Kisebbségkutatás - 2009. 4. szám

A temesvári írói körre emlékezve Horst Samsonnal

Sienerth, Stefan: „Ich suche mein Leben von heute im Gestrigen“. Im Gespräch mit Horst Samson. = Spiegelungen. 3. Jg. 2008. 4. H. 360-373. p.

Az egyetemi intézetté átformált müncheni délkelet-német irodalom- és művelődéstörténeti műhely (Südostdeutsches Kulturwerk, illetve most már Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas) szintén átalakult folyóirata folytatja beszélgetéseit a térség neves író- vagy tudós-képviselőivel. A bemutatkozó személyiségek legtöbbször - főként Romániát tekintve - hazájukból kitelepült, elmenekült személyiségek. A romániai német irodalmi-szellemi elit majdnem teljes körű, az 1980-as évektől elhatalmasodó exodusza közismert. Megtört pályájuk németországi írókörökhöz kapcsolódva vagy éppenséggel elszigeteltségben folytatódott, időleges sikereket és ismertséget legfeljebb erős politikai töltetű, a diktatúra viszonyait addig kevésbé ismert elemeiben feltáró művekkel értek el. Erre meg is volt minden késztetésük, mégis a megélt tapasztalatok köre, főképp a kisébbségi identitásé is, jóval szélesebb, amire az anyaországi társadalom viszont nem feltétlenül „vevő“. Főképp a vers műfajban nem, amit Samson is képvisel. A romániai német elszármazottak meglehetősen széles körén belül a legtöbbeknek gondja ez. Látjuk ezt Samsonnál is a mostani beszélgetés során.

Samson Románián belül a bánsági németség szülötte. A napvilágot amúgy a Duna-deltában látta meg (1954), ahová előzőleg volt alsó-középosztálybeli családját mint „osztály-ellenséget“ kitelepítették. Az alsóbb és középiskolái után a tanítóképzőt Nagyszebenben, szász földön járta ki, majd szűkebb honában taníthatott is, de átpártolt a sajtóhoz Temesvárt (Neue Banater Zeitung). Irodalmi próbálkozásai a ’70-es évek vége felé természetesen elvezették a régi (még magyarországi) német örökség klasszikusáról elnevezett temesvári csoportosuláshoz, az Adam Müller-Guttenbrunn-Körhöz, amelynek megalakulását és működését a politika szigorúan megszabott keretek között engedélyezte a Nyugat felé kacsingató politikai nyitás jelzéseként, de azért is, hogy egyben (és főképp) az aktivitás ellenőrzését rászervezze. A Securitate körbehálózta a csoportot, amelynek tagjai sorban az irodán vagy a fogdában kötöttek ki. Samson generációja a korlátozottság ellenére élni tudott a lehetőséggel, és irodalmi értelemben progresszív utakra lépett - egyszerre a politikasemleges konvencionalizmus és a „pártos“ sematizmus ellenében. A kör legaktívabb magja 1980 körül a nyugat-német neoavangárdhoz kapcsolódva (ami nem kevés munkát adott a titkosrendőrségnek) „Bánság akciócsoport“ néven híresült el. Közéjük tartozott a későbbi exodusz ma leginkább ismert két képviselője, Herta Müller és Richard Wagner is.

Samson maga – későn érő tehetségével, személyiségalkatával? - kívül állt az Akciócsoporton. Mint fiatal titkár a Kör vezetőségi tagja volt, aki a beszélgetés során el tudja mondani: miként is szűnt meg nagy hirtelen a Kör. Lévén, hogy örömmel fogadtak tagot más régióból is (és Temesvár kezdte a romániai német irodalom egészét fókuszálni), bekopogtatott Bukarestből a koszorús pártköltő Franz J. Bulhardt, akit mégsem vártak annyira tárt karokkal. A Kör nehéz választás elé került: vagy ezzel a jövevénnyel is erősíti a létszámát, vagy inkább kiszelektálja. A szabályzatban a tiltás lehetősége nem szerepelt, és a valós indoklás is nem kívánt következményekkel járhatott volna. Így a Kör, annál inkább, mert első számú vezetője (N. Berwanger) épp disszidált, nem tudott önmagával dűlőre jutni, és 1986-ban feloszlatta magát. Mégis a történet csak „Bulhardt-ügy“ néven került a köztudatba. Ez már persze a nagy exodusz ideje volt. Samson is, sok zaklatás után, kérvényezi a kitelepülését, és egy évre rá elhagyja Romániát. Utóbb titkos aktáival megismerkedve tárul fel számára teljes dimenziójában a veszedelem („kémtevékenység“ gyanújával), ami eléri, ha nem lép idejében. És az aktákból ismer meg kortárs arcokat valódi vonásaikkal. Samson őszinte kárörömmel pillant vissza a hivatalosság végül hiábavaló erőlködésére, hogy az írói kört a politikai látszat okán fenntartsa, ha új tagokkal is, s hogy a próbálkozás már nem sikerült.

Samsonnak több kötete megjelent már fiatalon, Romániában. A termés fontosabb része azonban rejtve maradt, jobb időkre várt. Ez csak Németországba kijutva köszönthetett rá, ha - versekről lévén szó - nem is diadalmenetben. Az eddigi főművét adó, szép kritikai sikert megért La Victoire című kötet 2003-ban jelent meg. A kötet a zsarnokság ellen, hosszabb időn keresztül írt ciklust avagy poémát formáz. Némely darabjai még Romániában születtek, és elkészülte után a kiadásra is sokat várt. A közkeletű francia szóval megoldott címadás a dicsekvő zsarnokság cinikus tettetésére irányítja a figyelmet, Samson szövegei a politikai elaljasulás és az elterelő diskurzus eszme- és képzettársító ütköztetéséből építkeznek. A metsző élességű helyzetrajzok és utalások keserű iróniája Heine „Németország - Téli rege“ című poémájának költői módszerét idézi.

Komáromi Sándor