Frechet Tímea
Különös házasság

Budapesten a Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen tartotta harmincegyedik világkongresz-szusát a Nemzetközi Szervezet a Vallásszabadságért (IARF). Amor Abdellfattah, az ENSZ lelkiismereti és vallásszabadság-ügyi különmegbízottja szintén részt vett a kongresszuson. Őt kérdeztük a szervezet célkitűzéseiről, a hit szabadságának lehetőségeiről egy vallási viszályokkal terhelt világban. 

Kínai rendőrök egy Falun Gong-tagot hurcolnak el a pekingi Mennyei Béke teréről. Kézrátételt gyakorolnak Fotó: Reuters

- Vallásszabadsággal kapcsolatos jogsértések esetében folyamodhat-e közvetlenül Önhöz mondjuk egy magyar állampolgár az ENSZ emberi jogi védelmi rendszerén belül?
- Azoknak az országoknak az állampolgárai, amelyek elfogadták a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményét, keresetet nyújthatnak be a vallás szabadságának csorbulása esetén a genfi Emberi Jogi Bizottsághoz. Itt megállapítják, hogy történt-e jogsértés, ha igen, kimerítettek-e már minden jogorvoslati lehetőséget a saját államon belül, kivizsgálják a jogsértést, a döntésüket közlik a jogsértő állammal, majd nyilvánosságra hozzák. Másik lehetőség az ENSZ tagállamain belül, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság védelmére kinevezett különmegbízotthoz fordulnak. Amennyiben a panaszban feltüntetett jogsértéssel kapcsolatos tényeket és körülményeket több forrás is alátámasztja, a megbízott jelentést készít az érintett állam számára, az információs források megjelölése nélkül, amelyben felhívja a figyelmet a vallás- vagy lelkiismereti szabadság megsértésének tényére. Az adott állam eldönti, hogy kíván-e válaszolni, esetleg beszámolhat jogorvoslati szándékáról. 
- Véleményezheti is az államok vallásszabadsággal kapcsolatos jogszabályait, illetve törvényjavaslatait?
- Gyakran fordulnak hozzám civil szervezetek, vallási közösségek vagy akár ellenzéki politikai pártok, hogy véleményezzek egy-egy törvényjavaslatot, amely szerintük ütközhet a nemzetközi jog rendelkezéseivel a vallásszabadság területén, és saját információm alapján is felhívhatom egy-egy államnak a figyelmét jogellenes rendelkezésekre.
- 1993 óta gyakorolja tevékenységét vallásügyi külön megbízottként. Hogy vélekedik az elmúlt évtizedről? Vannak-e általános jellegű tanulságok?
- Ami általánosságban megállapítható, az a politika és a vallás egyre szorosabb összefonódása és a vallási szélsőségek megerősödése. Megfigyelhető az is, hogy az államok egyre kevésbé szeretnék, ha jogtiprónak bélyegeznék őket vallási téren. Nem jellemző tehát már az, hogy egy állam egyszerűen visszautasítsa a jogtiprás vádját, inkább egyre készségesebben működnek együtt velünk. 
- A nemzetközi jog nem tartalmaz semmilyen rendelkezést az állam és a vallás szétválasztásáról. Van-e arra lehetősége a diszkrimináció elítélésének elve alapján, hogy lépéseket tegyen, ha egy állam a jogalkotása során előnyben részesít bizonyos felekezeteket?
- Az államvallás önmagában valóban nem ítélhető el nemzetközi jogi előírások alapján, csakhogy ez a kedvezményezés nem vezethet egy társadalomban másokkal szemben diszkriminációhoz. Kanada esetében például Ontario állam 1867-ben elfogadott alkotmánya kiváltságos státust biztosított a katolikus egyháznak, amelynek értelmében a katolikus iskolák állami támogatást kaptak, míg más felekezetnek nem biztosított ilyen lehetőséget. Az Emberi Jogi Bizottság 2000-ben az emberi jogi és vallásszabadság nemzetközi egyezményével ellentétesnek ítélte az említett alkotmányos rendelkezést, elfogultnak és ésszerűtlennek találta. Joga van ezzel szemben egy államnak az egyezmény 18. cikkelye értelmében a különféle hitbéli meggyőződések kinyilvánításának szabályozására. A nemzetközi jog nem tér ki a hittérítésre, ugyanakkor egyértelműen elismeri a vallás megváltoztatásához való egyetemes jogot. A hittérítés azonban soha nem vezethet a másik féllel szemben tisztességtelen magatartáshoz. A hittérítéssel való visszaélés nem korlátozódik fizikai erőszakra, léteznek nem fizikai jellegű eszközök is, mint például a pokollal való fenyegetés. 
- Ilyen visszaélések indítottak bizonyos államokat arra, hogy megszorító intézkedéseket fogadjanak el, mint például Franciaország, ahol tavaly vezették be a „mentális manipuláció” fogalmát. Jogászként hogyan vélekedik ilyen jellegű fogalmak használatáról? 
- Ami Franciaországot illeti, ismeretes, hogy olyan feszült légkörben fogdták el ezt a törvényt, amikor a közvéleményt mélyen megrázta néhány bűnöző tevékenységet folytató szekta ügye. Véleményem szerint a francia állam már rendelkezett azokkal a jogi eszközökkel, amelyekkel visszaszoríthatta volna az ilyen jellegű visszaéléseket, éppen ezért nem tartottam szükségesnek ilyen fogalmak bevezetését. Kétféle értelmezés lehetséges. Az egyik értelmezés szerint egy felnőtt ember felelős a cselekedeteiért, felelősségteljes egyénként kezeli a nagykorú embereket. A másik megközelítés kétségbe vonja az egyén felelősségvállalásának képességét, és a társadalom vagy az állam kollektív felelősségét helyezi előtérbe. Úgy tűnik, hogy Franciaország ezt az irányt választotta. De ismétlem, más jogi eszközök is rendelkezésre állnak a visszaélésekkel szemben.
- Ön tunéziai állampolgár. Hogy alakultak a kapcsolatai a muzulmán, illetve a muzulmán többségű államokkal, milyen együttműködést tudott kialakítani velük?
- Először is nem könnyű meghatározni, mit is értünk „muzulmán állam” alatt. Számos muzulmán országban jelentős hagyománya van a vallásszabadságnak. Egyiptomban például 1857-ben, Tunéziában pedig 1861-ban hivatalosan kikiáltották a vallásszabadság elvét. Kinevezésem óta érnek személyesen támadások Szaúd-Arábia részéről. Én az apró lépések híve vagyok, így sikerült elérnem azt is, hogy néhány éve Szaúd-Arábiából hivatalos levélben értesítettek, hogy engedélyezik a nem iszlám hívők magánházakban zajló hitgyakorlását, holott korábban az iszlámon kívül minden más hitgyakorlatot betiltottak. A gyakorlatban történnek még zaklatások, de már van hivatkozási alapunk.