ráadásul úgy, hogy az erőfeszítések soha nem estek nehezemre. Miközben látom, hogy az élet iszonyúan igazságtalan is tud lenni. A nővérem, aki öt évvel idősebb nálam, segédmunkás a Pápai Húsgyárban. Nyolc általánost végzett. Ráadásul olyan betegsége van, amiben Magyarországon összesen három ember szenved. 
Most százalékolták le. Apámnak és anyámnak olyan génkombinációját örökölhette, amitől nehézzé válik egy élet. Mindenből csak a rosszat kapta, ő lényegesen többet szenvedett azért, hogy századannyira vigye a saját erejéből, mint én. 
Hol itt az igazság? Persze most, hogy egyikünk sokra vitte, könnyebb a helyzete.

Kisz-vezetőként 1989-ben Fotó: MTI

- Azt mondtad, feladatok megoldására szerződtél. Ma Magyarországon minden harmadik középiskolás kipróbálja a drogot. Hogyan fogjátok leszorítani ezt az arányt? 
- Aki ez ügyben számot mer mondani, szemfényvesztő. Én annak is örülnék, ha a következő három évben nem romlana a helyzet. Bízom abban, hogy az elterelés új lehetőségei egyre több fiatalt vezetnek ki a kábítószerek jelentette zsákutcából. A legtöbb amit tehetünk, hogy olyan alternatívákat nyújtunk, amelyek programokat és életcélokat adhatnak a droggal szemben. 
- Az SZDSZ nyíltan törekszik az általa lágy drogoknak tartott szerek legalizálására. Te mit mondasz? 
- Szerintem legfeljebb néhány politikusuk törekszik a legalizálásra. Én mindenesetre nem értek ezzel egyet. Úgy ahogy vagyunk, jól vagyunk kitalálva, a pozitív kiteljesedésünkhöz nincs szükség hallucinogén anyagokra. 
- Akkor miért támogatjátok a bulikultúrát? Mindannyian tudjuk, hogy a Budapest Parádé, a Volt Fesztivál vagy a Sziget nem azok a rendezvények, ahol pozitív életcélokkal töltődnének fel a fiatalok. Ráadásul vastagon benne van a drog is. 
- Az ember fantasztikus lény, ott rejlik a lényegében a szabadság iránti vágy. Megzabolázhatatlan a lelke. Nem az a dolgunk, hogy ezt a megzabolázhatatlan lelket bezárjuk a kalitkába, hanem az a dolgunk, hogy miniszterként, szülőként, barátként mintákat mutassunk. Én nem akarok pálcát törni a Sziget, azaz kétszázezer ember ítélete felett. 
- Az Európa Kiadó együttesnek 1989-ben volt egy sora: „Diszkóba menjek vagy templomba?” Az Orbán-kormány a templom felé vitte az embereket, a ti kormányotok a bulizás felé. Úgy tűnik, egyik sem igazán jó irány…
- Politikusként óvom magam attól, hogy összekeverjem a magánerkölcs döntéseit és választási kényszereit a sokarcú közerkölcscsel. Különben ott fogunk tartani, ahol Orbán Viktor tartott, amikor is azt mondta: három gyerek, három szoba, négy kerék.
- A Statisztikai Hivatal szerint 300 ezer gyermek éhezik, 800 ezer pedig a létminimum szintjén él. 
- Magyarországon legalább másfél millió szegény ember van, miközben a gazdaságilag aktívak száma csak három és fél millió. Ez a három és fél millió roppant nehezen tud eltartani másik hat és fél millió embert. 
A költségvetés sem működik másképp, mint az otthoni pénztárca. Ha a hónap végén kiürül, el lehet menni kölcsönkérni a szomszédtól. A költségvetésnek is lehet hiánya, föl lehet venni hitelt, de a következő hónapban azt is vissza kell adni. Magyarországon húszezer milliárd forintot termelünk évente, ebből nyolcezer milliárd sorsáról dönt az állam. Egyetlen kasszánk van, tehát ha valakinek többet akarunk adni, akkor valakiket jobban megadóztatunk, vagy pedig akinek eddig adtunk, annak mostantól nem fogunk adni. A mi kormányunk az utóbbit választotta: szép lassan átalakítja a családtámogatás rendszerét azért, hogy a vagyonosabb rétegek helyett a rászorultakat támogassa. 
- Ez igencsak felületi kezelés. Nincs elképzelésetek arra nézve, hogy hogyan lehetne alapjaiban megszüntetni a szegénységet? Hiszen Kőszegtől tíz kilométerre, a határon túl a szegények is olyan színvonalon élnek, mint az itthon középosztálynak nevezett réteg. 
- A világháborút követő időszak szegénysége döntően a betegségből, rokkantságból, csonka családból származó szegények kora volt. Ezen kockázatok kezelésére épült ki a jóléti államok és a szocialista világ ellátórendszere a betegségbiztosítással, a családi pótlékkal, az ingyenes oktatással. A jelenkori szegénység már kulturális szegénység, a tudás, a műveltség szegénysége, a kapcsolatok szegénysége, a munkanélküliség szegénysége, egy modernizációs típusú szegénység. Igazatok van abban, hogy amikor segélyezünk valakit, az már szegénypolitika. Az csak arra jó, hogy az illető ne haljon éhen. A szegénységet nagy méretekben úgy lehetne felszámolni, ha versenyképessé tennénk az új korosztályokat, és ezzel egy időben olyan életképes gazdaságot hoznánk létre, amely folyamatosan új és jobb minőségű munkahelyeket teremt. Nem csupán összeszerelő üzemeket kell külföldről idehívni, mert az ott szerzett jövedelem csak arra elég, hogy máról holnapra éljenek az emberek. Ez persze még mindig jobb, mintha otthon ülne, mert akkor előbb-utóbb alkoholista lesz, verni fogja az asszonyt, és belehülyül. 
- Miért nem próbáljátok megvalósítani azt, amit az előbb mondtál? 
- Őszintén mondom, ezt próbáljuk. Talán nem kell bizonygatnom, nem szerettem az előző kormányt, de azt tőlük sem vitatom el, hogy ők is ezt akarták. De nincsenek gyors megoldások és látványos sikerek. 
Az előző kormánynak az volt a legnagyobb hibája, hogy megváltóként próbált fellépni: azt mondta, boldogabb, gazdagabb országot hozok nektek ajándékba. Az az igazság, kétlelkűek vagyunk. Egyfelől szeretnénk gyors sikereket, másfelől meg azt tapasztaljuk, hogy aki ezt beígéri, az előbb-utóbb hazugságba keveredik, és még azt is elveszi az emberektől, amilyük van. 
- A Kereskedelmi és Hitelbank körüli botrányt túléli a kormány? 
- Szerintem a szóban forgó bankárok a maguk védelmében nagyon is tudatosan építettek ki kapcsolatot a kulturális, a média és a politikai elit bizonyos tagjaival. Hogy ezek a személyek valóban részesei ennek a történetnek vagy sem, azt nem tudom. A minap például engem is fölhívott egy újságíró azzal, hogy rajta találták a nevemet a bank brókercégének karácsonyi üdvözlő listáján. Azt feleltem: remélem is, hogy rajta van a nevem, hiszen évek óta ennél a brókerháznál is vásárlunk állampapírokat, sőt az alapcégemnek a mai napig van ott pár tíz millió forint értékű befektetési jegye. Úgyhogy csak köszöntsenek karácsonykor. 
- Nem válaszoltál még a kérdésre. 
- Igen, túléli. A kormány biztosan nem érintett, és szerintem a politikusok sem. Az országnak egyébként jobb lenne, ha egyre nagyobb lenne a tisztesség, mert minden ilyen botrány öli az ország elitjét, márpedig elit csak egy van. Tépázhatjuk ugyan egymást még egy darabig, de ennek az lesz a vége, hogy nem marad senki, aki vezesse ezt az országot. De legyen világos, nem a botrány, hanem a botrányos viselkedés és magatartás az igazi baj. 
- Elég sok pénz van az elit kezében, ahogy mondtad, évente nyolcezer milliárd. Kicsit cinikusan megközelítve, miért nem egyeztek meg egymással? Jutna mindenkinek. 
- Először is, nem akarunk egyezkedni, másodszor a mai jobboldal az MSZP által vezetett baloldalnak még a létezését sem hajlandó elviselni. Illegitimnek tekinti. Emiatt szólnak a vitáink őszerintük életről és halálról. Innentől pedig nemcsak a megegyezés, de a kulturált együttműködés lehetősége is ki van zárva. 
- Vannak nagyobb ambícióid is? Tudniillik már fél évvel ezelőtt is rebesgették, hogy ez a Gyurcsány még miniszterelnök is lehet.
- Sokszor láttam közelről a miniszterelnököt dolgozni, sok múlik rajta. Nem tudom, hogy az emberek átlátják-e vagy érzékelik-e, hogy bár alkotmányos, jogállami, demokratikus keretek között élünk, mégis számtalan kérdés van, aminek a végén a miniszterelnöknek kell igent vagy nemet mondania. A négy év naponta meghozott döntéseiből kanyarodik az ország útja egy kicsit erre, vagy egy kicsit arra. Négy év alatt nem lehet teljesen rossz irányba kormányozni az országot, de nyolc év alatt már lehet. Százszor meg kell gondolnia egy közösségnek, hogy kire bízza a vezetést. Az a jó, ha sokat tapasztalt, sokszor bizonyított, megbízható politikus az első számú vezető. Én ma nem vagyok ilyen. 
- Mennyi idő kellene? Tíz év? 
- Sok év, meg elszántság, meg alázat, sőt kétség és bizonyosság. De a legfontosabb: ne akarj miniszterelnök lenni! Ha akarsz, csak rossz lehetsz. Nem neked, hanem másoknak kell akarni. Neked csak képesnek kell lenni rá. Én nem tartok itt. 

Gyurcsány Ferenc a diósgyőri stadion alapkőletételénél. „Sok év, meg elszántság…” Fotó: MTI