Kisebbségkutatás - 2010. 1. szám

Az 1970 utáni szocialista rendszer és hatásai a szlovák belpolitikára

Marusiak, Juraj: The Normalization Regime and its Impact on Slovak Domestic Policy after 1970 = Europe-Asia Studies, 60. évfolyam, 2008. december, 10. szám, 1805-1825. p.

A tanulmány szerzőjének célja a „normalizáció” időszakának, valamint az időszak belpolitikára gyakorolt hatásának elemzése Szlovákiában, 1989 politikai fordulata után. Az írás első részében Marusiak arról ír, hogy a szlovák társadalom miként fogadta el a Varsói Szerződés 1968-as csehszlovákiai beavatkozása után létrejött "új valóságot". Górcső alá veszi a Csehszlovákia Kommunista Pártja (Komunistická strana Ceskoslovenska) csehföldi és szlovákiai politikáját, és vizsgálja a "valódi szocializmus" stabilitásának és legitimitásának forrásait, az egyedi szlovák körülmények között. Kutatja a politikai ellenzék gyengeségének politikai, történelmi és társadalmi-gazdasági okait. Az írás második része a normalizáció Szlovákia fejlődésére gyakorolt hatásairól szól és a szlovák belpolitikát befolyásoló tényezőiről 1989 után, elsősorban azt a kérdést feszegetve, hogy miért volt olyan gyenge a kommunizmus-ellenesség Szlovákiában.

Marusiak tisztázza, hogy a szlovák történetírásban a normalizáció fogalma két jelentést is takarhat. Egyrészt, a szovjet értelmezés nyomán, normalizációnak nevezhetjük a kommunista uralom helyreállítását, visszatérést a "normális", szovjet típusú rendszerhez. Csehszlovák történelmi összefüggésben ez tehát a Csehszlovákia 1968. augusztus 21-i szovjet megszállása és a politikai tisztogatások 1970-es vége közötti időszakát jelöli. Másrészt, a normalizáció fogalma a "valódi szocializmus" jellegzetes, helyi változatainak leírására hivatott, a megszállás utáni Csehszlovákiában, az 1970-es, 1980-as években végig. A tanulmány ezt a második értelmezést alkalmazza. Alapvetése, hogy az 1968 utáni rendszer a Csehszlovákia Kommunista Pártja teljes, társadalom feletti hatalmának visszaállításán és megszilárdításán alapult. A közéletet minden független polgári kezdeményezés elfojtása, valamint a szovjet fennhatóság újbóli megerősítése jellemezte.

A tanulmány röviden kitér a magyar kisebbséghez fűződő politikai viszonyokra is. Marusiak azon véleményének ad hangot, miszerint Gustáv Husák, Ladislav Novomesky, Daniel Okáli, Vladimír Minác és több más kommunista politikus és értelmiségi, akik 1969 után kerültek hatalomra Szlovákiában, az 1950-es években még "szlovák burzsoá nacionalistaként" voltak különböző mértékű üldözésnek kitéve. Ez a csoport annak köszönhette legitim politikai hatalmát, hogy részt vett az 1944-es szlovák antifasiszta nemzeti felkelésben, és küzdöttek Szlovákia nagyobb autonómiájáért Csehszlovákián belül is. 1945 és 1948 között szintén tevékeny részesei voltak a magyar kisebbség üldözésének. És, noha 1968. október 27-én a csehszlovák államszövetség alkotmánytörvényével együtt fogadták el a kisebbségi jogokról szóló alkotmánytörvényt (144/1968 Zb.), és a magyar kisebbségi kulturális szervezet, a Csemadok képviselői jelen lehettek a kommunista nómenklatúrában, a szlovák-magyar politikai csatározások a politika szintjén folytatódtak 1968 után.

A szlovák pártvezetés többször is megkísérelte (1979-ben, 1981-ben és 1984-ben) azokat az iskolákat, ahol magyarul folyt a tanítás, átalakítani kétnyelvű intézményekké, ahol azonban már a szlovák lett volna az elsőszámú nyelv. Noha ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak, Szlovákiában a nemzetiségek közötti viszony feszültségekkel terhessé vált. Még a szlovák különvélemény képviselői és a Duray Miklós vezette, dél-szlovákiai Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága között is megromlott a viszony. A szlovák és a magyar politikusok közötti feszültségnek a kommunizmus bukását követően, illetve a szlovákiai magyarok szlovák függetlenséggel szembeni fenntartásainak egyik oka az 1970-es, 1980-as évekből származó sérelmek voltak. Ugyanakkor a Szlovákia Kommunista Pártja (Komunistická strana Slovenska) kisebbségpolitikája 1989-et megelőzően, valamint a Bársonyos Forradalom óta a magyarokat övező, folyamatos gyanúsítás a baloldal részéről azt jelentették, hogy Dél-Szlovákia magyar kisebbségi politikusai inkább a jobboldali pártokkal törekedtek együttműködésre.

Marusiak az alábbiakban foglalja össze a normalizáció időszakának 1989 utáni hozadékait a szlovák politikában: a politikai közszereplők napirendjén csekély hely jutott az ideológiának vagy a politikai programoknak, az állam, az uralkodó politikai pártok és bizonyos csoportérdekek pedig szorosan összefonódtak. A szlovák társadalom politikai problémái, amelyek már az 1989 előtti időszakra is jellemzőek voltak (Csehszlovákia jövője, a magyar kisebbség és a többség viszonya, a demokrácia és az egyeduralom ütközései, a Szlovákia geopolitikai irányultságáról szóló viták), többnyire a Bársonyos Forradalom után is megoldatlanok maradtak, és később, az 1990-es évek szlovák politikai folyamataiban meghatározó szerepet kaptak.

A tanulmány zárótétele, hogy az "Ostalgie" (osztalgia, német szójáték, a kelet iránt érzett nosztalgiát jelent) szlovák változata tetten érhető a tényben, hogy a szlovákok túlnyomó többsége jó szívvel gondol vissza Alexander Dubčekre, a demokratikus hagyomány képviselőjének tartja a Csehszlovákia Kommunista Pártja volt első titkárát, és a névtelen normalizációs korszakot is pozitívan látja. Mindez, Marusiak szerint, szimbolizálja a mai szlovák politikai valóságot, a demokratikus modernizáció és az egyeduralmi hagyományok küzdelmét.

Dézsi Tímea