A háromhetes ülésrend bevezetése óta eddig két rendkívüli ülésnapot tudott
kiharcolni az ellenzék. A kezdeményezés „sikerét” jól mutatja, hogy a kormányzó
pártok rögtön az első alkalommal leszavazták a napirendet, a másodikra pedig már el
sem mentek.
A Fidesz-frakció elnöksége úgy határozott, hogy képviselői nem vesznek részt az
Országgyűlés csütörtökre összehívott rendkívüli ülésén. A képviselőcsoport
véleménye szerint a rendkívüli ülés összehívása csak a halasztást nem tűrő,
illetve a szokásos ülések menetébe nem illeszthető ügyekben indokolt. Az MSZP és az
SZDSZ által javasolt témák a parlamenti munka normális rendje szerint megtárgyalhatók
- áll a Fidesz közleményében.
Ezek után már nem hatott a meglepetés erejével, amikor a Független Kisgazdapárt országgyűlési
képviselőcsoportja szintén bojkottálta a megjelenést, mondván: „az ellenzék
kezdeményezése szükségtelen, és nem kellőképpen megalapozott”.
A parlament intézményének ellehetetlenítése és folyamatos lejáratása zajlik -
reagált Magyar Bálint SZDSZ-elnök a kormánypárti bojkott hallatán. A pártelnök
szerint a Fidesz számára nemcsak az ellenzék nélküli parlament, de az országgyűlés
nélküli demokrácia is elképzelhető. „A Fidesz a joghézagok köztársaságát építi,
törvényen kívüli állapotok sorozatát idézi elő, miközben a törvények uralmáról
prédikál” - mondta a politikus, majd hozzátette: a kormányoldalnak a jelek szerint
nem elegendő, hogy az Alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette a háromhetes
ülésezési rendről szóló döntést, és kimondta a képviselők egyötödének jogát
a rendkívüli ülések összehívására.
Nagy Sándor szocialista frakcióvezető-helyettes szerint „hamisítatlan bolsevik
magatartás az, amit a Fidesz vezette kormányoldal az utóbbi hónapokban tanúsít”. A
politikus nyilatkozatában kifogásolta, hogy a kormánypárti frakciók enyhe parlamenti
többségükkel ráerőltetik akaratukat az Országgyűlésre, majd a T. Ház szembeköpésének
minősítette a kormányzó pártok döntését.
Halmai Gábor alkotmányjogász a Hetek kérdésére kifejtette, hogy a történet
kezdetei az Alkotmánybíróság három- hetes ülésrendről kialakított állásfoglalásánál
keresendők, amelyben a taláros testület alkotmányellenesnek minősítette a Fidesz erőszakkal
„átnyomott” elképzelését. Itt került szóba az is, hogy az ellenzék élhet a
rendkívüli ülésnap jogával. A kormányt láthatóan nem zavarja az alkotmányellenes
helyzet, noha december 15-ig kapott haladékot, hogy a házszabály idevonatkozó
passzusait módosítsa. A jogász szerint az ország irányítói rájöttek: a házszabály
alapján az ülésrend többféleképpen értelmezhető. Ezért az Alkotmánybíróságnak
ki kellene adnia egy értelmezést a rendkívüli ülésrendről szóló határozatával
kapcsolatban: mit jelent például a javasolt napirend, leszavazható-e vagy sem… Halmai
lényegesnek tartja azt, hogy ha van egy kisebbségi jog a magyar alkotmányban, akkor azt
egyszerű többségi döntéssel ne lehessen megakadályozni.
„Ez a kormányzat az elmúlt tíz hónapban a konszenzuális demokrácia ellentétét
valósította meg: a többségi demokrácia modelljét” - értékelte a helyzetet
Fritz Tamás politológus. A magyar demokráciából hiányzik egy olyan normarend, szokásjog,
amely szabályozza, hogy mit tehet a kormányzat, és mit tehet az ellenzék. Ez a hiány
gerjeszti azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen a kormány elmegy a demokrácia végső
határáig. A kormányzat új gyakorlata semmibe veszi az ellenzéket, a demokrácia radikálisan
értelmezett keretein belül zajló politikájának mementóját láthattuk a meghiúsult
ülésnapon - tette hozzá a politológus.
A klasszikus hatalommegosztási modellben a parlament nem pusztán törvényalkotó
testület, hanem a végrehajtó hatalmat, a mindenkori kormányzatot ellenőrző
szervezet. A parlamentáris demokrácia lényege, hogy a parlament a versengő értékek
vitájának terepe. Ezen a helyen ütköznek az azonos kérdésekre adott különböző válaszok.
A polgárok ezen viták alapján tudják felmérni, hogy a vitázó felek közül melyik
helyzetértékelésével és megoldási javaslatával tudnak leginkább azonosulni. Ha a
parlament a politikai színpad perifériájára szorul, a polgárok választási szabadsága
sérül, hiszen megfosztja a választókat a tájékozódás lehetőségétől. Az a fajta
politizálás, amely csak a végrehajtó hatalmat, illetve annak fejét, a kormányfőt
tekinti a politikai színtér egyetlen szereplőjének, véleményével, álláspontjával,
helyzetértékelésével és következtetésével szemben nem enged alternatívát
megjeleníteni, alapjaiban veszélyeztetheti a parlamenti demokráciát. Azt a hamis látszatot
kelti, mintha a „vezér” tévedhetetlen és csalhatatlan lenne, holott csak az történik,
hogy a pragmatizmus és a korszerű kormányzati kommunikáció jelszavával elhallgattatják
és ellehetetlenítik a másik felet. Ebben a helyzetben már nem az a kérdés, hogy
kinek van igaza, hanem az: ki hallható és látható. Ahol pedig csak egy vélemény
hallható és látható, megszűnt a verseny, nincs választás.