2002/11.

Tudomány, történet

A felső-magyarországi iskolák a XVIII. századi művelődésben ¹

Mészáros András - Rathmann János,

az MTA doktora, egyetemi tanár
Komensky Egyetem, Pozsony MTA-SZIE Magyar felvilágosodás kutatócsoport

A Ratio Educationis közelgő évfordulóján bizonyára nagy figyelem fordul a XVIII. századi magyar művelődés egésze felé. Hogy a körülmények láttán meglepő emelkedést végső soron a "fény százada" hozta el hozzánk is, aligha vitatható.

A XVIII. század kultúrtörténete az utóbbi időben az érdeklődés homlokterébe került. Úgy tűnik, hogy a kutatások ilyen irányú fellendülése sok új információt hozhat még. A magyarországi tudomány- és filozófiatörténet szempontjából ez azért is fontos, mert pontosíthatók, esetleg megváltoztathatók lesznek azok a bevett klisék, amelyek csupán az 1772-es évet veszik tekintetbe a modern magyarországi szellemi élet kiindulópontjaként.

Alábbi írásunkban azt szeretnénk dokumentálni, hogy a felső-magyarországi iskolákban (a nagyszombati és a kassai jezsuita egyetemen, valamint a pozsonyi, a késmárki, a lőcsei és az eperjesi evangélikus líceumokban) már korábban beindultak olyan folyamatok, amelyek megelőlegezték a magyarországi tudomány modernizációját. Azt is szeretnénk demonstrálni, hogy ezekben az intézményekben a multikulturalizmus (azaz a magyar, a német és a szlovák elem együttléte és együtthatása) megtermékenyítő szerepet töltött be.

Szemléltetni szeretnénk, hogy ebben az emelkedő tudományosságot életre hívó korban Felső-Magyarország nemegy területen impulzust adott az országnak, megtette az első lépéseket. Nem érdektelenek tehát a méltán kiemelt erőfeszítések máig elgondolkodtató tanulságai.

Tanulmányunk elején meghatározzuk, milyen iskolahálózattal találkozunk ezen a területen. Utána bemutatjuk a legjelentősebb természettudományos kezdeményezéseket, majd pedig azt, hogyan terjedt el a kantianizmus az evangélikus iskolákban.

Felső-Magyarország iskolai hálózatának kialakulása egyidős a reformáció terjedésével. (Itt természetesen azokról az iskolákról lesz szó, amelyek a tudományosság és a filozófiaoktatás szempontjából számításba jönnek.) Művelődéstörténeti szempontból any-nyit kell megjegyezni, hogy ott főként a szabad királyi városok evangélikus német polgársága a maga képére alakította ezeket az intézményeket, amelyekben, a középkori káptalani iskolák modelljét követve, a "schola maior" szintjén filozófiát és teológiát is oktattak. Ezeknek a városi iskoláknak a többsége (Besztercebányán, Körmöcbányán, Selmecbányán, Iglón, Késmárkon, Lőcsén, Trencsénben, Eperjesen, Bártfán, Kassán) persze csak gimnáziumi szintig jutott el. A XVII. században, amikor a protestáns iskolák működését hivatalosan is korlátozták, mégis gyakran előfordult, hogy a jezsuita "ellenőrök" felháborodottan mutattak rá: a tilalom ellenére egyes evangélikus iskolákban logikai szemináriumokat tartanak. A XVII. század második felétől datálható a harmadik - akadémiai - szint kiépítése azokban az intézményekben, ahol egyrészt a tradíció megléte, de legfőként a magisztrátus és az egyházi elöljáróság jóakarata lehetővé tette a filozófia és a teológia oktatását. Ezt az iskolatípust nevezték az evangélikusok líceumnak. Ekkorra már kialakult az a protestáns iskolarendszer, amely a XIX. század közepéig alig változott. Mivel a protestáns kollégiumok és líceumok elsősorban papnevelő intézetek voltak, a különbség a teljes és nem teljes szervezettségű iskolák között abban rejlett, hogy míg az egyszerűbb szervezetű, nem teljes iskolában a teológia közvetlenül a latin grammatikára épült, addig a teljes szervezettségűben (a líceumban) a grammatikai tanulmányok után következett a poétika, a retorika, azután a filozófia és végezetül a teológia. Evangélikus líceum működött a XVII. századtól Pozsonyban, Késmárkon, Lőcsén és Eperjesen.

A XVI. századtól katolikus - városi plébániai - iskolák is működtek ugyanazokban a városokban, amelyekben evangélikus líceumokkal találkozhattunk. Ezt az iskolarendszert a század végétől a Ratio Studiorum (1599) előírásai határozták meg. 1635-ben Pázmány Péter megalapította Nagyszombatban a jezsuita egyetemet, amely bölcsészeti és teológiai karral indult. Még a XVII. században kibővült jogi karral, majd Mária Terézia elrendelte az orvosi kar létrehozását is. A nagyszombati intézményt követve alakult meg 1657-ben a kassai egyetem, amely hasonló tanrenddel dolgozott, mint a nagyszombati. Kassán bölcsészeti és teológiai kar volt.

A protestáns és katolikus iskolák tanrendje, a tantárgyak egymásra épülése nyugat-európai minták átvétele, ezért nem találni köztük jelentős különbségeket. Abban is megegyeztek, hogy az iskolák felsőbb szintjeinek tanárai általában külföldi egyetemeket végeztek. Az is azonos volt, hogy a filozófia oktatása mindenütt a teológiára való előkészítést szolgálta. A különbségeket az oktatás alapját adó tankönyvek kiválasztásában, az autoritások megnevezésében, a katolikus, illetve protestáns értelmezésekben, valamint a katolikus iskolarendszer központosítottságában és a protestáns iskolák regionális szervezettségében találhatjuk meg.

A változást ebbe a rendszerbe a Ratio Educationis (1777) hozta be. Ez egyrészt pozitív, másrészt negatív hatással volt a felső-magyarországi iskolák működésére. A negatív jelenség abban mutatkozott meg, hogy a jezsuita rend betiltásával és az állami felügyelet megerősítésével párhuzamosan Felső-Magyarország elvesztette két egyetemét. A pozitív hatás abban nyilvánult meg, hogy az evangélikus líceumok gyors fejlődésnek indultak és országosan meghatározó szerephez jutottak. A pozsonyi, a késmárki, a lőcsei és az eperjesi líceum neveli ki a magyar, a német és a szlovák evangélikus értelmiségiek legjelentősebb részét a XIX. században.

A jezsuiták helyét a legtöbb helyen a piaristák foglalták el, akik megtartották saját iskoláikat is. Nagygimnáziumot vezettek Nyitrán, Podolinban, Privigyén, Szepesbélán, Breznóbányán és Pozsonyszentgyörgyben, akadémiájuk volt Nyitrán. Az ún. piarista felvilágosodás nem annyira a filozófiaoktatásban, mint inkább a természettudományok és a reáltudományok szerepének felértékelésében rejlett. A piaristák filozófiája egy eklektikus rendszer volt, amely eklektikusság egyébként megtalálható a korabeli magyarországi iskolai filozófia egészében is.

Az alapvető különbség a katolikus és az evangélikus iskolák között a XVIII. és XIX. század fordulóján talán abban rejlik, hogy míg a katolikus iskolai filozófusok megmaradnak a hagyományos metafizika mellett, az evangélikusok elfogadják Kant filozófiáját, persze, főként annak erkölcsbölcseleti részét.

A Ratio Educationis nem változtatta meg számottevően a korábbi iskolastruktúrát, de erősen bevonta az államot az iskolák ellenőrzésébe. A magyarországi iskolaszerkezet ezentúl is a következő volt: népiskolák - kis- és nagygimnázium - akadémia - egyetem. Az akadémiáknak volt két évfolyamos bölcseleti és két évfolyamos jogi tagozata. Ilyen intézményt kapott Pozsony és Kassa.

Az iskoláknak Magyarországon óriási szerepük volt a tudományos élet folyamatosságának megteremtésében. E funkciójukat egészen a XIX. század első harmadáig megőrizték. Persze ez a kontinuitás inkább az adott iskolák által adott teret jelentette. Vagyis a folyamatosság a hagyomány megőrzésével azonosult. A hagyománynak két alapvető típusa jelenik meg: az egyik a jezsuita, a másik az evangélikus iskolán belül. A jezsuita típus mögött a Ratio Studiorum húzódik meg, amely meghatározta mind a gimnáziumok, mind a két egyetem működését. A filozófia szempontjából ez azt jelentette, hogy a hagyományos diszciplínák (metafizika, etika, "theologia naturalis") esetében a filozófia oktatói megmaradnak a skolasztikus szemlélet mellett, és a változások csakis a természetfilozófiát (főként a fizikát és a matematikát) érintik. Ilyen összefüggésben az ún. piarista felvilágosodás annyiban jelentett további előrelépést, hogy a reáltudományokat előtérbe helyezték az oktatásban, valamint megelőlegezték a filozófiai nyelvújítást. Ezzel szemben az evangélikus tanárok külföldi (főként német) egyetemeken kapott "utánképzéssel" lépést tartottak a korabeli filozófiával.

A XVIII. század közepétől, s főként utolsó három évtizedétől a természettudományos műveltség térhódításának kezdetét figyelhetjük meg. Ez a folyamat ugyan ritkán lépte át az iskolák (akadémiák) falait, akárcsak a filozófiában, ám a Nyugaton már 100-150 éve elfogadott természettudományos eredmények átvétele (edíciók, fordítások kompilált tankönyvek formájában) mégis eredménynek számított. Ugyanis ezáltal a későbbi önálló alkotó tudományosság alapjait építették, illetve építették ki, ennek reményében is szorgoskodtak. Ez a lendület ugyan megtorpant a XVIII-XIX. század fordulóján, de a hullám hatásában még így is felszínre tudott hozni egy olyan nagy tudóst, mint Bolyai János. A világos ítéletű kortársak szemében e kor hőse - pl. Mozart Sarastrójának mintaképe - a fellendülő szakaszban még egy Born Ignác, Segner András és Hell Miksa lehetett. Úgy tűnt, a gyorsan felvirágzó hírlapkiadás és folyóirat-irodalom²mellett a tudós társaságot is hamarosan megalapítják, hiszen ennek az ügyei Bessenyei Györgytől és Bél Mátyástól, Fischer Dénesen át Révai Miklósig nemegy lelkes pártfogóra találtak.

Az oktatás nyelve minden iskolatípusban a latin maradt ugyan, ³ de nem voltak eredménytelenek Révai Miklós nyelvújító és magyarításra törekvő fáradozásai, bár kéziratban ránk marad utolsó levelei borúlátóak. ⁴

A (természet)tudományos és filozófiai fellendülés három területen volt szembetűnő: a Nagyszombati Egyetemen, a felső-magyarországi evangélikus líceumokban, majd a Selmecbányai Akadémián, persze időbeni egybeesés nélkül.

A felső-magyarországi iskolák közül az 1750-es évektől a nagyszombati jezsuita egyetemen is tesznek lépéseket a természettudományos műveltség modernizálása felé. 1750 körül látszólag még semmi sem változott: az egyetem ceremóniái (magiszterek, doktorok avatása) a hagyományos módon zajlott. A tartalomban, például a doktori témákban, s parallel a tantárgyak rangsorában rejtett, de észrevehető változás megy végbe, a reáliák javára. Ezt mutatja a doktori témák fennmaradt kéziratos jegyzéke. ⁵A jó ideig a Béccsel és Graz-cal éppen csak lépést tartó, az ottani irányokat követő egyetem matematikusai és részben fizikusai néhány évtized alatt áttörik a hagyományt, a leibnizi matematikai analízis, illetve a newtoni fizika híveivé és terjesztőivé válnak. Ez annál is nagyobb eredmény, mivel Nagyszombatban - vagy Kassán - nem alakulhattak ki tudományos iskolák, miként Bázelben vagy Berlinben, s ezért az elért teljesítmények nemegy - jeles munkatársakból álló és huzamosan együtt kutató - iskola csúcsteljesítményei.

Nem új értékelés, hogy a nagyszombati egyetem a matematikában lépett előre leginkább. Ám ha ezt elfogadjuk, az eddiginél jobban kell becsülnünk azt az egy-két nemzedéket, amely ezt az utat képes volt bejárni.

A "régi nagyszombati matematikusok" szerepére és a művelődéstörténetben elfoglalt helyére Sárközy Pál az 1930-as években mutatott rá: rövid tanulmányában (Sárközy 1933) szakszerű leírást adott a nagyszombati egyetem több matematikus generációjának működéséről és eredményeiről. A neves nagyszombati matematikusok műveit és egymásra gyakorolt hatásukat ma áttekintve,

kirajzolódik az a tudománytörténetileg is jelentős folyamat, amelynek csúcspontját Makó Pál neve fémjelzi. A Berzeviczi Henrik és Dubovszky János nemzedékéből - az 1650-es évektől az 1710-es évekig -, majd a Jánosi Miklós és Lipsics Mihály generációján át - 1700 és 1760 között - Hell Miksához, Ivancsics Jánoshoz és Makó Pálhoz vezet az út, akit még Nagyszombatban követ a sokoldalúan összegző Horváth Keresztély János. Közülük Dubovszky 100 év lemaradását pótolva adja ki az első magyar trigonometriai táblát, Lipsics Mihály (1703-1765) pedig megírja hazánkban az első algebrát ( Algebra sine analysis speciosa, Cassoviae 1738) a kor színvonalán, majd nagyszombati professzorként jelenik meg matematikai műve ( Tractatus Mathematicus 1744). Hell Miksa (1720-1792) - kitűnő edíciói mellett - önálló algebrát ad ki. Az Ivancsics János-Reviczky Antal szerzőpár megjelenteti az első nagy összefoglaló matematikai "vezérkönyvet", Makó Pál (1724-1793) pedig új fejezetet kezd a hazai történetben első analízis-könyvével (Makó 1768). Makó érdemeit a közép-európai matematikatörténet szakértői már méltatták és részletekbe menően ábrázolták. Nézetünk szerint azonban ma nem azt kellene latolgatnunk, vajon pontos definíciót adott-e a differenciálhányadosról, vagy hogy miért a sorbafejtést vélte az integrálás módszerének, hanem inkább azt, hogy nem sokkal Leonhard Euler után - hazánkban először - képes volt az új tudományról világos összefoglaló könyvet írni és jó pár eredeti fizikai alkalmazással (a rugalmas ütközés, a fénytörés és -visszaverődés jelenségeivel) mindezt példákon szemléltetni. Az utóbbiakat a nagy Jakob Bernoulli példáját követve végzi el. Álljon itt Makó néhány fontos, könyve függelékében közölt ábrája. ⁶Makó az 1. ábrán (amelyet a későbbi irodalom is használt) az M m görbe szelőjével és a differenciálhányados viszonyával kapcsolatos fogalmi nehézségeket szemlélteti ⁷.

1. ábra • Makó Pál analíziskönyvének ábrái

Horváth Keresztély János (1732-1799), aki a kortárs magyar filozófusok közül még a legismertebb volt Közép-Európában, szintén írt matematikai tankönyveket, ám ezek már Makó és mások mintáin alapultak, jól alkalmazva azok didaktikus világosságát és gazdag példatárát (pl. Elementa matheseos, Tomulus I-II. Tyrnaviae 1773), amelyben dicsérettel szól Makóról. ⁸

A fizika tudományában hasonlóan voltak előrelépések, bár Segner kivételével az új tételek, találmányok a XIX. századra tevődnek át (Jedlik). A newtoni rendszer elfogadása és népszerűsítése némi "harccal", kisebb vitákkal járt, s a végső impulzust - úgy tűnik - Boscovich Newton- és Leibniz-interpretációja adta. Radics Antal (1725-1773), aki filozófus, fizikus és matematikatanár is volt Nagyszombatban, külön kötetet szentelt a Boscovich-féle "természetfilozófiának": Introductio in Philosophiam naturalem theoriae P. Rogerii Boscovich címmel. Hasonló szellemben írta általános fizikáját is.

Makó is, Radics is fizikájában végleg szakít a kartezianizmussal, Newton és a heliocentrizmus természetes módon jelenik meg a fizikájukban (Makó 1765), a fizika és a filozófia elkülönítése azonban csak fokozatosan megy végbe munkájukban: Radics a maga fizikáját - tradicionális módon - még metafizikai, természetfilozófiai traktátussal vezeti be. Műveiket újraolvasva látható, hogy Radics és Makó Newton-interpretációja sajátos utat járt be, és gyenge pontjaik is voltak. Radics a maga fizikatankönyvében módszertanilag Boscovich Newton-interpretációját követi, annak szellemessége és eredetisége nélkül (például a fényről, a hőről, a tűzről szóló leírá sait), ő is kvalitatív leírásokat alkalmaz. Filozófiailag ebből nem futhatta többre, mint egy spekulatív atomizmusra (eklektikusan rakva össze Wolff és Boscovich gondolati elemeit).

A newtonizmus mint új fizikai rendszer tehát - mint Zemplén Jolán pregnánsan kimutatta (Zemplén 1964) - befogadást nyert a fizika hazai tanárainál, s ebben - úgy látjuk - a nagyszombati fizikusoknak jeles szerepük volt. A késés nem mondható relatíve nagynak. Az azonban szerintünk megállapítható, hogy nem a newtonizmus egésze, vagyis nem a newtoni felvilágosodás-eszmék teljessége nyert befogadást. A nagyszombatiak energikus Newton-közvetítője, P. Boscovich ugyanis wolffiánus filozófus, és az egész tereziánus szellemi irányítás (pl. Svieten) wolffi inspirációkra épít, ezt látva adott helyzetre és történelmi szituációra a legalkalmasabbnak. Wolff alapján is lehetett persze nálunk előre lépni, ám ő mégiscsak a német felvilágosodás első - és nem a felső - szakaszát képviselte.

Míg a nagyszombati egyetemen az is nagy átorientálódást jelentett, hogy a teológián túl természetfilozófiai és természettudományos kérdésekkel is foglalkozni kezdtek, addig a selmecbányai Akadémia tanárainak törekvései a természettudományok új alkalmazási módjaira, vagyis új műszaki eljárások kikísérletezésére irányultak. E törekvések sikerei túlmutattak az országhatárokon mind az oktatást, mind a kutatást tekintve (Kosáry 1996). A korban - a XIX. század közepéig - a fémkohászat volt a legfontosabb, s bizonnyal ezért itt csillantak fel a legfényesebb nevek ( Born Ignác és Ruprecht Antal, az amalgámozási eljárás kidolgozásában). A bányászatot elősegítő találmányokban és az eljárások tudományos megalapozásában is nagy előrelépések történtek: Hell József Károly "levegőgépe" (Luftmaschine 1770) európai hírűvé vált, csakúgy, mint Poda Miklós tankönyve és Christoph Deliu s Bányaműveléstana (2. ábra) .

2. ábra• Christoph Delius Bányaműveléstana

A természettudományok és a filozófiaoktatás kapcsolatát már érintettük, a továbbiakban azt mutatjuk be, hogyan modernizálódott a művelődésben a filozófia oktatása.

A filozófiai felvilágosodás egyik ismérve a Kant filozófiájához való viszony. Tudjuk, hogy Kant a katolikus iskolákban (főként a királyi akadémiákon) a jogfilozófián keresztül jelenik meg, de csak a XIX. század első harmadának végén Csatskó Imre és Virozsil Antal munkássága révén. A református iskolák a kezdeti gyors elfogadás ellenére ambivalens módon, sőt visszautasítóan viszonyulnak Kanthoz. Gondoljunk csak Rozgonyi József antikantianizmusára Losoncon és folytatólagosan Sárospatakon. Az evangélikus iskolákban azonban Kant rendszere (és a különböző kantiánus eszmeáramlatok, főként J. F. Fries filozófiája) fokozatosan felváltja Wolff eklektikus bölcseletét. Ez az átállás a XVIII. század végén indul meg és a XIX. század első harmadában le is zárul. Ezt az időszakot követően az evangélikus líceumok és gimnáziumok filozófiatanárai - külföldi iskolázottságuk és az adott iskola hagyományai nyomán is - már a kantiánus gondolatrendszert közvetítik diákjaiknak.

Kik voltak azok, akik ebben a folyamatban szerepet vállaltak? Elsőként Severini Jáno (1716-1789) nevét kell megemlíteni, aki 1755-től 1789-ig volt a selmecbányai gimnázium tanára, és hallei tanulmányai során megismerkedett Wolff-fal (vele később is levelezésben maradt). Az általa oktatott filozófia jellegéről posztumusz kiadott tankönyve - Philosophia rationalis seu logica, Schemnizii 1789 - alapján nyerhetünk képet. Ebben a tankönyvben megjelennek a kor ismert gondolkodói (Baumeister, Gottsched, Dalham, Feder, Wolff), továbbá azok is, akiknek a hatása felismerhető a szövegben: Leibniz, Locke, Wolff, Kant. A legnagyobb hatással Locke volt Severinire, de Severini nemegyszer utal A tiszta ész kritikájára és bár evangélikus tanár volt, megjelenik a könyvben a leghatásosabb antikantiánus, Horváth Keresztély János is.

Severini hatása valószínűleg nem maradt meg az iskola falai között, mert Selmecbányán találkozunk Kant védelmezőjével is. 1793-ban itt jelent meg Ambrózy Sámuel szerkesztésében az első magyarországi latin nyelvű protestáns egyházi és iskolai folyóirat, az Annales novi ecclesiastico-scholastici evangelicorum aug. et helvet. Confessionis in austria monarchia. Igaz, hogy csak három évfolyama jelent meg nyolc kötetben, de ebben hozták nyilvánosságra az evangélikus iskolák 1790-es évekbeli új tanterveit. A mi szempontunkból érdekes az az anonim recenzió, amelyet a lap 1-2. számában publikáltak. Ez Rozgonyi József Dubia de initiis... című antikantiánus művét bírálja, Kant mellett foglalva állást. Az ismeretlen szerző Rozgonyi fejére olvassa, hogy nem értette meg Kantot, és bizonyítja, hogy Hume, illetve Kant filozófiája között nagy eltérések vannak. Kantot a " mi Kantunk" -nak nevezi, ami azt jelzi, hogy a kritikai filozófiának már ekkor nagy visszhangja volt a protestáns körökben.

Sorrendben a következő evangélikus gondolkodó Johann Samuel Fuchs (1770-1817), aki 1796-tól 1809-ig volt a lőcsei líceum tanára. Filozófiai művei ( Institutiones logicae, Leutschoviae 1800, Elementa iuris naturae, Leutschoviae 1802-1803, Philosophia moralis, Leutschoviae 1805) Kant részleges hatásáról tanúskodnak. Helyenként megjelenik bennük Kant terminológiája, valamit azok a kantiánus nézetek, amelyek határt szabnak a spekulációnak a tapasztalat területén. Eközben csupán egyetlen alkalommal említi Kant nevét. Jogfilozófiáját a szabadságjog értelmezése határozza meg, miszerint cselekedeteinkben belső elhatározás, nem pedig külső kényszer vezethet bennünket.

Kanka Dániel (1776-1850) 1804-től 17-ig a selmecbányai evangélikus gimnázium rektora, 1822-től 1844-ig a bécsi evangélikus teológiai intézet dogmatikatanára volt. 1806-os tervezetében ( Programma breve, observationes de praesenti scholarum evang. A. C. Hungariae statu complectens, Schemnizii) azt ajánlja, hogy a filozófiát az evangélikus iskolákban Kant nyomán lenne célszerű tanítani. Farkas András (1770-1836) 1797-től volt a rozsnyói evangélikus gimnázium rektora; az általa kidolgozott tanterv szerint a logikát, a pszichológiát és az antropológiát egyaránt Kant művei alapján adta elő.

Eperjesen Carlowszky Zsigmond (1772-1821) volt az, aki bizonyos korlátozásokkal behozta a tanításba Kant filozófiáját. Carlowszky viszonya Kanthoz nem egyértelmű: nézeteit csak abban a mértékben fogadta el, amennyiben nem ütköztek ismeretelméleti realizmusával. Ebben az összefüggésben Carlowszky álláspontja rokon vonásokat mutat Horváth Keresztély János jezsuita tanár Kant-bírálatával ( Declaratio infirmitatis fundamentorum operis Kantiani Kritik der reinen Vernunft, Budae 1797). Carlowszky logikatankönyve ( Logica, Cassoviae 1815, 1820) abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy első 98 oldalán a logika történetét (benne a magyarországi logika történetét is) tárgyalja. Könyvében átveszi az a priori és az a posteriori megismerés megkülönböztetését, de az apriorizmus értelmezése sajátságosan Kantétól eltérő.

A pozsonyi líceumon is korán megjelenik Kant filozófiája. Fábri István (1750-1817) Leibniz monadológiáját és Kant ismeretelméletét próbálta ötvözni a tanításban. Kantra támaszkodik, amikor a külvilág objektív létének elismerése mellett azt állítja, hogy az objektumot nem ismerhetjük meg saját valójában, és maradéktalanul elfogadja Kantot abban, hogy az időt és a teret szubjektivizálja és a tapasztalás előfeltételének tartja. Leibniziánus azonban a monászok értelmezésében, ebben hasonló állásponton volt, mint előtte Carlowszky János vagy később Petőcz Mihály.

Fábri tanítványa és Pozsonyban a tanszéken követője Zsigmondy Sámuel (1788-1833) volt, akinek a művei (akárcsak Fábriéi) kéziratban maradtak. Zsigmondy már egyértelműen kantiánus álláspontot foglal el. Azt állítja, hogy csupán a jelenségeket ismerhetjük meg, mégpedig a megismerés formális előfeltételein, a tér- és időformákon keresztül. Metafizikai nézeteiben is kantiánus, hiszen magát a metafizikát is úgy definiálja, mint azon dolgokról szóló tudományt, amelyeket a priori lehetséges meghatározni.

Tudott, hogy a Ratio Educationis életbe léptetése után megnövekedett az evangéli kus líceumok szerepe a protestáns iskolahálózaton belül. Az is köztudott tény, hogy az öt legfontosabb magyarországi evangélikus líceum közül négy - Pozsony, Késmárk, Lőcse és Eperjes - Felső-Magyarországon volt. A filozófia oktatásában mindegyiken a kanti filozófia vált meghatározóvá. Sőt, a kantianizmus a többi evangélikus gimnáziumot is meghódította (itt és most csak Selmecbánya és Rozsnyó példáját hoztuk fel). Ebben a korban még a latin a filozófia nyelve is, hiszen a magyarországi filozófiai nyelvújítás csak ekkor kezdődik, és az evangélikus iskolák a XIX. század harmincas éveiben térnek át a magyar nyelvű oktatásra. Emiatt gyakran háttérbe szorul az a tény, hogy ezekben az intézményekben mind a tanárok személyében, mind pedig a diákság összetételében három nemzettel és kultúrával, a magyarral, a némettel és a szlovákkal kell számolnunk. Vagyis a multikulturalizmus és az evangélikus iskolákra jellemző nagyobb világnézeti tolerancia vezetett a filozófia modernizációjához. Ennek jelentős társadalmi következményei is voltak, hiszen ezek az iskolák nevelték ki a későbbiekben a reformkor és a szabadságharc sok jelentős szereplőjét Irányi Dánieltől Kerényi Frigyesen át Kossuth Lajosig.

Kulcsszavak: Ratio Educationis, magyarországi iskolák, iskolarendszer, jezsuita egyetem, káptalani iskolák, protestáns iskolák, evangélikusok, líceumok, piaristák, népiskolák, newtoni fizika, matematikai iskolák, filozófiaoktatás

IRODALOM

Csapodi Csaba (1946). Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből. Századok. 86-87

Dezsényi Béla (1941). A magyar hírlapirodalom első százada 1705-1805. Budapest

Kosáry Domokos (1996). Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó (3. kiadás), Bp.

Makó, P. (1765). Compendiaria physicae. Vindobonae

Mészáros István (1968). A magyar nevelés története, Budapest

Radics, Antonio P.: Introductio in Philosophiam naturalem theoriae P. Rogerii Boscovich e Societate Jesu Budae, Landerer (é. n.)

Sárközy Pál (1933). Nagyszombati régi matematikusok. Pannonhalma

Zemplén Jolán (1964). A magyarországi fizika története a XVIII. században. Budapest

¹A cikk megírásához azok a kutatások adtak alapot, amelyeket Rathmann János a pannonhalmi főapátság könyvtárában található Paintner-gyűjtemény könyvei és kéziratai alapján, ill. a pozsonyi és a késmárki evangélikus líceum könyvtárában található kötetek alapján végzett; Mészáros András a szlovákiai evangélikus líceumok könyvtárainak, valamint a budapesti Széchényi Könyvtár anyagainak vizsgálatára épített.

²A magyar sajtó fejlődésében az 1705-ös és az 1792-es évszámokat szokták megadni a kezdet, illetve a fellendülési csúcs jelzésére. E két dátum között 18 lap volt Magyarországon, s ezek fele magyar nyelven jelent meg. A Nova Posoniensia (1721) jórészben Bél Mátyás kezdeményezésére kezdett megjelenni, amelynek volt természettudományos ismeretterjesztő rovata is. (Dezsényi 1948) Ide tartozik Pozsony nagy publicisztikai hagyománya, amely a következő évtizedekben bontakozott ki (Pressburger Zeitung 1764-től). Born Ignác bányászati-természetrajzi nemzetközi folyóirata (1775) nagy sikernek számított.

³Az iskolai latin nyelvű oktatás hosszú továbbélését mutatja egy, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár archívumában található kéziratos kötet, amely Betzelt Ferenc tanár úr logika szemináriumán tartott, Metaphysica c. előadásainak leirata. Betzelt, Franciscus: Metaphysica. Posonii 1800. 225 pp. 118. H. 20.

⁴Révai Miklós levele [Paintner] Mihálynak, amelyben a magyar irodalomtörténet megírását sürgeti. L.: Főapátsági Könyvtár Pannonhalma 10aE28/16

⁵Elementa opticae, honori... philos. Magistrorum a rhetorica Tyrnaviensi dicata, dum in ... univ. Tyrn. Promotore Andrea Schmidthauer suprema aa. II. et phil. laurea ornarentur. Tyrnaviae, 1750. 74. l.( Idézi: Csapodi 1946. 86-87.)

⁶Az ábrákhoz fűzött magyarázatát lásd: Prolegomenon, 8. Coroll. (In: Makó 1768.)

⁷Makó műve Boscovich és Euler tanulmányainak ismeretéről és feldolgozásáról tanúskodik (lásd pl. a Prolegomenon 6. o. fejtegetéseit és citátumát). Az a tény, hogy Makó szükségét érezte felhívni a figyelmet, hogy adott példaháromszögnél a szelő és a görbe közötti különbség nem elhanyagolható, s itt geometriában szokásos szigorra van szükség, itt az ábrán szereplő szakaszok infinitezimálisok (azaz a számítások során mindig a nullától különbözőek és nullává csak határesetben válnak), azt mutatja, hogy az új fogalom még alig nyert polgárjogot. (vö. Makó 1768. 6. old.)

⁸ "e laudata R. P. Mako compendiaria Matheosos Institutione in Physica nostra citatos..." Joanne Bapt. Horváth: Elementa Matheseos c. műve geometriát, algebrát tartalmaz, magasabb matematika kevés benne (263. o. az ellipszis leírása). A zárszó a Makó-féle matematikára mint forrására hivatkozik.