Kisebbségkutatás - 2010. 2. szám

Véget nem érő jegyesség Brüsszel és a Balkán között

Dérens, Jean-Arnault: Interminables fiançailles entre Bruxelles et les Balkans = Le Monde diplomatique, 2009. november, no. 668, 14-15. p.

(A szerző főszerkesztője a Le Courrier des Balkans rovatnak. Legfrissebben publikált kötete, Laurent Geslinnel és Marylise Ortizzal közösen: Bazars ottomans des Balkans.)

Ahogyan a volt Jugoszlávia számos országa, akként Albánia is, Szlovénia 2004-es sikeres csatlakozását követően, várakozó listán áll az Európai Uniónál. Az elmúlt év októberében Macedóniával megkezdte tárgyalásait a brüsszeli bizottság, amelyet kibővítve Horvátország átvilágításával, a tervek szerint 2010 nyarára be is fejezne. Mi lehet az elakadt folyamat mögött?

A 2003-as thesszaloniki európai csúcson „nyugati balkánok”-nak titulált országok közül eddig Romániának és Bulgáriának sikerült taggá válnia 2007-ben az egyesült Európában. A többiek egy várakozó vasúti kocsiba kerültek, sőt csatlakozott melléjük Koszovó is, amelyet öt tagállam (Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország, Ciprus) nem ismer el. A Thesszalonikiben rögzített alapelvek világosak voltak: az európai intézményrendszerhez konvergáló elvárások teljesítése, a jogállami keretek megteremtése, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc folytatása, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása és tartatása stb. Ezeket kellene követnie a piac liberalizálásának, illetve a konkurrencia szabaddá tételének. A vázolt alapelvek teljesülését időről időre, legkésőbb évenként az Európai Bizottság ellenőrzi.

A 2000-es évet optimizmussal fogadta mindenki. Januárban Horvátország a demokrácia mellett döntött, októberben Szerbia mondott búcsút Slobodan Milosević rendszerének. Megoldatlan maradt Koszovó és Bosznia-Hercegovina problémája. Előbbi 1999 óta ENSZ-ellenőrzés alatt állt, utóbbi képtelennek mutatkozott az önálló állam megteremtésére. Amint a csatlakozás valóságos közelbe került, az Európai Közösségek politikai, gazdasági és egyre növekvő katonai felelősséget kezdett vállalni a térségben. Az Európai Újjáépítési Ügynökség (AER) központi szerepet vállalt Bosznia-Hercegovina és Koszovó újjáépítésében, míg a többi állam különböző bilaterális, illetve multilaterális szerződést kötött egymással. Néhány héttel az 1999. évi koszovói háborút követően létrejött a Dél-Kelet Európai Stabilitási Egyezmény.

Mindezek a remények megtorpantak. Horvátország különösen keserűen jegyezte meg, hogy hiába volt a legjobb tanuló az osztályban, hiába reménykedett a gyors csatlakozásban. 2006. december 17-én Szlovénia, egy aprócska terület vitatott hovatartozására hivatkozva vétót jelentett be Horvátország csatlakozásával kapcsolatban. A Pirant körülvevő öböl miatt vitatkoztak a tengeri határokat illetően. Egy harminchét kilométer széles tengeri kijáratról van szó, amely Szlovéniát illette addig a horvát és olasz partszakaszon. 2001-ben a horvát parlament nem újította meg a szlovének jogát, azóta vitatkoznak. A béke Nobel-díjas, finn Martti Ahtissaari javaslatára Horvátország csatlakozási tárgyalásait a Szlovéniával folytatott bilaterális tárgyalások eredményességéhez kötötték.

2005 decembere óta Macedónia is hivatalosan jelölt az európai listán, de nincs kitűzve a tárgyalások kezdetének napja. Görögország pedig állandó készenlétben áll vétójoga érvényesítésére. Ezt tette Macedónia NATO-ba való belépésekor is. Már a ’Macedónia’ országnevet is sérelmezik, mivel szerintük azt csak a hellén kultúra továbbvivői használhatják.

A késedelmes európai csatlakozás számos belpolitikai feszültséggel jár együtt. Ivo Sanader, horvát miniszterelnök, 2009 nyarán benyújtotta lemondását. Az 1990 óta nemzeti, konzervatív elkötelezettségű Sanadernek csak éppen saját pártján (HDZ= Horvát Demokratikus Közösség) belül nem sikerült teljes körű elismertséget kapnia. Riválisai, Kosor asszony, aki követte az államfői és a pártvezetői tisztségben, illetve a szerbellenes Hebrang, akinek jó esélye van a köztársasági elnöki posztra. [Nem ő lett az. Ref. Megj.] Mindent egybevéve, Olli Rehn, európai küldött szerint a tárgyalások 2010 nyarára lezárulhatnak.

Macedóniában a NATO-belépés kudarcát és az európai blokádot eléggé veszedelmes méretű nacionalizmus kompenzálja. A szkopjei repülőteret 2007-ben Nagy Sándorról nevezték el, a görög határ mentén vivő autoutat pedig Macedóniai Fülöpről. E két történelmi személynek valamennyi városban hatalmas emlékműveket emeltek. A jobboldali kormányzó párt vezetője, Nikola Grujevszki alaposan kifogta a szelet a nacionalista áramlatból. Pedig az ország lakosságának kb. egynegyedét alkotó, mintegy ötszázezer albán nem nagyon lelkesedik a macedón hősi múltért.

Az albánok nem ismerték el maradéktalanul az 1992-ben függetlenné lett macedón államot. Az ország majdnem polgárháborúba süllyedt tíz évvel később. Az ohridi béke, amely az ország decentralizációját tűzte ki célul, valamelyest megelégítette az albánokat, hiszen nekik sem céljuk valamiféle elszigetelt mini államban élni. Ehelyett ők is a nacionalizmus irányába mozdultak el, különösen mióta az önálló Koszovó területegyesítést is célul tűzött maga elé. Európa nem kíván állást foglalni ezekben a kérdésekben.

A közvéleménykutatások szerint valamennyi balkáni államban nő az euroszkeptikusok száma, annak arányában, minél inkább elhúzódik a csatlakozás aktusa.

2008 májusában Szerbia meglepte a világot: a Szerbia Jövőjéért elnevezésű koalíció, Borisz Tadić vezetésével, fölényesen megnyerte a törvényhatósági választásokat. A radikális szerb nacionalisták csak a második helyen végeztek. A közvélemény felfokozott várakozását az Európai Közösségekhez való csatlakozáshoz fejezik ki ezek az eredmények.

Voltaképpen alig maradt akadály Belgrád jelöltségének előrehaladásában, kivéve az együttműködést a Volt Jugoszlávia Háborús Bűnöseit Elítélő Nemzetközi Bírósággal (TPIY) A 2000. októberi „demokratikus forradalom” után szinte az összes háborús bűnöst bíróság elé állították. Utoljára, 2008. július 21-én elfogták Radovan Karadzićot is. Még két gyanúsított bujkál: Goran Hadzić és Ratko Mladić.

Feltéve, hogy a két szökevényt előállítják, semmi nem áll útjába Szerbia hivatalos jelölésének. A nagy kérdés azonban: határain belül marad-e Koszovó, amely 2008. február 17-én kikiáltotta függetlenségét? Az Európai Bizottság semleges az állam elismerésének kérdésében, és az európai tagállamok véleményére hagyatkozik.

Valójában azt senki sem vitatja, hogy a térség fő stratégiai ereje Szerbia. Attól is tartanak, hogy Horvátország gyors beléptetése az unióba feszültséget jelentene. Diplomáciai körökben visszatetszést keltett Ljubljanának a pirani öböl kérdésében kinyilvánított ellenkezése. Úgy vélik, politikai megrendelésre jelentettek be vétót.

2009 júliusától, a gyanakvások megszűntetésére, az Európa Tanács eltörölte a szerbiai, montenegrói, makedón állampolgárok számára a vízumkényszert a schengeni határokon belül. Ezzel mintegy a csatlakozás tényéhez jutottak közelebb.

Az koszovóiak azért maradtak ki, mert nem teljesítették a szigorú határellenőrzési előírásokat, határellenőrzéseket, nem készítettek biometrikus útlevelet, nem létesítettek menekülttáborokat a harmadik világból beáramlók számára, stb. Koszovó lakosságának több mint 60 százaléka 25 év alatti. A munkaképes emberek több mint 60 százaléka munkanélküli. Nyilván az európai munkalehetőségek jelentenének számukra azonnali megoldást. Albániával hasonló a helyzet. Bosznia-Hercegovinában pedig szinte folyamatos a politikai válság, amelyet súlyosbít a daytoni békét követően kialakult, zűrzavaros intézményrendszer.

Az indulatok persze fölcsaptak, és sokan diszkriminációt emlegettek az európai döntést követően. Egyes megfigyelők megjegyezték, hogy a kedvezményen kívül maradt államok mind muzulmánok. A sajtó e téren meglehetősen demagóg nézeteket hangoztat.

A koszovói albánok megértették, hogy a 2008 februárjában bejelentett függetlenség nem lett a valódi szuverenitás szinonimája, azaz Európa nem nyitott ajtót a számukra, s ezt a nyugatiak, elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia árulásaként élik meg.

A koszovói Európai Közösségek Államjogi Missziója (Eulex) 2008 decemberében megkezdte munkáját. Ők azonban csak technikai segítséget adnak a rendőrség, a vámőrség és más igazságügyi szerv megszervezéséhez. Territoriális vitákban nem nyilvánít véleményt. Ráadásul, a szervezett bűnözés elleni harcban külön egyezséget kötöttek Belgráddal, amelyet a háttérben az ENSZ is támogat. Ilyen körülmények között az Eulex az egyre inkább frusztrált koszovóiak céltáblája lett.

Érdekes, hogy a két legszigorúbban vett állammal kapcsolatban Európának nincs koherens politikája. A kontinens teljesen visszalépett a tíz évvel ezelőtt gyakorolt „motor” szerepkörből.

A politikai inkoherenciához hozzájárul a gazdasági válság is. A balkáni államok egymás után fordulnak a Nemzetközi Valutaalaphoz segítségért. Az pedig nem a jó kormányzáshoz, hanem az állami kiadások csökkentéséhez köti a segély mértékét. Szerbiában a közalkalmazottak számát csökkentették, de még így is 40 százalékra apadt a fizetésük. A rendőrök és az orvosok ismét elvárják a hálapénzt, holott erről már kezdtek leszokni.

A válság a törékeny szociális rendezést veszélyezteti. Már-már úgy látszott, Szerbiában és Montenegróban ismét meg lehetett élni a fizetésből. Azonban a kétkeresős családok banki kölcsönei ismét kezdenek teljesíthetetlenné válni, a pénz elértéktelenedése kezd körvonalazódni. A két évtizede padlóra került középosztály ismét visszacsúszik. Pedig éppen ez a réteg támogatta az európai csatlakozás gondolatát, s az ezt képviselő politikai erőket.

Ideje lenne, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának feladatán túlmenően, Európa határozott, koherens politikát folytasson a balkáni térségben, ahol nyilvánvalóan látszanak a súlyos intézményi és gazdasági válság előjelei.

Kakasy Judit