Grüll Tibor
Járt-e Jézus Indiában

Jézus Krisztus isteni eredetét éppúgy mint zsidó voltát ősidők óta sokan szeretnék elvitatni. Egyesek egy római centuriótól, mások egy ismeretlen párthus hercegtől eredeztetik, csak hogy „tisztafajú árjának” vagy „hun-szkíta-magyarnak” tekinthessék a Názáreti Jézust. Egy harmadik csoport, amelyről alábbi cikkünkben lesz szó, megelégszik azzal, hogy szerinte Jézus minden bölcsességét indiai „szent emberektől”, illetve a hinduk és buddhisták szentnek tartott irataiból nyerte. A New Age-körökben népszerű véleményt állítólag egy indiai kolostorban talált régi tekercs is alátámasztja.

Zsidó és hindu szent emberek. Honnan származott Jézus Krisztus tudománya? 

A történelemhamisításnak jól bevált módszerei vannak. Különösen a vallások történetében könnyű hamisításoknak áldozatul esni, ahol a tudatlanság és előítélet évszázadok alatt olyan mennyiségben tud felhalmozódni, hogy az átlagembereknek reménye sem marad a tisztánlátásra. A hamisítás receptje egyszerű: végy egy érdekes témát, amely a lehető legtöbb embert érdekli vagy személyesen érinti (mi más lehetne ez, mint valamely ismert vallás), s amellyel kapcsolatban a legtöbb ellenőriz(het)etlen félinformáció, tévhit, babona kering. Öltöztesd fel elméletedet a kor szelleméhez illő divatos ruhába (pl. fajelmélet, ökumenizmus, genetika stb.), végül keress hozzá egy „cáfolhatatlan bizonyítékot”, amely lehetőleg egy hozzáférhetetlen hegycsúcson megbúvó ősi kolostor igen-igen régi, szinte ismeretlen nyelven írt kézirata (lehetőleg pergamentekercs) legyen. Vesd papírra elméletedet, lehetőleg olvasmányosan, kerülve a tudományoskodást - de a kellő helyen mindig elejtve egy-egy idegen szót -, majd hívd segítségül a médiát, amely minden percben kiéhezve várja a szenzációs híreket, és esze ágában sincs a való igazságnak utánajárni. Persze akad majd egy-két molyrágta tudós, aki kétségbeesetten tiltakozni fog elméleted ellen, de a siker addigra biztosítva lesz. S mennél nagyobb a hazugság, annál nagyobbat durran majd.

Szent Issa vagy Jézus Krisztus?

Történetünk 1887-ben kezdődik, mikor egy Nyikolaj Notovics nevű orosz haditudósító, civilben orvos, indiai utazásra indult. Miután bejárta Közép-Ázsiát és Afganisztánt, átkelt a Himalája hegyi ösvényein mindenütt feljegyezve, amit látott-hallott. Így jutott el a tibeti határ mellett fekvő Ladakh indiai tartomány fővárosába, Lehbe, ahol azt hallotta egy ottani szerzetestől, hogy a környéken élt valamikor egy Issa nevű láma. Notovics azonnal „megvilágosodott”, és rájött, hogy Issa nem más, mint Jézus. Tovább kutatott a forró nyomon, mígnem eljutott a Lehtől körülbelül 50 kilométerre, a hegyek közt fekvő himiszi buddhista kolostorba. Az itteni főlámától azt a felvilágosítást kapta, hogy a kolostor birtokában van egy réges-régi szent tekercs, amely Issa próféta életéről szól, s eredetileg páli nyelven íródott, ám később tibetire fordították. Notovicsnak sikerült rábeszélnie a lámát, hogy olvassa fel neki a tekercset, amit egy tolmács azonnal franciára fordított, Notovics pedig ott helyben papírra vetett. 
Notovics könyvét Jézus elveszett évei címen 1894-ben jelentette meg franciául, amit egy éven belül követett a mű angol kiadása, a Szent Issa élete. A könyv szelet vetett és vihart aratott, de a bevezetőben említett „recept” szerint elérte hatását: a sajtó és a közbeszéd témája lett. (Notovics könyve magyar fordításban idén látott először napvilágot: Jézus ismeretlen élete, Palatinus, 2001, az alábbi idézeteket ebből vettük). Az okkult keleti filozófiák tanaiból, valamint apokrif történetekből összezagyvált brosúra egy tőrőlmetszett hamis evangélium, amely ilyen és ehhez hasonló legendákkal traktálja a nagyérdeműt: „Azután Issa elérte tizenharmadik évét, azt a kort, amikor egy zsidó feleséget kell vegyen magának; szüleinek volt egy kis szerény boltja, abból éltek, és a ház hamarosan gazdag, nemes emberek találkozóhelyévé vált; azok jártak oda, akik szerették volna, hogy az ifjú Issa, aki már híressé vált a Mindenhatóról szóló beszédei által, az ő vejük legyen. És akkor történt, hogy Issa titokban elhagyta szülei házát, elment Jeruzsálemből, és Sind felé vette útját a kalmárokkal, azzal a céllal, hogy az isteni Igében tökéletesítse magát és a nagy Buddha törvényeit tanulja.” Miután a házasság elől sikerrel olajra lépett Issa megismerkedett a hindu kasztrendszerrel, a Védák és Upanisádok tanításaival, Krisna és Buddha tanaival, végül a perzsa zoroasztriánusokkal, huszonkilenc évesen hazatért Izraelbe, ahol megkezdte nyilvános igehirdetését: „Lépjetek be templomotokba, önnön szívetekbe. Világítsátok meg jó gondolatokkal és türelemmel és töretlen hittel… Mert Isten saját képére teremtett benneteket, ártatlannak, tiszta lelkűnek és tiszta szívűnek, mely tele van jósággal…” Gyanítható, hogy ha Jézus valóban ezeket a szavakat hirdette volna „örömhírként” kortársainak, nem a kereszten végzi, hanem rokonai körében, akik gyengéden ápolják haláláig…

Himisz, a hamis

Tudományos oldalról mindjárt a mű megjelenésének évében, 1894 októberében egy jeles oxfordi orientalista, Max Müller szállt ringbe az orosz orvos-publicista állításaival szemben. A publikációt illető számos kifogása mellett többek között azt állította: egy angol hölgy nem sokkal Notovics állítólagos látogatása után járt a himiszi kolostorban, ahol a láma sohasem látott orosz embert, sőt még csak hírét sem hallotta az Issáról szóló tekercseknek. Notovics a Szent Issa élete 1895-ös angol kiadásának előszavában válaszolni próbált Müller kifogásaira, ám kevés sikerrel. Arra a vádra például, hogy a kolostorban az angol hölgynek miért nem mutatták meg a tekercset, mindöszsze annyit válaszolt: ő a keleti útjai során megtanulta, hogyan kell diplomatikusan beszélni az itteni emberekkel, így hát célt ért, egyébként pedig mindenki tudja, hogy a keletiek mennyire idegenkednek a nyugati emberektől… Még ugyanabban az évben Archibald Douglas, az agrai egyetem professzora három hetet töltött a himiszi kolostorban, mialatt több interjút készített annak vezetőjével. A főláma újra csak azt állította: sohasem látta Notovicsot, sőt nem is tud Issa életét tartalmazó tekercsekről. Kijelentését azzal is megtoldotta: szerinte ilyen könyvet Tibet egyetlen kolostorában sem őriznek. Mikor Notovics könyvéből részleteket olvastak fel neki, a láma egyfolytában ezt mondogatta: „Hazugság, hazugság, hazugság, csupa hazugság!” Az interjút visszaolvasták a lámának, aki azt hitelesítésül saját pecsétjével látta el. A Notovics-mítosznak úgy tűnt, végleg befellegzett. 
A húszas években azonban újra feléledt a legenda. Először 1922-ben egy Calcutta melleti kolostorban tanuló hindu szerzetes, Swami Abhadananda indult el a himiszi kolostorba, ahol állítólag felfedezte Issa történetének bengáli nyelven (!) íródott 244 soros kéziratát. Nem sokkal később (1924-28) a neve hangzása ellenére szintén orosz származású Nyikolaj Roerich teozófus (őt a legendagyártók előszeretettel „filozófus”-nak aposztrofálják, holott a két dolog messze nem ugyanaz) állítása szerint Közép-Ázsiában utazgatva sok helyütt találkozott Issa legendájával. Himalája című könyvében többször utalt „bizonyos tekercsekre, és kéziratokra”, amelyek ezt a történetet tartalmazták, s amelyek kezébe is kerültek, de persze pontos szövegüket nem ismerhette meg a nagyérdemű publikum.
1926-ban New Yorkban újból kiadták Notovics könyvét, amit a sajtó szenzációs új felfedezésként tálalt. Hiába tiltakozott ellene Edgar J. Goodspeed, a chicagói egyetem professzora, aki napnál világosabban kimutatta, hogy nincsen szó sem új felfedezésről, sem eredeti munkáról. A tudós válaszok csak szűk körben hatottak, nem voltak képesek a mítosz hatóerejét kioltani. A 20. században újra és újra tanúi lehetünk az Issa-legenda reneszánszának. Legutóbb a New Age-es mozgalmak tűzték zászlajukra, mint olyan „cáfolhatatlan tudományos igazságot”, amely bizonyítja állításukat, mely szerint Jézus Krisztus is csak egy földi halandó, aki Keleten kapta megvilágosodását. De akadnak olyanok is, akik Notovics sikerén felbuzdulva tovább szőtték a mítosz fonalát: szerintük Jézus, feltámadása után - anyjának, Máriának oldalán - Törökországon és Perzsián keresztül visszament Indiába, hogy ott megkeresse az elveszett tíz törzset.

Notovics, a mítoszgyártó 

A zsidó Jézus gyermekkora

Akik azt állítják, hogy Jézus tizenkét éves korában ismert első nyilvános fellépése és a huszonkilenc éves kora körül megkezdett szolgálata között eltelt időben Keleten tartózkodott, homlokegyenest szembenállnak a bibliai kinyilatkoztatással. Jézus gyermek- és fiatalkoráról Lukács evangéliuma tartalmazza a legtöbb információt. Eszerint az ifjú Názáreti tizenkét évesen valóban a Templomban tanácskozott a bölcsekkel, miközben anyja és József aggódva keresték az úti társaságban. Miután rábukkantak „Atyja házában”, magukhoz vették, s Jézus „elindult velük és lement Názáretbe és engedelmes volt nekik. Anyja pedig minden beszédet gondosan megőrzött szívében. És Jézus gyarapodott bölcsességben, korban, Isten és az emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:51-52). Jézus otthona tehát Galilea, közelebbről Názáret, majd szolgálata megkezdése után Kapernaum városa volt, ahol jól ismerték mint ácsot, illetve az ács fiát: „Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsuénak, Júdásnak és Simonnak testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is?” (Máté 13:55-56). A Názáret környékén lakók is jól ismerték, hiszen ott nevelkedett fel, és szokása szerint szombatonként az itteni zsinagógákban prédikált: „Elment Názáretbe is, ahol nevelkedett, és szombati szokása szerint bement a zsinagógába és felállt, hogy felolvasson: Ekkor átadták neki Ézsaiás próféta könyvét, és kiterítve a tekercset, megtalálta azt a helyet, ahol írva áll: »Az Úr Szelleme van rajtam, mert felkent engem arra, hogy evangéliumot hirdessek a koldusoknak, a töredelmes szívűeket meggyógyítsam; elküldött engem, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megtörötteket, és hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét!« Majd összegöngyölítve a könyvtekercset átadta azt a szolgának és leült” (Lukács 4:17-22). Azért is idéztük ilyen hosszan Lukács evangéliumának ezt a részletét, hogy világosan lássuk: Jézus „földijeinek” nem a Védákból vagy az Upanisádokból olvasott fel, hanem a zsinagógai liturgiában előírt hetiszakaszt (haftárá), amely éppen akkor Ézsaiás könyvének fentebb idézett néhány verse volt. De érdemes tovább is folytatni az evangélium olvasását. Lukács ugyanis megjegyzi: „Mindnyájan helyeseltek neki, és ámuldoztak azokon a kedves beszédeken, amelyek elhagyták a száját, és azt mondogatták: Nem a József fia ez?” (Lukács 4:22).
A Tízparancsolat első, tehát legfontosabb törvénye így szól: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem” (2Mózes 20:2-3), vagy az IMIT-Biblia fordításában: „Ne legyenek neked más isteneid színem előtt.” Jézus sem a keleti istenek imádását nem hirdette, sem más, keleti vallásokra jellemző tanítást nem adott követőinek. A reinkarnáció (újra-megtestesülés) helyett a megtérés vagy halál alternatíváját állította az emberek elé („Mert ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek”, Lukács 13:3). Akik mindenáron a buddhizmus tanaival akarják egyeztetni Jézus tanításait (vannak ilyenek), csak arra hivatkoznak, hogy az Újszövetséget kanonizáló középkori zsinatok cenzúrázták ki az erre vonatkozó igeverseket. Ilyen alapon („a bizonyítékok eltüntetése”) azonban bármiről és bárkiről bármit állíthatunk… Jézus nem volt híve az indiai kasztrendszernek sem, hanem a felebaráti szeretetről prédikált híveinek, sőt az igazi szeretet mintáját éppen a zsidók egy része által „érinthetetlennek” tartott szamaritánus példáján mutatta be. A jeruzsálemi vallási vezetők sok kifogást emeltek Jézus ellen: például a szombat megszegésével, blaszfémiával, sőt a démonok fejedelmével történő cimborálással is megvádolták, de egy szóval sem említették, hogy idegen kultuszok hívévé szegődött volna. Jézusnak nem volt szüksége Kelet bölcsességére, ellenben a keleti bölcseknek szüksége volt az övére, hiszen már csecsemő korában eljöttek, hogy hódoljanak előtte és imádják Őt.
(a szerző történész)