Könyvszemle
Idegen tákak magyar kutatói
Még természettudományos kérdésekben jól tájékozott hazai érdeklődők előtt is kevéssé ismert: milyen tekintélyes a magyar kutatók hozzájárulása idegen tájak botanikai, növényföldrajzi feltárásához. Visszapillantva egészen a múlt század elejéig, a lista ugyancsak hosszú. Most, meglehetős önkénnyel csak néhány nevet említünk. Hagyományos expedíciós területünk a Balkán. A magyar érdeklődést természetessé teszi a részben közös bióta, illetve sok hazai faj balkáni eredete vagy rokonsága, a pannóniainál nagyobb fajgazdagság. Frivaldszky Imre már 1833-ban, nem sokkal a török uralomtól való felszabadulás után szervez utakat a keleti Balkánra és a távolabbi területekre. Híres Balkán-kutató később Janka Viktor. A tudományos világ máig nagyra értékeli annak az MTA-expedíciónak a teljesítményét, amelyben Kümmerle Béla és Jávorka Sándor voltak a botanikusok, akik Észak- és Középső-Albánia addig csaknem ismeretlen flórájáról adtak számot. A magyar származású Halácsy Jenőnek Görögország háromkötetes flóráját köszönhetjük. A híres zoológus és etnográfus Bíró Lajos nemcsak Új-Guinea, de sok más terület botanikai feltárásában is közreműködött.
Egyik legnagyobb utazónk, Xántus János kaliforniai faunisztikai és florisztikai gyűjtései híresek. A nyugati Mediterrán flórájának Andreánszky Gábor az egyik legjobb ismerője, századunk húszas-harmincas éveiben számos expedíciót vezet Észak-Afrikába. Ottani gyűjtései, megfigyelései alapján írt tanulmányai, fejlődéstörténeti megállapításai a mai napig hatnak. A közelmúlt és a jelen külföldön is elismert nevezetes gyűjtői-kutatói távoli földrészeken Balogh János, Pócs Tamás és Borhidi Attila.
A keleti tömb szakemberei számára - ismerve a korábbi évtizedeknek a szabad utazást korlátozó szemléletét - elsősorban Kuba jelentette a kitekintést, a lehetőséget, az egzotikus trópus megismerésére. Kuba természeti kincsekben gazdag földje egyaránt vonzotta hazai geológusainkat, talajtani szakembereinket és botanikusainkat. Német, csehszlovák, lengyel specialisták mellett magyarok is részt vállaltak a kubai botanika megerősítésében és a növénytakaró leírásában. A vegetáció egységeinek identifikálása a komponensek, a fajok ismerete nélkül nem lehetséges. Így az eredményes geobotanikai tevékenység nagy felkészültséget feltételez egy olyan régióban, ahol a fajsűrűség a hazainak mintegy háromszorosa. Kubában korábban már nagy gyűjtők, élesszemű specialisták hosszú sora - elsősorban külföldiek: amerikaiak, skandinávok, németek és franciák - adott számot a sziget egyedülálló flórájáról. Tevékenységük nyomán a század elején 6000 fölé szökött az ismert fajok száma, de jellemző, hogy tíz esztendővel az első szintézis után újabb 500 taxonnal gazdagodott a flóraismeret.
A flóra feltárásából Borhidi Attila jócskán kivette a részét 7 új nemzetség és több, mint 450 új faj-alfaj-változat leírásával. E feltáró munka során lett - a hetvenestől a kilencvenes évekig - Borhidi jóvoltából az Acta Botanica Hungarica a Nagy Antillák flórairodalmának nemzetközileg is számon tartott forrása. Borhidi Attila eredetileg, ill. első kintléte alkalmával (1969-1970) Kuba geobotanikai térképezését tűzte ki céljául. később (1974-1976) tevékenysége jelentősen kibővült. Jóllehet Kuba, összehasonlítva más trópusi országokkal viszonylag jói kikutatott terrénumnak számított. az európai országokkal összevetve, a feltártságot nézve több tekintetben is jócskán elmaradt. Ezért más területeken is olyan alapozó munkát kellett végezni, amelyre Európa országaiban, nálunk is - a tudomány szerepe fejlődése révén - jóval hosszabb idő és több kutató állt rendelkezésre. Borhidi Attila azokra a módszerekre is támaszkodhatott. amelyekkel a magyar fitocönológiai iskola már az ötvenes években sikerrel értelmezte a hazai növénytakarót. A nyolcvanas években vált világossá, hogy nagyszámú résztanulmányát egyfajta szintézisbe, egy növényföldrajzi-geobotanikai monográfiába kell foglalni. Ez 1991-ben napvilágot is látott. Az első kiadás sikere, a külföldi érdeklődés egyértelművé tette egy második, bővített kiadás szükségét.
Egy ilyen jellegű monografikus munkánál rendszeresen fellépő dilemma: a jelenségeknek avagy az azokat kiváltó okoknak adjunk-e tárgyalási-sorrendi prioritást. 1 könyv szerzője célszerűnek látta, hogy néhány generálisnak tűnő jelenséget, fokokozati kapcsolatot kiemeljen, azok mayarázó elemzését, végezze, mielőtt nekifog a flóra és a vegetáció rendszeres tárgyalásának.
A mű, habár botanikusoknak íródott. más szakemberek érdeklődésére is számot tarthat, éppen a már említett alapozási mozzanatok miatt. Hagyományosan "magyar módszer" a vegetáció jelenségeinek bioklimatikai megközelítése, amely a csapadék és a hőmérséklet évi járásán, ill. e kettő viszonyán alapul. A klímatípusok és a növényzeti típusok közötti korrelációból kiindulva többé vagy kevésbé megbízható extrapolációt lehet elvégezni a potenciális vegetációra nézve olyan tájakon, ahol az eredeti vegetáció már eltűnt. (E módszer alkalmazható klimatikailag kevésbé változatos régiókban, pl. a Kárpát-medencében is.) Borhidi Attila 217 meteorológiai állomás klímastatisztikáját dolgozta fel, 6 klímatípust és számos altípust állapítva meg. E bioklimatológiai fejezetnek a legfőbb eredményei között tarthatjuk számon azokat, amelyek az összefüggések különböző szorosságára mutatnak rá. Szélsőségesen száraz vagy éppen az extrém nedves klímák zonális vegetációja pl. nagy biztonsággal megjósolható klimatológiai információ alapján; szezonális klímákban ilyen pontosságú predikció azonban hasonló elven nem tehető. - A fejezet kapcsán az olvasó egyetlen hiányérzete: elmaradt annak feltüntetése, hogy az egyes klímadiagramok hány évi megfigyelésen alapulnak.
A flóra és a vegetáció változatossága a klíma mellett a talajtani (edafikus) adottságok változatosságában is keresendő. A talajképződés Kubában jelentősen különböző alapkőzetek felől és igen eltérő klímafeltételek között indulhat meg. Ugyanakkor a talajminőség nem minden esetben meghatározója a vegetációnak, különösen a klimax vegetáció esetén nem. Kitűnik fontosságában a szerpentin alapkőzet, saját igen gazdag flórájával. Feltűnő, hogy Kuba 3150 bennszülött fajának közel egyharmada (920) szerpentinen nő, holott e kőzetféleség kiterjedésben az ország területének csupán 75%-át teszi ki. Úgy tűnik, a szerpentin bennszülött fajok kialakulásának elsőrendű feltétele a flóra-evolúcióra rendelkezésre álló idő, a bennszülött nemzetségek és fajok ugyanis elsősorban a régi, sok millió éves fejlődésre visszatekintő szerpentintalajokra koncentrálódnak. A szerpentin ökológiai hatásmechanizmusának egységes megítélése nehéz, mivel a talajképződés kiindulási kőzetének összetétele sem egységes, a régiónként eltérő klíma is beleszól a talajfejlődésbe, mindezen túl a talajfejlődés különböző időbeni fázisaiban különböző szerpentinfaktorok válhatnak uralkodóvá Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a szerpentin-ökológus számára Kuba különösen alkalmas példatár. A szerző figyelmét elsősorban a szerpentin-fajok fiziognómiai adaptációinak hasonlósága ragadta meg. Javaslata az, hogy a közös jellemvonásokat xeromorfia néven foglaljuk össze, mivel azok nagyfokú hasonlóságot mutatnak az elsődlegesen a szárazsághoz adaptálódott fajok jól és régóta ismert morfológiai-anatómiai jellemvonásaihoz. A szerpentin-fajoknál azonban P karakterisztikumok kialakulásában gyakran a talaj tápanyaghiánya, a mikroelem hiány a felelős. Ilyenformán a xeromorfia a fajok általános adaptív szindrómájának tekinthető.
A vegetáció leírásának egyszerűsítéséhez segít a növényi életformák alkalmazása, elsősorban olyan régiókban - mint Kuba is - ahol magas a fajszám. A vegetáció egy-egy rétegében 6-8 azonos életformájú faj is elhelyezkedik. E fajok így ökológiai igényükben hasonlóak, szerepük az energiaáramlásban, de sokszor az anyagforgalomban is hasonló, egymást helyettesítő. Teljesen különböző fajösszetételű társulások is közel állhatnak egymáshoz, éppen hasonló életforma-eloszlások révén. Az életformák megállapítása - a csoportok megfelelő kibővítése után - a teljes kubai flórára sokféle statisztika készítését tette lehetővé. Az életforma-eloszlások nem régiók szerinti bontásban, hanem az área-csoportok szerint készültek, nyilván, mert a részflórák nem állnak rendelkezésre. Területi életforma-eloszlás viszont az, amely a teljes kubai flórára vonatkozik. Ez egy jó mutató, mert pl. a többi trópusi területtel összevetve tényleg visszaadja Kuba sajátságait.
Másféle fiziognómiai adaptáció a levélméret. Bebizonyosodott, hogy a Raunkiaer által kifejlesztett (és másoktól továbbfejlesztett) levélméret-kategóriákkal szintén jól leírható a vegetáció. A fás fajok átlagos levélmérete az évi csapadékkal ugyanolyan jó kapcsolatot mutat, mint a hőmérséklettel. Ez a felismerés rámutat a levélterület fontosságára, mint a faji minősítéstől független tulajdonságra.
A biogeográfiai megközelítéseket tekintve, a fajokat jellemezhetjük azon területekkel, amelyeket meghódítottak. Másrészt, egy területet jellemezhetünk azokkal a fajokkal, amelyek azt benépesítik. Bár a figyelembe vett tényezők jórészt azonosak (az adatbázis is azonos lehet), a vonatkoztatás más, a kétféle interpretáció eltérő. Az érintett diszciplína azonban mindkét esetben a növényföldrajz. A kubai flóra fitogeográfiai jellemzése során kiderült, hogy a 6375 fajnak a fele bennszülött. Ez igen magas arány. Az endemizmusoknak a száma emellett még állandóan növekszik. Jócskán várnak ugyanis felfedezésre eddig le nem írt fajok, amelyek túlnyomó részben endemizmusok. A bennszülöttek többsége szélsőséges feltételek között nő. Nagymértékben specializálódottak, izolálódottak, nagyobb területek benépesítésére alkalmatlanok, terjedési képességük csökkent. A szélesebben elterjedt, nemcsak Kubában növő fajok jóval agresszívebbek, kompetifivebbek.
Ha a flóraevolúciót tekintjük, azt találjuk. hogy a sziget nem homogén. Rajta két ősi és néhány fiatal flórafejlődési centrum állapítható meg. Tekintettel a bennszülött fajok kiugróan magas értékére - amely az Antillákon belül messze a legnagyobb - érthető, hogy az endemizmus képződés okaira, a speciáció magyarázatára számos hipotézis született. Ezek részben ökológiai tényeken nyugszanak, másrészt az inzularitásban (elszigeteltségben), ill. az ezzel kapcsolatos genetikai folyamatokban stb. keresik a magyarázatot. Egyrészt az elterjedésbeli képek birtokában, másrészt a taxonómiai helyzet ismeretében (pl. ősi, primitív családhoz tartozás) a magyarázathoz önként adódott a strukturális geológia által felderített lemeztektonikai történések segítségül hívása. Ezekre alapozva született meg Borhidi Attila elmélete a nyugat-indiai flórának ún. háromfázisú evolúciójáról. E három fázis, a geológiai fejlődés alapján: önállólemez-fázis, földhídfázis, szigetcsoport-fázis. A Microcycas, egy monotipikus nyitvatermő, egy "élő fosszília" pl. feltehetően az első fázis növényeit képviseli, abból a korszakból, amikor a Karibi-lemez önálló földrész volt a tengerben, egészen a felső oligocénig. De ugyanennek a fázisnak a maradványa lehet az a 15 nemzetség, amelynek fajai ma ún. periafro-amerikai elterjedésűek. A sárkányfa nemzetség ma élő képviselői közül egy faj él Kubában, egy Makronéziában, egy pedig Madagaszkáron. A további gazdag példatár nemcsak a botanikust gyönyörködtetheti, de a geológiai elméleteket is alátámaszthatja, illetőleg finomíthatja.
Külön részben ismerkedhetünk meg Kuba növényföldrajzi beosztásával, amely a bennszülött családok, nemzetségek és fajok alapján történik, ezek nyújtanak megfelelő bázist a karibi területen az egyes szigetcsoportok közötti és azokon belüli flórarokonságok tisztázására. A bennszülött nemzetségek szintjén Kubát Hispaniolához fűzi szorosabb rokonság. A sok bennszülött nemzetség és faj jelenléte egyértelművé teszi, hogy a flóraevolúcióban a sziget-létnek oly mértékű szerepe volt, hogy a nyugat-indiai flórára ma egy belső diszjunkció jobban jellemző, mint a szigetvilág tagjai közötti szoros kapcsolat. Ez a rész kétségtelenül egyik központi fejezete a monográfiának, különösen gazdag szintézise összehasonlító jellegű táblázatokba foglalt adatoknak.
A vegetációtérkép, szerző legkorábbi célkitűzése, a könyv melléklete 1 : 250 000-es léptékben készült. 37 vegetációegységet tüntet fel, ezek elsősorban, de nem kizárólag fiziognómiai szempontok szerint válnak el. A könyv legterjedelmesebb, több mint 300 oldalt kitevő része Kuba növénytársulásainak rendszeres leírását, fitocönológiai jellemzését nyújtja, eredeti táblázatok sorának közlésével, sok kubai és Antillák-beli növénytársulás első leírásával.
Az adatdús anyag részleteit közelebb hozza, a leírások jobb megemésztését elősegíti a köze1400 ábra (fényképek, térképek, vegetációprofilok, diagramok, numerikus analízisek grafikonjai stb.). Borhidi eljárásai: a terepi felvételezés módszertana és jórészt a kiértékelő metódusok a klasszikus nyomvonalon haladnak. Az így szerzett információ hatalmas mennyisége, de minősége is igazolja, hogy a bióta sokféleségének, dinamikájának, az elsődleges és másodlagos szukcesszió főbb vonalainak a feltárására a kiformált koncepció igen hatékony. Eleget tesz a taxonómiai sokféleséget előtérbe helyező vegetációkutató igényeinek, szilárd alapokat teremt a későbbi társulásmonográfiák potenciális szerzőinek és sok ötletet nyújt a kauzális-kisérleti ökológusnak. De ugyanúgy profitálhat - megfelelő bölcsességet feltételezve - az ország, Kuba regionális fejlesztési politikája is egy ésszerűbb területhasználat kialakításában, a vegetációban rejlő erőforrások jobb kihasználásában, és már priméren: egy természetvédelmi hálózat kiképzésében. (Attila BorhidiPhytogeography and Vegetation Ecology of Cuba. Akadémiai Kindó, Budapest,1996, 923 0.)
Fekete Gábor