Szabó Miklós
Egyházi ünnep állami ünnep

Az 1998-ban kormányra került jobboldal híven a „több mint kormányváltás” programjához, pártideológiáját mindenkire kötelező rendszerideológiaként kívánja tételezni. A nemzeti identitást a feudális hagyomány retorikájában fogalmazza meg, mivel ezt a hagyományt ellenfelei nem akarják elvitatni tőle. Minden fronton harc indult annak érdekében, hogy a magyar köztársaság „király nélküli királysággá” értelmeződjék át. Ennek a harcnak a része az a törekvés is, amely a katolikus felekezeti tradíciót - annak minden feudális jellegével együtt - a kiépítendő államideológia szerves alkotóelemévé akarja tenni. Napjainkban ez a törekvés abban a törvényjavaslatban csúcsosodott ki, amely azt kérte az Országgyűléstől, hogy nyilvánítsa állami ünneppé a mindenszentek napját.

Kinek a szimbóluma?    Fotó: Somorjai László

A kormányzati szándék ellen felemelte szavát Donáth László evangélikus lelkész, MSZP-s országgyűlési képviselő, és protestáns oldalról tiltakozott az ellen, hogy állami ünneppé emeljenek egy római katolikus felekezeti ünnepet. A Magyar Hírlap egyik vezető publicistája viszont vitatta Donáth felekezeti álláspontját, és azt hangsúlyozta, hogy a halottak napja a nyugati világban régóta szekularizálódott, felekezeti eredete elmosódott, és a halottakról való megemlékezés kegyeleti ünnepévé vált. A nyugati világban több helyen munkaszüneti nap a halottak napja, hogy a polgároknak módja legyen szeretteik távoli sírjait felkeresni. A kegyeleti ünnep munkaszünetté nyilvánítása indokoltnak tűnhet. A protestáns vétó azonban érdemel némi figyelmet. A katolikus egyház két halotti ünnepet ismer. A mindenszentek napja, amelyet most állami ünneppé akar emelni a jobboldali kormány, minden évben november elsejére esik. Ez az „üdvözültek imádásának” egyházi ünnepe. A katolikus egyház az örök üdvösség részeseit szentként tiszteli. Azokról a szent rangra emeltekről van szó, akiket az egyház nem kanonizált, nem emelt név szerint szentjei sorába, nem részesített templomi imádatban. Mindenszentek napján az egyház megünnepli névtelen szentjeit. A rá következő nap, november másodika az egyház rendelkezése szerint a halottak napja. Ekkor minden elhunyt lelki üdvéért imádkozik a hívők közössége. A vallásos szokás megjelenésekor az egyház világos különbséget tett a két ünnep között. Odilo Cluny-i apát honosította meg apátságában, hogy a mindenszenteket követő napon, november másodikán külön imádsággal emlékezzenek meg minden halottról. A szokás szerint, ha november másodika vasárnapra esik, akkor harmadikára, tehát a következő hétköznapra teszik át a megemlékezést. Világos, hogy a halottakról való megemlékezést az apát munkaszüneti napnak szánta. A két ünnep között elvi különbség van. Odilo apát 998-ban egy zarándoklaton az Etna kráterénél találkozott „a tisztító tűzben szenvedő lelkek delegációjával”, akik kérték, hogy az egyház imádkozzék értük, kérje a Mindenhatót, hogy engedjen el vezeklő szenvedésükből. A halottak napján a hívek azért imádkoznak, hogy eltávozott szeretteik minél hamarabb szabaduljanak a purgatóriumból. Ha a két ünnepet modern korunk ideológiakritikai szemléletével nézzük, úgy érthetjük meg a köztük levő különbséget, hogy a kétféle emlékezés mintegy különbséget tesz az eltávozottak „elitje” és a közrendű elhalálozottak között. Mindenszentek napja az odafigyelő számára az elitizmust sugallja. Még a halottak sem egyenrangúak: egy részük imádatra méltó szent, a többiek büntetéscsökkentésért könyörgő vezeklők. A megemlékezés módja azt sugallja, hogy a megemlékezők ügyeljenek az élők közötti rangkülönbségre is.

Az államisten fétise

A fétiskereső feudalizmus magasztalása a katolikus szentkultusz fétisteremtő gyakorlatát is segítségül hívja a mai kormányzati hatalmat szakralizáló fétisek teremtéséhez. Ehhez a korona fetisizálása teremti meg a legrövidebb utat. A magyar korona „szent”, s ebben egyedül áll a nyugati világ uralkodói jelvényeinek sorában. Nem csupán országszimbólum, hanem katolikus vallási ereklye is. A korona szentnek nyilvánítása magyarázatra szorul, s ez a magyarázat nem világos és egyértelmű. A magyar korona hagyományos neve németül Stefanskrone: István koronája. A korona szentté nyilvánításának legkézenfekvőbb magyarázata az, hogy azt a pápa személy szerint annak az uralkodónak adományozta, aki népével felvetette a kereszténységet, s ezért a missziós érdeméért, valamint egyházszervezői tevékenységéért a kor általános szokása szerint szentté avattatott: ezért a koronát az egyház által szentté avatott uralkodó vallási ereklyéi közé sorolták. E szerint az értelmezés szerint a magyar korona - a „szent” korona - voltaképpen nem is csak országszimbólum, hanem a szent jobbal együtt az egyik Szent István-ereklye. Csakhogy, e logikát követve, ha a felekezeti ereklyét országszimbólummá teszik, ez az ország katolikus állammá nyilvánítását jelenti. A XI. században ez természetes volt, de távolról sem az a XX. század utolsó éveiben. A XI. században komoly jelentősége volt annak, hogy az ország támaszkodni tudott a nyugati császár hódító törekvésével szemben Rómára. Róma is megbecsülte a keleti szövetségest, s ezt azzal jelezte, hogy a kereszténységet felvevő és felvetető királynak trónörökösként elhalt fiát is szentté avatta, és László király is szentté avattatott azon a címen, hogy a pogány kunok betörésének elhárítását az egyház hitvédő háborúként ismerte el. Az oltárra emelésnek bizony egykorú politikai összefüggése volt. IX. Lajos francia király a szentek sorába emelkedett észak-afrikai keresztes háborújával, viszont a Rómával rosszabb viszonyban levő Nagy Lajos királyunk nem tudta ezt kiérdemelni a bogumilok ellen vívott térítő háborújával.
A korona szentté nyilvánítása jelenthette azt is, hogy a magyar király „apostoli király” volt, felhatalmazást kapott püspökségek alapítására. Ennek némileg ellentmond, hogy a koronán nem az apostoli felhatalmazás jelvénye, a kettős kereszt, hanem egyszerű latin kereszt foglal helyet. A jelenleg szervezés alatt álló, király nélküli királysággá koronázandó köztársaság jobboldali elitjének szakrális felhatalmazását akarja erősíteni a katolikus felekezeti szimbólumoknak államszimbólum rangjára történő emelése is. Augusztus 20. állami ünneppé emelése mellett több érv szól. Az államalapítás emléknapja integráló ünnep. Ez a Hunniát visszasíró, pogánykodó újbarbárságon kívül mindenki számára elfogadható. Az azonban már a katolikus felekezeti hagyomány fetisizálását jelenti, hogy az ünnepet kötelező jelleggel „Szent István napjaként” emlegetik, amivel félreérthetetlenül utalnak arra, hogy a katolikus egyházi ünnep ebben a sajátos voltában magyar nemzeti ünnep. Ezt pedig nem lehet másként érteni, mint hogy a katolikus vallás államvallás, közvetlen felekezeti mivoltában része a mai magyar államiságnak is.

Kereszt helyett Dávid-csillag?

A felekezeti szimbólum államszimbólummá emelése ellen már a századfordulón is protestáltak. Mind az izraelita vallási közösség, mind a protestáns egyházak hívei körében sokan nehezményezték, hogy a korona latin keresztje felekezeti szimbólumot emel nemzeti jelkép rangjára. A tiltakozásnak olykor bizarr módon adtak hangot. 1900-ban néhány izraelita hitközség a zsinagógára nemzeti ünnepeken kitűzendő zászlót oly módon alakította át, hogy a korona tetején elhelyezkedő kereszt helyére saját felekezeti jelvényüket, a Dávid-csillagot hímezték. A felháborodás nem volt akkora, mint most lenne hasonló gesztus esetében bizonyos körökben, mert a nemzeti elkötelezettségű közvélemény sem elsősorban blaszfémiát látott benne, hanem a hazafias elkötelezettség és a saját felekezetiség összhangba hozása szándékának furcsa megnyilvánulását. A bizarr demonstráció továbbgyűrűző hatása azonban már beillene a mai képbe. 1901-ben a budapesti tudományegyetem épületében valakik leverték a keresztet a falakat díszítő címer-domborműveken elhelyezkedő koronákról. Ezt a Katolikus Néppárt vonzáskörébe került jobboldali diákszervezet (amely feltehetően az egész provokációt szervezte) arra használta fel, hogy az addig szekularizált szellemben működő egyetem tantermeiben tüntető menetben kereszteket helyezzenek a falakra. Az archaikus szélsőjobboldali megmozdulás, a „kereszt-akció” kísérletet tett a katolikus felekezeti szimbólum nemzeti szimbólummá emelésére. A több felekezetű ország világi egyetemének falaira a keresztet csak akkor helyezhették el, ha azt mint a korona tartozékát, nemzeti szimbólummá minősítik. Ebben a helyzetben kap sajátos értelmű fétis rangot a korona „szent” volta. Provokálása volt ez a nem eléggé jobboldalinak tekintett protestáns egyházaknak, de főleg antiszemita értelmet kapott, hiszen nyilvánvalóan a zsidó származású diáktársakat vádolták a kereszttördeléssel. Az akkori szabadelvű egyetemi vezetés néppárti provokációnak tartotta a „kereszt-heccet”, és szigorú fegyelmit rendelt el a keresztet önkényesen elhelyező tüntetők ellen. A fegyelmi egyik fő mozgatója a konzervatív államjogász, Concha Győző volt. A konzervativizmus akkor még nem óhaiderizmust jelentett.

Ereklyék és védőszentek

A Horthy-rendszer idején a katolikus felekezeti szimbólumok államszimbólummá emelésének a tendenciája erősödött. Augusztus 20. állami megünneplésének rituáléjába bekerült a szentté avatott király vallási tiszteletben részesített ereklyéjének, a szent jobbnak ünneplése. A szent jobbot az utcákon körben hordozó katolikus egyházi körmenet az állami ünnepség része volt, ahol a menetben haladt az egyébként protestáns vallású kormányzó, a kormány testületileg és a protestáns főméltóságok is. Még inkább állami jelleget tükrözött az, hogy a kormányzat díszes különvonatot épített az ereklye vidékre szállításának céljából. Az Aranyvonatnak nevezett különvonat Szent István napján körbeszállította az István-ereklyét a nagyobb vidéki városokba.
Ezzel együtt kapott újra erős hangsúlyt az, hogy Magyarország Mária országa. A középkorban minden keresztény országnak volt védőszentje. A védőszent vagy az alapító dinasztia védőszentje volt, vagy a hagyomány valami módon az országhoz kapcsolta. Márk evangélista azért lett Velence védőszentje, mert ereklyéje a város székesegyházának legfőbb kegytárgya volt. A franciák nemzeti védőszentje - XX. századi „rehabilitációs” szentté avatását követően - az Orléans-i Szűz lett, ha nem is az egyházi kánonban, de a vallásos népi érzelemben. Hazánk védőszentje lehetett volna történeti alapon István, vagy a világegyház nagy szentje, a pannóniai születésű Szent Márton. A magyar nemesi fölénytudat azonban a Szentháromság földi alakot öltött személyének, Jézus Krisztusnak földi anyját teszi meg az ország védőszentjévé. A két háború közötti „keresztény kurzus” a magyar koronát viselő Mária alakjában egyesíti a katolikus feudális hagyományt a világi nemesség hagyományával. Eszerint Magyarország mint Mária országa kiemelkedett volna a térség alacsonyabb rangú népeinek közösségéből.

Szétválasztott szövetségesek

A katolikus felekezeti szimbólumok állami szimbólummá emelése előjátékát képezi az állam és egyház szétválasztása tervezett revíziójának. A jobboldali kormány programként hirdeti meg, hogy az állam és egyház viszonyát a szétválasztás helyett szövetséggé akarja átalakítani. Hirdetik: az egyházak mint civil szervezetek és az állam partneri, sőt akár szövetségesi viszonya nem mond ellent az állam és egyház szétválasztásának. A demokrácia a politikai életben való részvétel köréből sem akarja kizárni az egyházakat. Az egyházak civil szervezetként elkötelezhetik magukat valamelyik politikai párt mellett, sőt felekezeti pártot is alakíthatnak, s annak győzelme esetén közvetlenül részt vehetnek a kormányzásban. Ezekben az esetekben azonban alá kell vetniük magukat a megmérettetésnek, amit a parlamenti választásban való részvétel jelent. Az állam és az egyház szétválasztása azt jelenti, hogy az egyház közvetlenül, vagyis egyházként nem részesülhet az államhatalomban. A jelenlegi „keresztény kurzus” pedig ezt a helyzetet csempészi lépésről lépésre viszsza. Az egyház a megkérdőjelezhetetlen autoritás dicsfényét adja a politikai jobboldalnak, amit a magyar nemesi történetmitológiában össze lehet kapcsolni a kizárólagos nemzeti hagyomány rangjára emelt feudális hagyománnyal. A jelenlegi kormány folytatja azt az Antall-érában megkezdett gyakorlatot, amely a médiapropagandában a történelmi egyházaknak a valóságosnál nagyobb közéleti jelenlétét igyekszik mutatni. A katolikus egyháznak még a Horn-kormány idején sikerült elérnie, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékát, amelyet az adózó valamely egyház javára adhat, ne lehessen világi civil szervezet javára ajánlani. A világi civil szervezeteknek - az egyház tehermentesítése végett - odaadták a személyi jövedelemadó másik egy százalékát. A történelmi egyházak így elkerülték, hogy a hívőknek a római katolikus egyház és a Fradi között kelljen választaniuk. A nagyobb jelenlét mutatásának egyik legjellegzetesebb példája a cserkészmozgalom szerepeltetése. A mozgalom az 1990-es rendszerváltás után nem állt lábra. Csak kétféle módon fordulnak elő az életben. Határon túlról nyaraltatásra hívott magyar gyerekek cserkésztáborban üdülnek, és a katolikus egyházi rendezvényeknél egyenruhás cserkészek töltik be a díszőrség szerepét. Ez azt a látszatot akarja kelteni, mintha az egyház erőteljesen jelen lenne a civil társadalom életében.
A Szent Korona jogállásáról rendezett egyik tévés kerekasztal-műsorban Bolberitz Pál, a tekintélyes piarista teológus arra a kérdésre, hogy hol látná a korona méltó helyét, azt válaszolta, hogy egy székesegyházban. A javaslat figyelmet érdemel. Talán valóban azzal lehetne sok érzelmileg érintett polgár számára elfogadható módon a Szent István ereklyének joggal tekinthető - tehát ebben a minőségében katolikus egyházi kegytárgynak számító - koronát jelképi jelentését tekintve elválasztani az országjelképpé erőltetett
államforma-szimbólumtól, hogy azt egyértelműen vallási kegytárggyá nyilvánítjuk, és törvényt hozunk arról, hogy az a Szent István Bazilikában nyerjen elhelyezést. Az állam rendelje el, hogy mindenkor (akár éjjel is) megtekinthető legyen, gondoskodjon őrzéséről, mind érdemi biztonsági, mind reprezentatív tekintetben. Ezáltal elkerülhetnénk azt, hogy a Parlamentben való elhelyezéssel visszaszerezzük a „király nélküli királyság” operett státusát, anélkül, hogy az emocionálisan a koronához kötődő nemzettársaink érzelmeit megsértenénk. A kormánynak pedig figyelmébe ajánljuk: a jobboldali pártoknak joguk van arra, hogy célul tűzzék ki az állam és egyház elválasztásának revízióját. A kormányt is kötelezi azonban az a jogérvényes alkotmány, amely előírja az állam és az egyház szétválasztását.