Lelki szemeink előtt cserzett bőrű, szénfekete hajú figurák, tarka selyemholmik és szoknyák jelennek meg, ha a romákra gondolunk. Meg persze a hosszan vonuló cigánykaravánok és a muzikalitás. Rosszabb esetben pedig a bűnözési statisztikák. Egy közelmúltban napvilágot látott közvéleménykutatás adatai szerint a hazai többségi társadalom negyvennyolc százaléka határozottan romaellenes, s a megkérdezettek jelentős része bevett sztereotípiák alapján alkot véleményt. Ugyanakkor örvendetes tény: ma már egyre többen munkálkodnak azon, hogy ez a társadalmi szakadék áthidalhatóvá váljék.
Orsós János, Gilvánfa község polgármestere egy nemrégiben tartott konferencián a roma identitásról, illetve a romákkal kapcsolatos, hamis képzetekről beszélt a maga meglehetősen eredeti stílusában. Mint elmondta: „Bármilyen meglepően hangzik is, a roma elnevezés kissé furcsán cseng a számunkra, hiszen ez beásul embert jelent, nem is igazán tudjuk hová tenni mindezt. A Baranya megyei cigányok a beás nyelvjárást beszélik, a roma gyerekek kicsi koruktól kezdve aktív részesei a családi életnek, mindig ölben vannak, kézről kézre adogatják őket. Ezek szegény emberek, akiknek legnagyobb kincsük a gyermek. A magyar iskolába sem azért illeszkedünk be nehezebben, mert butábbak volnánk, mint a többiek, csak hát egy cigánygyerek fogalomkincse néha egészen más a dolgokról.”
„Számomra a romák a jungi archaikus embert testesítik meg, aki a látszólagos véletlenek mögött is természetfeletti okokat lát. Például emlékszem arra: a telepen egyik nagybátyám egyszer részegen ment haza, megtaposta a kenyeret, és elásta. Másnap olyan betegen ébredt, hogy nem tudta magát semennyire ellátni, fölkelni se bírt, és ez így ment hosszú ideig. Végül aztán összeültek a vének, és kisütötték, hogy biztos összefüggés van az események között: nagybátyám meggyalázta az ételt, s csak akkor fog meggyógyulni, ha egyedül elvánszorog az elásott kenyér helyéhez, kiássa azt, és eszik belőle. Ő nagy nehezen engedelmeskedett, és másnap már kutya baja sem volt.”
„Mindent egybevetve, a magyar cigányság most tart valamiféle öntudatra ébredési szakaszban, de ez az érzés kicsit mű dolog. Részint azért, mert a romatelepeken élőknek fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán mi van Indiában. Aztán nem is lehet egy életen át mindig a hányattatásra hivatkozni. A magyarok romaképe is téves, ha csak a Horváth Pistát meg a Bangó Margitot veszik alapul. Az efféle műdalok csak azoknak az előítéleteknek felelnek meg, amit amúgy is gondolnak rólunk. Az eredeti roma dalok teljesen más világról szólnak, jóval túlfűtöttebb erotikával. Ezek a modern együttesek a rendszerváltozás utánról, mint például a Kalyi Jag, azért közelebb állnak a valósághoz.”
A Pszinapszis 2001 konferencián Vekerdy Tamás gyerekpszichológus elmondta: az iskolákban nem a cigányokkal vagy a kulturális mássággal van a probléma. A hazai oktatási rendszer egésze hibás, hiszen intézmény-, nem pedig gyerekközpontú, normatívákra épül, és mint ilyen, általában véve sem alkalmas gyerekek fogadására. Liskó Ilona, az Oktatáskutató Intézet főmunkatársa pedig úgy véli, a szegényes tárgyi és nyelvi környezet, a motiválatlanság nem a roma, hanem minden, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek gyakori problémája. (T.G.)
Március 9-én este a Katona József Színházban ünnepélyes keretek között átadták a Soros Alapítvány 2000. évi díjait, többek között a Solt Ottília-díjat is, melyet a roma gyerekek oktatása-nevelése terén kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak ítéltek oda. A díjak összege 300 000 forint. A kitüntetettek: Balatoni Tamásné - Magyarmecske; Derdák Tibor - Collegium Martineum, Mánfa; Orosz Lajos - Hétszínvirág Iskola, Marcali; Petrécs István - Belvárosi Általános Iskola, Kalocsa; Raicsné dr. Horváth Anikó - Tanítóképző Főiskola, Baja; Tóth Józsefné - ny. óvónő, Pécs; Trencsényi Borbála - Vajda János Gimnázium, Budapest.