Varga P. Ágnes
"A tehetségemet Istentol kaptam"
Beszélgetés az ifjúsági kenuvilágbajnok Joób Mártonnal

Joób Márton 17 éves. Az edzoje szerint olyan hite van, hogyha az doppingnak számítana, bizony kizárnák a versenyekrol. Véleménye szerint ez a hit akár a 2004-es olimpiára is elviheti Marcit. Persze nemcsak a hit, hanem a szorgalom és a biztos családi háttér is segíthet ebben. Most Zágrábban az ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon kenu négyesben Balázs Péter, Kálmán Marcel és Kronecker Gábor társaságában aranyérmes lett, C1-esben 1000 és 500 méteren pedig ezüstérmet szerzett. Ebbol az alkalomból beszélgettünk vele.

Marci munka közben. Istenben bízik

- Mindenekelott gratulálok a világbajnokságon szerzett eredményeidhez. Keményen küzdöttél, hogy idáig eljuss?
- Igen, nagyon keményen. S az egészben az a legnehezebb, hogy készülsz egy évig, aztán pedig két percen belül bizonyítanod kell, hogy te vagy a legjobb. Az ezerméteres futam pedig körülbelül négy percig tart. És nem mondhatod ilyenkor, hogy ha nem onnan fújt volna a szél, vagy jobban rajtoltál volna, vagy másként taktikáztál volna, akkor minden jobban sikerül. Tanulságokat le lehet és kell is levonni, de el kell fogadni, hogy mindig az a legjobb, aki elsoként ér a célba. Erre a néhány percre való egész éves koncentrálás adja a dolog szépségét, ugyanakkor ez rendkívül nagy teher. Ezt meg kell tanulni feldolgozni.
- Mi volt az eddigi legnagyobb eredményed?
- A tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon egy ezüstérem C4 1000 méteren.
- S mik a terveid a jövore nézve?
- Az elkövetkezendo héten lesz a magyar bajnokság, három számban indulok: C1 500, C1 1000 és C2 500 méteren, ahol Kálmán Marcell lesz a párom. Jövore újra részt szeretnék venni az ifi Eb-n, remélem, itt is tudok majd bizonyítani. A közelmúltban a Magyar Kajak-Kenu Szövetség olyan határozatot hozott, hogy a felnott Európa-bajnokságon, amit évente megrendeznek, csak huszonöt éven aluliak vehetnek részt, így akár jövore már oda is eljuthatok, természetesen, ha megfelelek a válogatókon. Vannak még magamban dédelgetett távolabbi céljaim is, de ezekrol még nincs itt az ideje, hogy beszéljek.
- Másodikos gimnazista vagy, hogy bírod a tanulást ilyen komoly felkészülések, edzések mellett?
- Nem könnyu az iskolát összeegyeztetni az élsportolással. Osztol tavaszig heti kilenc edzésen veszek részt, ez azt jelenti, hogy negyed hatkor kelek, rohanok az uszodába, hazajövök, rohanok az iskolába, onnan megint hazaugrom néhány percre, majd este hatig-hétig újra edzek. Ekkorra már szinte teljesen kimerülök, leginkább csak aludni volna kedvem. Megtehetném, hogy magántanuló legyek, de szüleimmel együtt inkább az iskola mellett döntöttünk. Azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen idobeosztás mellett én leginkább az iskolában tanulok, otthon már nincs túl sok energiám. Azt is megtehetném, hogy abbahagyom a tanulást, hiszen elmúltam már tizenhat éves, de ezt semmiképp nem tenném. Érettségi és diploma nélkül manapság az ember nem jut semmire.
- Milyen érzés a dobogón állni?
- Fantasztikus. Világbajnokságon dobogón állni óriási dolog, ezt mondták az edzoink is, még mielott kimentünk volna Zágrábba. Nekem ez most háromszor is megadatott. Igaz, eloször második lettem C1 1000 méteren és a kanadai himnuszt hallgattam, de csodálatos érzés volt ennek ellenére is. Hát még amikor a magyar zászló emelkedik a legmagasabbra középen, a mi tiszteletünkre. Magyarországról rengetegen kiutaztak szurkolni nekünk, láttam a büszke tekinteteket, hogy én ott egy egész országot képviselek. A szüleim és két testvérem is jelen voltak, ez nagyon sokat jelent nekem.
- Nekik is köszönheted a sikereidet?
- Igen, mindenképpen. Sokat számít, hogy a családom, a szüleim százszázalékosan támogatnak. Futam közben persze nem a szüleimre koncentrálok, hanem csakis a célra, de hogy elotte és utána minden körülmények között érezhetem a bátorításukat, buzdításukat, ezért nem tudok eléggé hálás lenni. Minden versenyemre velem jönnek, amelyikre csak tudnak. Apa a vb elott kicsutakolta a hajómat, kívülrol bepolírozta, hogy szép sima legyen, gyönyöru, csillogó hajóm volt. Nagyon köszönöm neki.
- Igazából kinek tulajdonítod az eredményeidet?
- Én úgy gondolom, hogy kétféle sportoló van. Az egyik, aki önmagában bízik, a saját erejébe veti a bizalmát, és azt mondja, hogy "én mindent meg tudok csinálni". Ezzel szemben van egy olyan versenyzotípus, aki Istenben bízik. Én az utóbbi kategóriába tartozom, és szeretnék tartozni ezután is. Úgy tekintek magamra, hogy a tehetségemet Istentol kaptam, és el fogok vele számolni, hogy kamatoztattam-e vagy pedig elpazaroltam.
- Az édesapád lelkész. Van valami plusz, amivel bátorítani tud téged?
- Van egy zsoltár, egy dicséret, ami úgy kezdodik, hogy "Minden új nap új örömöt ad", és apa minden futam elott és után ezzel biztat engem. Nagyon jól esik. Sot az edzom is mondta már, hogy "az Úr legyen veled". Hiszek abban, hogy ezeknek a buzdításoknak van ereje. Az edzom nevét, Vécsi Viktort mindenképp szeretném megemlíteni. Isten és a családom mellett o az, akinek a legtöbbet köszönhetem.
- Köszönöm a beszélgetést.