Szabó Ibolya Anna
Boszorkányturizmus Salemben

Az eredetileg keresztény alapokra épült amerikai társadalom számára a boszorkányság mára a bevett, elfogadható vallások egyike lett, a tizenéves lányok érdeklődésének első számú tárgya. A korábban tiltott gyümölcsnek számító okkult praktikák nemcsak „jó szórakozásnak” számítanak, hanem egyenesen divatba jöttek mind az Egyesült Államokban, mind Európában - állítja októberi számában a Charisma című amerikai keresztény magazin. A lap riporterei többek között felkeresték az egyik leghíresebb boszorkányper helyszínét, Salemet, és megpróbálták feltérképezni, vajon milyen szellemi örökséget hagytak utódaikra a XVII. századi vádlók és vádlottak.

Sötét invázió: a salemi unitárius templomban ma a boszorkányság történetét bemutató múzeum működik

A Massachusetts állambeli Salem városa nemcsak jól megél a „boszorkányturizmusból”, de büszkén is viseli az önmagának adományozott „boszorkányváros” nevet. Salemben mindennapos gyakorlat a boszorkányság, személyes meggyőződésből és üzleti alapon egyaránt. A város hivatalos főboszorkányát maga a kormányzó nevezi ki, és szinte sehol máshol nem találni egymás hegyén-hátán ennyi kis üzletet és vállalkozást, melynek célja az okkult praktikák népszerűsítése és megismerésének megkönnyítése. A turisták harapnak a „Testen kívül vagyok, keress öt perc múlva” feliratú pólókra, és jól fogy a boszorkányok készítette gyömbérsör is. De jelentős hasznot hoz a városnak a komolyabb szuvenírek árusítása is, amelyek már valamivel közelebb visznek a lényeghez: kristálygömbök, tarokk jóskártyák és kézi munkával készült igéző eszközök, melyekkel a „gondos” szülő biztosíthatja gyermeke jó előmenetelét az iskolában.
A Salemi Állami Főiskola tanfolyamokat indít a boszorkányságot gyakorolni kívánóknak, a Boszorkányok Oktatási Irodája (WEB - a név rövidítése szóként értelmezve hálót jelent) pedig az iskolákat látja el megfelelő információval a témában. A fiatalok amúgy Salemen kívül sem maradnak információ nélkül, gondoljunk csak a témát hatékonyan népszerűsítő, Magyarországon is játszott Sabrina, a tinédzser boszorkány című sorozatra, amely nemcsak divatossá és elfogadhatóvá teszi, de jó szórakozásként is állítja be a boszorkányságot.

„Ismerd meg a rosszat”

Az aktív boszorkányok közül sokan úgy vélik, gyakorlatuk nem igazán nevezhető vallásnak, sokkal inkább filozófiának vagy életmódnak. Az eredmény természetesen kevésbé árnyalt: a háló ugyanaz marad, és ugyanolyan nehezen enged el. Lupé King sokat mesélhetne erről: hosszú és keserves szakítása előtt tisztába kellett jönnie azzal, hogy bármilyen barátságos is a külszín, a boszorkányságnak van egy rejtett, csak a beavatottak számára látható sötét oldala is, amit maguk sem ismernek fel, vagy nem tudják bevallani. Kinggel, mielőtt előbbre lépett és főpapnő lett, nyíltan közölték: „A jót már tudod, most meg kell tanulnod a rosszat is.”
A naponta hallott szlogenek, melyek szerint a boszorkányság egyszerűen a természettel való harmónia megvalósítása, életmód és filozófia, elrejtik a beavatottak elől a lényeget: kontroll, hatalom és erő - erről szól a boszorkányság. Ken Steigler, a város egyik keresztény gyülekezetének pásztora egyszerűen fogalmaz: „Némelyek a több erő, több kontroll, több hatalom megszállottjaivá válnak. Minél mélyebbre kerülnek és minél többet működnek együtt a démonaikkal, annál életveszélyesebbé válik számukra a játék.” Keresztény lelkészek és pszichológusok a megmondhatói, hány, a sötét erőkkel kacérkodó ember sérül mentálisan, fordul a drogokhoz vagy követ el öngyilkosságot.

Zsákutca

A valaha volt békés kikötővárosban ma több ezer gyakorló boszorkány él - a kialakult kép szerint a boszorkányság, vagy újabb keletű nevén Wicca, egy pozitív, bár némileg félreértett alternatív vallás. Azok a szerencsések azonban, akiknek sikerült „kiszállniuk” és letépni magukról a kötelékeket, nem éppen így vélekednek. Lupé King korábban maga is egy csoport vezetője, főpapnője volt, és napi gyakorlata részeként helyezett igézetet emberekre azzal a törekvéssel, hogy meggyógyuljanak, vagy problémáik megoldódjanak. King számára az út éppen ellenkező irányba haladt, mint azt kezdetben hitte: „Szintek vannak. Minél mélyebbre haladsz, annál erősebb a kötelék” - mondja. King akkor határozta el, hogy felhagy a boszorkánysággal, amikor egyre nagyobb nyomás alá került, hogy a következő szintre lépve ismerkedjen meg a nekromanciával, a halottakkal való kapcsolattartás gyakorlatával. Kiugrani persze nem volt könnyű, sokáig kísértették démonikus rémálmok és kevésbé démonikus, de annál fenyegetőbb telefonhívások. Végül megtalált keresztény hite segítette ki a válságból; jelenleg egy olyan keresztény csoport aktív tagja, amely a boszorkányságból szabadulni igyekvőket segíti a Biblia útmutatásaival és gyakorlati tanácsokkal is.
Hogy a híres, vagy sokkal inkább hírhedt, 1692-es salemi boszorkányper - melyben kilenc hónap alatt mintegy 200 embert kevertek gyanúba - menynyire rajta hagyta nyomát a város történetén, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kései utódok szükségét érezték egy megbékélést elősegítő találkozónak. Helyi keresztény vezetők egyöntetűen úgy vélik: az ítélkezés és az önigazság keresése, ami ezeket a boszorkánypereket ösztönözte, széles kaput nyitott annak a szellemi sötétségnek, amely ma is jellemzi Új-Anglia e részét, és az ország más területeit is. A két évvel ezelőtt, 1997-ben tartott találkozón a XVII. századi bírók, esküdtek, tanúk és vádlottak utódai voltak jelen. Mindannyian a megbékélés és megbocsátás útját keresték annak tudatában, hogy valóban súlyos örökség nehezedik rájuk. Bár sokak szerint a találkozó eredményes volt, a dolgok nem oldódnak meg egyik pillanatról a másikra. A boszorkányok még mindig ott repdesnek Salem fölött, és tartják magukat harci állásaikban, a város jelképeiben: az esti újság, a városi rendőrség és a középiskola logójában.
A boszorkányturizmus Salem egyik folyamatosan növekedő „iparága”. A világ boszorkányai évente randevúznak Salemben, hogy részt vegyenek a város által szervezett közös kísértetjáráson, amellyel tulajdonképpen az egész angolszász világban népszerű Halloween ünnepét nyújtják meg. A nagyszabású esemény keretében szeánszok, boszorkányos szertartások mellett varázseszközök vására kínál programot a „szakembernek” és a gyanútlan laikusnak.
A puritánok alapította város keresztényei nem tétlenkednek: imakommandóik rendszeresen könyörögnek azért, hogy a város visszanyerje korábbi, szép fekvése és kikötője adta jó hírét, s ne kétes szellemi aurája vonzza az embereket. Ken Steiger, a helyi metodista gyülekezet pásztora sokat megélt, mióta Salembe költözött. Szolgálata elején mindennaposak voltak az ellene irányuló megfélemlítő akciók, a háza előtt, megafonból zengő halálos fenyegetések, ennek ellenére kiállt abbéli meggyőződése mellett, hogy a boszorkányság halált és pusztulást hozó gyakorlat, amely ellentétes a keresztény hittel, és a Sátán műve. „Kiállunk a gyakorlat ellen, de szeretjük az embereket” - fejti ki bibliai hitére épülő alapelvét Steiger pásztor. Tevékenysége eredményeként eddig több mint 80 személy találta meg sikeresen a kiutat az okkultizmus útvesztőjéből, és jutott keresztény hitre.

---

Salemi boszorkányok - az igazi történet

Az 1692-es salemi boszorkányperek mára a vallási intolerancia szimbólumává váltak. A történelem furcsa fintora, hogy sok jel szerint a per eredményeként kivégzetteknek talán egyike sem volt boszorkány. Egy híján mind a húsz áldozatot akasztással végezték ki, egy asszony a vallatás alatt halt meg. A fennmaradt bírósági iratok arról tanúskodnak, hogy mindannyian templomba járó, több esetben őszintén és mélyen hívő emberek voltak.
Azok, akik a tárgyalás során beismerték boszorkányságukat, kegyelmet kaptak. Akik mindvégig tagadták - akár mert a boszorkányság elismerését Krisztusba vetett hitük megtagadásának érezték volna, akár mert nem fogták fel tagadásuk lehetséges következményeit -, azokat kivégezték. Közöttük volt egy korábbi egyházi személy, George Burroughs, aki - feltehetően ártatlansága jeleként - mindvégig az Úr imáját mondta, míg a vesztőhelyre vitték.
Bár a várost övező területeken valószínűleg már korábban is létezett a boszorkányság gyakorlata, a csendes kikötőváros békéjét egy fiatal lányokból álló csoport állításai dúlták fel. Miután bizonyítást nyert, hogy a salemi lelkipásztor kilencéves lánya igézet alá került, a kislányok Titubát, a pásztor Karib-szigetekről hozott rabszolgáját vádolták meg. Az első vádat egyre több követte, míg végül már mintegy 200 személy került a gyanúsítottak listájára. A kilenc hónapig húzódó tárgyalássorozatot egyre növekvő tömeghisztéria kísérte, ezért William Phipps kormányzó végül feloszlatta a bíróságot. Maga Tituba, miután bevallotta boszorkányságát, megmenekült a halálos ítélettől.
A következő években sokan azok közül, akik részt vettek a tárgyalásokban, nyilvánosan bocsánatot kértek. 1697-ben a városban egynapos böjtöt és imát tartottak azért, hogy Isten megbocsássa az elkövetett hibákat. 1957-ben Massachusetts állam hivatalos nyilatkozatban mentette fel mindazokat, akiket a salemi boszorkányperekben elítéltek, azt sugallva, hogy talán maga a tárgyalás is eleve illegális volt. (Charisma)