A géntechnológia tudományos eredményei és társadalmi hatásai
A génsebészet két háborúja
Venetianer Pál
Nem nagyon ízléses dolog, ha egy szerző saját korábbi dolgozatára hivatkozva indítja cikkét, de van valami kísérteties abban, hogy közel negyedszázada e lap hasábjain "A varázsló pálcáját eltörik?" címmel írt tanulmányomban1, amely a génsebészet helyzetéről szólt, azt a kérdést kellett felvetnem, hogy "..de vajon, lesz-e jövő?". Most ez a kérdés sajnos ismét aktuálissá vált. A géntechnológia egyes alkalmazásai körül újra heves viharok dúlnak, számos országban a különböző motivációjú géntechnológia-ellenes mozgalmak és lobbyk a sajtó és az elektronikus médiumok lelkes támogatásával oly mértékben felheccelték a közvéleményt, hogy ismét fenyeget a komoly korlátozás, sőt a teljes betiltás veszedelme is. Éppen ezért különösen időszerű, hogy a Magyar Tudomány tematikus összeállítást közöl a géntechnológia helyzetéről és perspektíváiról. Ennek bevezetéseként megkísérlem áttekinteni a technológia történetét és bemutatni a kísérő vitákat, összehasonlítva a mai helyzetet a vihar első hullámával, a hetvenes évekkel.
Elsőül essék néhány szó az elnevezésről. Valószínűleg az én "bűnöm", hogy az angol genetic engineering génsebészetként vonult be a magyar nyelvbe. Ez nem egészen szerencsés magyarítás, mert téves asszociációkat kelt. Tapasztalhattuk az újságírók, tévériporterek meghökkenését észlelve, amikor hiába keresték a műtőasztalt meg a szikét laboratóriumainkban és csalódottan regisztrálták, hogy csak standard és unalmas biokémiai felszerelést látnak. Szerencsére ma már az angolban is inkább használják a korrekt gene technology kifejezést, amelynek tökéletes megfelelője a géntechnológia. Ez nemcsak pontos, de értékmentes is, ellentétben a szintén korrekt, de némileg negatív konnotációjú "génmanipuláció"-val, az inkább gúnyszóként használt "génpiszkált", vagy a sajnos nagyon elterjedt, de ostoba és értelmetlen "génkezelt" kifejezésekkel. Olykor használják - tévesen - a géntechnológia helyett a biotechnológia szót. E lényegesen tágabb fogalomba beletartozik a hagyományos bor-, sör- vagy sajtkészítés is. Tehát: minden géntechnológia biotechnológia, de a biotechnológiának csak egy kis, bár egyre növekvő része géntechnológia.
Az elnevezésen túlkerülvén, lássuk már, mit takar a géntechnológia fogalma? Természetesen igen nehéz volna pontos és egyértelmű definíciót megfogalmazni, de valószínűleg többé-kevésbé elfogadható a következő meghatározás: A géntechnológia azon eljárások összessége, amelyek tervezett, célzott beavatkozással, közvetlenül az öröklési anyag (DNS) szerkezetének megváltoztatásával, átrendezésével hoznak létre új, kívánt tulajdonságú élőlényt vagy biológiai eredetű anyagot. Egyszerűbben és pontatlanabbul: a géntechnológia az öröklési anyagba (DNS) való közvetlen beavatkozás.
Ha ezt a meghatározást előítélet nélküli, naiv olvasó próbálja végiggondolni, esetleg elcsodálkozik, hogy miért a nagy hűhó. Hiszen ha az állattenyésztő vagy növénynemesítő ember évezredek óta hoz létre új tulajdonságú élőlényeket a véletlen és a tudatos keresztezés, szelekció kombinálásával, akkor miért volna olyan veszélyes, ha ezt most tervezett, célzott, vagyis pontosabb módszerekkel teszi? A feltételezett naiv olvasónak részben igaza van. A géntechnológia sokszor valóban csak gyorsabban, hatékonyabban, de ugyanazt a célt éri el, amit a természet vagy a hagyományos nemesítő is tudna. A gondot az okozza, hogy a közvetlen beavatkozás olyasmit is lehetővé tesz, ami a természetben, vagy a nemesítési gyakorlatban biztosan nem fordulhat elő: tetszés szerint képes átvinni egyik fajból a másikba géneket, géndarabokat, sőt mesterségesen szintetizált, a természetben elő nem forduló géneket is előállíthat és beépíthet egy élőlény öröklési anyagába.
Mindezt egy alapjában véve egyszerű biokémiai eljárás tette lehetővé, amelyet 1972-ben dolgoztak ki Berg, Cohen és Boyer amerikai tudósok. Amikor ezek az első kísérleti eredmények nyilvánosságra kerültek, a kutatók maguk is megrémültek az új eszközben rejlő lehetőségektől. Ennek a rémületnek az eredménye az ún. Berg-levél, amelynek aláírói felhívták a tudományos közvélemény figyelmét a technika lehetséges veszélyeire és önkéntes moratóriumot javasoltak az ilyen típusú kísérletekre, mindaddig, amíg egy autentikus testület meg nem vizsgálja, hogy mik is lehetnek a tényleges veszélyek és milyen óvintézkedésekkel, szabályokkal lehetséges ezek bekövetkeztét megelőzni. A történeti igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Berg (aki egyébként Nobel-díjat kapott a felfedezésért) később, a következmények ismeretében, nagyon megbánta és hibának minősítette a levél megírását. A vihar ugyanis nagyobb lett, mint a levélírók gondolták volna, a tudománytörténetben példátlan módon magával ragadta a szélesebb közvélemény egy részét, sőt a politikát is. Dokumentumai egy kitűnő gyűjteményben olvashatók2, ez ma már történelem. Minthogy azonban ma ismét egy hasonló vihar kellős közepén vagyunk, érdemes ezt a két vitát - ha úgy tetszik: génháborút - összehasonlítani. Mik a fő különbségek a hetvenes évek közepének és a kilencvenes évek végének géntechnológiai vitái között?
1. A korábbi vihar gyakorlatilag az Egyesült Államokra koncentrálódott, a világ többi része csak halványan reagált erre. A mai vita központja Európa, az USA szinte érintetlen.
2. A hetvenes években a kutatói közvélemény is erősen megosztott volt, jeles szakemberek is súlyos veszélyekről beszéltek. Ma nincs számottevő molekuláris biológus kutató, aki állást foglalna a géntechnológia ellen.
3. A régi vita idején még nagyon keveset tudtunk. Mind a pro, mind a kontra érvelés hipotetikus forgatókönyveken alapult, amelyek bizonyítására vagy cáfolatára akkor még nem volt lehetőség. Ma a géntechnológia az egész biomedicinális tudomány alapvető eszköze, az állítások jelentős részének igaza vagy hamissága kísérletesen vizsgálható.
4. A hetvenes években a félelem elsősorban a mikrobiológiai alkalmazásokat övezte, új, leküzdhetetlen, ismeretlen veszélyeket hordozó vírusok, baktériumok tudatos vagy véletlen létrehozásától féltették az emberiséget. Ma a mezőgazdasági alkalmazások, az új tulajdonságú kultúrnövényekben megtestesülő ökológiai vagy élelmiszer-toxikológiai veszélyek váltják ki a félelmet és ellenérzést.
5. Annak idején az ellentábor a géntechnológia totális betiltását tűzte zászlajára. Mint
hogy azóta a gyógyszeripari és más medicinális alkalmazások vitathatatlanul igazolták hasznosságukat és veszélytelenségüket, ma ezek ellen már nemigen tiltakozik senki, ezért is irányul az össztűz a mezőgazdasági alkalmazásokra.
Talán ma már nincs szükség arra, hogy a negyedszázada lezajlott vita eseménytörténetét, érveit felidézzük, arról azonban érdemes szót ejteni, hogy minek volt köszönhető e vita elcsendesülése, lezáródása. Mint már hangsúlyoztam, ekkor még kiváló biokémikusok, genetikusok (Chargaff, Wald, Sinsheimer, Signer, Beckwith) is tiltakoztak a géntechnológia ellen, annak feltételezett veszélyeire hivatkozva - természetesen szakmai érvekkel. Ezek az érvek azonban kísérletileg vizsgálhatók voltak és ezeket az ellenőrző kísérleteket idővel el is végezték. Szigorúan elzárt biztonsági laboratóriumokban megvizsgáltak különböző "worst case scenario"-kat és kiderült, hogy például a legtöbb kísérletben használt ártalmatlan laboratóriumi baktériumtörzset egyszerűen nem lehetséges veszélyes kórokozóvá tenni. A géntechnológia szabályozásáért felelős állami bizottság elnöke megfogalmazhatta azt a tételt, hogy a génsebészeti technikával létrehozott bármely organizmus annyira, és csakis annyira lehet veszélyes, amennyire bármelyik, a kísérletben felhasznált szervezet veszélyes volt. Azaz: nincsenek új, nem sejtett szörnyűségek a háttérben, a veszélyes mikroorganizmusok kezelésére vonatkozó jól bevált szabályok és óvintézkedések alkalmasak az új technika kezelésére. Ez elhallgattatta a szakmán belüli ellentábort, következésképpen a politika is kihátrált a vitából, nem születtek új törvények a géntechnológia korlátozására. A közvéleményre pedig elsősorban az eredmények hatottak. 1977-ben megszületett az első - gyakorlati hasznot ígérő - felfedezés, egy fontos emberi hormon előállítása bakteriális fermentációval. 1982-ban gyógyszertári forgalomba került a géntechnológiai úton - szintén bakteriális fermentációval - gyártott emberi inzulin, amelyet gyors egymásutánban követtek az interferon, a növekedési hormon, az infarktus elleni gyógyszerként alkalmazható plazminogén aktivátor, a vérképző eritropoetin és társaik. Igen nagy hatást tett a közvéleményre - és a politikára - az első beteg, egy Ashanti da Silva nevű kislány, akit a génterápia gyógyított meg egy korábban gyógyíthatatlannak minősült örökletes betegségből. Ashantit szinte "road show"-val hordozták körbe az USA-ban, bemutatták tévéműsorokban, a kongresszusban, így segítve az amerikai közvéleményben a géntechnológiáról kialakult pozitív image kialakítását.
Közben természetesen rohamléptekkel haladt a technika fejlődése a kutatólaboratóriumokba. 1982-ben sikerült először az irányított génbevitel növényekbe, valamint magasabbrendű állatokba. Ez megnyitotta az állat-, illetve növénynemesítési alkalmazások lehetőségét. Noha a növényi géntechnológia úttörői európaiak voltak, a gyakorlati célú fejlesztések természetesen elsősorban az USA cégeiben indultak meg. (A biotechnológiában általában és a géntechnológiában különösen sokkal nagyobb az USA előnye Európával és Japánnal szemben, mint bármely más "high-tech" szférában.) A lázas fejlesztőmunka első kézzelfogható eredményei a kilencvenes évek közepére értek be. Megjelent az amerikai és angol szupermarketek polcain a lassabban puhuló-rohadó "Flawr-Saw" paradicsom, az amerikai farmerek elkezdték vetni a különböző rovarkártevőknek, illetve gyomirtószereknek ellenálló, géntechnológiai úton előállított szóját, kukoricát, gyapotot, burgonyát. Állattenyésztési szempontból a géntechnológia eddig csekély eredményeket hozott, viszont kialakulóban van a gyógyszeriparnak és az állattenyésztésnek egy olyan sajátos vegyüléke, amelyben háziállatokat (tehén, juh, kecske) használnak fel nagyértékű gyógyhatású fehérjék termelésére. (Az emberi fehérje termelését irányító gént úgy viszik be az állatba, hogy a gén a tejmirigyben működjön. Így a kérdéses fehérje a tejből állítható elő.) E sorok írása idején már 17 értékes emberi fehérje tejben termelését oldották meg, ezek közül három készítmény már a klinikai kipróbálás stádiumában van: az antithrombin-III, az alfa-1-antitripszin és az alfa-glukozidáz.
Ezek a fejlemények az USA-ban gyakorlatilag következmények nélkül maradtak, nem keltettek különösebb visszhangot, ellenállást a közvéleményben vagy a politikában. Nem így Európában. Itt a különböző zöld mozgalmak elvileg következetes és kérlelhetetlen ellenállása a géntechnológiával szemben a közvélemény előtt mindig is erősebb támogatottságot élvezett, mint Amerikában, különösen a német nyelvterületen és a skandináv országokban. A közelmúltban azonban a hírhedt Pusztai-ügy kapcsán a brit közvélemény is felzúdult, és megerősödtek a betiltást, korlátozást vagy legalábbis moratóriumot követelő hangok. A jelenséggel szemben értetlenül állnak az USA szakemberei, farmerei és politikai döntéshozói egyaránt. Könnyen lehet, hogy súlyos kereskedelmi háború alakulhat ki az ellentétek miatt. Ausztrália, Új-Zéland és Japán inkább Európát követi, Dél-Amerika nagy mezőgazdasági termelő országai, valamint Kanada és Kína az USA-t, Afrika és Ázsia szegényebb országai pedig megosztottak a kérdésben.
Ha egy - állítólag szakmai természetű - kérdésben ilyen mértékben megosztott a világ, akkor ez gyanút kelt. Lehetetlen, hogy mindkét fél érvelése igaz legyen, érdemes tehát megvizsgálni a motivációkat, a hátteret. Mi magyarázhatja a homlokegyenest ellenkező megítélést? A következőkben megkísérlem néhány magyarázó tényező felsorolását és elemzését, annak előrebocsátásával, hogy e magyarázat helyességében nincs konszenzus, véleményem csak egy a számos lehetséges között.
1. Az amerikai közvélemény többé-kevésbé megbízik a kutatók, szakemberek véleményében, de ennél is fontosabb, hogy alapvetően megbízik a közérdek védelmére hivatott olyan állami szervekben, mint az FDA (az élelmiszer- és gyógyszerellenőrzési hivatal), vagy az EPA (a környezetvédelmi hatóság). Ha az FDA engedélyezi egy élelmiszer-készítmény forgalmazását, akkor azt aggály és kétely nélkül vásárolják és fogyasztják. Ha az EPA nem emel kifogást egy új kukoricafajta ellen, akkor nem hisznek a Greenpeace ellenvetéseinek. Ezzel szemben Európában a különböző zöld mozgalmak lakossági bizalmi indexe jóval magasabb a tudóstársadaloménál. A hivatalos szervek iránti bizalom korábban is alacsonyabb volt, mint az USA-ban, ezt a bizalmi tőkét tovább apasztották az utóbbi évtized egyes botrányai, így a francia AIDS-teszt ügye, a nagy-britanniai szarvasmarhák szivacsos agysorvadás (BSE) járványa, vagy a legújabb pánik, a belgiumi dioxin-ügy.
Mindezekben az esetekben a közvélemény elmarasztalta a tévesen vagy késedelmesen nyilatkozó vagy intézkedő hivatalosságot. Az európai közvélemény jó része feltételezi (nem egészen indokolatlanul), hogy kormánya vagy más illetékes szervei készek egy kis hazugságra, vagy az igazság késedelmes kimondására, ha vélt vagy valós, rövid távú nemzetgazdasági érdekek forognak kockán. Az amerikai átlagpolgár (lehet, hogy indokolatlan jóhiszeműséggel) ezt nem hiszi saját hatóságairól. Mondanom sem kell, hogy a magyar (vagy más volt szocialista állambeli) polgárnak az intézményei iránti bizalma még a nyugat-európainál is jóval alacsonyabb szinten áll. Nálunk - szerencsére - a közvéleményt még nem igazán aggasztják a géntechnológia feltételezett veszélyei. Ha azonban valóban megjelenne a félelem, biztosra vehető, hogy az illetékes szervek megnyugtató közleményei tökéletesen hatástalanok volnának, sőt olajat öntenének a tűzre.
2. Az amerikai társadalom innovatívabb, lelkesen fogadja be a technikai-tudományos felfedezéseket, hisz a haladásban. Európában sokkal erősebb a hagyományos értékek féltése, a technikai haladásnak fenyegető, emberellenes erőként való felfogása, az újdonság iránti bizalmatlanság.
3. A mezőgazdasági biotechnológia terjesztői, élharcosai (és természetesen elsőrendű haszonélvezői) a nagy multinacionális konszernek. Noha ezekért az amerikaiak többsége sem rajong, korántsem övezi őket és tevékenységüket olyan zsigeri ellenszenv, mint Európában. Sok amerikai elfogadja az "ami jó a General Motorsnak (vagy ha úgy tetszik: a Monsantonak), az jó Amerikának" elvet. Olyan német azonban kevés van, aki hinne az "ami jó a Volkswagennek (vagy az AgrEvo- nak), az jó Németországnak" elvben. A géntechnológia elleni mozgalmak természetesen nagyon ügyesen rájátszanak erre a populista indulatra.
4. Az amerikaiak döntő többsége még életében nem látott kukoricaföldet. Abban a keleti és nyugati tengerparti sávban, ahol az amerikai lakosság meghatározóan nagy hányada él, semmiféle mezőgazdasági termelés nem folyik, az agrártevékenység az átlagamerikai számára valami egzotikum, aminek semmi köze mindennapi életéhez (közvetlenül a lakosság 2%-át foglalkoztatja). A környezettudatos amerikai nem óhajtja szennyezni a levegőt, a tengert, védi a Nemzeti Parkokat, de eszébe sem jut, hogy a farmerek tevékenységének - ott valahol az isten háta mögötti, unalmas Közép-Nyugaton - lehet ehhez valami köze. Ezzel szemben az európai ember közvetlen környezetében van a termőföld, a természetvédelmi területek mellett folyik a kultúrnövények termesztése, ha tehát azt olvassa vagy hallja, hogy a rovarkártevő-rezisztens kukorica telepítése esetleg fenyegeti a környezetében élő lepkéket, ez számára átélhető valóság, amit készséggel elhisz és kellőképpen felháborodik.
5. Mint már írtam, a negyedszázaddal ezelőtti "génsebészet-vita" szinte kizárólagosan az USA-ra koncentrálódott. Úgy tűnik, az amerikai társadalom akkor lereagálta a kérdést, még egyszer ebben az ügyben már nem korbácsolhatók fel a szenvedélyek. Ami most Európában zajlik, úgy látszik, egy kultúrtörténeti "spétreakció".
6. Természetesen, minthogy a vita indulati töltését nagyrészt nem racionális érvek, hanem értékválasztások, érzelmi beállítódások adják, nem elhanyagolható tényező az egyes népek eltérő kulturális hagyománya sem. Ebből a szempontból tanulságosak az egyes európai országokban végzett közvélemény- kutatások eredményei. Kimutatható (mármint Európában) az egyértelmű korreláció a gazdasági fejlettség, életszínvonal és a géntechnológia elutasítása között (azaz: minél magasabb az életszínvonal, annál nagyobb mértékű az elutasítás). Másrészt azonban ebből a sorból erősen kilógnak a német nyelvű országok, kimagaslóan magas elutasítási arányukkal. Svájcban például a német területek élesen különböznek a francia-olasz régiótól. Erre a jelenségre két magyarázat kínálkozik. Egyrészt: a náci múlt okozta fokozott érzékenység mindarra, ami úgy értelmezhető, mint a genetika tudományával való visszaélés. Másrészt: a német romantikus irodalom túlhajtott természetimádata, természetkultusza, amely még ma is eleven tudatformáló erőként hat.
7. Utoljára, de nem utolsósorban: minden bizonnyal a legfontosabb magyarázó tényező a meztelen gazdasági érdek. Természetesen mindkét részről. Amerika évekkel megelőzi Európát a géntechnológia területén. Míg Európában - kísérleti parcellákon kívül - gyakorlatilag nincsen termelésben géntechnológiai úton módosított növény, az amerikai szójatermés 50, a gyapot 40 és a kukorica 35%-a már ilyen (e számok évről évre rohamosan nőnek). Ezt nem kormányzati nyomás érte el, hanem a piacgazdaság. A cégek fantáziát láttak ebben, éveken át dollármilliókat fektettek a kutatás-fejlesztésbe, majd piacra dobták az új vetőmagokat. A gazdák pedig, kőkemény gazdasági megfontolásból, józan önérdektől vezetve, egyre nagyobb számban döntenek úgy, hogy noha az új vetőmagok drágábbak a hagyományosnál, a nagyobb terméseredmény és a kisebb növényápolási költség révén e kiadástöbblet bőven megtérül, tehát ilyen magokat vetnek. Most már viszont kormányzati érdek is, hogy e termények eladhatók legyenek a külpiacokon, azaz a többi ország, elsősorban Európa ne zárkózzon el megvásárlásuktól, befogadásuktól olyan érvekkel (ürügyekkel), amelyek az amerikai szakértők szerint mondvacsináltak, szakmailag megalapozatlanok.
Az állandó túltermelési válsággal küzdő Európában viszont sem a gazdák, sem a kormányok nem érdekeltek a termelés hatékonyságának növelésében, itt nem hatékonysági, hanem támogatásszerzési verseny folyik. Még kevésbé érdekelt Európa az olcsóbb amerikai termény korlátlan beengedésében. A biztonsági okból (ürüggyel) elrendelt korlátozás tehát egyértelműen népszerű a politikusoknál is és a közvéleménynél is. Nem ez az első (és feltehetően nem az utolsó) példa arra, hogy minőségvédelmi, állategészségügyi - vagy ebben az esetben géntechnológiát korlátozó - intézkedések csak elfogadható ürügyként szolgálnak alapjában véve gazdasági protekcionista intézkedések meghozatalára. Mindezzel természetesen nem akarom azt állítani, hogy a géntechnológia veszélyességét hangsúlyozó zöld mozgalmak az európai farm-lobby, vagy az ezeket támogató politikusok fizetett ügynökei volnának, és természetesen azt sem, hogy a géntechnológia veszélytelensége mellett kiálló kutatók a multinacionális agrárcégek felbérelt lobbistái. Az azonban bizonyos, hogy a tiltakozó mozgalmak szándékos bátorításában, szavának felerősítésében (Európában), illetve fékezésében, csillapításában (Amerikában) ezek a gazdasági tényezők nem jelentéktelen szerepet játszanak.
Mindezen feltételezett okok, magyarázó tényezők áttekintése természetesen nem segít a 23 évvel ezelőtt feltett és most ismételten aktuálissá váló kérdés megválaszolásában: "...de vajon lesz-e jövő?". A dolog kétesélyes. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a haladás megállíthatatlan, az aggályok, ellenindulatok - miként negyedszázada is - ismét el fognak csitulni. Ahogyan a gyógyszeripari, orvosi területen, úgy a mezőgazdasági területen is tudomásul veszi a közvélemény, hogy nincs komoly veszély, a korlátozó rendelkezéseket fokozatosan feloldják, és az új technika éppoly gyorsan halad majd előre világhódító útján, mint az informatika.
A másik forgatókönyv szerint az európai korlátozások, tilalmak fennmaradnak, sőt erősödnek és tovaterjednek. Az "amerikai" (kanadai, argentin, kínai) farmerek, mivel termékeiket nem tudják eladni, illetve a jelölési, szeparálási kötelezettségek miatt csak igen nagy veszteségekkel, tehát visszalépnek, visszatérnek a hagyományos vetőmagokhoz. A cégek belátják, hogy nem megy a dolog, stratégiát váltanak, leállítják a géntechnológiai fejlesztéseket. A mezőgazdasági biotechnológia tudománytörténeti epizóddá válik.
Noha szerintem az első forgatókönyv bekövetkezésének lényegesen nagyobb a valószínűsége, jelenleg nem zárható ki a második lehetőség megvalósulása sem. A következőkben megkísérlem megválaszolni azt a kérdést, hogy milyen tényezők fogják ezt eldönteni. Talán könnyebb lesz a fordított megközelítés: mi az, ami valószínűleg nem fog ebben szerepet játszani?
Csaknem biztosra vehető, hogy tudományos érveknek, kísérleti eredményeknek, bizonyítékoknak semmi jelentőségük sem lesz. Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy bármilyen, jövőben elvégzendő kísérlet a géntechnológia globális veszélyességét támasztja alá. Természetesen az ellenkezője sem lehetséges, a teljes és általános kockázatmentességet bizonyító eredmény. A kísérletek kizárólag egyes lehetséges alkalmazások, konstrukciók veszélyességéről vagy veszélytelenségéről szólhatnak - ahogy eddig is - és ezek alapján lehet egyes tervezett új fejlesztésektől visszalépni, a hibákat kiküszöbölni, illetve korlátozásokat, tilalmakat elrendelni. Mindez azonban nem vonatkozhat a technológia egészére. Az első génsebészet-vitában még volt ilyen szerepe a tudományos vizsgálatnak, hiszen akkor a szakmai közvélemény is megosztott és meggyőzendő volt. Ma nem ez a helyzet.
Ugyancsak valószínűtlennek tűnik, hogy az az érték- és ideológiafüggő megközelítés, amely jelenleg a géntechnológia-ellenes mozgalmakban nagyon erőteljesen jelen van (istentelen, természetellenes, állatkínzó stb.), döntő szerepet játsszék a küzdelem kimenetelében. Ebből a szempontból igen tanulságos az 1998- as svájci népszavazás kampányának és eredményének utólagos elemzése. Mint ismeretes, Svájcban ekkor "népi kezdeményezés"-re népszavazást írtak ki, amelynek tétje lényegében a géntechnológia teljes betiltása volt (még a tisztán tudományos, laboratóriumi kísérletezést is jelentősen korlátozták volna). Az előzetes közvéleménykutatások hónapokon keresztül a betiltást óhajtók többségét mutatták ki. Minthogy a népszavazás döntése az alkotmány erejénél fogva megváltozhatatlan, a tudományos közösség (és természetesen az érintett iparágak képviselői) igen erőteljes ellenkampányba kezdtek, amely végül sikerrel járt - a betiltási kezdeményezés vereséget szenvedett. Miért? Az utólagos elemzések kimutatták, hogy az ellenzők értékalapú agitációja és a géntechnológia-párt tudományos-felvilágosító érvelése egyaránt meglehetősen hatástalannak bizonyult abban, hogy az ingadozó, el nem kötelezett többséget befolyásolja. Ezt a többséget egyetlen harci jelszó mozdította meg hatásosan: az, hogy a tilalom eredményeként a gyógyszeripar nagyrészt ki fog vonulni Svájcból. Ez pedig munkahelyek tízezreinek elvesztésével és a nemzeti jövedelem csökkenésével fog járni.
Lehet, hogy a brechti "előbb a has jön, aztán a morál" tételnek ez az igazolódása szomorú hír az értelmiségi idealizmus számára, de nagyon valószínű, hogy ehhez hasonló gazdasági megfontolások fogják végső fokon eldönteni a mezőgazdasági géntechnológia sorsát. A pesszimistább változat szerint a kérdés körül szabályos kereskedelmi háború fog kitörni az USA és Európa között (erre már volt jó néhány példa a közelmúltban) és ez a háború az erősebb fél (feltehetően az USA és a multinacionális cégek) győzelmével végződik, Európa morogva és ellenkezve, de behódol.
Én azonban az optimistább változatban reménykedem. Eszerint hamarosan megjelennek a piacon a mezőgazdasági géntechnológia olyan termékei, amelyek - ellentétben az eddigiekkel - nemcsak a gyártóknak, illetve a termelő farmereknek hasznosak, hanem a fogyasztónak is. Akár úgy, hogy olcsóbbak a hagyományosnál, akár úgy (ez a fontosabb), hogy valamilyen új, előnyösebb tulajdonsággal rendelkeznek. Ilyen például az a szója, amelynek olaját sokkal többször lehet felhasználni sütésre, mint a hagyományosat, mert kevesebb benne a kellemetlen vagy káros égéstermékhez vezető komponens. A sort természetesen hosszan lehetne folytatni, magasabb tápértékű, könnyebben emészthető, kevesebb káros terméket tartalmazó élelmiszeripari nyersanyagokkal, a harmadik világ éhezőinek rendkívül fontos, magasabb A-vitamintartalmú rizzsel stb. E forgatókönyv szerint tehát a következő egy-két évben valamilyen kényszerű kompromisszum fog kialakulni a két fél között, tovább tart a huzavona, majd lassan-lassan megenyhül az európai közvélemény (és nyomában a politika), elfogadván a diadalmasan hódító új technikát, annak termékeivel együtt.
IRODALOM
1 Venetianer Pál: A varázsló pálcáját eltörik? Magyar Tudomány, 22 (1977) 340-346.
2 J.D. Watson - J. Tooze: The DNA Story: a Documentary History of DNA Cloning. W.H. Freeman and Co. 1981.