Az RMDSZ kongresszusa fordulópont volt - ebben mindenki egyetért, az értelmezések merőben ellentétesek. Nőtt-e a szövetség jelentősége, vagy éppenséggel a kiszolgáltatottság jele volt a két miniszterelnök megjelenése Szatmárnémetiben? Demokratikusabb vagy diktatórikusabb lett a szövetség az alapszabály módosítása után? Helyreállt az egység vagy ellenkezőleg, végképp szétszakad a szervezet? Az eseményteli szatmári hétvégén minden kérdésre legalább két válasz született.
A határközeli város életét fél napra szinte megbénította a két kormányfő érkezése, a kongresszus kezdetét viszont felélénkítette a jelenlétük. Márpedig ennek is megvolt a maga története: Nastase késett, a tárgyalások elhúzódtak, így a munkaebéd helyett mentek át a kormányfők a prefektúra épületéből a szakszervezetek művelődési házába, miután - egyes hírek szerint - a román honvédelmi miniszter által saját kezűleg szervírozott szárazkolbásszal verték el éhüket. Az mindenképp fontos jel, hogy inkább az ebédről mondtak le, mint a kongresszuson való megjelenésről.
Medgyessy Péter - kicsit színpadiasan - elhagyta előre megírt beszédét, és érzelmekkel teli, bár eléggé döcögő mondatokat mondott erdélyi kötődéseiről, a magyar kormány jó szándékáról az RMDSZ és a határon túli magyarok iránt. Ő és Kovács László is fokozott támogatást ígért, mégis Adrian Nastase kapott nagyobb tapsokat, mert ő mondott meglepőbbeket. Igaz, alaposabban végiggondolva látta az ember: az, hogy a román miniszterelnök a romániai magyar állami egyetemi oktatás bővítéséről beszélt, nem jelenti azt, hogy támogatná az önálló romániai magyar állami egyetemet; az, hogy Bukarest-Budapest autópályát ígért, nem jelenti azt, hogy ez érinti a magyarok által sűrűbben lakott észak- és belső-erdélyi zónákat is. Nastase kijelentette, hogy a magyarok nem fenyegetik a román nemzetállamot, de ezzel a valóban szokatlanul barátságos mondattal egyben tudatta, hogy Románia nemzetállam marad, csak épp a magyarokat nem tekintik feltétlenül fenyegető faktornak; mint ahogy azt is világossá tette, hogy ebben az országban nem - illetve továbbra sem - érvényesülhetnek kollektív jogok.
Más értékelések szerint viszont a két kormányfő puszta megjelenésével hatalmasan megemelte az RMDSZ jelentőségét, főképp megváltoztatta helyzetét: mostantól nemigen lehet azt mondani, hogy a magyarok szervezete veszélyezteti Romániát, mostantól kezdődhet meg annak az ellenségképnek az oldása, amely minden eddigi pozitív fordulat ellenére oly makacsul tartja magát a román közgondolkodásban. Az pedig, ahogy Nastase az RMDSZ-szel való együttműködésről beszélt, ahogy a szövetségnek udvarolt, felért egy koalíciós ajánlattal.
Az első huszonnégy óra olyan nyugalomban telt, hogy sokan már arról beszéltek, ez lesz az RMDSZ legunalmasabb kongresszusa. De a nyugalom eltűnt, amint a küldöttek túljutottak a program megszavazásán, és az alapszabály került sorra.
A várakozásokkal ellentétben nem a tiszteletbeli elnöki poszt körül robbant ki a legélesebb vita, hanem annak a passzusnak a kapcsán, amely tiltja a szövetség vezetőinek, hogy elhatárolódjanak a szövetség parlamentje, az SZKT döntéseitől. Nem is annyira a szövetség szokásos ellenzéke tiltakozott - merthogy a Reform Tömörülés, az „erdélyi Fidesz” őszi bojkott-döntése miatt az ellenzék amúgy is csak nagyon gyéren volt jelen -, hanem a Szabadelvű Platform. Eckstein-Kovács Péter szenátor azonban hiába harcolt e módosítás ellen, a liberálisoknak azt sem sikerült kiiktatniuk, hogy az „alkotmánybíróság”, a Szabályzatfelügyelő Bizottság ne kerülhessen alárendelt helyzetbe az általa ellenőrzött SZKT-val szemben. A liberálisok felháborodására egy „kormánypárti” képviselő azzal válaszolt, hogy a változások szerinte nem jelentenek túlzott szigorítást; viszont a korábbi gyakorlattal szemben, amikor bárki büntetlenül elszabotálhatta a közösen hozott döntéseket, az RMDSZ megszűnt „mazochista szervezet” lenni. A platformoknak alapított új konzultatív fórum és a belső választások májusig történő kiírása pedig éppenséggel a demokrácia erősödése - érveltek Markó többségi hívei, de azért talán maga a szövetségi elnök sem volt teljesen biztos abban, jó-e a soroknak ez a nagyon kemény összezárása, egyik felszólalásában valahogy így fogalmazott: „Annyira intoleránsak voltak velünk szemben, hogy mi is intoleránsak lettünk?...”
Mindehhez képest a tiszteletbeli elnöki poszt eltörlése a viták ellenére is eléggé sima ügy volt, bár az érintett, illetve a körülötte tömörülő politikusok épp ezt tartották az RMDSZ demokráciája elleni igazi támadásnak. Tőkés László már a kongresszus előtt bejelentette, szünetelteti tevékenységét tiszteletbeli elnöki posztján, ezzel remélte kihúzni az ügy méregfogát, azonban a küldöttek többsége úgy reagált, hogy erre csak rá kell bólintani és megerősíteni Tőkés saját döntését... A püspök közben a szomszédban, egyházkerülete közgyűlésén diabolikus szervezetnek minősítette az RMDSZ-t, amelyből azonban nem lépett ki az után sem, hogy megtudta a döntést. Hasonlóképp határozott maga a Reform Tömörülés, bár nem kizárt, hogy február végén tervezett külön kongresszusukon mégis kilépnek. A másnap simán újraválasztott szövetségi elnök, Markó Béla tábora magabiztosan érvelt a változtatás mellett, többek közt azzal, hogy a püspök peres eljárása akár a szövetség felszámolását is jelenthette volna. Tőkés viszont úgy értékelte, nem ő távolodott el az RMDSZ-től, hanem az RMDSZ távolodott el - no nem tőle, hanem azoktól az eredeti elvektől és céloktól, amiket ő képvisel.
A Láncos-templomban lévő gyülekezet levélben szólította fel a kongresszust, ne nyúljon a tiszteletbeli elnöki tisztséghez, a levél azonban nem került felolvasásra, bár aki tudott róla, meglehetős megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy egy egyházi testület diktálni akar egy világi szervezetnek. A küldöttek gyorsan és meggyőző többséggel szavaztak a Tőkést leváltó cikkelyről, azonban érezni lehetett a teremben a taps mögött egyfajta bizonytalanságot is: mintha a szavazók kissé megijedtek volna saját merészségüktől. Mintha most kezdték volna felmérni a döntés jelentőségét, lehetséges következményeit; ha nem is magának a szervezetnek a végleges szakadását, de a végleges szétválást a két irányzat között. A szavazás egyben azt a dermesztő perspektívát jelenti, hogy többség és kisebbség vitájának mostantól esetleg nem lesz moderált, parlamentáris, a magyarság eddigi intézményein belüli tere.
A Láncos-templomban elfogadott üzenetek és felhívások egyike olyan mozgalom kezdeményezése, amely felállítaná - más megfogalmazás szerint helyreállítaná - az erdélyi magyar nemzeti, más megfogalmazás szerint közösségi önkormányzatot. Valamiféle zászlóbontás tehát mégiscsak történt a párhuzamos rendezvényen az RMDSZ ellenében, azzal, hogy ez az önkormányzat tölti be azon funkciókat, amelyeket a kezdeményezők szerint az RMDSZ elmulaszt betölteni. De hogy valójában konkrétan mit jelent ez az önkormányzat, azt tudósítások és interjúk özöne sem képes pontosan tisztázni. Tőkés László szerint ezt a testületet is a májusig megtartandó belső választások alakítják ki, ami azért meglepő, mert az RMDSZ által kiírt választásokon csak RMDSZ-tagok vehetnének részt; kérdés, hogyan lehet valamiképp öszszekapcsolni a kettőt, nyilván magának az RMDSZ-nek az akarata ellenére. Németh Zsolt Fidesz-képviselő pedig, aki szintén ott volt a Láncos-templomban, a vajdasági magyarok Nemzeti Tanácsát emlegette az önkormányzattal kapcsolatban. Az RT és Tőkés, netán a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt is, feltehetően egy olyan új grémiumban gondolkodik, amelyben az egyházak és a civil szervezetek mellett a mostani politikai kisebbség vinné a főszerepet; ez a testület össznemzeti alapokon felette állna az RMDSZ-nek, amely alapítása óta a romániai magyarság önkormányzataként definiálta magát és működött, de ezek után - szakadás nélkül is - egyszerű magyar párttá degradálódna.