Kisebbségkutatás - 2008. 4. szám

Triandafyllidou, Anna

Mindennapi elképzelések a nemzetről és Európáról: Olaszország esete

Popular perceptions of Europe and the Nation: the case of Italy. = Nations and Nationalism, 14 (2), 2008, 261-282. p.

A neves nacionalizmus-szakértő, Anthony Smith 1995-ben úgy érvelt, hogy az Európai Unió soha nem válhat olyan intézménnyé, ami a nemzethez hasonlóan kisajátíthatná az emberek lojalitását. Az európai identitást nem lehet a közös történelemre, közös etnikai származásra vagy közös kultúrára építeni. Az EU nem egy szabadságharc eredménye, hanem éppen ellenkezőleg: a háború megelőzésének eszköze, tehát túl absztrakt ahhoz, hogy valódi politikai közösségé váljon. A Smith könyvének megjelenése óta eltelt idő igazolta a szerző nézeteit, mivel az európai identitás továbbra sem tud olyan erőt kifejteni, mint a nemzeti. Az európai identitásról szóló tudományos vita azonban nem fordított elég figyelmet arra, vajon mit gondolnak maguk az érintettek, tehát az állampolgárok saját nemzeti identitásuk és Európa kapcsolatáról. Ez a tanulmány olasz állampolgárokkal folytatott interjúk alapján kvalitatív módszerrel magyarázza meg az Európáról alkotott kép viszonyát a nemzethez. A tanulmány alapját 24 interjú képezi. Az interjúalanyok között egyaránt találhatóak férfiak és nők, alacsony és magas társadalmi helyzetűek, magasan és alacsonyan iskolázottak, falusiak, vidéki városiak és fővárosiak.

A kérdéssel foglalkozó tanulmányok eddig két, egymással ellentétes álláspontot fogalmaztak meg. Az egyik szerint az európai integráció létre fog hozni egy kulturális identitást, ami kiegészíti a nemzetit. A másik elképzelés szerint viszont az EU, amint egyre inkább átveszi a nemzeti kormányoktól a hatásköröket, egyre jobban fel fogja szívni a nemzeti identitásokat is. Ez a tanulmány a kapcsolódásokat vizsgálja: azokat a nemzetközi és európai elemeket kutatja, amik a nemzeti identitás részeit is képezik. Az európai integráció ugyanis olyan hatást fejt ki, hogy a nemzeti és az európai elemek egyaránt megjelennek a nemzeti és az európai identitásban, illetve ezek kapcsolatában. Tehát az európai történelem, földrajz, az európai integráció tapasztalata az egyének önazonosságának is részei lettek. Az európai identitással foglalkozó kutatások eddig azonban alapvetően kvantitatív módszerrel dolgoztak. Például az Eurobarometer közvélemény-kutatások tartalmazzák azt a kérdést, hogy az emberek inkább európainak vagy egy adott nemzethez tartozónak érzik-e magukat. Az erre a kérdésre adott válaszok általában nagyon keveset változtak az utóbbi időben. Mivel a polgárok nagyobb része azt mondta, hogy egyszerre érzi magát európainak és egy adott nemzethet tartozónak, ez a megközelítés nem alkalmas az átlagemberek európai és nemzeti identitása kapcsolatának mélyebb megértésére. Annak ellenére, hogy nemrégiben az Eurobarometer közvélemény-kutatásai során már lehetőség nyílt az európai identitásról szóló kérdés bővebb megválaszolására is, a korábbi igen-nem válasz helyett továbbra sem sikerült előrelépni az európai polgárok identitásának mélyebb megértése felé.

Olaszországban hagyományosan magas az Európával, illetve az EU-val azonosulók aránya. Ezzel együtt az olasz nemzeti identitás is erős, és általában a két identitás pozitív korrelációban áll egymással. Ezért Olaszország különösen jó terep az európai identitás jobb megértéséhez. Ráadásul számos más tényező miatt is érdemes Olaszországot vizsgálni: az ország az európai integráció alapító tagja, azonban gyenge gazdasági teljesítménye miatt nem tartozik a legbefolyásosabb államok közé; az új tagállamok közel fekszenek Olaszországhoz, és sok bevándorló érkezik Közép-Európából; és végül a regionális identitások, nyelvjárások, autonómiák komoly befolyást jelentenek.

A kutatás módszere a következő: 24 fővel készült interjú. Az interjúalanyok 22 és 59 év közötti férfiak és nők, eltérő iskolázottsági, anyagi, társadalmi helyzettel. Minden egyes interjú után a szerző felmérte, hogy az adott beszélgetés mennyi hozzáadott értéket jelentett a kutatáshoz. A tizenötödik interjú után ez a hozzáadott érték drasztikusan csökkent, mivel az interjúalanyok a másokkal folytatott beszélgetések során már említett gondolatokat fogalmazták újra. Így a kutatás reprezentatívnak tekinthető az egész olasz társadalomra. Az interjúk során a kérdező hangsúlyozta, hogy nem az adott személy Európára vonatkozó tudását, hanem érzéseit szeretné feltérképezni. Első lépésként az interjúalany közvetlen külföldi tapasztalatait kérdezte meg a kutató. Az interjúk során szó esett az euróról, az EU keleti bővítéséről és a bevándorlásról. Végül az interjúalanynak meg kellett határoznia saját kapcsolatát Európához, illetve az EU-hoz, és definiálnia kellett Európa határait.

A leggyakrabban és legváltozatosabb formában felmerült kérdés az olasz, illetve az európai identitás voltak. Összességében elmondható, hogy Olaszországban a nemzeti, a regionális és a helyi identitások egyáltalán nem zárják ki egymást. Sőt, a nemzeti identitást nem lehet adottnak tekinteni, mert időnként a helyi és regionális identitás nagyobb hangsúlyt kap. Egyes válaszolók pedig európai identitásukat helyezték az olasz nemzeti fölé. Néhány interjúalany pedig az identitás kontextusfüggőségét és többszintűségét is felismerte (pl. az egyik személy európainak érezné magát Kínában, de olasznak Németországban). Az összes interjúalany összeegyeztethetőnek ítélte nemzeti identitását az európaival, de ennek részleteit a legtöbben nem tudták megfogalmazni. Az európai identitást sokan egy jövőbeli fejleményként értelmezték, ami az európai integráció további mélyülésétől függ. A " mi" névmás majdnem az összes interjúalany szóhasználatában az olaszokat jelentette, csak nagyon ritkán vonatkozott az európai polgárok összességére.

A " ki az európai?" kérdésre általában a történelem és a hagyományok alapján adtak választ az interjúalanyok. Európát leginkább egy hagyományokban gazdag, hosszú történelemre visszatekintő régióként határozták meg, ellentétben pl. az Egyesült Államokkal. De a történelem egyben el is választja az európai államokat, mert a hosszú belső háborúk után nehéz közös jövőt építeni. Az interjúk tehát az európai identitásról szóló diskurzus egy eddig megoldatlan pontjára is rávilágítottak, miszerint: hogyan lehet egyszerre közös európai történelemről és belső konfliktusokról beszélni.

Bár a legtöbb válaszadó kulturálisan egymáshoz közelállónak tekinti a régi EU-tagállamokat az újakhoz képest, kitértek a kulturális sokszínűségre is, amit pozitívan értékeltek. A déli és északi államok közötti különbséget szinte mindegyik interjúalany említette, de ezt nem tekintették ez EU létére veszélyes különbségnek. Az Észak- és Dél-Európa közötti különbséget ugyanis teljesen máshogy fogták fel, mint a Kelet- és Nyugat-Európa közötti eltérést.

Az EU keleti bővítéséről az interjúalanyok többségének igen határozott véleménye volt, bár nem rendelkeztek túl mély ismeretekkel a régióról. Egyes interjúalanyok szerint az új tagállamok történelmük és hagyományaik szerint európaiak, de gyenge gazdasági teljesítményük nem teszi őket alkalmassá az uniós tagságra. A legtöbb interjúalany azonban a kulturális közelséget is megkérdőjelezte, amit gyakran párhuzamba állítottak a gazdaság állapotával. A legtöbben elhalasztották volna a keleti bővítést addig a pillanatig, amikor a keleti országok alkalmasak lesznek az uniós tagságra. Több válaszadó is hangsúlyozta, hogy az új tagállamoknak sokat kell tanulniuk, különösen az EU-ban rájuk háruló kötelezettségek területén. Amikor az Eurobarometer azt a kérdést tette fel, hogy támogatják vagy ellenzik-e az EU keleti bővítését, az olasz válaszadók 64 százaléka a bővítés mellett tette le a voksát. Ennek a tanulmánynak a részletes interjúi során viszont a negatív vélemények voltak többségben.

Európa határait illetően erősen megoszlottak a vélemények, különösen ami Törökországot és Oroszországot illeti. A válaszadók földrajzi, történelmi, vallási, kulturális érvek alapján próbálták meghúzni Európa határait. Az interjúalanyok többsége igencsak bizonytalan volt Európa határainak kérdésében.

Az európai integráció és a nemzet kapcsolatának bonyolult voltát a válaszadók nagy többsége érzékelte. Megoszlottak a vélemények arról, hogy az integráció mennyire jelent veszélyt a nemzeti identitásra. Többen kifejezték, hogy az integráció idővel Európa politikai egységéhez fog vezetni. Több válaszadó nem ellenezte a nemzeti érdekek feladását a közös érdekek oltárán, de a nemzeti hagyományokhoz és kultúrához mindannyian ragaszkodtak. Ez utóbbiakat azonban nem is gondolták az integráció részének, tehát nem érezték veszélyben. Sőt, a kulturális különbségeket Európa egyik legfontosabb jellegzetességének tartották.

Összességében tehát az olaszok viszonylag jól értik az európai folyamatokat, bár tárgyi tudásuk elég alacsony szintű. Ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül az európai intézmények jobb megismerése vezethet el az európai identitás magasabb szintjéhez. Az interjúk alapján úgy tűnik, hogy az olasz polgárok támogatják a további integrációt, annak ellenére, hogy viszonylag keveset éreznek belőle napi szinten (a közös pénzt és a szabad utazást leszámítva). Az olaszok az európai és nemzeti identitást nem tartják egymást kizárónak, bár az európai identitás ma még mindenképpen nehezebben megfogható számukra. Hosszú távon azonban számítanak az európai identitás megerősödésére. A megkérdezettek éles különbséget tettek az Európán belüli törésvonalak között: míg észak és dél különbsége inkább egy sztereotípiákra alapozott, kulturális töltetű, mindazonáltal ez EU egységét nem veszélyeztető törés, addig a kelet és nyugat közötti differencia egyszerre bír gazdasági és kulturális dimenzióval, és ezáltal az európai integrációt is veszélyeztetheti. A megkérdezettek tökéletesen tisztában voltak az identitás többrétegűségével, kontextusfüggőségével, így érzékelték a nemzeti és európai identitás közötti bonyolult összefüggést. A nemzeti és európai identitás tehát egy dinamikus és interaktív kapcsolatban fonódik egybe. A két identitás nem zárja ki egymást, mint ahogy nem lehet alá-fölérendeltségi viszonyt megállapítani közöttük.

Varga-Kuna Bálint