Könyvszemle
Kulcsár Kálmán: Nyugatról Keletre - Útirajzok a két Amerikáról, Ázsiáról és Afrikáról
Új műfaji kísérlet tanúi lehetünk? Megszületett a tudományos tevékenység hátterébe ágyazott útleírás. Nem arról van szó tehát, hogy a különböző missziókat teljesítő tudós vizsgálja és elemzi a meglátogatott ország(ok) valamely tudományterületének eredményeit, helyzetét, problémáit, hanem a tudományos vagy kutatásszervezési céllal megvalósuló kiutazás(ok) során nyitott szemmel járván szemléli és regisztrálja az idegen táj, város, kultúra, társadalom jelenségeit, érdekességeit.
Kulcsár Kálmán bevallottan szeret utazni, és ezt azzal is bizonyítja, hogy az imponáló utazási teljesítmények során, a sokszor valóban fárasztó napok végén feljegyzésekben rögzítette a tárgynapi impressziókat, élményeket, sikereket, csalódásokat. Útinaplója válogatott fejezeteit teszi közzé, kiegészítve egy-egy témakör részletesebb áttekintésével, esetenként az utazás óta végbement politikai, gazdasági fejlemények rövid ismertetésével. A könyvben feldolgozott utazások nagyjából három évtizedet fognak át, a hetvenes évek elejétől csaknem napjainkig. Színesíti a palettát, hogy a szerző útjait különböző minőségben abszolválta: "közkutatótól" intézetigazgatóságon és akadémiai főtitkárhelyettesi pozíción át egészen a miniszteri bársonyszékig, de természetesen voltak olyan utak is, amelyeket szakértői megbízások vagy bizottsági tagságból fakadó ülések motiváltak. Ezek a variánsok, lépcsőfokok természetesen megszabták a fogadó partnerek, tárgyaló felek szintjét is, nemkülönben a fogadás minőségi attribútumait.
Ma már az európai országok "terra cognitá"-nak számítanak gyakorlatilag minden magyar átlagpolgár számára, érthető tehát, hogy Kulcsár Kálmán könyvében inkább az egzotikumokra szorítkozott, amint a mű alcíme is jelzi. A földrajzi területek lefedettsége, a bemutatás részletessége nem egyenszilárdságú - s ez nemcsak attól függ, mennyi időt töltött a szerző az illető országban, hanem legalább annyira az érzelmi kötődéstől. Ennek megfelelően a gimnazista korig visszanyúló "nagy szerelem" - India részesül a legnagyobb terjedelemben és mélyreható elemzésben, azt követi a Kína-Vietnam-Japán triász - benne megint kiemelt tárgyalásban Tibet - majd Amerika (elsősorban Észak-Amerika), míg az iszlám országok és Afrika számára már csak a "futottak még" kategória maradt. Érdeklődéssel vártuk volna a több évig betöltött kanadai nagyköveti poszton szerzett tapasztalatokat, ezek azonban a hírek szerint egy következő kötet tárgyát képezik majd.
A könyvet olvasva mai szemmel érdekes visszaidézni a rendszerváltozásként aposztrofált folyamatot megelőző adaptációs- és reformkísérletek időszakát, amelynek fejleményei, tendenciái iránt a nyolcvanas évek második felében tett utazások során a külföldi partnerek élénk érdeklődést tanúsítottak (hol bátorító, hol aggodalmas felhangokkal - a társadalmi rendszer függvényében). Mondhatni, nem kevés diplomáciai érzéket igényelt a sok esetben kényes kérdések megválaszolása. A szerző által művelt tudományterületeknek megfelelően leginkább a jogrendszer, az alkotmányozás, a közigazgatás, a gazdaság- és társadalomfejlődés specifikus jelenségei voltak a megbeszélések, konzultációk témái. Az úti élmények felvázolása közben - mintegy "monografikus betétekként" - esetenként hosszabb, igen érdekes elemzéseket olvashatunk a felkeresett terület valamely sajátos problémájáról, így például történeti áttekintést az indiai államszervezet és közigazgatás alakulásáról vagy a buddhizmus gyökereiről és tanításairól. A recenzens véleménye szerint igazi telitalálat az amerikai "Dél" hangulatának, az ottani életformának, mentalitásnak a bemutatása a beutazott városok, campusok meglátogatása kapcsán. Mintha egy igazi road-movie szemlélői lennénk: felbukkannak az "Elfújta a szél"-ből is ismert motívumok, hangulatok, persze immár a rabszolgaság intézménye nélkül. Egy másik csúcs a kevesek számára megnyíló lehetőség - a Kínai Társadalomtudományi Akadémia jóvoltából - a varázslatos Tibet tanulmányozása. Az itt megélt élményekben a misztikum a kemény, mindennapi realitással keveredik.
Talán vitatható, érdemes volt-e átvenni az eredetileg készült feljegyzésekből a szálláskörülményekre, étkezésekre, bevásárló akciókra (általában mindenhol minden nagyon drága!) vonatkozó leírásokat, talán mellékes részleteket. Azonban nyilvánvaló, hogy a keretet, a "sorvezetőt" a naplófeljegyzésekhez kellett igazítani, így ezek a kevéssé tudományorientált adatközlések adják meg az átvezetést egy-egy magvasabb mondanivaló között.
Összességében változatos, kevésbé ismert országok sajátosságait, tudományos életét felvillantó kaleidoszkópot kap kezébe az olvasó, amely egy tudományos pálya ma már nélkülözhetetlen kísérőjelenségét: az utazásokat hozza testközelbe, azok néha izgalmas, néha kellemetlen vonásaival együtt. A szerző három évtizedet átívelő világjárásának krónikája mögött felsejlenek itthoni életünk alakulásának körvonalai is. Sajnálatos és az olvasót időnként zavaró körülmény, hogy a kiadói szerkesztés nem volt kellően gondos, nem szűrt ki olyan hibákat, mint például hogy a japán maffiózókat nem jagurának, hanem jakuzának nevezik, hogy a pompás spanyol ital nem sangrita, hanem sangria, hogy TU-162 repülőgép nem létezik, legfeljebb IL-62 és így tovább. Egy-két helyen az is előfordul, hogy a cselekmény megtorpan, és nem az abbahagyott résznél folytatódik, hanem valamely korábban egyáltalán nem említett eseménysorral, időbeli zavart okozva. (Kulcsár Kálmán: Nyugatról keletre. Útirajzok a két Amerikáról, Ázsiáról és Afrikáról. Balassi Kiadó, Budapest, 2002. 344 p.)
Sperlágh Sándor
főtanácsos (Külügyminisztérium)