Kisebbségkutatás - 2009. 4. szám

tömjénfüst: II. János Pál pápa szerepe a kommunizmus lebomlásában

Stefan Samerski: Teufel und Weihwasser. Der Papst und die Erosion des Kommunismus. = Osteuropa. 59. Jg. 2009. 2/3. H. 183-193. p.

A berlini folyóirat különszáma, amelyet a szovjet blokk széthullásának huszadik. évfordulója alkalmából állított össze, nem feledkezik meg a kelet-európai rendszerek végső bomlásfolyamataiban markáns szerepet betöltő II. János Pál alakjáról sem. A tanulmány szerzője egyháztörténész (Münchenben); nemrég adta közre II. János Pál/Karol Wojtyla-életrajzát. (Johannes Paul II. München. 2008).Mostani írásában is egy kimagasló, politikus szellemű, koráról és a kor emberéről egyetemes távlatokban és szuverén ítélőképességgel gondolkodó, egyszersmind megalkuvás nélkül cselekvő egyházi vezető portréja rajzolódik ki.

II. János Pál munkálkodásának mozgatórugója: keresztényi elkötelezettségű, kérlelhetetlen szembenállása mindenfajta elnyomással, emberi kiszolgáltaíottsággal és megaláztatással. Visszautasítja a politikai diktatúra, a hatalmi-politikai diktátum, a gazdasági rabszolgasorba taszítás minden megnyilvánulását. Szavát - persze, a direktpolitikai megszólalástól és „beavatkozástól” messzemenően tartózkodva - mindenkor az evangéliumi küldetés dimenzióiba emelt formában hallatta. Mondandójával apostoli látogatásai során mindenekelőtt a hívő tömegeket igyekezett megszólítani, ezzel a társadalmi közösséget, a nyilvánosságot ébresztette erkölcsi öntudatára és társadalmi feladataira, erősítette emberi méltóságtudatában. Kitűnő diplomáciai érzékkel támaszkodott a helsinki biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányában foglaltakra is a hitélet szabadságának és méltóságának védelme érdekében.

II. János Pál vatikáni szolgálatának kezdetétől ernyedetlen erővel állította apostoli küldetését lengyel hazája szolgálatába. Erkölcsi, eszmei (és e témában egyúttal diplomáciai) támogatása jelentős mértékben járult hozzá a lengyel egyház politikai mozgásterének bővüléséhez, és ezen keresztül a katolikus hagyományokkal egybefonódó nemzeti érzület megerősítése mellett a „Szolidaritás” nemzeti fronttá szélesedő sztrájkmozgalmának végső sikeréhez, amely elvezetett a lengyel egypárti diktatúra megingásához és a plurális demokrácia újraszületéséhez. Felbecsülhetetlen jelentősége volt mindebben az erőszakmentességet szem előtt tartó, a társadalmi párbeszédet szorgalmazó stratégiának. A szembenálló hatalmi központoktól való egyenlő távolságtartásra törekedve II. János Pál ugyanezt a stratégiát követte a kelet-nyugati fegyverkezési verseny megfékezése, a nukleáris arzenál leépítése érdekében. Ugyanakkor az amerikai vezetés határozott erkölcsi (és minden valószínűség szerint egyszersmind anyagi) támogatását kérte a Szolidaritásnak. Mindenkinél inkább tisztában volt vele már az 1980-as évek elején, hogy a lengyelországi rendkívüli állapot bevezetésével egy időben: a kelet-európai kommunista uralom a végéhez közeledik, és hogy a változás kulcsa nagy mértékben a lengyel folyamatokban rejlik. Az elsők között ismerte fel a gorbacsovi „peresztrojka” jelentőségét is az új európai távlatok szempontjából. A szovjet reformer pártfőtitkár és a pápa végül mint „két szláv nép képviselője” egyenrangú félként közvetlen megbeszéléseket folytatott egymással.

Valóban, a lengyelországi események felgyorsították a szovjet blokk többi államának rendszerváltási folyamatát is. A főpásztor figyelme nem szűkült le a lengyel viszonyokra. Személye garantálta a paradigmaváltást a Vatikán egész kelet-európai egyházpolitikájában az addigi „menteni, ami menthető” defenzív stratégiájával szemben. Az új vatikáni politika – Casaroli bíboros hathatós közreműködésével - átfogó offenzívába megy át a diktatúrák szorításában élő egyházak helyzetének javításáért. Akár főpapi kinevezésekkel, adminisztratúrák kezelésében, akár alkalmi gesztusaival, minden alkalommal az egyház szuverenitásának is kifejezést kívánt adni. A hívő és nem hívő társadalom például azonnal értette magyarországi látogatása során a Szentatya távolságtartását a hatalomnak elkötelezett Lékai bíborossal szemben. II. János Pál mindvégig elzárkózott a kelet-németországi egyházmegyék NDK-államhatárok szerinti kiigazításától, mint ahogy Kelet-Berlinnel a diplomáciai kapcsolatok felvételétől is. Rendíthetetlenül hitt a német egység helyreállításának lehetőségében az európai szembenállás leküzdése során. Szláv hittestvérei iránti elkötelezettségéről honfitársai körén túl is tanúságot téve, a korai kijevi állam keresztségfelvételének millenniuma alkalmából nyomatékkal síkraszállt a betiltott ukrán katolikus egyház legalitásának helyreállítása mellett, mint már korábban a kisajátított, az ortodoxiába visszaolvasztott görög katolikus egyház viszonyainak rendezéséért is.

II. János Pálnak 1990 körül még sok teendője maradt Kelet-Európával: konkordátumok megkötése (utoljára az új szuverenitású, volt szovjet Kazahsztánnal 1998-ban), rég ideje megüresedett pasztorális székek betöltése (főként Ukrajnában, Romániában, a balti államokban). A fő figyelmet azonban most már a harmadik világnak és a globális fogyasztói társadalom anomáliáinak szentelhette. Életművének érdeme világpolitikai megközelítésben azonban a hittel ellenséges, totalitárius rendszerek lebontására irányuló törekvéseiben ragadható meg, mint ezt már a búcsúztatásakor elmondott megemlékezések is kellő súllyal kiemelték.

Komáromi Sándor