DR. RASHWAN MOHAMED KAIRO
Az iszlám pillérei

Az iszlám tanulmányozójának nagy figyelmet kell fordítania arra a kérdésre, mi a meghatározó ereje ennek a vallásnak, amely ezerötszáz év alatt több mint egymilliárd embert toborzott, és további terjedéséhez és hódításához Európa területén nem fér kétség. Erre a kérdésre válaszolva be kell tekintenie az iszlám alapjaiba, amely a hagyományos muzulmán teológia szerint öt pillérből áll, zseniális és egyedülálló zárt rendszert teremtve. Az idő múltával - az akció-reakció törvényei szerint - ez a rendszer biztosítja az alapok megmaradását és egyben megmerevedését. Ebben a rendszerben nagy szerepet játszik a bevezetés, a bekebelezés előkészítése, és a megadás (az iszlám szó magában megadást jelent).

Az első pillér (Al sahada - tanúskodás) a bevezetés a rendszer világához. A muzulmán teológia gondolatmenetében a „nincs - csak” a főszereplő. A tanúskodásban a muzulmán hívő arra a kijelentésre kényszerül: „tanúskodom, hogy nincs isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája”. A hívőt ebben a helyzetben arra készítik fel, hogy más felé ne forduljon. Más gondolatok, más vallások mind téves eszmeként könyvelhetők el, és az igazi muzulmán az, aki mereven tartja magát az iszlám gondolkodás keretében - de mindez nem belső meggyőződésen alapul. Isten megközelítéséhez és a világ megértéséhez a Korán az egyetlen út. Újra és újra felbukkan a „nincs - csak”, avagy a zárt rendszer.
Ebben a pillérben a muzulmán vallás szemérmetlenül leleplezi magát. Nem tolerál és nem fogad el másfajta gondolkodást vagy másfajta közelítést Istenhez, és ezzel készíti a hívőt az egydimenziós ember szerepére.
Az első pillér fontossága felbecsülhetetlen egy olyan vallásban, ahol mindenek előtt puritán és ellentmondást nem tűrő rendszerre kell felkészíteni a híveket, amely a második muzulmán pillérben (Szaum - ramadán böjt) is megnyilvánul. Az előírás böjtre kötelezi a muzulmán hívőt egy hónapon át, ami kegyetlen puritanizmusra vall, hiszen ez a hónap, az iszlám holdév kilencedik hónapja gyakran esik nyárra, ráadásul olyan országokban, ahol a hőmérséklet napközben meghaladja az ötven fokot. Ebben a ceremóniában naponta napkeltétől napnyugtáig szigorúan tilos bármiféle fajta evés és ivás. A tiltás az injekciókra is kiterjed, hiszen minden táplálék, amely a szájon, vagy más úton jut a szervezetbe, megszakítja a böjtöt. A böjt fogalma a muzulmán vallásban azt jelenti, hogy a muzulmán tartózkodik minden tisztátalan tettől, beleértve a nemi életet is.
Nyilvánvalóan minden vallásban létezik bizonyos fajta puritanizmus, amelynek egyik formája a böjt, de ebben a zárt rendszerben ez a túlzott puritanizmus nem Istenhez vezet, hanem az egyéni személyiség megaláztatását és engedelmességre szoktatását eredményezi. Ellentétben áll a körülményekkel és a társadalom érdekeivel, hiszen ilyenkor látványosan lecsökken az emberek teherbíró- és munkavégző képessége. Ebben a hónapban napközben megáll az élet. Az emberek egészségi és lelkiállapota az összeomlás szélén áll, és felmerül a kérdés: mi az érdeke a vallásnak az emberek ilyen kínzásával. Két válasz lehetséges: egyrészt ez a vallás megkísérli megsemmisíteni a racionális gondolkodás elemeit, az ok és az okozat kapcsolatának megszüntetésére törekszik (a „miért” ebben a rendszerben az istentagadással azonos). A feltétel nélküli engedelmesség az első szabály a muzulmán vallásban. Másrészt az iszlám görcsösen próbálja megőrizni abnormális puritanizmusát, mert észleli, hogy minden engedmény gyorsítja összeomlását azáltal, hogy leleplezi az egész rendszer belső ellentmondásait és ürességét.
Ennek megértése és felfogása vezet minket a muzulmán vallás harmadik pilléréhez (Szalat - imádkozás), amely a muszlim teológia szerint a legfontosabb alap, és arra kötelez minden muszlimot, hogy naponta ötször, különböző meghatározott időpontokban imádkozzon. A muzulmán teológia szerint a sok imádkozás közelíti az embert Istenhez, és megszabadítja szívét a gonosztól; miközben nyilvánvaló, hogy a muzulmán ima - amely szigorúan rögzített rítusokat és szavakat tartalmaz, és nem ad teret az imában a saját mozdulatoknak és szavaknak - kiüresíti az ima lényegét, és csupán üres mozgás válik belőle. A rituális imát Mohamed már küldetése elején a kultusz alapvető részének minősítette.
Megfigyelhető, hogy a rituális mozgás és a mosakodás elvonja az imádkozó figyelmét az ima lényegéről. Az egész folyamat felszínessé válik, és az ima elveszíti mélyebb jelentését. Az ima általában a következő elemekből áll: a szándék megfogalmazása; a szakralizációs, vagyis az imához szükséges lelkiállapotot megteremtő szavak (Allah akbar); a fatiha (1. szúra) elmondása; meghajlás, felemelkedés, két teljes földrehullás; a hitvallás recitálása (elismétlése), deszakralizálás, vagyis az imához szükséges lelkiállapot feloldása. Az ima gesztusai: az állás, meghajlás, leborulás váltakozása. Elméletileg ezek a mozdulatok az Istennek való teljes megadást jelképezik.
Az ima mai formája alighanem magától Mohamedtől származik, aki a nesztoriánus imaformákat utánozta, így találva meg az Allah előtti megalázkodás, odaadás megfelelő módját. Ez megmagyarázza, miért nem tudja megérteni az átlag muzulmán hívő, mit szimbolizálnak az ima gesztusai.
Hasonló problémával szembesülünk a mekkai zarándoklat (a negyedik muzulmán pillér) ősi szokásának elemzésekor. A mekkai Kába-szentély jóval a próféta előtt ismert zarándokhely volt. Mohamed állítása szerint a szent helyet Ábrahám építette az égből küldött fekete kő köré Allah parancsára. Mekka békés bevétele után Mohamed eltávolította a más isteneket képviselő bálványokat a szent helyről. Így Allah lett az egyetlen imádható isten ebben a nagy kereskedelmi városban. A muzulmán vallás szerint minden hívőnek életében legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába. A zarándoklat célja elsősorban a mekkai szentély. A muzulmán teológia szerint a Kába-kő az a láncszem, amely összeköti az iszlámot Ábrahám vallásával, amely minden monoteista modern vallás eredete. A Kába-kő körüli muzulmán zarándoklás szimbólumokkal van telítve, amelyek érdekességükkel és egyszerűségükkel roppant imponálóak. (A muzulmán vallás szimbólumai különböznek a keresztény szimbólumoktól egyszerűségükben és a keleti gondolkodásba való illeszkedésükben.)
A Kába-kő négy sarka a négy égtáj felé mutat, megerősítve azt a szimbólumot, hogy ez a kozmosz centruma, és azt a pontot jelzi, ahol a világ tengelyei kereszteződnek, ahol a vízszintes és a függőleges találkozik. Erre a pontra száll le Isten lelke, és a többi lélek körülötte forog, emiatt a zarándoklás legfontosabb jelenete a futás körbe-körbe a Kába kő körül. A Kába-kő egyik sarkába helyezték be a fekete meteorit követ, amely a legenda szerint Ábrahámtól származik, aki Gábriel arkangyaltól kapta, s amely eredetileg hófehér volt, csak az emberek bűnei miatt feketedett meg. A szentély udvarán áll a híres „Zem-zem” kút. A legenda szerint ez a kút Hágár könnyeiből fakadt, aki Ábrahám szolgálója volt, s ő szülte neki első fiát, Iszmailt.
Mekka városának egész területe megszentelt. Csak a lelki felkészültség állapotában szabad felkeresni. A rituális előkészületekhez tartozik a borotválás, a rituális mosakodás, a speciális, varrótű által nem érintett lepel viselete.
A tömeges és vásári jellegű zarándoklás nem tudja betölteni bensőséges funkcióját, amely a közeledés lenne Istenhez. A rituális és szimbólumokkal telt zarándoklás üressé válik, hiszen több mint másfél millió ember egy időben (a holdév tizedik hónapjában) zarándokol Mekkába. Ez a hatalmas tömeg megfosztja a zarándoklást lelki és szellemi erejétől. Nem ritkán agyontapossák egymást az emberek a Kába-kő körüli futás közben, és a megtisztulás és feloldozás helyett tömeghisztéria tanúi lehetünk.
A muzulmán világban - mint fejletlen és társadalmi problémákkal teli világban - a vallás szerepe a társadalmi igazságtalanság és a diktatorikus uralom miatti konfliktusok elsimítása. Tipikus példa erre az ötödik pillér (Zakat - alamizsna) a muzulmán vallásban, amelyet Mohamed próféta a zsidó és a keresztény szokás mintájára vezetett be, s melynek szerepe és célja már a kezdet kezdetén zavaros és képmutató. Érthető, hogy egy olyan társadalomban, ahol a szakadék a gazdagok és szegények között egyre szélesebb, az alamizsna szociális szerepe elhanyagolható. A muzulmán teológia és a Korán szerint a gazdagság és a szegénység egyaránt Isten adománya. Fellázadni ez ellen: lázadás Isten törvényei ellen. A szegénységbe való beletörődés azonos Isten akaratának elfogadásával. Emiatt a muzulmán vallás fontos szerepet játszik minden szociális lázadás elfojtásában. Elég megemlíteni az 1979-es iráni forradalom példáját, amely elsősorban a társadalom mérhetetlen belső szociális és politikai ellentétét tükrözte. A vallási garnitúra bekerülése a hatalomba a végét jelentette a forradalom szociális és politikai arculatának. Khomeini mondása szerint „a forradalomnak elsősorban erkölcsi célja volt, vagyis az erkölcsi romlás ellen lázadtunk fel, nem a kenyérért”. A mai iráni társadalomban a szociális konfliktus és a politikai zűrzavar mélyebb és szélesebb, mint a forradalom előtt. Ugyanakkor a hatalmi garnitúra élvezi a muzulmán vallási előírások támogatását, és emiatt csekély a lehetőség az új lázadásra vagy a változásra.
A mai muzulmán gondolkodásban a legfőbb probléma szembenézni ezzel a kritikus kérdéssel: vajon hol rejtőzik a fogyatékosság, a muzulmán gondolkodásban vagy a muzulmán gondolkodás elemzésében és gyakorlásában? Vajon a muzulmán pillérek képesek tartani a modern társadalom bonyolult és képmutatást nem bíró építményét?
Mindenesetre a mai muzulmán gondolkodás nem képes szembenézni az igazi válasszal, helyette új problémákat teremt.
(A szerző Magyarországon élő egyiptomi esztéta)