Kisebbségkutatás - 2008. 4. szám

Duara, Prasenjit

A nemzetek globális és regionális szerkezete Kelet-Ázsiából nézve

The global and regional constitution of nations: the view from East Asia. = Nations and Nationalism, 14. évf., 2008/2, 323-345. p.

Míg a nacionalizmus kialakulásának okait gyakran vizsgálják, a nacionalizmust fenntartó és időről-időre átformáló globális és regionális hatalmi struktúrák sokkal kisebb figyelmet kapnak. Kelet-Ázsia huszadik századi történelmének vizsgálata alapján e tanulmány szerzője azt állítja, hogy a nemzeteket globális változások formálják, amiket regionális történelmi és kulturális interakciók közvetítenek.

Kelet-Ázsiát korábban a konfuciánus hagyomány által határozták meg, ami Kínára, Japánra, Koreára és Vietnamra terjedt ki. Az újabb kutatási irány, ami inkább a gazdasági és politikai kapcsolatok és függőségek alapján definiálja a régiókat, már Délkelet-Ázsiát és Belső-Ázsiát is Kelet-Ázsiához sorolja. Bár ez a koncepció általában elfogadható, a nemzetek kialakulásának korában (1870-es évektől 1945-ig) mégis a konfuciánus hagyományokat követő országok képezték a történések központját. A konfuciánus hagyományokon nyugvó bürokrácia Kelet-Ázsiában az európaihoz hasonló szintű politikai, adminisztratív és kulturális egységesítést volt képes végbevinni. A tizenhetedik századra a régió a kínai udvarnak fizetendő sarcok révén gazdaságilag is kölcsönös függőségek hálózatává alakult, amibe az ilyen típusú hozzájárulást nem fizető Japán tengeri kereskedelme révén kapcsolódott be. A külvilág ellen egységesülő politikai közösség proto-nacionalista eszméje gyakran megjelent a térségben, amit a külső támadások (mongolok, mandzsuk) inspiráltak. Azonban sem az államok megléte, sem az egymással versenyző kereskedelmi tevékenység nem okoztak olyan nemzetalkotó különbségeket, mint Európában. Kelet-Ázsiában az identitásokat kis csoportok vagy régiók hordozták, és nem formáltak közvetlen igényt a társadalom és az egyének közötti kapcsolatok ellenőrzésére, ellentétben az európai nacionalizmusokkal. A kelet-ázsiai államok tehát semmiképpen sem volt nacionalisták, a jól felépített intézményrendszer azonban lehetővé tette, hogy a nemzeti ideológiát hatékonyan és mélyen elterjesszék, így a huszadik század során a nacionalizmus mélyebb gyökeret tudott verni, mint számos nyugat-európai országban.

Amikor a nacionalizmus eszméje megérkezett Kelet-Ázsiába, akkor ez elválaszthatatlannak tűnt a szociáldarwinizmusra alapozott imperializmustól. Kelet-Ázsia megtapasztalta mind a gyarmatosított, mind a gyarmatosító helyzetét, sajátos, a világot kicsiben reprezentáló mikrokozmoszt képezve. A nyugati nacionalizmusok a nemzetállam keretein belül jöttek létre, integrálták a társadalom alsóbb osztályait, és a külső ellenség ellen fordították a lakosság energiáit. Ugyanez történt Kelet-Ázsiában is: Japánban például a szociáldarwinizmus egyik legnevesebb szakértőjét, Herbert Spencert kérték fel tanácsadásra, aki a japán különlegesség megóvását javasolta. Kínában a századelő befolyásos gondolkodója, Liang Qichao a régi kínai hősök kultuszára emlékeztetett. Kevés kivételtől eltekintve a nemzeti szuverenitás gondolata Kelet-Ázsiában a szovjet forradalomig a nyugati mintát követve imperialista volt, ami hosszú és véres következményekkel járt.

Mivel a huszadik század elején a térség két legfontosabb állama, Kína és Japán nem álltak közvetlen nyugati irányítás alatt, mindkét országban lehetőség nyílt a nacionalista ideológia propagálására. Japánban a nemzetállami intézmények, a média, az oktatás kiépítése alig ütközött akadályba, mégis az ország pozíciója komoly befolyást gyakorolt a japán nacionalizmus természetére. A japán nacionalisták egyszerre szerettek volna birodalomépítésbe kezdeni, és magukat a nyugati államok szenvedő áldozatának beállítani. Kína formális önállósága lehetővé tette azon intézmények működtetését, amik a kínai nacionalizmus elterjesztésében vállaltak szerepet. A kínai nacionalizmus különösen a japán megszállás elleni ideológiaként működött igazán jól. Korea a második világháborúig nem rendelkezett saját államisággal, így a koreai nacionalizmus spontán módon terjedt a japán megszállás ellen. A kelet-ázsiai nacionalizmusok tehát szorosan összefüggenek egymással, elsősorban a japán imperializmusra adott válaszok jegyében. A japán imperializmust viszont azzal indokolták, hogy az országot meg kell védeni a nyugati agressziótól.

A nacionalista ideológia egyik sajátossága, hogy ugyan saját nemzetét mindig megkülönbözteti másoktól, mégis a többi nemzetépítésben már kipróbált eszközökkel definiálja magát. Kelet-Ázsiában is így történt: a nemzet (és a modernitás) eszméjét a nyugattól vették át, ami aztán a helyi hatásoknak kitéve fejlődött. Sok modern szöveget (pl. a nemzetközi jog területén) keresztény papok fordítottak kínaira a XIX. század végén, arra törekedve, hogy ezek nyelvezetét beillesszék a hagyományos kínai gondolkodásmódba. Ezen szövegeket aztán Japánban és Koreában is használták.

A nemzetállam kizárólagos jogot formál a területén élő lakosság fölött. Ehhez a szuverenitáshoz azonban szükség van nemzetközi elismerésre is. Jó példa erre Tajvan, ami nemzetközi elismerés hiányában pária, pedig a nemzetállam összes kulturális és gazdasági jellemzőjével rendelkezik. A nemzetállamok azonban szeretnek elfeledkezni szuverenitásuk külső gyökereiről, csak a belső, autentikus történelemben keresve létrejöttük okát. Ennek az autentikus történelemnek a megteremtése a nemzeti historiográfia feladata volt. A nemzeti történelemnek vegyítenie kellett a haladás, a népszuverenitás és a területi szuverenitás eszméit, hogy a nemzet történelmi jogot formáljon a szuverén államiságra.

Először Japánban kezdtek nemzeti történetírásba: a japán népet isteni eredetű, különleges fajként ábrázolva, a nyugatitól eltérő, külön utakon járó japán történelem képét alakították ki, ami régebbi és autentikusabb, mint a nyugati civilizáció. Ennek a japán civilizációnak így feladata lett a többi ázsiai ország civilizálása is. A japán nemzeti történetírás azonban egyértelműen a nyugati felvilágosodás alapján alkotta meg fogalmait és módszereit.

A kínai és koreai historiográfia sokat átvett a japántól. A kínai történelem japán narratívájától csak az első világháború után szakadtak el a kínai történetírók, megalkotva a kínai nép és terület folytonos történelmét hangsúlyozó nemzeti historiográfiát. A koreai nemzeti történetírás célja az volt, hogy megkülönböztesse a koreaiakat mind az évszázados kínai, mind az aktuális japán befolyástól. Így a koreai népet külön történelemmel rendelkező, autentikus fajként definiálták. Mindhárom nemzeti történetírás hasonló eszközöket használ fel a nemzeti különállás bizonyítására: egy mitikus őstől származtatják népüket, majd hasonló toposzokon át vezetik a nemzet történelmét.

A nacionalizmussal foglalkozó újabb kutatások elvetik a nemzet monolit megközelítését és társadalmi csoportonként (munkások, nők stb.) külön vizsgálják a nemzet megítélését. Kínában az érintetlen nő hagyományosan a nemzet metaforája. A japán megszállás alatt a kínai nők megerőszakolása így a nemzeten vett erőszakot is szimbolizálta. A kínai feministák viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy egy nő megerőszakolása a férfi nemzetiségétől függetlenül szörnyű esemény.

A nacionalizmusok különböző fajtái között is különbséget kell tenni. Japánban pl. létezett szocialista, sőt keresztényszocialista nacionalizmus is. Szintén nem elhanyagolható különbség az etnikai alapú és államnacionalizmus közötti különbség.

Az antiimperialista nacionalizmus először 1904-ben, Japán Oroszország ellen aratott győzelmével kapott ösztönzést. Az antiimperialista ideológia egy olyan civilizációs modellre volt felépítve, ami nem a szociáldarwinizmuson alapult, tehát a siker nem csak bizonyos fajok tulajdona volt. A Kínai Kommunista Párt így sikeresen ötvözte az osztályharcot és a nacionalizmust, miközben a külföldi elnyomók ellen harcolt. A kínai kommunisták imperializmus-ellenes harca hatalomra kerülésük után sem maradt abba, mivel a dekolonizációt elősegítő akciókat továbbra is folytattak a harmadik világban.

A szocialista imperializmus-ellenesség egyszerre mutatja a nemzeti feltevések átlépésének határait és lehetőségeit is. A „világ proletárjai, egyesüljetek!” szlogen meg akarta haladni a nemzeti kereteket, de a szocializmus mégis csak a nemzetállam határai között működött.

A második világháborúban elért amerikai és szovjet győzelem azt jelentette Kelet-Ázsia számára, hogy az állampolgári nacionalizmus területi modelljét kellett átvenniük. Ez magában foglalta az egalitárius, szekularizált, gazdasági fejlődést előtérbe helyező társadalmi modellre való áttérést. A térség nyugati blokkhoz tartozó államaiban azonban a lakosság jelentős része nem szimpatizált az államilag vezérelt nacionalizmussal, mivel túl erősnek érezték a nyugati befolyást. Japánban az etnikai nacionalizmus az országban állomásozó amerikai csapatok és a vietnami háború miatt imperialista-ellenes jelleget öltött. Tajvanon a Kuomintang vezette állam elnyomta a regionális identitást egészen az ország demokratizálásáig. Dél-Koreában a hetvenes és nyolcvanas évek alatt az amerikaiak által támogatott rendszerrel szemben álló mozgalom fogalmazott meg etnikai nacionalista jelszavakat.

Varga-Kuna Bálint