Könyvszemle
Magyarország az ezredfordulón
Országimázsok és országjelentések évadján egy országtanulmány. Az előbbi javarészt belső szemlélettel készül, jó esetben kellő önvizsgálattal, az utóbbi a külső szemlélő szemszögéből láttat, s ha hiteles nézőpontból készül, megfelelő távlattal és elegendő ellenőrzött adat birtokában tekinti át témáját. Országtanulmányt bárki írhat, aki érdemben tanulmányozza az országot. Szerencsés eset ben a közelképet regionális, tágabb térségi és egyetemes síkba, térbe, összefüggésrendbe helyezi. Hologramot készítve, történeti s jelenbeli tényeket rögzítve, leírást elemzéssel társítva, következtetéseket levonva, várható következményeket rögzítve, esélyeket és feladatokat óvatosan, variációk figyelembevételével, latolgatva. Így az országtanulmány csak annyi, amennyi: egy ország tanulmányozásából eredő olvasat száraz megfogalmazása. Szakemberek szakszerű, vagyis kellően kontrollált, fölöslegtől lefosztott, a lényegre, tehát a tendenciákra és azok mindenkori megjelenési módjára koncentráló összegzése: közkép egy országról.
Egy korszakban, időszakban, amelyben oly gyakran nem a szaktudomány s annak megannyi, az adott tárgyban hivatott ága volt az ilyen összefoglalások megrendelője, ha akadt is netán tisztes kísérlet, önbuzgalomtól táplált nekilódulás, azt mindig átcsiszolták, fölfényesítették, gleichschaltolták. Az "eredmény" így ideologizált, napi politikai leckéknek megfelelni óhajtó, átlátszóan primitív vagy rafináltan manipulatív jegyeket hordozott. Szerkezetek, csoportosítások, tételeket illusztráló megnyilvánulások, rögeszmék és rögvalóságok, barna, vörös vagy bármely más, zavaros, veszélyes színbe öltözött népboldogítások; szikrázó szellemek vagy ön- és közveszélyes tébolyultak úgy jelentek meg e betűkazlakban, ahogyan az utópisztikus vagy a nagyon is pragmatikus napi "elvárás", hatalmi "ukáz" megkívánta. Ebből keletkezett nemcsak a jelen barnítása, rózsa színre, vörösre festése, "naposítása" (naprakész képzetek keltésével), hanem a mindenkori historizálás, a múlt folytonos átírása, fazonírozása, a jelen szándékaihoz, akarásaihoz igazítása. "Rendszersemleges" elfogultsággal, vagyis a különböző előjelű és keménységi fokú diktatúrák követelményeit éppúgy követve, mint az akadozva bontakozó demokrácia önigazoló támpontkereséseit, etatista önbátorításait és közakarat-kisajátító kapaszkodásait "igazolva".
A Magyarország az ezredfordulón című testes kézikönyv szövege nem kötődik, köteleződik semmiféle megrendelőhöz, szerzői mögött nem állt sem szemléletparancsnok, sem ideológiai súgó, sem politikai cenzor. Csupán egy évszám. Egy alkalom kínálta, nehezen kiküzdött lehetőség. A huszadik század végét, a 2000. évet sem tekintették korszakhatárnak, cezúrának. Csupán úgy vélték: a fejlett világhoz való felzárkózás megkezdésének, elodázhatatlan feladatának teljesítését könnyítheti önismeretünk tágítása, árnyalása. Olyan, átfogó és lényegre törő állapotrajz, amely sokoldalú elemzések révén közli: milyen volt, s milyen ma az ország. Nem szándékok, akarások felsorolásával, nem indulatokkal, érzelmekkel, vonzásokkal és taszításokkal színezve, hanem szárazon, a maguk valójában. A genius loci ismeretében, de európai távlatból is rátekintve. Nem pillanatképek kaleidoszkópjával, hanem folyamatok és tendenciák ismertetésével, összefüggésekre rámutatva. Mellőzve a kockázatos valószínűségszámítást, reális helyzetjelentést közreadva.
Megkísértve persze így a lehetetlent. Magyarország kézikönyvtára sorozatának első kötetében természetföldrajzi-környezeti, történeti, demográfiai, települési, államszervezeti, közigazgatási, politikai, gazdasági, társadalmi, tudományos, oktatási, művelődési, művészeti - ismét e kifejező fogalommal élve - közképet próbál itt sok pontból úgy egybeszerkeszteni negyven-ötven, szakmáját elsőrendűen ismerő és művelő szerző, hogy ne valamiféle pointillista festményt lássunk, hanem egységes, monografikus tükrét nézhessük ennek az országnak. Amelyben a részletek kiegészítik és megvilágítják egymást, részrehajló tagolás nem töri meg a folyamatosságot. Ehhez például az szükséges, hogy természeti és emberi erőforrásainkat egzakt módon leltározzák, és semmiképp ne misztifikálják. Hogy értékén mérjék az ország szellemi tőkéjét, tudásfokát, az innovációs környezetet, a kutatásfejlesztés állapotát és esélyeit, az ország iparának, mezőgazdaságának csököttségeit s valódi szerkezeti és egyéb átalakulását. Hogy a rendszerváltás nyereség- és veszteséglistáját ne pesszimista vagy optimista szemmel mérlegeljék, hanem az igazi mérlegét vizsgálják. Hogy polgárosodásról, felzárkózásról éppolyan tárgyleírást adjanak, mint például flóránkról, faunánkról. S hogy történeti ismereteinket, gazdasági, társadalmi, tudományos, kulturális számvetésüket se tákolják felhőkakukkvárrá, hanem támaszkodjanak históriánk és jelenünk mérnöki felmérésének reáliáira. Még a humaniórák rajzát is tényekre építve; szeretem-nemszeretemjeinket félretéve, valódi értékeket keresve. Tudomásul véve, hogy e térségben és szűkebb régiónkban, pátriánkban éppen a sokféleség társulásából serkent annyi tálentum és teljesítmény. Hogy ez a kis ország még tágasabb idejében is mindig akkor járt jól, ha befogadó természetét érvényesítette. Hiszen már István király felesége a bajor Gizella volt, s az ő papi, lovagi honfitársai adtak itt lendületet a krisztianizációnak. Mátyás itáliai asszonyt hozott, s jöttek ide, éltek itt korábban, később szlávok, szlovákok, románok, szászok, zsidók, és velük csak gazdagodott a magyarság. Ahogyan a külföldön valcoló céhlegények fizikai, a Nyugaton tanuló tudósjelöltek szellemi hozadékával, világjáróink fölfedezéseivel, innen kivándorolt vagy száműzött géniuszainkkal is gazdagabb lett haza és nagyvilág.
E néhány példa is mutatja: ezt az illú ziómentes országtanulmányt tartózkodás és tartás jellemzi. Önismeret és mások ismerete. A fejlett világ peremén így ítélhetjük meg reálisan, amit a kötet állít: "A felzárkózás a fejlett Európa színvonalához nem a közeljövő ígérete. Beteljesedését két-három generáció munkája alapozhatja meg". A könyv ezt hitelesíti, bármit hirdet is a politika.
Az Enyedi György irányításával készült kötettel alapmű került könyvespolcunkra. Kár, hogy megkésve kissé (bár a közel múlt elemzésére jutott hely és távlatkereső merészség). És kár, hogy nem telt mutatósabb illusztrációkra, tartósabb kötésre, hiszen a jövőben bizonyára gyakran föl kell lapoznunk ezt a művet, az ezredforduló állapotrajzát. (Ceba Kiadó, Budapest, 2000.)
Nádor Tamás
író, újságíró