A társadalomtudományok és a bölcsészeti tudományok megkülönböztetése nem egyszerűen nevezéktani kérdés. Szükséges tudatosítani, hogy két eltérő tudománycsoportról van szó. A társadalomtudományoknak és a bölcsészeti tudományoknak mind tartalma, mind kutatási módszerei, mind kutatás-szervezésük, mind a kutatási eredmények értékelési eljárásai, mind pedig gyakorlati alkalmazhatóságuk eltér egymástól. Ez a nemzetközi nómenklatúra ismeretében közhelynek tűnik, ám az elmúlt évtizedekben a magyar tudománypolitika és a Magyar Tudományos Akadémia gyakorlatában ez a megkülönböztetés megszűnt. Mindenki ismeri a Humanitie és a Social Sciences megkülönböztetést, de talán úgy véli, hogy ez a nemzetközi, angolszász tudományrendszertan sajátja - Magyarországon mindkét tudománycsoportot társadalomtudománynak nevezik. Ez nem illik a nemzetközi tudományszervezés gyakorlatához sem: az UNESCO-nak az 1999. évi budapesti World Science Conference-re megjelent jelentése a világ társadalomtudományáról, vagy az International Social Sciences Council (az ICSU társadalomtudományi megfelelője) tag-egyesületei nem terjednek ki a bölcsészeti tudományokra. E rövid jegyzet felhívja a figyelmet, hogy ez korántsem hagyományos jelenség a Magyar Tudományos Akadémián. E két tudománycsoport egybemosása akadályozza egy konzekvens tudománypolitika alkalmazását akár a bölcsészettudományok, akár a társadalomtudományok esetében, és emiatt nem alkalmazható célirányos tudománypolitikai stratégia sem a társadalomtudományok megnőtt jelentőségének elismerésére.
A Magyar Tudományos Akadémia mint jellegénél fogva konzervatív testület természetesen óvakodik a gyors változtatásoktól. Ám az elmúlt hosszú története során igyekezett fokozatosan figyelembe venni a tudományterületek bővülését, új diszciplínák befogadását. Ez a társadalomtudományok esetében már hosszú ideje elmaradt. Nem új ez a felismerés: már az 1990-es évek végén bizottság jött létre a tudományok szerkezetének módosítására, abból a célból, hogy megfelelő tudománypolitikai elképzeléseket dolgozzon ki a társadalomtudományok egyre csökkenő, akadémián belüli szerepének módosítására.
E rövid jegyzetben szeretnénk áttekinteni a bölcsészeti és társadalomtudományok helyzetének változásait a MTA-n, felvázolva e két tudománycsoport különbségeit, időbeni változásait és megfogalmazva néhány javaslatot, melyet szükségesnek látunk, hogy Akadémiánk jelenleg is alkalmazkodjon a nemzetközi tudománytrendekhez.
A bölcsészeti és a társadalomtudományok különbségei
Az MTA-t elsődlegesen a bölcsészeti tudományok művelésére alapították. A magyar nyelv művelése, tanulmányozása, a tudományos szaknyelvek létrehozása és elterjesztése alapvető feladata, nemzeti küldetése volt. A társadalmi problémák a 19. században még alig tartoztak az akadémiai tanulmányok témakörébe. A 20. század, s különösen a második fele önállósítja és kodifikálja a társadalmi fejlődésfolyamatokat feltáró, törvényszerűségeit leíró diszciplínákat. Ezek már megjelennek a 19. század végén - és megjelennek az MTA szervezetében is. A társadalomtudományok teljes kibontakozásának mégiscsak a 20. század az igazi időszaka. A társadalom tanulmányozásának két alapvető szempontrendszerét különböztethetjük meg. (Enyedi, 2001) Az egyik az idő: valamennyi társadalmi jelenséget tanulmányozhatunk a múltban, hosszú távú folyamatában, vagyis történelmileg; a jelenben vagy a jövőt előrejelezve. A másik az egyének - képzőművészeti, irodalmi, zenei stb. - teljesítményének, erkölcsi felfogásának, gondolati rendszerének vizsgálati megkülönböztetése a társadalmi szervezetek (az egyének különböző csoportjai) működésének tanulmányozásától. A tudományban az elhatárolások sohasem pontosak, ám általában ez utóbbit és csakis ezt az utóbbit nevezzük társadalomtudománynak. A bölcsészeti tudományoktól való elkülönülés nemcsak a vizsgálati témában érhető tetten, hanem a módszerekben is: számos társadalomtudomány tárgyát méri, a méréseket kvantitatív módszerekkel feldolgozza, ellenőrzi, modellszerűen megfogalmazza, tárgyának jelenségeit, folyamatait írja le és prognosztizálja. A magyar tudományirányítás és az Akadémia struktúrája is adós e kettősség megkülönböztetésével - pedig ez nemcsak világszerte általános, de így volt ez vagy egy évszázadig az MTA-n is.
A bölcsészet- és társadalomtudományok változó helyzete az MTA-n
Ismeretes, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megalapítási szándékát 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen jelentették be; mintegy fél év múlva kidolgozták alapszabálytervezetét, amelyben hat osztály szerepelt: Nyelvtudományi, Bölcsészeti, Természettudományi, Matematikai, Történelmi és Jogtudományi Osztály. Tehát már az első alapszabálytervezetben elkülönültek egymástól a bölcsészeti és a társadalomtudományok. 1827-ben született meg az MTA-t megalapító törvény és 1830-ban a király jóváhagyása. Az osztályok beosztása végigkísérte az Akadémia történetét, és ebből megtudhatjuk, mikor milyen módosítást éreztek szükségesnek, mikor milyen új tudományokat vagy új tudománycsoportosításokat fogadtak el eleink. A leglényegesebb következő változást a kiegyezés után az 1869. évi új alapszabály hozta. Ez az új alapszabály a hat osztály helyett három osztályt hozott létre, ez a beosztás kisebb módosításokkal 1946-ig fennmaradt. E három: a Nyelv- és Széptudományi1 Osztály; a Bölcsészeti, Társadalom és Történettudományi Osztály, valamint a Természeti- és Matematikai Tudományok Osztálya. Ebben az időben tehát még az eredeti célkitűzés, a nyelvművelés igen nagy szerepet kap, és megkülönböztetésre kerülnek a bölcsészeti és a társadalomtudományok. Érdemes megjegyezni, hogy a társadalomtudományok között milyen diszciplínák nyernek felsorolást: államtudományok, statisztika, törvények elmélete és története, nemzetek joga, közjog, magánjog, egyházi jog, jogtudomány története, összehasonlító jog, statisztikai és nemzetgazdaság. Tehát gyakorlatilag a jog és a közgazdaság volt az a két társadalmi szervezeti keret, amelyet az akkori társadalomtudományok kitüntetetten vizsgáltak.
Az 1945 utáni reformok két menetben zajlottak le. Az első reform, az 1946. évi új alapszabály még inkább a modernizálást tűzte ki célul, és korszerűsítette az Akadémia működési rendjét. Újrafogalmazta az MTA célját is: a magyar tudomány és a magyar irodalom művelése és terjesztése. A leglényegesebb törekvés a természettudományok arányos képviselete. Hiszen, az 1869. évi tudományrendszertani megmerevedés végül is távol tartotta a Magyar Tudományos Akadémiát a 20. század első felének rohamos természettudományi fejlődésétől. Az MTA e modernizálását az is ösztönözte, hogy Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas tudósunk külön természettudományi akadémiát alapított (ez csak egy évig működött), ily módon drámaian hívva fel a figyelmet az akadémiai rendszer elavultságára. Az 1945 utáni nagy átszervezés 1949-ben, a kommunista hatalomátvétel után következett be. Az Akadémia egyfajta tudományos minisztérium-szerepet is betöltött, a tudós testület feladat megtartása mellett és az Akadémiát igen erős állami felügyelet alá rendelte. A tudományos osztályok száma négyről hatra növekedett, a Biológia, az Agrár, a Műszaki és az Orvostudományi Osztályokkal bővült ki; az I. Osztály Széptudományi Alosztálya pedig megszűnt. Az 1950-es években többször módosult az osztályszerkezet, de a legjelentősebb átalakulás az 1960-as években történt meg. A II. Osztály új neve 1965-ben a Filozófiai és Történettudományi Osztály. Megalakult IX. Osztályként a Gazdasági és Jogtudományok Osztálya, és ezzel egyidejűleg a II. Osztály kettéosztásával 1869 óta először eltűnik a társadalomtudomány megnevezés. Az MTA szervezeti rendjében a társadalomtudományok szervezeti kerete a Gazdasági- és Jogtudományok Osztálya lett. Célszerűbb és logikusabb lett volna, ha ezt társadalomtudományi osztálynak nevezik el eleve, hiszen már megalakulásakor sem csupán a gazdasági és jogtudományok tartoztak diszciplínái körébe - napjainkban pedig különösen nem ez a helyzet. Ugyancsak 1969-ben jött létre egy tizedik osztály: a Műszaki Tudományok Osztályából kivált Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya. Ezután már csak a 90-es évek jeleznek egy újabb "osztódást": a matematikai és a fizikai osztályok szétválását. E rövid történelmi áttekintésből megállapítható, hogy az MTA a 20. század során erőteljesen módosította szervezetét, mégpedig a természettudományok előretörésének megfelelően bővítette osztályainak számát és a beléjük foglalt diszciplínák körét, ezenközben 1969-ben - éppen száz évvel az 1869. évi szervezeti reform után - eltűnt az osztályok megjelöléséből a bölcsészeti és a társadalomtudomány megnevezés. Általános szokássá vált az I., a II. és a IX. Osztályhoz tartozó bölcsészeti és társadalomtudományokat egyszerűen társadalomtudományoknak nevezni. Ez a szokás különböző tudománycsoportokat mos össze, és ezzel megzavarja, hogy a bölcsészeti és a társadalomtudományokkal eltérő jellegüknek megfelelően eltérő tudománystratégiai célok mentén foglalkozzunk. Ennek az orvoslása szükséges, hogy a társadalomtudományok növekvő jelentőségét az Akadémia rendszerében is akceptálhassuk.
A társadalomtudományok növekvő jelentősége
A társadalomtudományok növekvő jelentőségét a következő okokkal lehet magyarázni: egyre nagyobb az érdeklődés a társadalom működésének megismerése és lehetséges befolyásolása iránt, hiszen a szédületes technikai - természettudományos fejlődés mellett - egyre szembetűnőbben mutatkoznak meg a társadalom működésének zavarai. Ezek a működési zavarok a társadalomtudományi folyamatokból következnek, nem politikai ügyetlenségek, hanem napjaink fejlődésének olykor keserű termékei. Immanuel Wallerstein felfogása szerint a természettudományok arra a kérdésre adnak választ, hogy mi az igazság. A társadalomtudományok arra is feleletet kell adjanak, hogy mi az igazság, és hogy ez elfogadható-e. Ezt én túlzásnak érzem. A társadalomtudós is az igazság megállapítására törekedjen, és érzelmeit, ízlését az igazság kutatása során ne engedje szabadjára - ám kétségtelen, hogy a feltárt társadalmi működés korrekciós beavatkozásra alapot ad. A társadalomtudomány a társadalompolitika által könnyen felhasználható. Nem különül el egymástól oly erőteljesen az elméleti alapkutatás és az alkalmazható vagy alkalmazott kutatás, mint a természettudományok esetében. Ezért a társadalomtudományok iránt megnő a társadalom politikai érdeklődése.
A társadalomtudományok fontosságát növeli, hogy a természeti és műszaki tudományok eredményeinek alkalmazási feltételeit, társadalmi következményeit, etikai vonatkozásait a társadalomtudományok képesek megfogalmazni. A tudományokkal szemben - éppen, mert számos eredményük érzéketlen alkalmazása veszélyeket rejt magában - a közvéleményben elég nagy bizalmatlanság alakult ki (bár a tudomány művelői nem tehetnek eredményeik rossz célú felhasználásáról), amivel számolni kell. A társadalmi-politikai szervezetek némi bizalmatlansággal szemlélik azt a nyilvánvaló tényt, hogy a modern természettudományok igen költségesek, és a projekteknek csak kis része hoz valóban új, hosszabb távon jelentős gazdasági hasznot ígérő eredményt. Ezért a fejlett országokban meglehetősen erős a tudományok támogatása, de egyúttal a beszámoltatási-ellenőrzési igény is. Mindez azt eredményezi, hogy a társadalomtudományoknak részt kell venniük a természettudományos eredmények bevezetési feltételeinek vizsgálatában, társadalmi hatásmechanizmusuk feltárásában, a kutatás eredményességének gazdasági megítélésében. A természet- és társadalomtudományi kutatások e szempontból meglehetősen egymásra vannak utalva.
Távol áll tőlem a bölcsészeti és a társadalomtudományok szembeállítása, a társadalomtudományok nagyobb fontosságának hangsúlyozása. Az emberi tudás minden gyarapítása fontos. Csupán arról van szó, hogy a társadalomtudományok most konjunkturális időszakot élnek, új diszciplínákkal gyarapodnak, eredményeik alkalmazása egyre szélesebb körű, ezért az Akadémia szervezetén belüli háttérbe szorulásuk indokolatlan.
E háttérbe szorulásnak három oka van. 1. a társadalomtudományok gyenge belső szervezettsége és szerény érdekérvényesítő képessége. 2. a társadalom- és a bölcsészeti tudományok összekeverése az MTA valamennyi szervezetében. 3. a jelenlegi osztályszerkezet, melyben a társadalomtudományok gyakorlatilag egyetlen osztályba, a IX. Osztályba szorulnak. Végezetül ez utóbbi kérdéssel szeretnék foglalkozni.
Az osztályszerkezet módosításáról
Az előző, 2002-ig tartó ciklusban komolyan felvetődött a bölcsészeti és a társadalomtudományok helyzete az MTA-n. Elnökségi bizottságok működtek és javaslatokat dolgoztak ki, amelyek megkísérelték az MTA-n belül egyre inkább háttérbe szoruló társadalomtudományok helyzetét javítani. Ismeretes, hogy a javaslatokból nem lett cselekvés, de ez nem a javaslatok hibája, hanem annak a ténynek a következménye, hogy egy régi szervezetet nehéz módosítani; a status quo fennmaradásához mindig erős érdekek fűződnek. Az előző és a jelenlegi ciklus a viszonylag nagyszámú új tagfelvételi lehetőségével jó kiindulás lett volna valamilyen szerkezeti módosításra. A jövőben - miután az akadémiai tagok létszámát korlátoztuk - sokkal nehezebb lesz a dolgunk, sokkal lassabban juthatunk előre. A javaslatokat azonban újra meg újra érdemes megismételni, amíg valaminő eredményhez nem vezetnek.
A szerkezeti módosításoknak az volna az alapvető céljuk, hogy a társadalomtudományok szerepe az MTA-n ne maradjon el feltűnően a nemzetközi trendektől, legyen lehetőség új diszciplínák vagy tudományközi problématerületek megjelenésére. Az európai nemzeti akadémiákon belül tulajdonképpen három esettel találkozhatunk. (Glatz, 2003, 527-532) Ahol egyetlen nemzeti akadémia van, ott a bölcsészeti és társadalomtudományok aránya az akadémiai tagságból 40-45 % körüli. (Például Finnországban vagy Hollandiában.) A második esetben több akadémia is van; a természettudományi jellegű akadémiák mellett társadalomtudományiak, esetleg agrártudományiak, külön orvostudományiak és így tovább. Még Franciaországban is ez a helyzet, ahol a híres Francia Akadémia bölcsészeti jellegű, és emellett van természettudományi vagy agrártudományi akadémia is. Én ezt a megoldást hazánkban semmiképpen nem javasolnám, hiszen Akadémiánk egyik erőssége lehet, hogy minden diszciplínát művelvén, sokkal könnyebben kutathat, véleményezhet, foglalhat állást az oly gyakori interdiszciplináris problémák területén. A harmadik eset a szovjet típusú akadémiáké, amelyek közé az MTA is tartozik. Azt értve a szovjet típus alatt, hogy a II. világháború utáni átszervezés esetében az akadémiák alapvetően természettudományi jellegűekké váltak, a társadalomtudományok egész körét nem is művelhették, vagy legalábbis nem a többé-kevésbé független akadémiákra bízták. Ezekben a posztszocialista akadémiákban a társadalomtudományok és a bölcsészeti tudományok szerényen részesednek a tagságból; Lengyelországban 25 %-ot, Magyarországon 18 %-ot, az Orosz Akadémián 14 %-ot tesznek ki. Ezt az öröklött struktúrát mindenütt nehéz módosítani; és hazánkban sem azért kell módosítani, hogy valamely általunk vonzónak tekintett országhoz hasonlítsunk, hanem, megismétlem, hogy Akadémiánk szervezete képes legyen a nemzetközi trendek befogadására.
A társadalomtudományi osztályok számának, illetőleg arányának növelése az MTA-n különböző módokon lehetséges. Glatz Ferenc öt társadalomtudományi és bölcsészeti osztály létrehozására tett javaslatot. (1. Államtudományok, 2. Gazdaság- és társadalomismeretek, 3. Történeti tudományok, 4. Filozófia, 5. Irodalom- és nyelvtudományok) Más elképzelések is voltak, melyek szerint a jelöltek osztályok közötti elosztását az osztályok kezéből különféle bizottságok vagy szekciók vennék át. Én az osztályok jelölési jogát mindenképpen megtartanám, ez Akadémiánk demokratikus működésének alapvető feltétele. Az első szerény lépés a IX. Osztály kettéosztása lehetne, az egyik utód-osztályban az államtudományok (jog, politológia, statisztika, közigazgatás-tudomány, hadtudomány), a másikban a gazdaság- és társadalomtudományok (közgazdaságtan, demográfia, szociológia, regionális tudomány, jövőkutatás, munkatudomány). Két társadalomtudományi osztály lévén, az új tagok felvételének automatizmusában valamelyest javulhatna a társadalomtudományok aránya. Ez az első lépés oda vezethetne, hogy nagyon lassan, de megkezdődhetne szerkezet szerint is a közeledés a nyugat-európai típusú akadémia felé, amely így is csak igen hosszú idő múlva hozna érzékelhető aránymódosítást.
Irodalom
Enyedi György (2001): A társadalomtudományok százada. Magyar Tudomány. 108(2)p 170-175
Glatz Ferenc (2003): Helyünk Európában. Beszédek, cikkek, jegyzetek. Pannonica, Budapest