Kisebbségkutatás - 2010. 2. szám
Interkulturalizmust Québecknek!
Schmidtke, Oliver: Kanadischer Interkulturalismus. = Blätter für deutsche und internationale Politik . Jg. 2008. H. 8. 21-24. p.
Kanada jó ideje általában a liberális multikulturalizmus mintaállamának számít, ahol a bevándorlók társadalmi integrációja igazán olajozottan működik. Nemrégiben kiderült: a felszín látszata mögött a helyzet mégsem ennyire problémátlan. Egy muszlim bevándorlóktól épp csak érintett, francia őslakosú québec-i kisváros (Hérouxville) közgyűlése határozatot hozott a burka, továbbá a megkövezés (!) tilalmáról. A párját ritkító eset szenvedélyes vitákban folytatódott, amely egész Kanadára kiterjedt, a sajtó az integráció válságáról szavalt. A québec-i kormány végül jeles elméleti szociológusok vezetésével vizsgálóbizottságot küldött ki, hogy felmérje a viszonyokat, és javaslatokat tegyen a problémák orvoslására. A bizottság tartományszerte az ázsiai, afrikai bevándorlókkal szemben valóban eléggé ellenséges indulatokba ütközött, amit helyi populista politikusok és szóvivők gerjesztettek, egyszersmind kihasználtak. A bizottsági jelentés (Gérald Bouchard – Charles Taylor: Building the Future. A Time for Reconciliation. Abridged Report. Québec, 2008.), különös tekintettel a Kanadán belül féltett québec-i identitás eleve kényes voltára, helyt ad a kétségeknek, és az elvont multikulturális-egyenlőségi modell helyett az őslakos többség érdekeit is szem előtt tartó, pragmatikus mintát terjeszt elő – az interkulturalizmus formájában. Az ajánlások megszívlelendők lehetnek a mind kiélezettebb nyugat-európai helyzetre is.
A jelentés az átfogó, liberális-univerzalista értékek (egyenlőség, igazságosság stb.) érvényét fenntartva, ezek differenciált figyelembevételét javasolja a kisebbségi identitás létgyakorlata számára, éppen az esélyek egyenlősége nevében. A koncepció váza a következő:
- A társadalmi kohézió garanciájaként elengedhetetlen az univerzalista keretek fenntartása, a sajátosság jogbiztosítását szigorúan e kereteken belül kell elérni.
- Erre nézve alapvetően nem kötelező részletszabályok vezetnek célra, az összes problémára nincs elméleti-filozófiai megoldás.
- Kötelező szabályok helyett dialógus útján kialakítható helyi kompromisszumok visznek előbbre (például iskolai színtéren az érintett családok szintjén történő egyeztetés). Ellentétek feloldásához a Habermas értelmében vett kommunikatív cselekvés és részvétel, a kölcsönös kompromisszumkészség és önmérséklet kimunkálása lehet irányadó. Kultúrák ütközésének kezelésére alkalmatlan akár a vita hatalmi, adminisztratív eldöntése, akár a bírói ítélkezés.
- Alapfeltétel minden tekintetben: szituatív (helyi) kontextusteremtés, azaz: alkalmas közösségi fórumok működtetése a dialógus számára. Québecben ehhez hozzátartozik a francia nyelv prioritása.
A jelentés pragmatikus-egalitariánus alapállásában benne rejlik az a törekvés, hogy a kollektív identitás elemeinek fundamentális-esszencialista jellegét mind többségi, mind kisebbségi oldalon visszafogja. Ez a célkitűzés a vallási szegmens esetében különösen fontos. A bevándorló-identitás önképe mindinkább a vallási másság körül kristályosodik ki, a többségi-kisebbségi ütközés a vallási másság társadalmi nyilvánossága kérdésében kulminál. A valláskultúrák zavartalan együttélését elérni úgy lehet, hogy egyik oldalon az állam a témában maradéktalanul semleges (nem írja elő az iskolai kereszteket, a közületi kollektívák rituális imádkoztatását stb.). De más oldalon a politika tiszteletben tartja az egyéni és a csoportigényt vallási identitása kinyilvánítására mindama relációban, amelyek nem lépik túl az érvényes alapjogok kereteit. Ezt a változatot a jelentés (ismét Habermas szellemében) „nyitott szekularizmusnak“ nevezi, és nem tiltaná generálisan, vagyis törvénnyel, kisebbségi identitásjelvények puszta megjelenését az iskolákban. Jelszavak: tolerancia, dialógus, civil egyezményesség!
A jelentés nem mulasztja el az állásfoglalást a szociális kérdésben: a mentális feszültségek a kisebbségek szociális marginalizálódása és kirekesztettsége arányában növekednek (lásd az elhíresült Párizs-környéki zavargásokat). Ez strukturális gátja az integrálódás menetének, az identitások konfliktusa csak a következmény. A szociális kirekesztettség a kölcsönös bizalmatlanság spirálját lendíti mozgásba, ami fokozatosan a gyűlölet falait húzza fel. Ezért akár a multi-, akár az interkulturális stratégia alapfeladata a szociális esélyegyenlőség előmozdításában áll. A helyzet kulcsa mindenképp az, a viszonyokból fakadó követelményekhez felnőtt társadalmi, politikai működés, ahol a szekuláris állam elkötelezett mind a szociális igazságosság, mind az átfogó demokratikus értékek védelmének, kulturális differenciák kezelését illetően pedig a kontextusokból kiinduló, alkotó társadalmi dialógus egyengetését vállalja.
Komáromi Sándor