Bohács Zoltán
A legaljasabb megrendelők

A német közélet nyár eleji nyugalmas hétköznapjait hetek óta a népszerű televíziós műsorvezető, Michel Friedman körül kibontakozott botrányok tartják mozgásban. Az illegális kokainbirtoklás miatt a figyelem középpontjába került Friedman azonban egy másik ügy kapcsán is érintett. Rendőrségi információk alapján Friedman is szerepel azon a neves közéleti személyiségeket tartalmazó listán, akik az illegálisan Németországban fogva tartott, fiatal ukrán prostituáltak szolgáltatásait igénybe vették. Ehhez kapcsolódóan a Der Spiegel készített összeállítást a Németországban foglalkoztatott kelet-európai prostituáltak helyzetéről.

A kiszolgáltatott lányok gyakran a rendőrségtől sem számíthatnak segítségre. A kép egy ukrán razzia során készült Fotó: Reuters

Az ókori Athénban „farkasnőknek” nevezték őket. Fizetségük mindig csekély volt: egy kosár hal vagy egy korsó bor, pedig nem egyszer a végsőkig elgyötörték testüket. Márványoszlopok árnyékában vagy fehér sírkövek között húzódtak meg, itt fogadták kegyetlen ügyfeleiket az ókori Kelet sok-sok országából importált-ellopott szerencsétlen nők, a valójában rabszolgaként kezelt prostituáltak. Az országot, ahová behurcolták őket, sohasem hagyhatták el. 
Az öreg kontinensen sajnálatos módon nem sok minden változott azóta. A szex mint importcikk továbbra is az egyik legkelendőbb áru Európában, amit jól fémjelez az Európa Tanács legutóbb készített felmérése is: jelenleg mintegy 500 ezer prostituált nőt tartanak fogva különböző jól szervezett bűnbandák. A felmérés tanúsága szerint az elmúlt tíz évben a lányfuttatók és embercsempészek profitja 400 százalékkal nőtt, a prostituáltak pedig egyes becslések szerint évente 13 milliárd dollár hasznot hoznak fogva tartóik számára. Az Európa Tanács elemzése szerint a nemzetközileg szervezett bűnbandák a prostitúcióból nyert pénzt nem ritkán közvetlenül egyéb illegális tevékenységekbe, például drog- és fegyverkereskedelembe fektetik. Azaz a prostitúcióból származó jövedelem képezi az alapját egy jól szervezett, komplett fekete gazdasági rendszernek, amely határokon átnyúló csempészekből, lánykereskedőkből, futtatókból, útlevél-hamisítókból, fegyver-, autó- és kokaincsempészekből áll.
Egy német, prostituáltakat segítő szervezet (Hydra) óvatos becslései szerint a Németországban foglalkoztatott mintegy 400 ezer prostituáltnak körülbelül a fele érkezik külföldről. Ezek a túlnyomórészt Kelet-Közép-Európából származó fiatal lányok egyes becslések szerint évente nem kevesebb, mint 6 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak le, ami megközelítőleg az Adidas konszern évi forgalmának felel meg. A nagyon gyakran illegálisan az országba hozott hölgyeket azonban nem az alsóbb néprétegek képviselői veszik elsősorban igénybe. Egy felmérés szerint a vendégek között sokkal gyakrabban fordul meg az érettségivel s egy vagy több diplomával rendelkező, vagyonos német „Bildungsbürger”. Ez utóbbi már csak azért sem meglepő, mert a kelet-európai „friss” importáru nem olcsó. A legtöbbször a tizennyolc éves kort is alig elérő hölgyekért a futtatóik 100-150 eurót is elkérnek óránként. De - s az újságokban és a bulvárlapok címlapjain többnyire ők tűnnek fel - a német elitből ellátogató vendégek sem ritkák, akiknek egy kis illegális szórakozás minden pénzt megér. Az ilyen ügyfelek részére valamelyik exkluzív szálloda biztosítja a diszkréciót - derül ki a Szövetségi Bűnügyi Hivatal jelentéséből.
A néhány hete Berlinben megbukott leánycsempész és -futtató bűnbanda esete is szinte tipikusnak mondható. A két lengyel, illetve egy ukrán tagból álló csoport jelenleg a rács mögött várja az ellenük folyó eljárás végét. A vád ellenük: emberkereskedelem. 
A banda vezetőjének számító ukrán férfi öt éve vándorolt ki egy Kijev melletti kis faluból Németországba. Rokonai úgy tudták, hogy a nagy német autókkal időnként hazalátogató fiatalember jól menő autószervizt vezet Németországban. A férfi és társai a lányokat túlnyomórészt egy nyomorúságos és végtelenül szegény kis városból hirdetés útján szervezték be, akik „állítólag tudták, mire vállalkoznak”. Többnyire hamisított útlevelekkel, illegális úton szállították a lányokat Berlinbe, ahol szakadt bérházakban tucatszám tartották őket egy-egy lakásban. Innen kellett esténként állandó felügyelet mellett a berlini éjszakába, nem ritkán luxusszállodákba, mint például Friedman esetében az Inter-Continentalba indulniuk. A prostitúcióra kényszerített lányokért futtatóik 90 eurót kértek óránként, amiből az érintettek szinte semmit sem kaptak. 
A banda tevékenységét mintegy négy hónapon keresztül figyelte a rendőrség, s a modern kori emberkereskedelem vádja megalapozottnak tűnik. Konkrét bizonyítékokkal rendelkeznek ugyanis arra vonatkozóan, hogy a banda egy ukrán hölgyön a berlini repülőtéren háromezer-ötszáz euróért adott túl, míg egy másikat egy tehetős és nagyon szerelmes német úriembernek 20 ezer euróért adott el. A több mint ezer lehallgatott beszélgetés alapján ezen túlmenően sikerült körülbelül százhúsz „kuncsaftot” is azonosítani, akik között számos közismert, prominens személy is van - kiemelkedő sport- és médiasztárok éppúgy, mint magas rangú politikusok és diplomaták, akiknek abszolút nem okozott problémát az illegálisan az országban tartózkodó, szinte rabszolgaként fogva tartott, végtelenül megalázott és kiszolgáltatott kelet-európai nők „szolgáltatásait” igénybe venni.

Szegénységi prostitúció

Az Interpol és a Nemzetközi Migrációs Hivatal adatai szerint a kilencvenes évek elején, amikor megnyíltak a határok, főleg lengyel és cseh nőket vittek nyugatra. Mivel ezekben az országokban stabilizálódik a gazdasági-társadalmi helyzet, és az életkilátások is lassanként javulnak, ma főleg ukrán, fehérorosz, román és moldáviai lányok érkeznek nagy számban. A Szövetségi Nyomozó Hivatal adatai szerint az emberkereskedők által illegálisan Németországba hurcolt nők több mint kétharmada érkezik Kelet-Európából. A balti országok európai uniós csatlakozása után ezekből az országokból fiatal nők újabb jelentős hullámára számítanak.
Szakemberek véleménye szerint az ezekben az országokban elképesztő társadalmi méreteket öltő szegénység, a kilátástalan helyzet nagyon fogékonnyá teszi a fiatal lányokat mindenféle, a gazdag Nyugattal kapcsolatos ígéretre. Annál is inkább, mivel legtöbbször a szüleiket is a gyermekkorból épphogy kinőtt fiatal nőknek kell eltartaniuk. A Nyugaton megszerezhető pénz és életszínvonal sokak számára ezért a felemelkedésnek szinte az egyetlen útját jelenti, s a bűnözők ez utóbbit használják ki gátlástalanul. Újsághirdetéseken, de sok helyen csak a puszta lámpavasakra kifüggesztett papírfecniken „bébiszitterkedést”, „művészeti képzést”, „tánckurzust”, „jól fizető felszolgálói vagy masszőri állást” kínálnak Nyugat-Európában. A képzettség sehol sem feltétel, nem így azonban az előnyös külső, amit szinte mindenhol megkövetelnek. Az ily módon begyűjtött lányokat hamis útlevelekkel vagy egyszerűen csak illegálisan, a zöldhatáron át csempészik be a nyugati országokba. A lányok, akik ugyan önszántukból vágnak bele a „nyugati kalandba”, többnyire a nagy pénz vagy a nagy szerelem reményében, elképzelni sem tudják, milyen élet vár rájuk. 
Szinte tipikusnak mondható annak a cseh fiatal lánynak az esete, aki egy prágai kávéházban ismerkedett meg egy „kitűnő német kapcsolatokkal” rendelkező bolgár férfivel. A férfi azt ígérte a hiszékeny hölgynek, hogy kapcsolatainak köszönhetően jól fizető felszolgálói állást szerez neki Németországban. A lány mindent maga mögött hagyva turistavízummal a zsebében vágott neki ismerkedni a „németországi életszínvonallal”. 
A meglepetés és a kijózanodás egy berlin-friedrichshaini romos ház végtelenül lepusztult lakásában érte, ahol a bolgár férfi közölte vele, hogy ezentúl prostituáltként fog neki dolgozni. Miután ezt megtagadta, a férfi ütni és fojtogatni kezdte - mondta el később a rendőrségen. Ezt követően minden este különböző bárokba hurcolta és prostitúcióra kényszerítette, s a lány - mint utóbb bevallotta - halálfélelemből engedelmeskedett. A bolgár férfi egyébként török társával együtt közel egy tucat nőt tartott ily módon fogva, s tett szert mindeközben milliós nagyságrendű bevételekre. 
A szegénység miatti elkeseredettség, a Nyugattal, az ottani életlehetőségekkel kapcsolatos teljes tájékozatlanság, valamint különböző bűnözői csoportok gátlástalan fellépése nyomán kelet-európai lányok tízezrei kerülnek megalázott és kifosztott, szabadságuktól megfosztott rabszolgasorba, futtatóik szinte korlátlan tulajdonává. Helyzetük esetleges szabadulásuk után sem könnyebb. Maradni legfeljebb csak akkor maradhatnak, ha a rendőrséggel együttműködve segítenek a bűnözők kézre kerítésében, de a tartózkodási engedélyt akkor is csak a per végeztéig garantálják számukra. Életlehetőségeik azonban nyelvtudás és megfelelő végzettség nélkül ekkor is nagyon korlátozottak, nem beszélve az átélt traumákról, s nem ritkán az időközben összeszedett betegségekről. Sorsuk azonban egy esetleges hazatérés után sem jobb. Egy felmérés szerint, amelyet a szexrabszolgaságból kiszabadított lányok körében végeztek, 15 százalékuk AIDS-ben, 35 százalékuk nemi betegségekben szenved, minden huszadik lány pedig, aki erre a sorsra jutott, öngyilkosságot kísérelt meg.

Bűnöző vagy áldozat?

A helyzet drámaiságára és tarthatatlanságára Németországban is csak most kezdenek rádöbbenni. A jogszabályok alapján lehetetlen az illegálisan fogva tartott és prostitúcióra kényszerített nők helyzetét kezelni. Bármennyire áldozatnak is tekinthetőek, a német állam számára nem mások ők, mint illegálisan az országban tartózkodó és illegálisan munkát vállaló, nemkívánatos személyek. Az igazi megoldást egyesek szerint egy új törvényi szabályozás jelenthetné, amely ezeket a nőket kiemeli az illegalitásból, s így fogva tartóik hálójából is. Ennek gyakorlati megvalósítása - prostituáltak részére kiadott egyfajta tartózkodási engedély törvényi kivitelezése - azonban egyelőre még a legmerészebb szakértők szerint is több mint kétséges. Az igazi kérdés azonban mégsem ez. Sokkal inkább az, hogy az illegálisan fogva tartott fiatal prostituáltak szolgáltatásaira miért van a nyugati országokban óriási és egyre növekvő igény. Miért fogyasztja tízezrével a gazdag Nyugat a kiszolgáltatott helyzetben lévő s legtöbbször megfélemlítéssel prostitúcióra kényszerített, kiszolgáltatott kelet-európai nőket? S másrészről miért van ekkora érdektelenség a nyilvánosság részéről ezeknek a nőknek embertelen, megalázott és megnyomorított helyzete iránt? Hans-Jürgen Collmann offenburgi főügyész nyilatkozata szerint „a német nyilvánosság nem veszi tudomásul, hogy ténylegesen mi is van az emberkereskedelem mögött. Mindeközben a manapság importált prostituáltak helyzete valószínűleg rosszabb, mint amilyen az egykori rabszolgáké volt.” 
A helyzetkezelésre a hatóságok kezében jelenleg egyetlen, meglehetősen erőtlen és felemás fegyver maradt: a bűnözők jövedelmének megcsapolása. 2001-ben német bíróságok 5,7 millió eurót kasszíroztak az illegális leányfuttatóktól. Ám vélhetően sem ez, sem egy, az ügyben hozott kétes kimenetelű törvény nem jelent majd elegendő nagyságú „fügefalevelet” ahhoz, hogy a nyugat-európai társadalmak erkölcsi válságának eme kétségtelen tanújelét eltakarja.