A Hetek január 31-ei számában jelent meg Vagyim Arisztov
című írása. A cikkben a szerző első vádpontja az Egyesült Államokkal szemben, hogy az érdekből az olaj miatt akar háborút és nem „tisztán” a szabadságjogokért.
Szerintem képmutatás számon kérni ezt olyan európai hatalmak részéről, mint Oroszország, Franciaország vagy Németország, amelyekben mindig is jelen volt politikai szinten a „messiási hevület”, ám katonai „misszióiknak” legtöbbször nem volt köze az emberi jogokhoz, annál többször a birodalmi álmokhoz és a pőre haszonszerzéshez. Ugyanezek az országok még a 20. században is végignézték olyan diktátorok felemelkedését és regnálását, akik nyíltan hirdették embertelen eszméiket, egészen addig, amíg a fenti országok nem váltak maguk is katonailag fenyegetettekké. Történelmük során elitjük legkisebb érdeksérelmét, sőt profitszerzési lehetőségét is háborús oknak tekintették. Hogy jelen esetben Amerikának anyagi érdeke is fűződik egy diktatúra megdöntéséhez, a versenytársak szemében lehet nyugtalanító, de a konkrét feladat szempontjából nincs jelentősége.
A másik vád, hogy nincs bizonyíték tömegpusztító iraki fegyverek meglétére. Kérdés, vajon akkor is ilyen akkurátusan jogszerűek lennének-e az európai hatalmak, ha Szaddám rakétái nem elsősorban Izraelt és a terrorizmuson keresztül az Egyesült Államokat fenyegetnék, hanem közülük valamelyiket?
Az a célzás, hogy Washington azért ilyen bátor, mert Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei, azt állítja, mintha Bushék egy ízig-vérig „gyarmatosító” háborúra készülnének. Erre a feltételezésre az Egyesült Államok rövid történelme alapján egyszerűen nincs alap, de annál több a kritikus nemzetek történetében.
Végül azt olvasom, hogy Amerika „köztudottan gyenge ellenfelekkel lép harcba - ez történelmi tény”. Vajon a szerző szerint ki lett volna méltó ellenfél? Talán a Szovjetunió? És ki lenne ma? Kína?
Az Egyesült Államok nem Európa támogatása miatt lett az, ami lett, sokkal inkább Európa akarata ellenére. Európai katonák még nem haltak meg Amerikáért, de Európa a saját maga által kezdett 20. századi világégés végét a tengerentúli katonáknak köszönheti. Abban, hogy a szovjet kolosszus nem tudott Európában étvágya szerint falni, és a kommunista birodalom összeomlásában is az Egyesült Államoké a döntő érdem.
Tisztelettel: Kántor Mihály