Könyvszemle
Új földrajzkönyvek
Az elmúlt két évben ismét több érdekes, főleg gazdaság- és társadalomföldrajzi szakkönyv jelent meg, dicsérve a diszciplína művelőit - s jelezve az örvendetesen gyarapodó publikációs lehetőségeket. Külön említést érdemel a pécsi Dialóg Campus kiadó, mely a gyors sikerrel aligha kecsegtető szakkönyv- és egyetemi kézikönyv-kiadást választotta profiljául, s a földrajzi tudományos könyvkiadásban is nagy szerepet vállal. A tudományos könyvkiadásnak erről a szegmenséről szeretnék a következőkben bizonyos áttekintést adni néhány kötet kiemelésével. (Egyes itt szereplő munkákról a folyóirat korábban már közölt részletes kritikát.)
Beluszky Pál két könyvével kezdem. A Magyarország településföldrajza (Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 1999, 584 o.) alapmű. Több évtizedes sikeres kutatói pálya összegezése, rendkívül nagy az anyagerőssége, sok empirikus vizsgálat eredményén alapul a szintézis (e vizsgálatok részletei is megjelennek, mintegy esettanulmányként, a Függelék tanulmány-csokrában). A munka első sajátossága történelmi szemlélete, melynek következtében a belső szerkezet kronológiai jellegű. Így pontos, érdekes elemzéseket kapunk egy-egy történelmi korszak településfejlődéséről (beleértve persze a jelenkort is) - egy-egy településtípus fejlődésének hosszú távú folyamatait már fáradságosabb (korszakonként ) összerakni. A szokványos településföldrajzi munkákhoz képest a szerző nagyobb figyelmet fordít a településfejlődés meghatározó társadalmi tényezőire, így szép (szépen megírt) elemzéseket olvashatunk a településformáló folyamatok földrajzi, történelmi és társadalmi kölcsönhatásairól az ország településállományának minden részletében. Természetesen nem egyes településekről esik szó (csak Budapestet tárgyalja külön), hanem településtípusokról . A típusok meghatározásának fő szempontjai a települések funkciói és a települések hierarchiájában elfoglalt helyük voltak.
Van egy komoly hiányérzetem: elmaradt az a komoly elméleti bevezető, amelyből megtudhattuk volna először, hogy milyen irányzatai vannak a településföldrajznak, hiszen a szerzőétől eltérő felfogások is léteznek. Másodszor, hogy melyek a nagy európai urbanizációs folyamatok, hogyan illeszthetők ezekbe a hazánkban tapasztaltak? Voltak-e, vannak-e felzárkózási folyamataink, vannak-e sajátos magyar településtípusok? És hiányzik a kilencvenes évek vizsgálata. Az a kifogás, amit a Bevezetőben említ, hogy jelesül az elmúlt évtizedről nem készült olyan vizsgálat, mint a nyolcvanas évekről, meg 1990 óta (a könyv megjelenéséig) nem volt népszámlálás, nem teljesen meggyőző; azért számos változást lehetett volna körvonalazni, szintetizáló modellkészítés nélkül is. Hogyan jelentek meg a fejlett piacgazdaság települési folyamatai a magyar településhálózatban, milyen ellentmondásokat jelentett pl. a megkésett társadalmi modernizálódás, az elmaradott infrastruktúra, a civil társadalom gyenge szervezettsége a folyamatok megjelenésében? No, majd pótolhatja a szerző, ha megírja az ígért második kötetet a településállomány regionális sajátosságairól. Beluszky páratlan alapossággal ismeri a magyar városokat-falvakat, ezért élvezetes olvasmánynak nézünk elébe.
A másik könyv A Nagyalföld történeti földrajza (Dialóg-Campus, Budapest-Pécs, 2001, 274 o.). A történeti földrajznak két meghatározó iskolája van. Az egyik a történettudományhoz áll közelebb: egy korábbi történelmi időszak természeti- és kultúrtájának rekonstrukciója. A másik irányzat pedig egy földrajzi elem - táj, település, bányavidék - időbeni változásait követi a jelen állapot kialakulásáig. Ennek fő értéke a jelen geográfiáját formáló hosszú távú folyamatok feltárása, amivel a földrajzi prognózisokat is megalapozhatjuk. A könyv - amely az elméleti bevezetőt ezúttal is nélkülözi - mindkét irányzatot megjeleníti, főleg az előbbit. A cél nem klasszikus történeti földrajzi kézikönyv, hanem az Alföld sajátosságainak, "másságának" elemzése. Az Alföldnek mint gazdasági térnek, s főleg az alföldi települési rendnek számos, Európa más tájaitól eltérő sajátossága van, amelyeket a természeti földrajzi környezet és a történelem menete - s benne különösen a feudális függés lazasága, a szabadságnak nem nyugat-európai módon mutatkozó "kis körei" - formáltak. Beluszky hang súlyozza, hogy a másság nem mindig jelentett elmaradottságot az ország más részeihez viszonyítva. Ezt a másságot elemzi évszázadokon át, elsősorban a mezővárosi és a hozzá kapcsolódó tanyai településrendszeren keresztül. Az elemzést a 19. század közepén lezárja. Az 1848. évi ún. áprilisi törvények felszámolták a feudális berendezkedés ama jogi és gazdasági kereteit, amelyektől az Alföld - részben vagy teljesen - mentes volt, és ez nagy szerepet játszott az másságában. A könyvnek itt tulajdonképpen vége lehetne, de a szerző két rövid epilógusban összefoglalja az elmúlt 150 év történéseit is. Az Alföldet szerető - s a tájról igen szép stílusban író - szerző nehezen törődik bele az Alföld huszadik századi elmaradottságába. Az pedig tény, hogy az Alföld (az alföldi mezővárosi rendszer) a 20. század egyik modernizációs szakaszába sem tudott sikeresen bekapcsolódni. A másságok ismerete kétségkívül nemcsak történelmi tudás, hanem az alföldi elmaradottság mérséklésének terveiben is nélkülözhetetlen.
A következő szerző, Erdősi Ferenc sem hagy hosszú szünetet két könyv megírása között. Újabb műve - 1991 óta a hatodik! - (Európa közlekedése és a regionális fejlődés. Dialóg-Campus, Budapest-Pécs, 2000, 547 o.) a té ma elsődleges hazai feldolgozása. Geográfus lévén, a közlekedés mint a távolság, a tér leküzdésének eszköze érdekli. A "távolság leküzdése" szállítást, utazást, információ-továbbítást jelent. Ennek formái, eszközei, gyorsasága, biztonsága, költsége nagyban befolyásolja az elérendő terület gazdasági fej lődési és kulturálódási esélyeit. A színvonalas közlekedés általában elfogadott feltétele a gazdasági versenyképességnek és növekedésnek. Megszívlelendő azonban a szerző felfogása a fejlődésről: "...a területfejlesztés nem korlátozódhat kizárólag a lakosság anyagi javakkal, szolgáltatásokkal való kiegyensúlyozottabb ellátásának elősegítésére, hanem a lehető legjobb környezeti feltételek biztosítása is feladata". A közlekedés a legjelentősebb környezetszennyező forrás Európa legnagyobb részén; a környezet-terhelés mérséklése a közlekedés szerkezeti átalakításától várható - a gyorsaság és a nagy kapacitás nem lehet az egyedüli fejlesztési szempont.
A nagy adatfeldolgozáson és széleskörű nemzetközi szakirodalmi áttekintésen alapuló munka három nagy részre osztódik. Az első az európai közlekedés történetét és ágazatait, a második a közlekedés fő irányait, tengelyeit és az EU közös közlekedéspolitikájának jellemzőit, a harmadik a közlekedés jellegzetes térségi problémáit tárgyalja Európa nagyrégióiban. Sok az érdekes megállapítás, pl. hogy a közlekedésfejlesztés többnyire fokozza a területi egyenlőtlenségeket, mivel a fő célja a fővonalak - soha nem elegendő - kapacitásának bővítése, a nagysebességű vasútvonalak a nagy városi agglomerációkat kötik össze; hogy az EU közlekedéspolitikájának ambiciózus tervei gyenge alapokon nyugszanak. Fontos mű.
Mészáros Rezső karcsú kötetének (A társadalomföldrajz gondolatvilága. Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 2000, 164 o.) külön jelentőséget ad, hogy érett, letisztult elméleti munka. A társadalomföldrajz ha zánkban jelenleg alkalmazási időszakát éli, sok empirikus elemzés azonban gyenge elméleti alapokon áll, régebbi - gyakran már elégtelen magyarázó erejű - koncepciókat követ, vagy az angolszász geográfia divatos teóriáit idézi, olykor megemésztetlenül. A tanulmánynak két nagy értéke van: az egyik a tér fogalmának (azaz a geográfia alap kategóriájának) sokoldalú meghatározása és osztályozása a filozófiai térfogalomtól a fraktális-, fizikai földrajzi-, társadalmi-gazdasági tereken át a virtuális térig (cyberspace), valamint a térszerkezetnek (s elemeinek) értelmezése. A másik, a Kezdet és a vég (?) című nagyívű fejezet az egységes földrajz ágazatokra bomlását - ennek során a társadalomföldrajz kialakulását s többféle értelmezését - követi nyomon, míg egy új szintézis bontakozhat ki: a regionális tudomány. A szerző ennek nem örül, aggódik, hogy a regionális tudomány (más térorientált diszciplínákkal együtt) magába olvasztja, "megeszi" a geográfiát is. Én azonban a regionális tudományt nem új megadiszciplínaként fogom fel, hanem a társadalom és a gazdaság térbeli egyenlőt lenségeit létrehozó folyamatokat leíró, magyarázó, modellező, előrejelző transzdiszciplináris tudáskészletként. A könyv nagy segítség a kutatóknak, hogy ne csak témájukat, de koncepciójukat és módszereiket is a kor színvonalán fogalmazzák meg.
Utoljára hagytam Hajdú Zoltán Magyarország közigazgatási földrajza (Dialóg-Campus, Pécs, 2001, 334 o.) című könyvét, amelyről szintén kedvező a véleményem (e sok dicsérő bírálat nem azt jelenti, hogy nekem minden tetszik, hanem azt, hogy egy rossz könyvet - amelynek kétes minősége gyorsan kiderül - el sem olvasok). A közigazgatási földrajz a politikai földrajz része, az államterületek belső igazgatási felosztásával foglalkozik. Az ország belső tértagolódásának problémái és megreformálásának javaslatai - központjukban a megyék szerepével és jövőjével - az egész 20. században napirenden voltak. Váltakozó kimenetelű, háromtényezős játék volt ez, a történetiség értékei, a modernizációs kívánalmak és a váltakozó irányú s erősségű külső hatások között. Ennek elemzése adja a könyv fő mondanivalóját, bár ad hosszú távú történelmi elemzést is (a törzsszövetségi megtelepülésig visszamenően), és praktikusan vizsgálja az Európai Uniós kapcsolódások várható hatásait. Érdekes és igen jól megírt könyv, úttörő jellegű munka. Jó könyveket olvasva is gyakran van olyan érzésünk, hogy a szerző még néhány hónapig dolgozhatott volna a kéziratán. Nos, Hajdú könyve "készen van", a szerző régi és tiszteletreméltó szokása, hogy kéziratát csak akkor adja ki a kezéből, ha ahhoz már semmi sem tehető hozzá.
Enyedi György
az MTA r. tagja