Kisebbségkutatás - 2009. 4. szám

Egy meghasonlott perspektíva: a kínai nacionalizmus-kutatás veleszületett korlátai

Carlson, Allen: A flawed perspective: the limitations inherent within the study of Chinese nationalism = Nations and Nationalism, 2009, 15. évfolyam, 1. szám, 20-35. p.

A kínai nacionalizmus megvitatását mindig logikus azzal a nem új keletű ténymegállapítással kezdeni, miszerint az említett nemzeti érzület Kínában az utóbbi két évtizedben folyamatosan erősödik. A témát kutató tudósok alapvetően kétféle következtetésre jutottak ezzel kapcsolatban. Egy részük úgy véli, a nacionalizmus erősödése Kínát máris elindította egy agresszívebb, magabiztosabb nemzetközi szerepvállalás irányába: a fokozódó nemzeti öntudat többek között korlátozza az együttműködést az USA-val alapvető fontosságú kérdések megoldásában, valamint, a kínai-japán kapcsolatok terén a kínai vezetőket határozottabb konfrontációkra kényszeríti. Más kutatók szerint a kínai nacionalizmus jelenségét eltúlozzák és félreértelmezik, és ha nagyobb fokú nacionalizmus figyelhető is meg Kínában, az nem feltétlenül olyan kirekesztő és idegengyűlölő, mint amilyennek sokan beállítják.

Ennyire eltérő meglátások esetén természetesen felmerül a kérdés: melyik igaz napjaink Kínájára. Valóban növekvőben van a nacionalizmus? Ha igen, harciasabbá válik tőle az ország a nemzetközi színtéren? Vagy a helyzet valójában kevesebb nyugtalanságra ad okot, mint az első ránézésre tűnik? A tanulmány írója tovább megy, és egy még alapvetőbb kérdést vet fel: valóban a nacionalizmus elméleti kerete a legmegfelelőbb arra, hogy meghatározzuk, hogyan látják világpolitikai szerepüket a Kínai Népköztársaság polgárai?

Allen Carlson három tematikai részre osztható írása mindegyik kérdést röviden megválaszolja. Az első rész a nacionalizmussal foglalkozó kínai irodalmat veszi górcső alá. Az 1990-es évek közepéig nacionalista témájú irodalmi művek igen ritkán bukkantak fel. Ezzel szemben, napjainkra egész háziipar épült a téma köré. Az új irodalmon belül a hangsúlyeltolódások és a források rendkívül változatos képet mutatnak, a két legfőbb jellemző tekintetében azonban minden irodalmár egyetért. Az új kínai nacionalista irodalom első lényegi tényezője, hogy a múlt köré csoportosuló, mindent átható nemzeti tapasztalatok központi szerepet játszanak a modern kínai öntudat alakításában. A mindenkori pekingi vezetés ki is használta ezt a társadalomformáló lehetőséget, és tudatosan kidolgozott egy nacionalista hagyományt, ami a Kínai Kommunista Pártot az országot a múltbeli szégyenektől megvédő hősnek tünteti fel. Éppen ez a fajta instrumentalizmus a második kiemelkedő jellemzője az új kínai irodalomnak. Az új nacionalista írásokban egyedül a Kínai Kommunista Párt képes megóvni az országot a vad nemzetközi aréna kihívásai közepette. Ebben a helyzetben a kivándorlók és az államvezetés kritikusai esélyt sem kaphatnak arra, hogy hangot adjanak alternatív véleményeiknek Kína meghatározásával kapcsolatban.

A tanulmány második részében Carlson azt szemlélteti, hogy a csupán a nacionalizmus elméleti keretein belül mozgó identitáspolitikai kutatásokban milyen hiányosságokat okozhat a leszűkített látókör.

A harmadik nagy egységben a szerző a pusztán a nacionalizmusra leszűkített látókör helyett szélesebb körű lehetőségekre hívja fel a figyelmet a kínai nemzeti identitás kutatásában. Hozzáteszi, vannak már kezdeményezések ebben az irányban, és az egyre több közvélemény-adat megjelenésével egy új, mennyiségi tényező is egyre nagyobb szerephez jut majd a kutatásokban. A kedvező fejlemények ellenére a kínai identitáspolitikát elemző művek nem képesek túljutni a kizárólag a nacionalizmus elméletén alapuló kutatási módszerben rejlő korlátokon. Ennek a problémának az egyetlen ellenszere, ha szélesebb látókörrel kezdjük szemlélni a kínai identitás felépítését. A tétel hirdetésében Carlson nem végez úttörőmunkát: Lowell Dittmer és Samuel Kim 1990-es években megkezdett gondolatmenetét igyekszik megnyugtatóan lezárni, konstruktivista megközelítésből.

A tanulmány záró részében Carlson kifejti, hogy a mai kínai identitásban felfedezhető meghasonlottság a jövőben viharosabb kapcsolatot sejtet Kína és a világ többi része között. Napjaink Kínájában heves kínai nacionalisták, elégedetlen városi munkások, befolyásos üzletemberek, elcsigázott nyugdíjasok, vidéki szegények tömegei, a tibeti függetlenség támogatói, a demokrácia elkötelezettjei és fálungong-hívek élnek egymás mellett. Ez a millió részből álló szerkezet rogyadozik, tovább terhelve a bérek közötti növekvő különbségekkel, a reménytelen helyzetben lévő egészségüggyel, a burjánzó hivatali korrupcióval, a gyenge bankrendszerrel és a mindig fenyegető környezeti katasztrófákkal. Ezeknek a tényezőknek az együttes hatására mind vidéken, mind a városokban nyugtalanság ütötte fel a fejét. A megosztottság pedig rendkívül megnehezíti annak meghatározását, hogy a kínai polgárok mit akarnak napjainkban. Szintén a megosztottság enged arra következtetni, hogy a nemzeti identitás vitathatóbb, mint gondoltuk (főleg amikor a kínai nacionalizmus meghatározásáról beszélünk). A kínai identitással kapcsolatban nagyon kevés biztos dolog van, ez a képlékenység pedig mindenképpen rányomja a bélyegét az ország külkapcsolataira is.

Az elkövetkező években a kínai vezetésnek egyre nagyobb erőfeszítésébe fog kerülni, hogy továbbra is monopolhelyzetből határozza meg a nemzet identitását. Ugyanakkor az identitás képlékenysége miatt az állam erős akadályokba fog ütközni külpolitikájában is. Mindezeket figyelembe véve, valószínűsíthető, hogy Kína rendkívül ingatag világpolitikai szerepére számíthat a világ.