A Dunamelléki Református Egyházkerület tervezi, hogy olyan belső szabályzatot fogad el, amely kötelezi az egyházi tisztségeket vállaló személyeket, hogy alávessék magukat úgynevezett ügynökmúltat vizsgáló átvilágításnak.
- Látja-e értelmét ennek az átvilágításnak? Ön szerint hány ember lesz, aki kérni fogja személyes átvilágítását?
- Nem tudom, hogy hány ember fogja kérni, értelme mindenképpen van. Ennek már tíz éve meg kellett volna történnie, mégsem történt meg, még ha lettek volna is ilyen törekvések. Az állami szabályozás ezt eddig nem tette lehetővé, mivel az átvilágítást nem terjesztették ki annak idején egyházi személyekre. Egy közelmúltban meghozott törvénymódosítás azonban már lehetővé teszi azt, hogy az egyház rendelkezhessen arról, hogy aki egyházi személynek minősül, egy meghatározott körben átvilágítható legyen.
A Dunamelléki Egyházkerület fölterjesztése értelmében - elfogadás esetén - ez nálunk azt jelenti: elsősorban tisztségviselőknek kell átvilágíttatniuk magukat. Így például: a püspöknek, főjegyzőknek, espereseknek, egyházi bíráknak és teológiai tanároknak.
- 2002-ben püspökválasztás lesz. Ez a törekvés ennek tudható be? Az egyház maga fogja megoldani ezt a kérdést?
- Fontos hangsúlyozni, hogy általános tisztújítás lesz. Ennek az egyik pontja a püspökválasztás, de gyakorlatilag az egész egyházvezetés megújul. Közismert, hogy egy ciklusidő lejár, ekkor választanak új püspököt, főgondnokot, zsinati tagokat… Tehát a törvényjavaslat egy terminust céloz meg.
- Tegyük fel, hogy a szeretetszolgálat osztályvezetőjét 1980-ban nevezték ki. Tehát a rendszerváltás előtt, az akkori egyházi vezetőség. Most a megváltozott helyzetben mi a feladata?
- Az új zsinat fogja megválasztani az olyan tisztségviselőket, mint a különböző egyházi osztályvezetők. Azt feltételezi a mostani javaslat, hogy 2002-ben, amikor egy általános nagy rotáció következik, akkor megvalósítható vagy kivitelezhető az, hogy akit tisztségre jelöltek, csak úgy vállalhatja a jelölést, ha odateszi mellé a bizonylatot, hogy ő kérte az átvilágítását. Ez egy elég reális, kivitelezhető eljárásnak tűnik.
- Kik fogják ezt végezni? Hiszen egyházjogászok esetén talán „belterjes” lenne ez az átvilágítás.
- Átvilágító bírák fogják végezni a vizsgálatot. Tehát semmi köze sem lesz belső egyházi vizsgálathoz. Akiknek a törvény lehetővé teszi, és ő kéri, átvilágítják.
- Hisz Ön ennek a tisztaságában?
- Hinnem kell benne. Hiszen, ha nem hinnék, akkor a boltban sem vennék kenyeret, mert nem tiszta. Vagy nem innék csapvizet, mert az sem tiszta. Hinnem kell, hogy működni fog a rendszer. Azt viszont feltételezem, hogy nincs meg minden dokumentum, sejthető, hogy sok mindent eltüntettek a rendszerváltáskor… De hinnünk kell, mert ha nem hiszünk, akkor az egy olyan intézmény működésének megkérdőjelezését jelenti, ami alapvetően a demokráciára és jogállamiságra épül.
- Tanár úr! Ön szerint azok a személyek, akik a múltban ügynöki tevékenységet folytatva az Állami Egyházügyi Hivatal alkalmazásában állva saját lelkésztársaikat, egyházi tisztviselőket besúgva jövőjüket ellehetetlenítették, nos ők is az átvilágítás reflektorfényébe kerülhetnek?
- Ez egy - mára már - bonyolulttá vált kérdés. Amenynyire én ismerem a törvényi szabályozást, ez két vonalon megy, vagy mehet végbe. Az átvilágítás eredménye arra nézve mutat csak valamit, hogy az illető ügynök volt-e, vagy nem. Van azonban egy másik, tervszerűbb vizsgálati lehetőség, amikor valaki kéri a Történeti Hivatalt, nézzenek utána, hogy őróla nem készültek-e jelentések. Ez teljesen más dolog. Az áldozatnak is joga van kérni, amennyiben nyomós indokot tud felhozni, hogy például őt megfigyelték, besúgták, feljelentették, hátráltatták, beidézték a rendőrségre, kihallgatták vagy zaklatták. Ekkor kérheti a Történeti Hivataltól az erre vonatkozó dokumentumokat. Ám az adatvédelmi törvény értelmében, ha születtek róla feljelentések, beszámolók, akkor a jelentgetők neveit mindig kisatírozták. Az illető esetleg csak a kontextusból tudja kitalálni, hogy ki lehetett az a baráti körből, a kollégiumi szobából, aki esetleg jelentéseket írt róla. Ez a két dolog nem feltétlenül találkozik egymással, nem is szükségszerű, pedig ez szerintem fontos lenne. A törvényjavaslat azonban nem ezt célozza meg.
1990-et követően a volt NDK-ban és Csehországban igen radikálisan szembenéztek ezekkel a kérdésekkel minden szinten, így az egyházak területén is megtörténtek ezek az átvilágítások súlyos, radikális következményekkel. Következmény alatt nem azt értem elsősorban, hogy emberek az állásukat vesztették el, börtönbe kerültek, nem lettek választhatók különböző posztokra, bár ez is bekövetkezett. Azonban nagyon sok dráma származott ebből, mint például a lipcsei egyetem egyik docense esetében, aki átvilágítóbiztos volt. A saját apját kellett átvilágítania, mert kiderült róla, hogy együttműködött a pártállami állambiztonsági szervezettel. Ez drámai eset volt.
- Ezek a tények érzelmi vetületei.
- Nem érzelmi. Inkább azt lehet mondani, hogy tragédiába hajló dolgok. De ennek meg kellett történnie, tehát írva, papíron dokumentálva, feketén-fehéren szembesülni kellett azzal, hogy mi is volt. Magyarországon ott tartunk, legalábbis azt mondjuk, hogy mindenki tudta - tudja -, hogy mi volt, és mégsem tud senki semmi konkrétumot. Vessünk ennek véget! Lehet, hogy az lesz az eredménye, hogy nem volt senki besúgó vagy ehhez hasonló, azonban az is elképzelhető, hogy éppen ennek ellenkezője derül ki: nagyon is sokan voltak.
Lehet, hogy sokan fogják mondani, hogy persze, tudtuk és sejtettük is ezt, lesznek, akik fennakadnak a szűrőn, néhányan pedig nevetni fognak a markukba. Ők már nem érdekesek, nem fontosak, nem kérik magukra nézve az átvilágítást, mert nem pályáznak semmiféle tisztségre. Lehet, hogy vannak olyanok is, akiknek megsemmisítették a papírjait, és még mindig fennáll a gyanú, hogy ő túlélte a vizsgálatokat, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy nem lehet úgy a történelemben élni, hogy az ember folyamatosan mitologizál. Nem lehet! Ha megvannak a jogi lehetőségek a szembenézésre, akkor a múlt tényeivel szembe kell nézni. Lehet dokumentumokat 50-75 évre zárolni, de utána a történelmi tudat megköveteli, hogy azok publikálhatók, kiadhatók legyenek.
- Magyarországon egyébként hogyan alakult ezen a területen a rendszerváltás?
- Teljesen egyedi módon. Nekem egyébként úgy tűnik, hogy az egykori szovjet blokk országaiban mindenütt másképpen történt ez. Nálunk kompromisszumokkal, alkukkal ment végbe a folyamat. Nálunk az egyházak ezeket az alkukat külső körökben követhették nyomon, és - így fogalmazok - ki kellett várniuk ezeknek az eredményét. Magyarán a változás mint eredmény érkezett el az egyházakhoz, és kevésbé úgy, mint egy aktív harc, erőteljes részvétel gyümölcse.
- Ön szerint a református egyház hitéletében mit fog jelenteni e változás, ugyanis megújulni csak tiszta lappal lehet!
- Már megtanultam úgy élni, hogy nem tippelgetek: ki lehet ügynök, ki nem. Mert Jézusunk mondása azért csak igaz, hogy a gyümölcsökből lehet megismerni az embert - az egyházat. Ha azonban megvalósul, akkor valamilyen módon segíteni fog a református egyháznak. Segíteni fog kijönni abból a susmusból, megfoghatatlan, homályos, ködös vádaskodásegyüttesből, ami bizonyos fokig még velünk él, ami itt van közöttünk. Minden egyházi személy tisztázhatja magát. Hogy ettől aztán jobbak lesznek-e az igehirdetéseink, nívósabb a hitoktatásunk, jobban fogunk-e gazdálkodni a pénzünkkel, és hogy jobban fogjuk-e egymást tisztelni, szeretni? Az már egy másik kérdés…