Tihanyi Péter
Kádár ment, Orbán jött, a kastély maradt
Kenedi János: K. belügyi iratfelmérő jelentése a kastélyból

„Ha a belső reakció elleni harc osztályának célszemélye külföldre utazik, megfigyelését átveszi a III/I-es csoportfőnökség. Ha Magyarországon találkozik külföldi újságíróval, tudóssal, íróval, megfigyelését a III/II-es csoportfőnökség intézi. A célszemélynek el sem kell hagynia otthonát, hogy dossziéjához csatolják a III/III-as és a III/IV-es önálló ügyosztály telefon- és levélcenzúra-jegyzőkönyveit, vagy lakásának lehallgatásáról készített III/V-ös információkat. […]
Az állambiztonsági szolgálat a más véleményen lévő embereket a bomlasztás, leválasztás, a megosztás módszereit megvalósító hálózati személyekkel vette körül. A pszichológiailag elszigetelt kisebbség nemhogy a véleményét, de köznapi élményeit sem tudta megosztani a többséggel. Oly módon kriminalizálták a kisebbséget, hogy a többség szemében szánalmas futóbolondnak tűnjék.” 

Kenedi János: „A mai rendszer képtelenebb, mint a Kádár-rendszer volt…”

- Mire következtet abból, hogy a Történeti Hivatal az állambiztonsági tisztek nevét, valamint az ügynökök nevét letakarja a dokumentumokon? Azon a kevés dokumentumon is, amit a történészek rendelkezésére bocsátanak.
- Nem ok nélkül teszik. Egyedül a III/III-ast szüntették meg, a többit, a III/I-est, a III/II-est, a III/IV-est és a III/V-öst átmentették a jelenlegi titkosszolgálatokba, és nem akarják, hogy kiderüljön. Az egész főcsoportfőnökség - tehát a diktatúra titkosszolgálatának a munkatársai - egyben a demokrácia titkosszolgálatának a munkatársai is. A másik az, hogy Kelet-Európában a volt titkosszolgálatok bizony nemcsak a maffiába épültek be mindenütt, hanem a jogállam gazdasági életébe is. Így a legfélelmetesebb kérdés az, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés működési területén a volt titkosszolgálatnak mekkora, milyen szerepe van, és milyen kapcsolati tőkével rendelkezik. 
- Ez Magyarországon is a legfélelmetesebb kérdés?
- Simán elképzelhető. Bőven a lehetőségek között van. Azt gondolom, ebben számít a kelet-európai analógia. 
- Elmondaná egy konkrét példán, amit az imént mondott?
- Ott van például az olajmaffia. Ha nagyon fontos felső érdek, hogy az olajbizottság rengeteg ténye közül semmi ne derüljön ki - amelyekből 70-75 százalék legendákon, híreszteléseken, vélelmezéseken alapul, de van 25 százalék, ami súlyos tényeket tartalmaz Békés megyei rendőrök rejtélyes halálával, és azok felderítetlenségével kapcsolatban -, akkor el kell gondolkoznia annak az újságírónak, aki keményen utánajár, hogy esetleg az életével játszik. Persze olyan újságírók, akik a rendőrségtől kapják a dossziékat, és csak azt zenésítik meg, amit az ORFK vagy a BRFK sajtóosztálya helyesnek tart, az más. De ha jön egy fickó, aki kőkeményen fel akarja deríteni ezeket, előbb-utóbb komoly érdekcsoportba ütközik - akik szám szerint is sokan lehetnek - úgy, hogy az a fickó valóban az életével játszik. Ez a realitás.
- Hány ember osztozhat a milliárdokon?
- Egy ilyen hatalmas maffiavállalkozásnál huszonöt és százötven személy között osztják el a pénzt. Plusz még sok ember él abból, hogy ez titokban maradjon.

***

„Eltűrhető-e a demokráciában együtt élők számára, hogy félelmek és vélelmek alakjában a diktatúra tovább garázdálkodjon egy volt áldozat elméjében, majd egy évtizeddel a pártállam lefejezése után. […]
Mert, ha az irategyesítésről lemond a Történeti Hivatal, kiteszi az állampolgárokat annak, hogy ha pofont kaptak a diktatúrától, a demokráciától tízszeres erővel kapják vissza azt.”
- Értelmezné, megmagyarázná a fönti állítását? 
- Azt mondja például az egyik áldozat (Nemere István író), hogy ő a Történeti Hivatalhoz fordult az adataiért, de jóformán nem kapott semmit, csak az üres kartonját. Ebből ő - és a többiek is - arra következtettek, hogy „Uram Isten, ha nekem ma sem adják ki a rám vonatkozó információt, hogy ki figyelt meg, miért és hogyan, akkor a cég most is ugyanúgy működik, mint régen”. Ha a jogállam állampolgárai ugyanúgy félnek, mint a diktatúra állampolgárai, akkor ez a jogállamra nézve végzetes. Tudniillik a diktatúrában senkit sem kecsegtettek olyanfajta várakozással, hogy a jogait érvényesítheti. A demokráciában azonban azzal a tudattal mennek az emberek szavazni, hogy szavazatuk eredményeként nem lesz okuk félelemre. E tekintetben a mai rendszer képtelenebb, durvább mint a Kádár-rendszer volt, mert ma joggal kívánhatja egy állampolgár, hogy információs önrendelkezési jogával önállóan élhessen. Hiszen az alkotmány biztosítja ezt. De nem ez történik.
- Milyen eszközökkel dolgozhatnak mostanság a „titkosszolgák”? Gondolom, a poloskák, a telefonkattogások, a hívatlan telefonszerelők érkezése - ez már a múlté.
- Persze. Innen kétszáz méterre letesznek egy kütyüt, és a hangoknak az ablaküvegen érzékelhető rezgéséből pontosan felvesznek minden szót, amit beszélünk.
- Az elmúlt évtizedekben ön és a baráti köre is a legmegfigyeltebb ellenzékiek közé tartozott. Volt-e olyan élménye, mikor a cég nem volt elég precíz, és működési hibája miatt egyszer csak látta a gépezetet, a mechanizmust működés közben? Mintha valami elől egyszer csak elhúznánk a függönyt.
- Sok évvel ezelőtt Szilágyi Laci jött föl hozzám valamit megbeszélni. Egyszer csak csörög a telefon, felveszem, majd a beszélgetés után, aki engem hívott, előbb tette le a kagylót, mint én, de én hallottam, hogy a vonal mégsem szakadt meg. Egy irodai nyüzsgést hallok, ahol két-három ember beszélget mindenféle dologról. Kerekre nyíltak a szemeim, odahívtam Lacit is a kagylóhoz, együtt hallgattuk. Érdektelen dolgokról beszélgettek, és egyszer csak azt mondja az egyik a másikának: „Te, úgy hallom, ott van a Kenedinél a Szilágyi.”
- Ezt maguk a telefonból hallották?
- Igen, és eldobtuk magunkat a röhögéstől.
- Nem szóltak be nekik, hogy sziasztok fiúk, mindent hallunk?
- Nem, viszont elővettem egy papírt, és folyamatosan leírtam, amit hallottunk. Tíz perc múlva aztán az lett a legnagyobb problémájuk, hogy nem tudták megszakítani a vonalat, és eszeveszetten nekiláttak ügyködni ezen. Mi persze nem tettük le a vonalat, kíváncsiak voltunk, mi lesz a vége. Egészen addig tartott ez - körülbelül fél óra lehetett -, amíg egy magas rangú tisztet oda nem hívtak, aki felháborodottan azt mondta, hogyhogy nem tudnak maguk megoldani egy ilyen problémát? A következő pillanatban meg is szakadt a vonal.

***

„Az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának statisztikája szerint 1995-ben kettőszázötven bérgyilkosságot hajtottak végre. A bérgyilkosok kiképzését tapasztalt szakemberek végzik, akik a KGB-től vagy más titkosszolgálatoktól szereltek le, és gyakran maguk is részt vesznek a bonyolultabb és fontosabb feladatok végrehajtásában. Ezek az emberek egyedülálló tudással rendelkeznek terrorakciók és gyilkosságok végrehajtásának módszertanát illetően. Magas fokú professzionalizmus, vakmerőség és hidegvér jellemzi őket.”
- E téren nálunk mi a helyzet?
- Ha Oroszországban és a Varsói Szerződés volt országaiban ez így történik, akkor semmi okom sincs feltételezni, hogy nálunk másképp lenne. 

***

„Saját magát pörkölte meg öngyújtójával, és felpörzsölt Trabantjának szalmacellulóz ajtajába mélyesztette szolgálati fegyverének golyóit a magyar Watergate koronatanúja, Lakatos Miklós, az önmerényletre fölbérelt egykori titkosszolga. A Nemzetbiztonsági Hivatal és a Miniszterelnöki Hivatal csak nettó másfél millió forintot ajánlott fel az álmerényletért, így aztán nem sikerült a Pinpoint Kft.-re terelni a huszonhét Fidesz-politikus megfigyelésének gyanúját. Még jó, hogy Lakatos a sajtóhoz fordult, hiszen belegondolni is vérfagyasztó, mi történt volna, ha csak a megbízónak, Szadai Károlynak - Kövér László titkosszolgálati miniszter titkárának -, pláne ha Boross Péternek vallja meg: »az Antall-kormány idején gazdasági információk megszerzésével foglal-koztam«.”
- Ugorjunk konkrétan 1998. augusztus 25-ére. Amikor is Orbán Viktor bejelenti, olyan dokumentumok jutottak birtokába, melyekből kiderül, hogy a Fidesz vezető személyiségei és családtagjai ellen közpénzekből törvénysértő titkos adatgyűjtés folyt a Horn-kormány idején. Mondja, ha ez valóban így történt, miért nincsenek ezek az állítások dokumentumokkal bizonyítva, ha viszont Orbán Viktor úr hazudott, miért nem lettek ennek konzekvenciái, azaz hogy maradhatott miniszterelnök?
- Nézze, nem vagyok benne biztos, hogy nem történtek meg dolgok, csak talán nem olyan célzatosan, ahogy ezt Orbán 98 augusztusában előhozta. 
- De ha valóban voltak komoly bizonyítékok, dokumentumok, miért nem mutatta be azokat a miniszterelnök - leszámítva azt az egyetlen gyengécske Pokorni-ügyet?
- Elég egyszerű oka van. Orbán Viktor főtanácsadója az a Boross Péter, aki a titkosszolgálati érdekeket sokkal fontosabbnak tartja, mint azt, amivel Orbán Viktor hirtelen előállt.
- Nem egyeztetett Borossal?
- Valószínűleg nem tette, és Boross - aki a maga módján okos ember - lassan és finoman felvilágosította a miniszterelnököt arról, hogy nem lesz nagyon jó leszedni a port a titkosszolgálatokról, mert akkor nem fogja tudni használni őket a saját céljaira. Ha ő ellenséges álláspontot alakít ki azzal az öt - már-már tíz - titkosszolgálattal, akkor ez arra fogja késztetni a titkosszolgálatokat, hogy őellene dolgozzanak. Így ezek után csak úgy tudtak kimászni ebből a sárból, hogy megbízták Kosztolányi Dénest, tartson fönn a parlamentben egy teljesen idióta és félrevezető eljárást azért, hogy idővel el tudják maszatolni a dolgot. Közben találtak egy piti ügyet, amit ebből az egész megfigyelési folyamból - mint egy sebészkéssel - remekül ki lehetett vágni. Ez a Pokorni-ügy. De minden más törvénytelen volt ebben az ügyben. Orbán az egyetlen nyilatkozatát aznap reggel készítette el, mikor benyújtotta a parlamenti vizsgálóbizottságnak. Rajta van a papíron az aznapi pecsét, holott másfél évvel korábban jelentette be. 
- Kastélybéli „bolyongásai” alatt mi volt a legmorbidabb vagy legfurcsább felfedezése, élménye?
- Az egyik alkalommal rájöttünk, hogy van egy trezor nevű iratőrző hely, amit nem mutattak meg. Addig ütöttük az asztalt, amíg az illetékes osztályvezető azt mondta, jó, mehetünk.
- Hol volt ez az irattár, és hogy nézett ki?
- Ez a Roosevelt téri épületben, egy kb. száznégyzetméteres helység volt, ahol a falak mentén körben páncélszekrények voltak, és középen irattárolók. A páncélszekrényeket végignézve egyszer csak elég furcsa típusú iratokat találtunk, amilyeneket addig nem, pedig már három hónapja dolgoztunk az épületben. Képzeljen el egy fa gyümölcsös ládát minden szekrény minden polcán. Ezekből kis kartonok álltak ki, melyekre rá volt írva, hogy N O I, amiről nem tudtuk, hogy micsoda, mellette pedig számok: III/I, IV-A, 62285.
- Nem kérdezték meg az urat, aki beengedte magukat, hogy mik ezek a kartonok?
- Dehogyisnem, de azt mondta, ezt még sosem látta, nem tudja.
- Hazudott?
- Azt kell gondoljam, mivel később azt mondta, ő gyűjtötte ide a volt III/III-as főcsoportfőnökség titkársági iratait, valamint a BRFK és az ORFK adatait. És azóta senki nem nyitotta ki ezeket a szekrényeket. Napokon keresztül dolgoztunk rajta, de nem jöttünk rá semmire, egy ép mondatot nem lehetett érteni, csak számok, nevek és kódok voltak ott. Harmadik vagy negyedik nap eluntam ezt, és azt mondtam, belenyúlok az egyik dobozba, és kiveszem a két legvastagabb dossziét, bemegyek egy külön szobába, és megpróbálok valamilyen matematikai algoritmussal rájönni, minek a rövidítése, kódja ez. Ezt is tettem. Belenyúltam, kivettem a két legvastagabbat, és képzelje el, az egyik dosszién az én nevem volt, a másikon Kis Jancsié. 
- Nem viccel?
- Nem. Teljesen véletlenül nyúltam bele, és mivel mind a kettőnknek „K”-val kezdődik a neve, egy helyen volt a két dosszié. Mikor elkezdtem a magamét olvasni, azt láttam, hogy hihetetlen gyakorisággal szerepel az, hogy III/ valamennyi és az, hogy ORFK. Aztán egy hatjegyű szám, plusz egy kis- és nagybetű, melyekről akkor már tudtam, hogy ez csak osztályrövidítés lehet. Két nap alatt rájöttem, hogy viszszafelé megfejthető ez a számsor. Úgy kell venni, mint az ORFK III/III-as részlege egyes osztályainak az ügy által megnyitott iktatószámait. Ezek napi, operatív jelentések voltak, amik azért lettek így kigyűjtve ebbe a kis dobozba, mert a III/III-as osztály operatív tisztjei úgy használták e dossziékat, mint egy telefonkönyvet. 
- Tehát?
- Tehát, ha arra voltak kíváncsiak, hogy a Pörge fedőnevű Haraszti Miklósról mi minden jelent meg 1995. március 14-én, a „napi információs jelentés” című, 14 példányban készült saját buletinjükben, akkor nem a buletint nyálazták át, hogy megkeressék, hanem ezt a kartont vették elő - mint egy könyvtárban vagy telefonkönyvben -, és azt mondták, hogy Haraszti aznap délután találkozott X-szel és Y-nal, és este ezt mondta Z-nek. Ez megtalálható ennek a buletinnek ebben és ebben a számában. Az a hatjegyű szám az év, a hónap, a nap és a buletin száma volt. 
- Milyen az, amikor úgy igazából rajta vannak valakin?
- Találkoztam egyszer Londonban Jan Kallannal - ő ma a cseh külügyminiszter -, aki a 68-as prágai emigráció vezető alakja volt. Egy Kallan Press nevű kiadót tartott fönn, könyveket, újságokat adott ki, szervezte a közös európai ellenállást. Rátermett, agilis, nagyon kedves fiú volt. Különben most is az. Megbeszéltünk akkor több közös dolgot a magyar és a cseh ellenzék együttműködéséről, és azt is megbeszéltük, hogy annak az évnek a végén Budapestre jön. De nem fog előre telefonálni vagy írni, csak be fog csöngetni hozzám egy bizonyos napon. Én megjegyeztem ezt a dátumot, de nem jött. Jó pár hónappal később megszólal a telefon, és következő beszélgetést hallom: „Te - mondja az egyik -, Jan Kallan Londonból Bukarestbe érkezett, és itt lakik Bukarestben az Auguszta szállodában.” Még valamit beszélt ott az a két ember, aztán megszakadt a vonal. Az az érzésem támadt ezután, talán ma megérkezik.
- Na de nem értem honnan, miért jött ez a telefonhívás, és főleg nem értem, miért pont magának?
- Nyilván nem engem hívtak, valami hálózati hiba történhetett, talán roszszul kötötték el a telefonnál azt az érpárt, vagy ilyesmi lehetett. Ez volt délelőtt. Délután kapok egy táviratot Bukarestből: „Ma meglátogatlak!” Aláírás: egy nagy „J” betű, semmi több. Az intuícióm helyes volt, aznap este megjött Kallan. Csakhogy Bukarest és Budapest között, autóbaleset érte, és darabokra tört az autója, de ő nem sérült meg. Akkor dermedt meg másodszor Kallan, mikor elmondtam neki ezt a rejtélyes telefont. Ugyanis nem a saját nevén és útlevelével utazott, a szállodában is más néven volt bejelentkezve. Ebből azért látszik, milyen az, mikor intenzíven dolgoznak valakin.
- És ezek a „dolgozók” kerültek át a diktatúrából a demokráciába?
- Ezek. Csak mára profibbak lettek.

***

„Most is van egy hivatal…, és bármikor átléphetik a küszöböt.”

***
(Az idézetek Kenedi János könyvéből valók)