Hazafi Zsolt
Lejárt a kőkorszak

Az idei majálison a rendszerváltás óta minden eddiginél nagyobb tömeget tudtak megmozgatni a szakszervezetek. Emellett a legnagyobbak egy közös kiáltványt is kiadtak, amelyben felhívják a figyelmet a kormány politikájának időszerű megváltoztatására. „Jelenleg alig van olyan szakma, ahol nem volna indokolt egy »kiadós« sztrájk” - érvelt lapunknak Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki újabban több szakszervezeti rendezvény szónoka. 

Tamás Gáspár Miklós egy tüntetésen. Forradalmi hangulat Fotó: Maklári Péter

Jemnitz János történész, az MTA Történelemtudományi Intézetének munkatársa a Heteknek elmondta, hogy Magyarországon rendkívül aktív munkásmozgalom működött a II. világháború előtt, ami például segített szétfeszíteni a társadalom megrekedt, feudális kereteit. Még 1945-1948 között is aktív élet zajlott a mozgalomban, de ez 1948-ban megszakadt. Kedvező - alapvetően ideológiai - változás 1980-ban indult el, melyen aztán a rendszerváltás hozott egy újabb fordulatot.
Jemnitz tapasztalatai szerint ma már egyre több olyan szakszervezeti vezetővel és szervezővel lehet találkozni, akik nem karrier szempontjából, „megélhetési politikusként” végzik a munkájukat.
Tény, hogy a századelő világához képest rendkívül sokat változott a társadalom, de a korábbi mozgalom jelszavaiból mindenképpen érvényes a szegények és gazdagok közötti egyre nagyobb különbség kérdése. „Hogy a gazdagok egyre gazdagabbak, és a szegények újra egyre szegényebbek lesznek” - érvelt a történész.
Korábban - az úgynevezett „átkos” előtt - rendkívül szervezett volt a munkásmozgalom, ami teljesen összekapcsolódott a szociáldemokrata párttal. Olyan tömeglapok voltak a munkásmozgalom kezében, mint a Népszava vagy a Szocializmus (melyekhez képest a mai Népszabadság például jobbra áll). Magas látogatottsággal munkáskönyvtárak, munkásakadémiák, munkáskultúrházak működtek, amelyekben nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra. 
Lesz-e reneszánsza a munkásmozgalomnak? Jemnitz szerint nemzetközi szinten érezhető az - akár radikális - baloldali gondolatok erősödése. Például a közelmúltban a tekintélyes The Guardian két újságírója „keményebb” balos könyvet írt Bizonytalanság kora címmel, mint ami az angol New Labour szellemisége. 
A Horthy-korszakban a hatalomnak nem tetsző személyiségeket börtönbe csukták, ma elég a „megtorláshoz” és megfélemlítéshez - például az értelmiség körében -, ha nem kapnak kitüntetést, vagy egy-egy tudományos intézet nem kap állami támogatást vagy pályázati lehetőséget stb. Kérdés, hogy a mostani generációkban van-e civil kurázsi a változtatásra. Mindez politikai és szellemi feladat a szakszervezeti mozgalom előtt - tette hozzá Jemnitz János. 
Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint három szempont miatt is növekszik - a kommunizmusban ugyan lejáratódott és sokak által egyszer már leírt - munkásmozgalom szerepe Magyarországon. Egyrészt nemzetközi tendencia a szakszervezetek erősödése, másrészt a Fidesz kiszorította a parlamentből a közpolitikát a sajtóba, majd azt különféle technikákkal megszelídítette. Márpedig Tamás Gáspár szerint veszélyes, ha a depolitizálási szándékból a parlamentből és a médiából kiszorított demokratikus politika megérkezik a munkahelyekre. Harmadrészt az úgynevezett „nép” nagy részének semmiféle ereje és hatalma nincsen arra, hogy a dolgokat a maga javára befolyásolja. A magyar parlamentben hat polgári párt ül, a szavazásokban a résztvevők jelentős többsége a középosztályhoz tartozik, a szegényeket pedig nem tartják érdemesnek képviselni. Ezek az emberek viszont csak úgy tudják befolyásolni a közéletet, a politikát, ha megszerveződnek, mert ha „csak morognak a kocsmaasztal sarkán, azzal nem sokra mennek”. Az etnikai kisebbségek mellett még csak-csak felszólal valaki, de a szegények népszerűtlenek, hisz nincs mögöttük semmi ragyogás, az őket képviselő szakszervezet olyan, mint a kőkorszaki szaki. 
TGM szerint Magyarországon kemény osztályuralom érvényesül: olyan kormány van hatalmon, mely a leghatározottabban csak a középosztály és a felső osztály érdekeit képviseli, plusz a nemzetközi monopóliumokét, ezt azonban nacionalista „dumával” ellensúlyozza. A régimódi, divatjamúlt stílusú munkásmozgalmak tehát kénytelenek - és ez fokozott sebességgel zajlik is - modernizálódni. „Lehet látni, hogy miként működnek együtt a különböző európai szakszervezeti szövetségekkel, akiktől tanácsokat és muníciót kapnak. A Munka Törvénykönyve módosításával kapcsolatban látható, hogy milyen kitűnő munkajogászaik vannak. Profik, abszolút ismerik az európai joganyagot, a nemzetközi szabályozásokat, utaznak konferenciákra, ismerik a saját térfelükön az embereket, nem annyira elszigeteltek, mint néhány évvel ezelőtt, ráadásul sok fiatal ember is bekapcsolódik a munkájukba” - érvel Tamás Gáspár Miklós, aki újabban egyre többször szónoka szakszervezeti rendezvényeknek. 
A filozófus úgy látja, egyre több fiatalt tol a magyar valóság balra, akik a modern és divatos, új baloldalban lelnek maguknak rokonszenves politikai otthont. Ez a baloldaliság egyelőre nem a legelitebb helyeken, hanem például a műszaki főiskolákon jelenik meg. 
Magyarországon egyébként nehéz helyzetben vannak a szakszervezetek, hiszen 1956 óta a tiltakozási potenciál minimális. Érdekes, hogy Nyugat-Európában ötször annyit sztrájkolnak, mint Kelet-Európában. 
A Danone-ügy jól mutatja az eltéréseket: Franciaországban a dolgozók egyszerűen elfoglalták a gyárat, Magyarországon pedig csak név nélkül mertek nyilatkozni, képviseletüket másokra bízták. A szakszervezetnek ezért egyik legfontosabb funkciója volna Magyarországon megtanítani az embereket arra, hogy nem kell félni. „A Fidesszel és a jelenlegi magyar kapitalizmussal szemben nem lehet érvelni, nem lehet tárgyalni, okoskodni, hanem csak erőt lehet vele szembeállítani.”
Lux Judit történész, szakszervezeti szakértő szerint a rendszerváltás után gondolkodásmód-váltás történt a szakszervezeti körökben. Egy közelmúltban készült közvélemény-kutatás szerint - melyben háromezer embert kérdeztek meg - a munkavállalók rendkívül fontosnak tartják, hogy a munkahelyükön jó kollektív szerződés és bérmegállapodás legyen. Mivel ezeket szakszervezetek tudják megkötni, egyre többen vannak, akik átérzik annak a felelősségét, hogy tagságukkal is erősítsék a szervezetet. Taglétszám-növekedés tapasztalható a gépipari és a kereskedelmi szakszervezetek területén. Ez utóbbiak növekedésének oka, hogy több sikeres munkajogi pert nyertek a tagjaik számára, ezt látva addig kívülálló dolgozók, beléptek a szervezetbe. Új, biztató jelenség, hogy növekszik a fiatalok száma a szakszervezetekben, akik saját szövetséget hoztak létre.
A szakértő szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti párbeszédet a kormánynak is támogatni kellene, ugyanis nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az egyik legnagyobb munkáltató még mindig az állam. A szakszervezetek jogosan bírálják a kormányzatot, hogy a szociális párbeszédet „kiüresítette” és formálissá tette, ám ez oda is elvezethet, hogy erősebb eszközökhöz nyúlnak az érintett szervezetek. 
A cél az, hogy legyenek rendezett munkaügyi kapcsolatok, valódi tartalommal, és nem píár-technikákkal, melyeket a kormányzatok és a multinacionális cégek honosítottak meg. Erre példa a legutóbbi vasutassztrájk kommunikációs hadviselése is. A történész a multikkal kapcsolatban megjegyezte: e cégek Magyarországon több esetben rendezettebb és korrektebb munkaviszonyokat biztosítanak munkásaik számára, mint a magyar újkapita-listák vagy maga az állam.