Kisebbségkutatás - 2010. 1. szám

Vajdaság: európai identitás autonómia-igénnyel

Boarov, Dimitrije: Die Vojvodina - europäische Identität trotz eingeschränkter Autonomie. = Südosteuropa. 56. Jg. 2008. 3. H. 376-389. p.

2009. november végén a szerb parlament bizonyos módosításokkal - a nacionalisták tiltakozásának kereszttüzében - elfogadta az új vajdasági autonómia-statútumot, amelyet hosszú évek vajúdása után az újvidéki tartományi törvényhozás egy évvel korábban hagyott jóvá. Mind az újvidéki, mind pedig a belgrádi előrelépés alapvetően a 2008-as parlamenti választások talaján álló demokratikus fordulatnak köszönhető. A döntés a Tito-korabeli jogosítványok Milošević általi eltörlése (közigazgatási-adminisztratív hatáskörré szűkítése) után egyelőre pontot tett az autonómia kérdésére. A Südosteuropa még 2008-ra datált elemzése - igen felkészült szerb publicista tollából - az autonómiát nélkülöző időszak válságfolyamatának és az autonómiaharcának helyzetképét összegzi.

Szó van centralizációról, a tartományi büdzsé kiürítéséről, a gazdasági kiszipolyozásról, a hadi mozgósításról, a kisebbségi lakosság, a háborús állapotokból fakadó részleges lakosságcseréről a menekült szerbség javára. Gazdasági vonatkozásban beszédes adatok: a vajdasági és az egyéb szerbiai GDP-érték1989 és 2000 közötti összehasonlításában (egy 2001-es, nem kormányszervi mérés szerint) az időszak elején Szerbiára 2.000, Vajdaságra 3.000 (!) dollár, a végére 840 illetve 1.200 dollár jut. Ez azt jelenti: gazdasági téren a mindig is fejlettebb, ugyanakkor leginkább kiszipolyozott Vajdaságnak most különösen sokat kellett áldoznia Szerbia oltárán. Nem véletlenül a helyzet opponálása is a gazdasági szektoron belül indult el az 1994-es autonómia-„Platformmal“, későbbi nevén: Manifest za autonomiju Vojvodine, amelyet számos tartományi politikai szervezet, párt és szerveződés aláírt. A folytatást ama Szociáldemokrata Liga Vajdasági Köztársaság-deklarációja jelezte 2000-ben, amely előzőleg távolmaradt a Manifest-től. Ebben olyan szuverén tartományi státusz-elképzelésről volt szó, amely egymással egyenrangú szerbiai tartományokkal (akár Koszovóval is) szövetségi államot alkotna, a volt szövetségi Jugoszlávia mintájára. A próbálkozásoknak azonban ellenzéki oldalon sem volt valódi támogatottsága. 2000-ben az előrehozott választások el is terelték a témáról a figyelmet: Milošević megerősödő ellenzéke a Vajdaságon belül is Koštunica mögé sorakozott (Demokratska Opozicija Srbije). Koštunica azután kormányra kerülve a meglévő törvényelemekből jól-rosszul kipréselt, majd Belgrádban így is harmadolt, akkor és azóta sokfelé tárgyalt „omnibusz-törvénnyel“ ügyesen kifogta a szelet a tartományi ellenzék vitorlájából.

Újabb fordulót ígért a vajdasági autonómia-esélyekre a 2006-ra tető alá hozott oktrojált alkotmány, amely az autonómia-kérdést főként Koszovóért tematizálta. Ez névleg némi gazdasági, pénzügyi irányú javítást eszközölt vajdasági vonatkozásban a meglevő, inkább formális, mint valós gyakorlati jogosultságokon. (Például garantált 7 százalékos büdzsét a Milošević-korszakbeli teljes lefölözéssel szemben, miközben a tartomány akkoriban is az összes adóbevétel 40 %-át hozta.) Az alkotmány elfogadására kiírt népszavazás, mint ismeretes, vajdasági szinten voltaképp el is bukott: a demokratikus pártok bojkott-felhívását követve a részvétel nem érte el az 50 százalékot, amit persze, az országos eredmény felülírt.

Az Európára tekintő demokratikus erők győzelmét eredményező 2008-as előrehozott választások vajdasági részeredményei a leadott szavazatok abszolút többségével fejezték ki a tartomány egyedi igényét is. Ennek alapvető eleme a teljeskörű autonómia, amely önerőivel szabadon, harmonikusan illeszkednék egy európaizált ország konszolidált viszonyaiba, egyben Európába. Visszatérni Európába, ahonnan a jugoszláv korszakok és még inkább az utódállami időszak gyorsuló tempóban kiszakították! Mélyen a Habsburg-időkig visszanyúló történeti örökségét kamatoztatni, sőt, revitalizálni most egy megújhodó Szerbia részeként, amely betagozódik a XXI. századi európai közösségbe! Ez a mai, „korszerű“ vajdasági autonómia tétje. A tartomány már a jelenlegi belgrádi gyámkodás viszonyai között is jelét adja integrációképességének. Az újvidéki Végrehajtótanácsa az utóbbi években szerény jogkörével is egyre több együttműködési kezdeményezést és külföldi tőkebefektetést kanalizál (Németországtól Japánig)a Vajdaságba. A Vajdaság még megtalálhatja a számítását a kihagyásával megkötött orosz-szerb Gazprom-együttműködésben is, amelynek irodája Újvidéken kapott helyet. Részvétele a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió közös munkájában a másik két országgal mind több gyakorlati együttműködésben ölt testet. Szerbiai részről a Vajdaság nevezett be az induló Matriosca (Alpok - Adria - Pannónia) EU-projektbe.

A vajdasági történeti örökség nem mellékes része népességének multietnicitása, amely ugyan az idő viharaiban sérült és fájdalmas veszteségeket is szenvedett, de még ma is létező adottság. A többségi, etnikumhoz tartozó, ma már 65,5 százalék lakosságrész mellett 34,5 százalék, főként magyar, azon túl tucatnyi, szomszédos és közeli anyaországokból származó, illetve ezekről rámaradt népelem van jelen. Számuk eddigi állandó fogyatkozása főképp történelmi viharokhoz köthető. Legutóbb a jugoszláv belháború következményei változtatták az arányokat. Az 1990-es években lezajló változásokat az 1991. és a 2002. évekre vonatkozó népességi adatok összehasonlító táblája mutatja: a szerb nemzetiség létszáma ca. 170.000-rel, bő 8 százalékkal nőtt. Mivel az összlakossági növekedés mindössze 2 százaléknyi, a hiányzó rész nagyjában egyenlő (feltéve, ha természetes szaporulati tényezőtől teljesen eltekintünk), részint a tartományból elmenekült őshonos kisebbségek, részint a magukat 1991-ben „jugoszlávnak“ vallók arányával. Ez utóbbiaknál a csökkenés: mintegy 6, a magyaroknál: 2,5, horvátoknál és szlovákok: 0,9 - 0,9, románoknál: 0,5 százalék. Az etnikumok, ahány félék, annyi saját kultúrát, hagyományt, jelenben hasznosítható kapcsolati tőkét képviselnek, s ezt mai hazájuk javára kamatoztathatják. Ebben nem gátolni, gáncsolni kellene őket, sokkal inkább megbecsülésre és támogatásra várnak. Az autonómia természetes eleme a kisebbségi esélyek integrálása. Hihetjük, hogy az őshonos vajdasági szerb vagy más szláv családok leszármazottai mellett az újabb és legújabb hullámokkal érkezett jövevények, ha fokozatosan is, a multietnikus örökségbe illeszkednek be. A 2008-as parlamenti és időben közeli helyhatósági, tartományi választások demokratikus előretörésében, a sovén erők visszaszorulásában szükségképpen az ő szavazataik is benne foglaltatnak. Hihetjük, hogy egy mihamarabb kiformálódó demokratikus Szerbián belül tartalmas, konszolidált vajdasági autonómia ígérete is megvalósul.

Komáromi Sándor