Lukács Ibolya Anna
Tele erszénnyel

„Figyelemre méltó, hogy szombaton este Sydney külvárosában ennyi embert voltak képesek összegyűjteni” - ezekkel a szavakkal kezdte megnyitó beszédét John Howard ausztrál miniszterelnök, a Hillsong keresztény gyülekezet új gyülekezeti épületének avatásán. A Sydney északnyugati részén felépített konferenciaközpont hivatalos megnyitójára 2002 októberében került sor, hétezer vendég jelenlétében. Ekkora épület felavatása nemcsak magyar, de ausztrál méretekben gondolkodva is jelentős eseménynek számít, különösen azt számításba véve, hogy egy keresztény gyülekezet új otthonáról van szó. Ez a különleges esemény irányította figyelmünket a távoli földrészre, amely az egyre gazdagabb kulturális és gazdasági kapcsolatok révén ma már Magyarországon sem számít elérhetetlennek.

A legnagyobb ausztráliai keresztény közösség, a Hillsong gyülekezet Sydney-ben. Új mintát kínálnak Fotó: XXX

A mintegy tizennégyezer tagot számláló Hillsong gyülekezet Ausztrália legnagyobb, és egyben leggyorsabban növekedő, evangéliumi keresztény körökben jól ismert gyülekezete. A tavalyi év végén elkészült csarnokuk azt az irigylésre méltó tényt jelzi, hogy az évek folyamán kinőtték minden eddigi istentiszteleti helyüket, így - a gyülekezet hosszú éveken át tartó megtakarításaiból és a hívők adományaiból - új épületet voltak kénytelenek emelni. 
A létesítmény, amely az eredeti terveknek megfelelően eleget tesz a hagyományos konferenciaközpontokkal szemben állított követelményeknek, és így többfunkciós használatra is alkalmas, semmiben sem hasonlít a hagyományos egyházi épületekhez. A 21. századi, funkcionális szempontok szerint épült csarnokban központi szerepet kapó 3500 férőhelyes előadóterem mellett hatalmas helyiség épült az ifjúsági összejövetelek számára, ezen kívül helyet kaptak itt a gyülekezet által működtetett főiskola előadótermei, a vasárnapi iskola és a gyermekmegőrző termei, valamint számos kiszolgáló helyiség. A csúcstechnológiájú világítás és médiatechnika a maga nemében Ausztrália egyik legfejlettebb technikával felszerelt konferenciaközpontjává teszi a Hillsong új gyülekezeti és konferenciaközpontját. Mindezek ellenére Brian Houston pásztor úgy nyilatkozott: „Az az igazság, hogy a gyülekezet mindemellett nem az épületekről szól, hanem az emberekről.”
Az építkezés ugyan csak 18 hónappal korábban kezdődött el, azonban egy sokkal korábbi terv és igény eredményeként: Brian Houston és felesége, Bobbie 1983-ban egy középiskola épületében kezdték el tartani istentiszteleteiket akkor 45 főt számláló csoportjukkal, amely 14 év alatt tizennégyezer tagúra növekedett. „Csodálom az elkötelezettségüket, és azt a képességet, amellyel egy keresztény gyülekezet ekkorára tud növekedni egy egyre jobban szekularizálódó világban” - jelentette ki megnyitó beszédében John Howard miniszterelnök, elismerve, hogy a Hillsong gyülekezet munkája nemcsak a vallási előírások megtartásában következetes, de „a közösség és az egész nemzet érdekeinek szolgálatában is jelentős”. 
Az Assemblies of God nevű, legnagyobb pünkösdi szervezethez tartozó sydney-i gyülekezet pásztora az emberi szükségek felismerésében látja a növekedés kulcsát. „A gyülekezetünk sikere minden tekintetben különlegesnek mondható, mivel az ausztrálok számára az egyház valami öreg, jelentéktelen, üres és unalmas dolgot jelent. A Hillsong pedig viszonylag fiatal, modern, és mindig tele van.” Houston a Charisma című amerikai keresztény magazinnak adott nyilatkozatában kiemelte: bár gyülekezetét a keresztény világban elsősorban zenéjéről ismerik, a zene annak a tükre, ami magában az egyházban történik: „Az emberek azért jönnek el és térnek meg, mert a gyülekezetben működő különféle szolgálatok képesek adni valamit a személyes életükben és a családjukban.” 
Bár a zene ilyen módon valóban nem öncélú szerepet tölt be a gyülekezet életében, nem mellékes, hogy a Hillsong lendületes dicséretei világszerte nagy népszerűségnek örvendenek, és számos ország keresztényei építették be dalaikat saját gyülekezeti dicséretükbe. A Darlene Zschech vezette dicséret-zenekar eddigi talán legnagyobb eredménye, hogy tavaly nyáron megjelent, Blessed című albumuk egyenesen az ausztrál toplista negyedik helyén landolt, éppen eggyel a botrányairól is híres rapper, Eminem mögött. Tevékenységüket nem titkoltan az inspirálja, hogy a helyi gyülekezet ügyének felvállalása mellett sikereikkel világszerte másokat is inspiráljanak.

***

Ausztrália a legek országa: a legnagyobb ország és a legkisebb földrész, egyúttal a legidősebb, a „leglaposabb” és a legszárazabb is, sőt kontinensként a legkevesebb lakossal bír: mindössze 19 milliónyian élnek itt. Külön érdekessége, hogy itt télen van nyár - az utazási ajánlatok és útikönyvek nem mulasztják el a figyelmeztetést: júniustól augusztusig kevésbé érdemes odalátogatni, mivel ilyenkor elég hűvös van, de ha december-február folyamán szánjuk rá magunkat a nagy utazásra, akkor tikkasztó hőségre számíthatunk. A legjobb tehát tavasszal vagy ősszel próbálkozni, ha el tudjuk dönteni, mikor vannak. 
Amúgy Ausztrália elég olcsó célpontnak számít, legalábbis az észak-amerikai és európai turista számára, tőlünk kissé nyugatabbra. Ha már sikerült odáig eljutni, számos egyedülálló látnivaló várja a kíváncsi turistát. Ausztrália jellegzetessége köztudottan a kenguru, bár vannak, akik a koalára esküsznek, míg mások az emura szavaznak - esetleg Crocodile Dundeera. Emellett ne feledkezzünk meg a hírneves sydneyi operaházról se, amely - bár felépülésekor erősen megosztotta a véleményeket - mára mindenképpen a város, ha nem az ország egyik jelképévé lett. Ausztrália, azaz az Ausztrál Államszövetség a Brit Nemzetközösség független része. A formálisan uralkodó angol királynő helytartója a főkormányzó, a tényleges hatalmat pedig a parlament és a kormány gyakorolja. A földrész-ország természetesen egyre önállóbb: 1986-ban kapott teljes szuverenitást az úgynevezett „Australia Act” keretében, azóta nem használják az angol himnuszt, és a brit uralkodó arcképe sem függ a közintézmények falán. 1999. november 6-án népszavazást tartottak a Nemzetközösséghez tartozás kérdéséről, amely megerősítette a berendezkedést: a hat szövetségi állam összesített eredménye szerint a szavazók 55 százaléka kívánta az államforma megőrzését, nagyjából azzal az érvvel, hogy „ha eddig jó volt, minek változtatni”.
Ausztrália - bár mintegy 70 ezer éve lakott földrész - nem dicsekedhet hosszú történelemmel. Először a 17. század elején pillantották meg európaiak a kontinens földjét: a spanyol Torrés hajóskapitány 1606-ban számolt be a mai Qeensland északi csücskéről, később róla nevezték el az Ausztráliát és Új-Guineát elválasztó szorost. Az 1640-es években egy Abel Tasman nevű holland felfedező talált rá a mai Tasmániára. A hivatalos felfedezés érdeme egy Dampier nevű kalózé, aki többször is partra szállt Ausztrália nyugati partjainál. A sivatagos föld azonban nem ragadta meg, úgyhogy a benépesítés még váratott magára, egészen a 18. századig. Az Amerikai Egyesült Államok 1793-as kikiáltásakor az Újvilág megszűnt angol gyarmat lenni, ami azt is jelentette, hogy Angliának fel kellett hagynia azzal a szokásával, hogy mivel börtönei a nagy arányú bűnözés miatt megteltek, ide szállítsa fegyenceit. 
1786-ban indult el az első hajókaraván Ausztrália felé, 750 rabbal a fedélzetén. A következő „szállítmány” 1790-ben érkezett, ezután folyamatosan, minden évben többször is érkeztek fegyenchajók. A raboknak hét évet kellett ledolgozniuk, hogy szabadságukat visszanyerjék. Az új föld benépesítésének első 15-20 éve az éhenhalás mindennapos veszélyét jelentette - a rabok teljes egészében az Európából érkező szállítmányoktól függtek. A 19. század elejére azonban Ausztrália önellátó lett. 
Az ország történelmének része a Charles Nordhoff regényében megörökített, híres Bounty-lázadás is: a 19. század elején történt, hogy a Bounty parancsnokát, William Bligh kapitányt kitették a Csendes-óceán közepén egy csónakban, és a sorsára hagyták. A tapasztalt tengerész megmenekült, Hollandiában partot ért, és később Ausztrália kormányzójává nevezték ki. 
Az összesen 160 ezer betelepített fegyenchez és fegyőrhöz az 1790-es évektől csatlakoztak szabad bevándorlók. Eleinte főleg Nagy-Britanniából érkeztek, különösen a század közepi aranyláz jegyében. Ez időben az első nagyobb létszámú, nem brit bevándorló csoportot a kínaiak alkották. Az elsőkről szólva érdemes megjegyezni, hogy az első magyar bevándorló Raphael Harris volt 1828-ban, aki angol létére magyarnak vallotta magát. Ő persze nem tartozott az önkéntesek sorába: egy zsebóra ellopásáért kellett áttelepülnie. Az első igazi magyar bevándorló azonban 1833-ban Pestről érkezett Sydney-be, őt Friedmann Izsáknak hívták, és Tasmánia fővárosában, Hobartban letelepedve számos üzletet nyitott. Később az aranyláz Victoria államba vonzotta, a források szerint életét is itt fejezte be 1875-ben. Az utóbbi ötven évben hozzávetőleg 5,6 millióan választották Ausztráliát új hazájuknak. 
Sajátos politikai és földrajzi helyzete miatt Ausztrália csak a második világháború kezdetén tette első önálló külpolitikai lépéseit. Mai politikáját elsősorban a multikulturalizmus jellemzi, amelyet az 1970-es években vezetett be a Whitlam-kormány. Ennek lényege, hogy nem tesznek különbséget a bevándorlók egyes csoportjai között, mindannyiukat egyformán megilleti a kulturális identitás, a jogegyenlőség, a gazdasági előmenetel joga, valamint az anyanyelvhasználat, amelyhez a fordítószolgálatok révén minden segítséget megad az állam. Ausztrália a bevándorlók országa, mivel azonban nincs hosszabb távú demográfiai koncepciója, évente változó kvótákat alkalmaz a bevándorlók fogadásában. A jelenlegi népszaporulat alapján 2060-ra várhatóan csak 22 millió lakosa lesz, méghozzá igencsak elöregedett állapotban, ami a dinamikus gazdasági fejlődést hátráltatja. 
Ausztrália bevándorlási politikája ma több részből áll: a Szakmai Program keretében fogadják azokat, akik kelendőnek tekinthetők az ausztrál munkaerőpiacon, vagy képesek lesznek sikeres vállalkozásba fogni, később munkahelyeket létesíteni. A Családegyesítési Program elsősorban a közvetlen családtagok, házastársak, jegyesek egyesítésére jött létre, míg a Humanitárius Program azokat támogatja, akiket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa menekültnek nyilvánít, illetve akik humanitárius segítségre szorulnak. 1998-99-ben ez a kategória 12 ezer fős kerettel rendelkezett, és elsőbbséget élveztek a valamikori Jugoszláv Köztársaságból, a Közel-Keletről és Afrikából érkezők.
Ausztrália nemcsak a természeti látnivalók terén, de kulturálisan is kielégíti a látogató igényeit. Művészeti fesztiváljai között híresek a Sydney Fesztivál szabadtéri rendezvényei, koncertjei és színházi előadásai. Páros években rendezik meg az Adelaide Művészeti Fesztivált, a páratlanokban a „Womadelaide” fesztivált. Melbourne-ben Komédia Fesztivált és Írófesztivált tartanak, de a sportrajongók is megtalálják itt számításukat: híres a Sydney-Hobart vitorlásverseny, az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság és a Forma-1 Ausztrál Nagydíja, nem kevésbé a munkaszüneti napnak nyilvánított Melbourne-i Derby. Az ausztrálok sportszeretetét mutatja, hogy az ország minden újkori olimpián részt vett, és kettőnek rendezője is volt: 1956-ban Melbourne adott otthont az ötkarikás játékoknak, 2000-ben pedig Sydney. Jelképes erővel bírt, hogy a legutolsó, ezredfordulós játékokon egy bennszülött sportoló, Cathy Freeman gyújtotta meg az olimpiai lángot - ezzel is mutatva a törekvést az őslakos „aboriginek” és az évszázadok bevándorlói közötti társadalmi megbékélésre.