Mottó:
„…mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
s mind ember…”
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)
Gyermekek mindig is születtek a családokban - de csak az utóbbi évtizedek társadalmi
változásai eredményezték azt, hogy ezt a tényt ma már társadalmi méretekben krízisnek,
konfliktusok forrásának tekinthetjük. Az utóbbi évtizedekben duzzadt fel ugyanis a
felsőfokú oktatási intézményekben tanuló női hallgatók száma - arányuk már a
tipikusan férfias, felső szintű vezetői posztok betöltéséhez szükséges karokon is
eléri a férfiak arányát. Ma ezen értelmiségi nők számára a gyermekek szülése,
nevelése egy lehet a sokféle szerep közül - amely mellett a továbbtanulás, a
karrierépítés vagy csak egyszerűen a pénzkeresés alternatívái is előttük állnak.
Mivel a karrierépítés és a családalapítás időszaka a nők esetében egybeesik -
többnyire a húsz-harmincéves korra tehető -, sokuk számára a gyermekek érkezése
hivatásbeli, előrejutási konfliktusokkal járhat. Különösen igaz ez a versenyszférára,
ahol a gyermekvállalás szinte lehetetlen: aki a csúcsra akar jutni, az nem engedheti
meg magának az otthon töltött éveket.
Korunk ideálja: a dolgozó nő. Már nem az „átkos” negyven év traktoros asszonya,
aki nem csinos, nem nőies, nem festi a körmét, hanem az értelmiségi csúcsmenedzser,
aki egyszerre nőies - szép, elegáns kosztümöt visel, mindig fitt, soha nem szalad
fel a harisnyája -, ugyanakkor okos, magasan kvalifikált, magabiztos, s a férfi kollégákat
megszégyenítő módon tárgyal, utazik, telefonál. A mai nőideál mindenképpen valami
izgalmas, vonzó dolgot művel - ezért kerül be az újságokba, ezért készítenek
vele interjút. A média ilyen pillanatképeket fest a kor értelmiségi asszonyáról.
A média tudósítói jól érzékelik: a hazai s a nemzetközi statisztikák egyaránt
arról tanúskodnak, hogy egyre növekszik a vezető pozíciókba bekerülő nők száma
és aránya. Folyamatosan emelkedik a felsőfokú oktatási intézményekben tanuló hölgyek
száma is: arányuk már a tipikusan férfias, felső szintű vezetői posztok betöltéséhez
szükséges karokon is eléri a férfiak arányát. A felmérések szerint például ma
Magyarországon a jogi karokra beiratkozott hallgatóknak körülbelül 53 százaléka nő,
a közgazdasági egyetemeken tanulók közül 50 százalék, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari
Főiskolán 66 százalék, a közgazdasági főiskolákon hozzávetőlegesen 68 százalékban,
az államigazgatási főiskolákon pedig 69 százalékban találunk hölgyeket. Vagyis férfiak
már csak a mezőgazdasági, műszaki és állatorvosi egyetemeken vannak többségben.
A fizikai munkával szemben a szellemi munka felértékelődése és az értelmiségi
szakmák utóbbi húsz-harminc évben történő elnőiesedése számtalan feldolgozatlan,
megválaszolatlan, s a társadalomban még ma is neuralgikus pontot jelentő kérdést vet
fel. A kérdések zöme abból a sokak által megfogalmazott tételből ered, miszerint a
karrierépítés és a családalapítás időszaka a nők esetében egybeesik - többnyire
a húsz-harmincéves korra tehető. Sokuk számára ezért a gyermekek érkezése hivatásbeli,
előrejutási konfliktusokkal járhat. Egyre több hölgy választja ezért a késői,
harminc év feletti gyermekszülést, mondván: addigra kialakul egy stabil anyagi biztonság
is, s az egyéni ambíciók, vágyak is kiélhetők. A döntés meghozatalában segít a társadalmi
nyomás („Ugyan, minek még a gyerek, ha már annyit tanultál, vidd valamire legalább!”),
a környezet sajnálata a gyesen lévő, „csak” gyermekeiket nevelő édesanyák felé,
amivel - szerintük - kötelező jelleggel tömény unalom és elbutulás jár,
valamint a munkaszerződések, melyekben a nő - szabad akaratából, persze - garantálja,
hogy még két évig biztos, hogy nem fog teherbe esni. (Számos fejlettebb nyugati országban
beperelhető az a cég, amely ily módon próbálja az egyén személyi szabadságát korlátozni.)
Mit mond a biológus?
Általános vélemény, hogy a női szervezet - noha sejtjeiben xx kromoszómát
tartalmaz, ezért biológiailag kiegyensúlyozottabbnak tekinthető, mint az xy nemi
kromoszómát tartalmazó férfi szervezet - élettanilag sokkal instabilabb. Ezt az élettani
kiegyensúlyozatlanságot jól alátámasztja a nőket érintő lényegesen nagyobb
megbetegedési statisztika is - állítja Csaba György biológus A nők biologikuma és
társadalmi szerepvállalása közötti ütközések és azok következményei című írásában.
Minden biológus egyetért abban, hogy a legtöbb felső vezetői pozíció rendkívül
nagy fizikai állóképességet követel annak betöltőjétől. Az utazással, tárgyalásokkal,
állandó készenléti állapottal járó intenzív fizikai igénybevételre csak átmenetileg
lehet képes a női fizikum. Egy másik ütközőpontként tartják számon a szóban forgó
pozíciókkal járó erőteljes stresszhatást. A stresszért felelős adrenalin hormon állandó
sima- és vázizom-összehúzódást okoz - vagyis nem a női, hanem a férfias testi működésnek
felel meg inkább. Harmadrészt pedig a menstruáció problémáját vetik fel lehetséges
ellenérvként, amely azt támasztja alá, hogy a női szervezet eredendően nem alkalmas
az állandó erőteljes igénybevételre. Ezekben a napokban ugyanis nagyobb sérülékenység,
levertség, gyengeség a jellemző.
Hogyan vélekedik a pszichológus?
Dr. Szabó Éva, a József Attila Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékének adjunktusa
úgy véli, bizonyos hivatások túlzott testi-lelki igénybevételt jelenthetnek egy hölgy
számára. Különösen pedig a hölgyek által még „be nem járatott” szakmák betöltése
igényelhet olyan erőfeszítést (a multicégek, nagyvállalatok vezető posztjai vagy
olyan más munkahelyek, ahol nincs kötött munkaidő, azaz napi tíz-tizenkét órát is
dolgozni kell, vagy a vezetés túl nagy felelősségvállalással jár), amelynek árát
nem azonnal, hanem a menopauza körül kell megfizetni. A pszichológia összefüggést lát
a rengeteg mióma, melldaganat, ciszta és a hosszan tartó lelki igénybevétel, valamint
kifejezetten férfias vonásokat tartalmazó szerepek hosszantartó felvétele között.
Az adjunktusnő véleménye szerint a túl sok stressz, az állandó agyi uralkodás a
test fölött, a túl nagy ambíció elférfiasítja a hormonokat. „Bizonyos adataim
vannak arra vonatkozóan, hogy a Káli Intézetben és egyéb reprodukcióval foglalkozó
intézményeknél a páciensek főleg értelmiségi nők köréből kerülnek ki. Vagyis
mire „az álmok valóra válnak”, megjelennek a meddőségi problémák. A jelenség mögött
persze nemcsak karriervágy állhat, hanem a mostani húsz-harminc év közötti fiatalok
sajátos helyzete, amikor arra vágynak, hogy nekik már ne bérből, véres verejtékkel
kelljen taníttatniuk saját gyermekeiket, mint ahogyan őket taníttatták.” Dr. Szabó
Éva úgy látja, a mai intimbetéteket eladni kívánó reklámok („Andrea másképp közelíti
meg munkáját…”) mind azt célozzák, hogy „azt a hét napot észre se vedd, ez téged
ne akadályozzon a munkádban”. „Mindez szemben áll a lélekben akkor lezajló
folyamatokkal, amelyet régebben tiszteletben tartottak: hiszen ez mindig egy kis halál,
az élet távozik az emberből. Régebben ezekben a napokban visszavonulási lehetőséget
biztosítottak a nők számára - ezzel szemben ma egy értelmiségi csúcsvezető nem
baltázhat el milliós üzleteket csak azért, mert legszívesebben sírni volna kedve”
- mondja az adjunktusnő.
Védett férfiak?
Dr. Szabó Éva elmondása szerint a nők jelenleg tapasztalható fokozott karriervállalása
a férfiakon is nyomot hagy. Az eredendően férfi szerepnek tartott modell - amelyben a
férfi azzal is bizonyítja férfiasságát, hogy megmutatja: képes egy egész család
eltartására - óhatatlanul is billen akkor, ha a családban a hölgy keresi a százezreket,
a férj pedig mondjuk átlagfizetést visz haza. Óhatatlanul előjön a „Ki is az úr a
háznál?” kérdés, amelyet - a pszichológusnő szerint - sokféle formában le
lehet vezetni, de mindenképpen megnyirbálja egy férfi tekintélyét. A pszichológiában
ismeretes szerepcsere gyakori jelenség - de ennek is ára van. A magas korai férfihalandóság,
infarktusok, belgyógyászati problémák kialakulásában a férfiszerep sérülését is
felfedezni véli a modern pszichológia.
Általános tapasztalat, hogy minél magasabban helyezkedik el valaki a karrierlétrán, a
társadalom annál nagyobb szakmai hozzáértést, annál magasabb kompetenciát vár el tőle.
Ez mind több és több munkával jár - és egyre kevesebb szabadidővel. A gépezet
beindul: egyre magasabb munkahelyi elvárások - egyre kevesebb idő a pihenésre, a társra
- egyre értetlenebb férj - egyre elhanyagoltabb gyermekek, ha vannak - egyre
nagyobb lelkiismeret-furdalás. Természetesen ennyi feszültséget nehezen lehet
elviselni - mindez nagyon gyakran az érintett hölgyek idegi-testi-lelki kimerültségével
ér véget. A szerepcsere tehát - úgy tűnik - hosszú távon senkit sem tesz
boldoggá.
Aggódó demográfusok
A fent említett statisztika azt mutatja, az elkövetkező néhány évben egyre több értelmiségi
hölgy kerül majd ki az iskolapadokból. A pályaépítés kontra gyermekvállalás
dilemmáit, feszültségeit tehát feltehetően egyre szélesebb tömegek fogják majd megélni.
Döntéseiket, azt, hogy hogyan oldják meg a szóban forgó dilemmát, árgus szemekkel
figyelik a demográfiai kutatók. Ők izgulnak leginkább, mivel tudják: ha tovább
folytatódik a - fogyasztói társadalmakra oly jellemző - tendencia, miszerint sokan
a gyermektelenség vagy csak a kései gyermekvállalás mellett döntenek, akkor a népesség
elöregszik, s nem lesz, aki az egyre idősödő, dolgozni már képtelen generációt
eltartsa. Egy másik, demográfusok körében jól ismert kérdés - amelyről nem
nagyon illik beszélni - az úgynevezett minőségi szaporulat problematikája. Vagyis
pontosan azokban a családokban kevés a gyermekek száma, ahol a szülők komoly szellemi
és anyagi értékeket halmoztak fel, s biztonságot, értékes mintaképeket tudnának
továbbadni.
Kétségtelenül nehéz helyzetben vannak a mai értelmiségi nők, amint jövőjüket
tervezgetik. Éppen ezért sokan próbáltak már receptet adni a nők magán- és közéleti
tevékenysége között fennálló ellentmondás feloldására - több-kevesebb
sikerrel. A kérdés rendkívül árnyalt társadalmi jelenség, amelyre semmiképpen sem
adható mindenki által egyaránt megragadható és alkalmazható séma.
A jövő generáció
Tagadhatatlan azonban, hogy az utódok felnevelésének és pályára állításának
felelősségét egy generáció sem rázhatja le a válláról. Egy civilizáció erejének
és életképességének mindig is egyik legfontosabb bizonyítéka az utódokkal szemben
kialakított magatartás. A következő évezred küszöbén elgondolkodtató jelenség a
fogyasztói társadalmakban egyre rohamosabban növekvő olyan házasságok, élettársi közösségek
száma, ahol a felek azért nem vállalnak második vagy harmadik (vagy akár egy)
gyermeket, mert nem kívánnak lemondani a szakmai érvényesülésről és a kényelemről,
az általuk megszokott életszínvonalról. Vagyis akik a külföldi nyaralást, a téli síelést,
az új autó megvásárlását nem szívesen áldozzák fel a terhesség és a szülés
testi-lelki megpróbáltatásai, az éjszakai szoptatás vagy pelenkázás „gyönyörei”,
illetve nem kis anyagi áldozatok kedvéért. Ugyanakkor kérdéses, vajon a jövő
igazolja-e a jelenlegi generáció láthatóan egyre intenzívebb önmaga felé fordulását?
Kellően erős és életképes, képzett, s mindenek előtt kellő számú lesz-e a jövő
generációja? Nem öregszik-e el végletesen a nyugati civilizáció? Mai elkényelmesedett
jóléti társadalmainkban talán ezért is hangzik felhívásszerűen a neves amerikai
keresztény pszichológus, Dr. James Dobson üzenete a fiatal anyáknak: „Állják keményen
a sarat! Az egész világmindenség legfontosabb munkáját végzik!”