Kisebbségkutatás - 2010. 1. szám

Badis Róbert

Menni vagy maradni?

A kettős állampolgárság vélt migrációs hatásai a vajdasági magyarok körében

To go or to remain?

It is already five years since the referendum on the repatriation of Hungarians outside the borders of Hungary but it is still arguable whether the question should be reopened. Hungary should work out a national strategy at least with a consensus of the parties but preferably on a wider social basis including the opinion of the Hungarians outside the borders of Hungary too. It would be necessary to define the directions of the solutions in order to find unambiguous aims and means.

Elöljáróban

A kettős állampolgárságról nyilatkozni a tudomány nevében - felelősség. Felelősség, mivel a tudomány köntösébe bújtatva óhatatlanul saját véleményünket juttatjuk kifejezésre. Főleg azoknak a társadalomkutatóknak nehéz meghúzni ezt a képlékeny határt a tudomány és a saját vélemény, meggyőződés között, akik határon túliként közvetlenül érintettek ebben az ügyben. A szociológiát még csak tanulni akarók is találkoznak az objektivitás problémájával (felvételi követelmény): „Kézenfekvőnek látszik, hogy a tudománynak objektív megállapításokat kell megfogalmaznia, s a tudományt nem befolyásolhatja a kormány, a pártok, a különböző társadalmi csoportok, de még a kutató saját politikai nézetei, érdekei sem. Ha ugyanis ezek a nézetek és érdekek befolyásolják a tudományos munkát, akkor az nem érdemli meg a tudomány elnevezést, hanem egyszerűen ideológiáról van szó, vagyis egy olyan világképről, amely az emberek egy részének érdekeit szolgálja.”¹ Azt hiszem, kijelenthető, hogy a határon túli szociológusok a fentiek szerint nem vagy csak nagyon nehezen tudnak objektív tudományos megállapításokat tenni a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Max Weber is felhívja a figyelmet arra, hogy a társadalomkutatónak elkerülhetetlenül kell társadalompolitikai kérdésekkel is foglalkozni, azonban eszébe sem juthat ezt tudománynak feltüntetni. Szerinte jeleznie kell a kutatónak, amikor már nem a tudomány beszél, elsősorban saját magának és csak másodsorban az olvasónak. „..hol adja át a szót a gondolkodó kutató az akaró embernek, hogy hol szólnak az érvek az értelemhez és hol az érzelmekhez.”² Weber a tények tudományos fejtegetését és az értékelő elmélkedés vegyítését tartotta társadalomkutatók legelterjedtebb és legártalmasabb sajátosságának. Tudunk-e független, „szabadon lebegő értelmiségiként” nyilatkozni egy olyan kérdésről, amelynek nemhogy érintettjei, hanem főszereplői is vagyunk?

Michael Burawoy szerint a szociológia tudományán belül kialakult egy munkamegosztás. A professzionális és a kritikai szociológia mellett, megjelent a közpolitikai és közszociológia is. Ez utóbbi kettő feladata az aktuális és releváns társadalmi problémák kutatása, illetve a szélesebb nyilvánossággal való kommunikáció, mintegy hidat alkotva a professzionális szociológia és a nagy nyilvánosság között. Burawoy meglátásai megosztották a szociológusokat³, de mindenképpen figyelemreméltó, hogy a nyilvánosság felől van igény a szociológiai meglátásokra, megállapításokra. Ezért a szociológus (egyik) feladata (kötelessége?), hogy aktuális és releváns problémákról is nyilatkozzon.

A kettős állampolgárság

2004. december 5-én népszavazást tartottak Magyarországon arról, hogy akarja-e, hogy az Országgyűlés törtvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelemre - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. Tv 19. szerint „magyar igazolvánnyal” vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja. A népszavazás érvénytelen lett a távolmaradók magas aránya miatt. A választójoggal rendelkezők 36,5 százaléka ment el szavazni. A leadott szavazatok 51,55 százaléka igent mondott a kedvezményes honosításra, míg 48,45 százalék nemet.

Külön tanulmányt érdemelne, hogy a kettős állampolgárság hogyan került a politika fő napirendi pontjai közé. A Magyarok Világszövetsége és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt programjában már szerepelt a kilencvenes évek közepén. A magyarországi politikum nem foglalkozott érdemben a kettős állampolgárság kérdésével. A népszavazás kiírásának elérése sikerként könyvelhető el a kezdeményezők részéről, mivel más úton a Magyar Országgyűlés nem foglalkozott az üggyel. Bárdi Nándor egy a Transindexnek adott interjúban kifejtette, hogy a népszavazással „kényszerhelyzet, politikai túszhelyzet állt elő, amikor egy kisebbségpolitikában periferizálódott csoport magyarországi társadalmi szervezetként kezdeményezett magyarországi népszavazást egy olyan kérdésben, amelyet a pártok konszenzus hiányában, pártokon belüli egyetértés hiányában, illetve a szülőföldön való maradás elve - a határon túli szlengben: maradj otthon, kiskomám program - alapján megkerültek”.⁴ A helyzet kialakulásáért a politikai elit mulasztása tehető felelőssé. Mivel időközben Magyarország EU-tag lett, és egyes szomszédos országok pedig még nem, képletesen növekedett a „távolság” a szomszédos országokban és az anyaországban élő magyarok között. A határok újra elválasztották az embereket, nem pedig összekötötték őket.

A népszavazást megelőző kampányról is hosszasan lehetne beszélni. Kijelenthető azonban, hogy a két nagy politikai párt közötti harccá alakult (süllyedt?) ez a kérdés is: az egyik oldal támogatta a másik ellenezte, majd pedig távolmaradásra buzdított. Szerencsétlen időben történt a kedvezményes honosítás kérdésnek a köztudatba emelése, mivel Magyarország „két részre szakadt” ez idő tájt: ebben a kérdésben is felsorakoztak a két nagy párt támogatói egymással szemben, és az érdemi előrelépésnek, konszenzusnak jele sem mutatkozott. Az egyik oldal gazdasági érveket sorakoztatott fel ellene, a másik oldal inkább érzelmi kampányt fojtatott mellette. Hadd ragadjak ki néhány megnyilatkozást!

- A szaktárcák számításai szerint 800 ezer személy esetén évente összesen 537 milliárd 400 millió forint a kettős állampolgárság többletköltsége - közölte Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a kormány ülését követő tájékoztatón.

- A magyar igazolványt mintegy 770 ezren váltották ki. Ha ők állampolgárságot kapnak és élnek jogaikkal, az számítások szerint évente 168 ezer forint plusz költségbe kerül minden Magyarországon élő polgárnak - mutatott rá Gyurcsány Ferenc.

Engedjék meg, hogy hadd bújjak ki most egy kicsit a „szabadon lebegő értelmiségi” objektív szerepéből, és hadd szólaljon meg bennem a magát határon túl élő magyar nemzethez tartozónak valló/érző ember: a fenti két nyilatkozat fájt! Nem fizikailag, hanem ott belül, lelkileg. Nem azért, mert úgy éreztem, hogy ez nem igaz, hanem, mert úgy éreztem, velem riogatják Magyarország lakosságát. Én lettem a mumus. És ha a határon túli magyarok valamit megtanultak, akkor az az, hogy maradjanak csendben, ne legyenek a terhére senkinek.

Orbán Viktor szerint, ha megszavazzák a kedvezményes honosítást, akkor „lezárhatjuk a megosztottság korszakát, és helyette beléphetünk az összefogás korszakába, amikor azt tudjuk mondani, hogy államhatárok, földrajzi határok ide-oda, mi magyarok itt a Kárpát-medencében, sőt azon túl, egyfajta világnemzetként, Sydney-től Buenos Airesen át Montrealig egy tizenötmilliós erős nemzet vagyunk”.⁵ Ez viszont érzelmeket célozza meg. A szubjektív kitérő után térjünk vissza az objektívhez.

A kampányban elhangzottak számok is gazdasági érvekként, hogy mennyibe is fog ez (fájni) kerülni a magyar állampolgároknak. Itt is a Bárdi-interjúból idézek: „A Magyarok Világszövetsége 800 ezer áttelepülő esetében 183,3 milliárd forint plusz állami bevétellel számolt, míg a kormányzati oldal ugyanilyen létszám esetében 537 milliárd forint állami többletkiadással számolt. Az MVSZ valószínűleg alábecsülte a nem aktív keresők számát, feltételezte a magyarországi hitelmentes lakásvásárlást, míg a kormányzati alábecsülte a feltételezett áttelepülők kereseti viszonyait, sokkal több szociális és munkaügyi juttatást számoltak.” Lassan közelítünk egy szociológiai aspektushoz: a kedvezményezett honosítással hányan költöznének el szülőföldjükről, hogy új országban (hazában?) éljenek. Magyarország népessége fél millióval csökkent 1989 és 2003 között, ezt valamelyest enyhítette a mintegy 200 ezer áttelepülő magyar nemzetiségű határon túli. Az áttelepülők között felülreprezentáltak a fiatalok és a felsőfökú végzettséggel rendelkezők. Gazdasági érvek valóságtartalmáról nehéz lenne nyilatkozni, mivel nincsenek pontos adataink arról, hogy hányan költöznének el (szerintem a magyar igazolványt igénylők számából az áttelepülők számára következtetni nem lehet, politikai érvként felhasználni pedig felelőtlenség, sőt manipuláció). Az áttelepülés pedig nemcsak gazdasági kérdés az egyén számára, hanem érzelmi is.

De mielőtt rátérnénk az áttelepülők vélhető számára, nézzük meg, hogy mire lenne jó a kettős állampolgárság. A www.kettosallampolgarsag.mtaki.hu címzésű honlapon található Halász Iván előadása, amely szerint a kettős állampolgárság nem lehet kisebbség-jogvédelmi intézmény, mivel a kisebbségek védelme annak az államnak a feladata, ahol a kisebbség él (a kezdeményezés pedig épp arról szólt, hogy áttelepülés nélkül, magyarországi lakcím nélkül kapjanak magyar állampolgárságot). Másik funkció lehetne a esélykiegyenlítődés, illetve a kisebbségi helyzetből fakadó hátrányok enyhítése. Ezt a funkciót már betölti egy intézmény, nevezetesen a 2001-ben elfogadott státustörvény. Halász szerint a kettős állampolgárság bevezetése döntően a nemzeti és szociális szolidaritás vállalása azokkal, akik nemzeti hovatartozásuk miatt hátrányt szenvednek életükben. A kettős állampolgárság megadását személyi szinten egyfajta nemzetféltés is motiválhatja. Tehát leginkább morális érvek sorakoztathatóak fel a kettős állampolgárság mellett.

Vajdaság magyar népességének néhány vonatkozó jellemzője

2007-ben az Identitás Kisebbségkutató Műhely politikai felmérést végzett, amely kitért néhány kérdés erejéig az identitás problémájára is. A vajdasági magyarságot reprezentáló mintába 1127 fő került bele. A mintába kerülők 18 százaléka vallotta magát magyarnak, anélkül, hogy megjelölt volna valamilyen regionális kötődést is. 9,4 százalékuk délvidéki magyarnak, 5,4 százalék szerbiai magyarnak, 58,9 százalék pedig vajdasági magyarnak vallotta magát. 7,5 százalék nem tartotta fontosnak a nemzeti kötődés kihangsúlyozását. 5 százalék a vajdasági állampolgár kategóriával azonosult, míg 2,5 százalék szerbiai állampolgárként aposztrofálta magát.

1. sz. táblázat: A Vajdaságban élő magyarok önmeghatározása

Magyar	18,0 %
Délvidéki magyar	9,4 %
Vajdasági magyar	58,9 %
Vajdasági állampolgár	5,0 %
Szerbiai magyar	5,4 %
Szerbiai állampolgár	2,5 %
Egyéb	0,8 %

A kérdőív kitért arra is, hogy mennyire tartják fontosnak a magyarságukat a megkérdezettek: 2,4 százalékuknak egyáltalán nem fontos, 11,5 százaléknak kicsit fontos, 49,4 százaléknak fontos és 36,7 százaléknak nagyon fontos. Az identitáskategóriák szerint megoszlik a magyarság fontossága: legfontosabbnak a délvidéki magyarok tartják a magyarságukat, legkevésbé pedig azok, akik szerbiai állampolgárként határozták meg magukat, mintegy jelölve a kötődésük földrajzi és politikai irányát is.

Egy másik kutatás, a Kárpát Panel 2007⁶ kitért arra, hogy mely országot, vidéket vagy régiót tartják a megkérdezettek szülőföldjüknek és melyet a hazájuknak. A vajdasági megkérdezettek 67 százaléka Vajdaságot tartja szülőföldjének, 7,4 százaléka pedig Szerbiát. Mindössze 1,1 százalék válaszolta, hogy számára Magyarország lenne a szülőföld, 10,8 százalék azt a települést jelölte meg, ahol született, 7,9 százalék, pedig azt a települést, ahol élt a megkérdezés időpontjában. 1,1 százalék azt a járást, megyét, régiót jelölte meg, amelyhez tartozott, és 4,7 százalék volt azok aránya, akik egyéb kategóriát említettek.

Ugyanennek a kutatásnak a keretén belül az rákérdeztek arra is, hogy mit tekintenek hazájuknak a mintába kerülők. 54,9 százalék Vajdaságot tekintette hazájának, 23,9 százalék Szerbiát, mindössze 2,1 százalék Magyarországot, 3,2 százalék a történelmi Magyarországot, 2,9 százalék a települést, ahol született, 8,8 százalék a települést, ahol élt, 1 százalék a megyét, járást, régiót.

A fenti két adatból látszik, hogy a Vajdaságban élő magyarok kevéssé kötődnek Magyarországhoz mint hazához. A környező országokban élő határon túli közösségek közül Vajdaságban a legalacsonyabb azok aránya, akik Magyarországot tekintik szülőföldjüknek és hazájuknak. Leginkább Vajdasághoz kötődnek, amit tükröz az is, hogy a vajdasági magyarok kötődnek legkevésbé országukhoz, Szerbiához, tehát erős regionális kötődés alakult ki náluk. A többi határon túli közösséghez képest a vajdasági magyarok tekintik legkevésbé fontos magyarságkritériumnak, hogy valaki tisztelje a piros-fehér-zöld zászlót. Látható, hogy egy sajátságos identitásszerkezettel rendelkeznek a Vajdaságban élő magyarok, ez némelyest különbözik a többi határon túli közösségétől (leginkább a kárpátaljai magyarokéval hasonló, bár mutat különbséget is).

A Kárpát Panel 2007 kitért arra is, hogy a megkérdezettek mely országban szeretnének élni, ha választhatnának. A vajdasági magyarok 33,3 százaléka jelölte meg saját országát, Szerbiát, 10,8 százalék pedig Vajdaságot. A környező országokban élő magyarokhoz képest a vajdaságiak jelölték meg legkisebb arányban Magyarországot (9,9 százalék), 26 százalék pedig más országban szeretne élni. Ez az adat fontos a kettős állampolgárság megadása szempontjából: mindössze 10 százaléknyi azok aránya, akik, ha tehetnék, elhagynák a Vajdaságot.

Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2008-ban a Nyári Ifjúsági Játékokon felmérést végzett a látogatók körében, amelynek egyik témája az elvándorlási hajlandóság volt. A megkérdezett 573 fiatal nem reprezentálja a vajdasági fiatalok korosztályát, de az eredmények iránymutatóak. Az eredmény megdöbbentő volt, mivel a megkérdezett fiatalok majdnem háromnegyede foglalkozik valamilyen szinten az elvándorlás gondolatával. 26,6 százalék mondta azt, hogy nem merült fel benne az elvándorlás gondolata, 46,4 százalék mondta, hogy foglalkozik az elvándorlás gondolatával, 13,1 százalék elmenne, ha lenne rá lehetősége és 13,9 százalék már el is döntötte, hogy elhagyja szülőföldjét.

2. sz. táblázat: Elvándorlási szándék a vajdasági magyar fiatalok körében nemek szerinti bontásban

	Nem merült fel az elvándorlás gondolata sem	Foglalkozom az elvándorlás gondolatával	Szívesen elmennék, de nincs rá lehetőségem	Elhagyom a szülőföldem, a döntés már megszületett
Férfi	23,7	47,3	15,1	14,0
Nő	29,7	45,4	11,2	13,8
Együtt	26,6	46,4	13,1	13,9

Jelentősebb különbség nem mutatkozik a férfiak és a nők migrációs szándékát illetően: a nők körében magasabb azok aránya, akik nem foglalkoznak az elvándorlás gondolatával, míg a férfiak körében azok aránya magasabb, akik szívesen elmennének, de nincs rá lehetőségük. Kijelenthető, hogy a fiatalok mintegy háromnegyede potenciális elvándorló.

Igaz, hogy csak fiatalokat kérdezetünk meg a vizsgálat során, azonban ez a korosztály is strukturált belsőleg. Az elvándorlási hajlandóság összefüggést mutatott az életkorral: minél fiatalabb generációról beszélünk, a megkérdezettek annál inkább foglalkoznak az elvándorlás gondolatával, és annál magasabb volt a biztosan elvándorlók aránya is. Ez talán érhető is, mivel a fiatalabbak mobilisabbak, mert nem köti őket alapított családjuk, sokszor (sajnos) a munkahelyük sem, mivel nincs.

3. sz. táblázat: Elvándorlási hajlandóság és életkor összefüggése a vajdasági magyar fiatalok körében⁷

	Nem merült fel az elvándorlás gondolata sem	Foglalkozom az elvándorlás gondolatával	Szívesen elmennék, de nincs rá lehetőségem	Elhagyom a szülőföldem, a döntés már megszületett
15 évnél fiatalabbak	23,1	61,5	15,4	0,0
15- 18	21,1	46,6	14,7	17,6
19- 20	24,5	50,3	10,5	14,7
21- 25	32,2	45,5	11,2	11,2
25- 30	39,4	36,4	15,2	9,1
30 évnél idősebbek	55,6	0,0	44,4	0,0

Az is befolyásolja az elvándorlási hajlandóságot, hogy a megkérdezett mekkora lélekszámú településről érkezett: a nagyvárosból érkezők sokkal inkább nyilatkoztak elvándorlási szándékról, mint a kisvárosiak, illetve a falusiak.

4. sz. táblázat: Elvándorlási szándék és településtípus összefüggése

	Nem merült fel az elvándorlás gondolata sem	Foglalkozom az elvándorlás gondolatával	Szívesen elmennék, de nincs rá lehetőségem	Elhagyom a szülőföldem, a döntés már megszületett
Nagyváros (50 ezer lakos felett)	16,3	44,9	4,1	34,7
Város	27,5	46,9	13,8	11,8
Falu	27,4	46,2	14,5	11,8

A faluról és a kisebb városokból érkezettek között szinte alig van különbség, azonban a nagyvárosból érkezettek erősen „kilógnak” a sorból: 34,7 százalékuk nyilatkozta azt, hogy elhagyja Szerbiát. És ugyanebben a csoportban csak 16,3 százalék nyilatkozta azt, hogy nem foglalkozik az elvándorlás gondolatával.

Az elvándorlás „veszélyének” leginkább kitett csoportot az egyetemre beiratkozó fiatalok alkotják. A középiskolásokat megkérdeztük, hogy szeretnének-e továbbtanulni valamilyen egyetemen/főiskolán, és ha igen, akkor melyik országban. Akik Magyarországon tanulnának tovább, azok nyilatkozták legmagasabb arányban, hogy elvándorolnak szülőföldjükről (lásd: 5. sz. táblázat). A Szerbiában továbbtanulók körében magas azok aránya, akik nem foglalkoznak az elvándorlás gondolatával, és az átlaghoz képest alacsonynak mondható azok aránya, akik már eldöntötték, hogy elmennek. Érdekes, hogy azok között, akik nem szeretnének továbbtanulni, nem találtunk olyat, aki eldöntötte, hogy elmegy Szerbiából.

5. sz. táblázat: Elvándorlási és továbbtanulási szándék a vajdasági magyar középiskolások körében

Továbbtanulás	Nem merült fel az elvándorlás gondolata sem	Foglalkozom az elvándorlás gondolatával	Szívesen elmennék, de nincs rá lehetőségem	Kivándorlok Szerbiából, a döntés már megszületett
Igen, Szerbiában	31,2	45,5	14,3	9,1
Igen, Magyarországon	4,8	49,2	6,3	39,7
Igen, de még nem tudom, hol	16,9	54,9	14,1	14,1
Nem tudom	18,8	50,0	31,3	0,0
Nem szeretnék továbbtanulni	62,5	25,0	12,5	0,0

Fontosnak tartottuk megkérdezni a fiataloktól, hogy akik elvándorolnának, azoknak milyen motivációi vannak. A mintába kerültek 72 százaléka a jobb megélhetés miatt menne el Szerbiából, 6,9 százalékuk a hátrányos kisebbségi helyzetet jelölte meg indoknak, és 2 százalék volt azok aránya, akik családegyesítés miatt mennének el. A fennmaradó 19,1 százalék motivációja vegyes: különféle emberek, kultúrák megismerése, kíváncsiság.

A fiatalok leginkább olyan országokat választanak elvándorlásuk céljául, amelyek fejlettebbek, mint Szerbia, és ezáltal munkalehetőség is több van. Legtöbben Magyarországra költöznének (24,3 százalék), nyilvánvalóan mivel nincs nyelvi akadály, mivel közel van, és nem okozna különösebb gondot a beilleszkedés. A kettős állampolgárság megadása valószínűleg tovább növelné a Magyarországot választók arányát.

7. sz. táblázat: Az elvándorló fiatalok által megjelölt célországok

Ország	Százalék
Magyarország	24,3
Németország	6,8
Anglia	4,9
Kanada	3,3
Amerika	3,0
Svájc	2,4
Olaszország	2,3
Hollandia	2,1

A többi említett országra jellemző a külföldi munkaerő előtti nyitottság, ami nagymértékben megnöveli a vonzóerejüket, mivel a fiatalok legnagyobb része a jobb megélhetés miatt menne el Szerbiából.

Végezetül

Bárdi Nándor a már említett, Transindexnek adott interjúban azt mondta, hogy a kettős állampolgárság lényegében csak az útlevélről szólt. A vajdasági magyarok magyar útlevél birtokában szabadon utazhattak volna a világban, de ami a fontosabb, hogy Magyarországra is. Ez az ambivalens helyzet akkor alakult ki, amikor Magyarországra való beutazáshoz vízumot kellett igényelni, amelynek igénylésekor meg kellett indokolni a beutazást, illetve meg kellett jelölni, hogy hány napot kívánunk Magyarországon tartózkodni a következő egy évben. Az igényelt napokat sokszor megkurtítva engedélyezték, így előállhatott az a helyzet, hogy valaki, akinek családja Magyarországon élt, évente öt napot tölthetett az anyaországban. Ezt a problémát biztosan kiküszöbölte volna a kettős állampolgárság, habár ennek megoldására találhattak volna egyszerűbb megoldást is (csak határátkelésre jogosító okmány). A nemzeti vízum létrejötte talán ennek az igénynek köszönhető, azonban annak „elnyeréséhez” a kérelmezőnek (aki családi kapcsolatokat akart ápolni) nyilatkoznia kellet például arról, hogy mi a véleménye a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról. Amihez viszont az államnak nincs köze, mert ha ezt a logikát tovább követjük, akkor a kérelmezőnek egy jobboldali kormány hatalomra jutása esetén egy baloldali mozgalomról kell majd a véleményét elmondania?

Vuk Jeremić, Szerbia külügyminisztere 2009. december 20-án 0 óra 0 perckor belép a schengeni övezetbe vízum nélkül

Szerbia állampolgárai 2009. december 20-a óta vízummentesen tartózkodhatnak a schengeni övezetben, kilencven napig. Magyarország részéről gesztusértékű lett volna, ha kedvezményes honosítással magyar állampolgársághoz (még ha nem is „teljes körű” állampolgársághoz) juttatta volna a vajdasági magyarságot, azonban ez elmaradt. Tehát ha csak az utazás lett volna a kettős állampolgárság célja, akkor most már felesleges. Ha továbbra is találunk morális okokat a kedvezményes honosításra, akkor van értelme foglalkozni a problémával. Azonban sok vajdasági magyar 2004. december 5-e óta máshogy viszonyul a magyar állampolgárság kérdéséhez: dacból, csak azért se fogadná el.

Mit is köszönhetünk a kettős állampolgárság ügyének eddig? 2004. december 5-e sok határon túlinak csalódás volt, ami sértődéshez vezetett. A határon túli és a Magyarországon élő magyarok amúgy is előítéletekkel és sztereotípiákkal terhelt viszonya csak tovább romlott. A kedvezményes honosítást támogató magyarországiak számára is csalódás volt a népszavazás, mivel ők valamilyen okból (nemzetféltésből, morális okokból, lelkiismereti okokból) megadták volna a kettős állampolgárságot, ami oda vezethetett, hogy a lelkiismeretük tiszta, mégis határon túli barátaik és ismerőseik szemébe csak némi szégyenérzettel tudnak nézni.

Hogyan tovább? A kedvezményes honosításról szóló népszavazás már öt éve volt, de nem biztos, hogy elegendő idő telt el ahhoz, hogy újra napirendre kerüljön a téma. Magyarországnak világos, minimum a pártok konszenzusán, de szerencsésebb lenne egy szélesebb bázison alapuló, a határon túliak véleményét is figyelembe vevő nemzeti stratégiát kellene kidolgoznia, amely tartalmazza a határon túli magyarokra vonatkozó fontosabb problémák megoldásának irányvonalait annak érdekében, hogy egyértelműek legyenek a célok és az eszközök is.

Felhasznált irodalom

Andorka Rudolf 1997. Bevezetés a szociológiába. Budapest, Osiris Kiadó.

Burawoy, Michael 2006. Közérdekű szociológiát. Replika, 2006. október, 54- 55 sz.

Fedinec Csilla szerk. 2008. Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság.

Papp Z. Attila -  Veres Valér szerk. 2007. Kárpát Panel 2007. A Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái. Gyorsjelentés. Budapest, 2007, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet.

Weber, Max 1998. Tanulmányok. Budapest, Osiris Kiadó.