HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Széles koalícióra készül Barak

Lehet, hogy Ariel Saron marad az új izraeli kormányban is a külügyek irányítója - jelentette Ehud Barak miniszterelnök tanácsadóira hivatkozva a CNN. A megválasztott kormányfő kijelentette, hogy „saját módszerével” állítja össze kabinetjét, amelyből egyelőre a hadügyminiszter személye a biztos: ezt tudniillik Barak magának tartja meg a következő két esztendőben. „Biztosítani kell a békefolyamat biztonsági és diplomáciai mozzanatai között a koordinációt” - indokolta döntését az új kormányfő, akinek a törvények értelmében 45 nap áll rendelkezésére, hogy kijelölje minisztereit.

Hősként ünneplik Ehud Barak megválasztott kormányfőt Tel Avivban. Kemény tárgyalófél     Fotó: MTI

A koalíció körüli első tapogatózások is jelzik, hogy Ehud Barak a baloldalnál szélesebb - a szükséges 61 mandátumot meghaladó méretű - alapokra kívánja helyezni kormányát. Az eredményhirdetés utáni percekben a párt vezetéséről lemondott Benjamin Netanjahu helyére lépő, 71 éves veterán tábornok-politikus, Saron felkérése a választásokon súlyos vereséget szenvedett és 15 képviselői mandátumot veszített jobboldali Likud felé jelenthet nyitást. Az új miniszterelnököt egyöntetű támogatásukról biztosították a nyugati vezetők, ám az arab világban megoszlanak a vélemények: míg a jordán király a hős katonát méltatja Barakban, bagdadi vélemények szerint a cionista politikát a cionista intézményrendszer testesíti meg, nem pedig személyek, illetve pártok, ezért teljesen mindegy, hogy ki vezeti Izraelt, az araboknak saját kezükkel kell kivívniuk jogaikat.
Amennyiben sikerül megnyerni a Likudot, Barak elkerülheti a parlamenti súlyát közel megkétszerező ultraortodox Sasz párttal történő együttműködést, amely az izraeli belpolitika legvitatottabb résztvevője. A Sasz körüli megosztottságot mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a magyar származású újságíró, Tomi Lapid új pártja egyetlen célt tűzött zászlajára: az ultraortodoxok távoltartását a politikai döntésektől. Az „ultravilági” Sinuj („Fáklya”) párt ezzel az egyszerű programmal hat helyet tudott megszerezni a 120 tagú izraeli törvényhozásban. A vita szenvedélyességét mutatja az is, hogy egy tévévitában a Sasz pénzügyi visszaélések miatt 4 éves börtönbüntetésre ítélt vezetője, Arje Deri „antiszemitának” és „rasszistának” titulálta Lapidot, aki erre a következő szavakkal reagált: „Nem elég, hogy tolvaj vagy, még hazudsz is.” Az adásban Deri hosszas tirádákban marasztalta el az „istentelenek pártját”, és Lapidot a hit, a hagyomány és a zsidóság ellenségének nevezte. Deri egyébként a választás után lemondott mandátumáról, amire eddig hiába kért engedélyt pártja szellemi irányítójától, Ovadia Joszef rabbitól. A modern demokratikus pártok között alighanem egyedülálló ugyanis a Sasz működése, ahol valamennyi lényeges kérdésben a rabbikból álló „bölcsek tanácsa” dönt.
Némileg veszített ugyan támogatottságából az orosz bevándorlók szavazataira támaszkodó „Izrael az alijában” elnevezésű párt, vezetője - a választások előtt mindkét fő jelölttel nyilvános sakkpartit kezdeményező Natan Scsaranszkij - azonban továbbra is a bal- és jobboldal közötti „híd” szerepét ajánlja Barak számára.
Egyértelmű vesztese viszont a szavazásnak Beni Begin, a néhai kormányfő fia, akinek Nemzeti Szövetség elnevezésű pártja mindössze három helyet tudott szerezni a parlamentben. Begin emiatt bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról, és visszavonul a politikától. A vetélytárs jobboldali Modelet párt vezetője, Beni Elon úgy kommentálta Begin kudarcát, hogy „kiderült: most az emberek nem akarnak prófétát a knesszetben”.
Barak győzelmére sok politikus koccintott világszerte. A Clinton-kormányzat a The Jerusalem Post című izraeli lap szerint nem is próbálta meg elrejteni az eredmények felett érzett „csendes eufóriáját”. Clinton elnök kifejezte meggyőződését, hogy Barak, a legtöbb kitüntetéssel rendelkező izraeli tábornok esetében „szóba sem jöhet, hogy ne szolgálná elkötelezetten Izrael biztonságát”, miközben az amerikai álláspont szerint új lendületet kaphat az elmúlt három évben elakadt „területet a békéért” folyamat. Hasonlóan lelkesen nyilatkozott amerikai tárgyalásai után II. Abdullah jordán király is, aki felszólította a világ államainak közösségét, hogy „sorakozzon fel Izrael és a palesztinok mögött”. A katonai főparancsnoki posztról idén februárban trónra lépő Abdullah kiemelte, hogy nagyra értékeli Barak pályafutását és személyét: „A katonák általában nagyon-nagyon gyorsan le tudják dönteni az egymás között húzódó akadályokat. Úgy hiszem, egy ilyen ember alkalmas arra, hogy bevezesse Izraelt a béke és stabilitás új korszakába.” Az Európai Unió részéről Lionel Jospin francia miniszterelnök üdvözölte az új kormányfőt. Jospin kilátásba helyezte az elmúlt években fagyossá vált viszony gyors javulását: „Az Európai Unió és Izrael közötti társulási szerződés ügyében a francia kormány ösztönözni készül az uniós szerveket, hogy kezdjék meg a pozitív döntéshez vezető dialógust” - mondta a Francia Nemzetgyűlésben elmondott beszédében a szocialista kormányfő.
Nem mindenütt váltott ki azonban ilyen lelkesedést az eredmény. A Hamasz palesztin terrorszervezet vezetője, Jaszin sejk „két rossz között történő” választásról beszélt, míg Irakban egyenesen lesújtó vélemények jelentek meg: „A közel-keleti rendezéshez fűződő arab remények hamarosan szertefoszlanak” - írta a Szaddám Huszein legidősebb fia által szerkesztett Bábel című napilap. Az újság szerint a cionista politikát a cionista intézményrendszer testesíti meg, nem pedig személyek, illetve pártok. „Az a lehetőség, hogy az arabok visszaszerezzék jogaikat, a saját kezükben van, nem Benjamin Netanjahu, Ehud Barak és Bill Clinton kezében” - írja a Bábel. Az asz-Szaura iraki kormánylap már előre elutasított minden változást az izraeli politikában, amelyet az Ehud Barak vezette munkapárti kormány képviselhet.
A kiábrándultság a palesztin lakosság körében is érzékelhető. Sokan közülük úgy érzik, hogy eddig is túl sokat kellett várniuk érdekeik érvényesítésére, és amikor kicsit is közelebb kerültek ezekhez, mindig jött egy újabb választás valahol a világon, amely miatt újra messzebbre tolódott a már egyszer kitűzött határidő a megegyezésre. Arab politikusok pedig emlékeztetnek Barak nyilatkozataira, melyek szerint az egységes, izraeli fennhatóság alatt álló Jeruzsálem ügyében ő sem hajlandó semmiféle kompromisszumra. A palesztin állam kikiáltásának a lehetőségét pedig beárnyékolja, hogy az új miniszterelnök leszögezte: nem tartja elképzelhetőnek az 1967-es háború előtti határokhoz való visszatérést.
Egy brit külpolitikai folyóirat értesülései szerint Barak a ciszjordániai területek 75 százalékáról hajlandó ugyan lemondani, de továbbra is a Jordán folyót tekinti Izrael végső keleti határának. A Foreign Policy egy vezető munkapárti politikusra hivatkozva azt állítja, hogy Barak legalább olyan kemény tárgyalófele lesz Arafatnak, mint Netanjahu volt, „Ha nem keményebb. Ha Arafat azt gondolja: visszatérhet a régi trükkökhöz azáltal, hogy kijátssza a Hamasz-akciók lehetőségét Izrael ellen, úgy nagyon hamar rá kell jönnie majd arra, hogy ez a taktika nem működik Barak esetében” - idézi az izraeli politikus véleményét a londoni lap.
Ennek ellenére Farouk Sara szíriai külügyminiszter az Európai Unió közel-keleti különmegbízottjának, Miguel Mortinosnak kijelentette: Damaszkusz elégedett Barak győzelmével. Optimistán nyilatkozott Tadzseb Abdel-Rahim, a Palesztin Hatóság főtitkára is, aki szerint „a vállalt kötelezettségek megszegőinek összeomlása” lehetővé teszi a palesztin állam kikiáltását, még a következő év beköszönte előtt. „Az elkövetkező időben nagyobb részt fogunk tudni felszabadítani földünkből” - mondta Abdel-Rahim.